beszédtett: a kommunikáció és a szöveg egyik funkciója, amelynek során a beszélő (vagy az író) valamilyen cselekvést hajt végre a megszólalással, egy szöveg elmondásával (pl. lezárja a tanácskozást), vagy a hallgatót (az olvasót) valamilyen cselekvésre készteti (elkéri a könyvet, s a megszólított cselekszik, odaadja a kért tárgyat). A beszédtett funkciója tehát a beszélőt (írót) és a hallgatót (olvasót) egyaránt érinti, mindketten cselekednek vagy cselekedhetnek.
A beszéddel valójában mindig cselekszünk: minden beszéd vagy írás és azok megértése önmagában cselekvés. Tehát a megszólalás vagy a megértés is cselekvés.
Másrészt egyes megnyilatkozások további egyedi nyelvi cselekvéseket, vagyis beszédtetteket hajtanak végre. Ilyen beszédtett a keresztelés, egy intézménynek a megnyitása, az átadása, egy ünnepség bezárása. A leggyakoribb beszédtettek a következők: kijelentés, felszólítás, kérés, köszönet, ígéret, köszöntés, fenyegetőzés, engedélykérés. A beszédtettet különböző modalitású mondatokkal hajtjuk végre: a keresztelést vagy ígéretet kijelentő mondattal, a felszólítást, fenyegetést vagy a kérést általában felszólító mondattal, az engedélykérést kérdővel vagy óhajtóval.
beszédett-elmélet: a nyelvi kijelentéseket cselekvésként, beszédtettként felfogó és vizsgáló nyelvelmélet.
John Austin vizsgálta először a beszédtettek szerkezetét, az ő nyomán John Searle négy összetevőjét különbözteti meg a nyelvi cselekvésnek:
1) lokúció (a megnyilatkozás kimondásának aktusa);
2) propozíció (a külvilág elemeire tett utalás és az ezekre vonatkozó ítélet kimondásának aktusa);
3) illokúció (a kijelentés cselekvésértéke jelzésének aktusa: annak megfogalmazása, hogy a beszélő szándéka szerint a kijelentése milyen cselekedetet - állítást, felszólítást, figyelmeztetést, ígérést, kérést, tagadást stb. - hajt végre);
4) perlokúció (az a hatás vagy reakció - cselekvésre indítás, meggyőzés, megijesztés stb. -, amelyet a megnyilatkozás mint tett - a lokúció - a hallgatóból, beszédpartnerből kivált).
Searle a beszédtetteknek öt fajtáját különíti el (zárójelben az adott fajtájú beszédaktus végrehajtására alkalmas performatív igék):
1) reprezentíva (vél, felismer, beszámol, megállapít);
2) direktíva (kér, parancsol, tanácsol);
3) komisszíva (fenyeget, megígér, megfogad);
4) expresszíva (szerencsét kíván, részvétet nyilvánít, elnézést kér, megköszön);
5) deklaratíva (meghatároz, megkeresztel, bűnössé nyilvánít, hadat üzen).
Források:
Tolcsvai Nagy Gábor (szerk.): Nyelvi fogalmak kisszótára. Korona Kiadó, Budapest 2000. 38. oldal