Vankó Zsuzsa contra E.G.White

Vankó Zsuzsa contra E.G.White

Ez a weboldal , a Jézus a főnököm, egy különös szituáció gyümölcse.

Hetednapi Adventista gyülekezetbe jártam, de az életem úgy alakult, hogy a Keresztény Advent Közösségbe jártam éveken keresztül.

Hittestvéreket, barátokat találtam. Néha furcsa volt, hogy miért olyan félénkek az utolsó időkkel kapcsolatban, miért félnek az Ítélet Napjától. Miért mondják a hittestvérek, hogy " Ne imádkozd azt, hogy -Jézus jöjj vissza minél hamarabb..- mert még nem vagyunk készen az Úr eljövetelére!"

Nagyon sok mindent tanultam a hittestvérektől, jobban elmélyedtem Ellen Gould White írásaiban.

És jött egy furcsa szituáció. Találtam egy különös mondatot, amit szerettem volna szombat délután megbeszélni a testvérekkel. Bevittem a könyvet, felolvastam...Ám a lelkesedésem nem ragadt tovább, közölték, hogy

-Rossz a fordítás!

Csodálkoztam, de hiszen az Advent Kiadó könyve, Ellen G. White tanítása, az E.G. White bizottság által összeállított gyűjteményben. Tovább olvastam, újabb megbeszélendő idézetet találtam, és láss csodát, itt is rossz a fordítás, egyébként is Vankó Zsuzsa tanítása egyértelmű, azzal foglalkozzak.

Nem adtam fel, bele ástam magam a témába.

Rájöttem, hogy Vankó Zsuzsa Krisztológia tanítása ellentétes a Hetednapi Adventista Egyház Krisztológiájával!

A Keresztény Advent közösség lelki vezetője Vankó Zsuzsa , bár nem ő a hivatalos egyházelnök, egy téves teológiát képvisel.

Veszélyes dolog ez, ugyanis ha hamis képet alkotok Krisztusról, hamis képet fogok lemásolni, és ez szó szerint az életembe kerülhet! Ugyanis az Üdvösségem Áll vagy Bukik azon, hogy mit hiszek Krisztusról. Mit hiszek az Ő természetéről.

Az elmúlt évtizedekben emberek ezrek, ha az evangélizációkat is bele számítom, emberek tízezrei ismerték meg azt a Krisztológiát, ahol Jézus bűnös emberi természetet vett fel, és mi itt a Földön nem lehetünk Krisztusi természet részesei. Mivel soha sem hallottak mást, számukra ez a természetes. És idegen minden olyan elképzelés, ami mást tanít.

Ez a közösség is, ahol barátaim voltak, határozottan vissza utasította az én "téves elképzeléseimet". Ekkor jött a gondolat, hogy az internetet kihasználva világgá kürtölöm, hátha mások nem utasítják el azt ami egyszerű és tiszta.

A lényeg az, hogy Vankó Zsuzsa szerint Jézus Krisztus a bűnös emberi természetet vette fel, és az ember itt a Földön nem is szabadulhat meg a bűnös emberi természettől, csak Jézus Krisztus visszajövetelekor, amikor a testünk elváltozik a trombita szavára. Ez a felfogás népszerű, mert így nem gond, hogy állandóan vétkezünk, hiszen e teológia szerint nincs is más lehetőségünk.

Csak akkor szabadulhatnánk meg a bűnös természetünktől, ha újjá születnénk, és itt a Földön a Krisztusi természet részeseivé válnánk.

Vankó Zsuzsa szerint ez lehetetlen.

2 Pét. 1,3

Mivelhogy az ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, a mi az életre és kegyességre való, Annak megismerése által, a ki minket a saját dicsőségével és hatalmával elhívott;

2 Pét. 1,4

A melyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket; hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, a mely a kívánságban van e világon.

A másik érdekesség, hogy állandó szorongás alatt vannak a Keresztény Advent Közösség tagjai, ugyanis mivel nem tudnak megszabadulni a bűneiktől, jogos a rettegés hogy mi lesz ha nem üdvözülnek. Rettegve gondolnak "Jákob éjszakájára" ahol magányosan fognak szembe szállni a kísértésekkel, Isten állítólag magára hagyja őket.

Holott Ellen G. White írásaiban ezt sehol sem olvashatjuk!

Hiszem a Bibliát, és hiszem, hogy Ellen Gould White próféta volt, Isten eszköze, aki nem tanított újat, csak segített jobban megérteni a Biblia kinyilatkoztatásait. Ezért állítom egymással szembe Vankó Zsuzsa ás Ellen Gould White írásait.

Most különösen aktuális a téma, hiszen nagyon sokan szakítanak a Keresztény Advent Közösséggel és szeretnének újra csatlakozni a Hetednapi Adventista világegyházhoz.

De egy téves tanítást nem engedhetünk beszivárogni a közösségbe.

Ez a tiszta, Biblián alapuló hitelvek megtagadása lenne.

Szívesen látunk bárkit, aki elfogadja a Biblia tiszta tanítását!

És most lássuk a két tanítást egymás mellé állítva.

Jézus emberi természete

Vankó Zsuzsa a következőt tanítja.

„A Biblia fogalomvilágában egy külön nevet kap a bűneset utáni, megromlott, fertőzött emberi természet. A »test« lesz a neve, átvitt értelemben véve a szót. A test, mint teremtésbeli adottság, pozitív és értékes valami, Isten tökéletes alkotása, amely eredeti rendeltetése szerint a »a szentlélek temploma«. Átvitt értelmű, speciális használatánál azonban negatív tartalmat kap. Az az alapja ennek a szóhasználatnak, hogy a »bűn törvénye« az ember »tagjaiban« van (Róm 7:73). A test »hordozza, tartalmazza« valamiképpen az ösztönös hajlamokat, benne vannak »felírva« törvényként.”

(Vankó Zsuzsa: Jézus Krisztus, a „testté” lett Isten, 7-8. oldal)

„Mindenekelőtt arra a tényre kell rámutatnunk, hogy minden esetben a »sarx« szó szerepel, amikor Jézus testtélételéről van szó az Újszövetségben. Az a test szó, amelynek átvitt értelmű jelentése is van, a bűn miatt megromlott emberi természetet is jelenti. Tehát nem a másik test szó, a »szoma« jelöli Jézus testtélételét, amelynek nincsen ilyen negatív, átvitt értelmű jelentése.”

(Vankó Zsuzsa: Jézus Krisztus, a „testté” lett Isten, 14. oldal)

„Jézusnak két született természete volt: egy szent, romlatlan isteni, és egy romlandó, az én-középpontúság öröklött hajlamával megterhelt emberi természete. Abban valóban rendkívüli kivétel volt az emberek között, hogy tipikus emberi természete mellett egy szent, romlatlan, tökéletes isteni természete is volt. E két természet hátterén azonban ugyanúgy kellett kifejlesztenie saját jellemét, a csecsemőkortól fogva a halálig, mint nekünk… A Zsid 5:9 nyilvánvalóan tanúskodik a fentiek igazságáról. Úgy szól Jézusról, mint aki földi élete folyamán »tökéletességre jutott«. Nem születési adottság volt tehát Jézus tökéletesen igaz élete, hanem jellemfejlődés által érte el ezt a magaslatot. Ez az ige nem Jézus praexisztens (földi születése előtt létező) és földi szolgálata idején is megőrzött tökéletességéről szól, hanem arról a tökéletességről, amelyre Emberfiaként jutott el, ami a jellemfejlődésében megnyert csaták eredménye volt.”

(Vankó Zsuzsa: Jézus Krisztus, a „testté” lett Isten, 18. oldal)

Zsid. 10,29

Gondoljátok meg, mennyivel súlyosabb büntetésre méltónak ítéltetik az, a ki az Isten Fiát megtapodja, és a szövetségnek vérét, melylyel megszenteltetett, tisztátalannak tartja, és a kegyelemnek Lelkét bántalmazza?

1 Ján. 3,4

Valaki a bűnt cselekszi, az a törvénytelenséget is cselekszi; a bűn pedig a törvénytelenség.

1 Ján. 3,5

És tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy a mi bűneinket elvegye; és ő benne nincsen bűn.

2 Kor. 5,21

Mert azt, a ki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk ő benne.

Zsid. 4,15

Mert nem oly főpapunk van, a ki nem tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem a ki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt.

Jézus emberi természetének tisztaságára vonatkozóan a következő kijelentéseket olvashatjuk Ellen Gould White bizonyságtételekben.

"Nem tudjuk felfogni, milyen megaláztatást hordozott el Krisztus azáltal, hogy magára vette természetünket. Nem mintha eleve alacsonyrendű dolog lenne az emberi fajhoz tartozni, Jézus azonban a menny magasztaltja, a dicsőség királya volt, mégis megalázta magát, hogy a földre szülessen és elhordozza a halandók nehézségeit és bánatát. Nem a legmagasabb osztályhoz ereszkedett le, hogy hatalmas és gazdag ember legyen, hanem, noha gazdag volt, szegénnyé lett érettünk, hogy szegénysége által gazdaggá legyünk....

Keresztsége után a Lélek a pusztába vitte, ahol negyven napig szenvedte a kísértést. Olyan leveleket kaptam, melyekben azt állítják, hogy Krisztusnak nem volt emberi természete, mert ha az lett volna, akkor elbukott volna az emberéhez hasonló kísértésekben. - Ha nem lett volna emberi természete, akkor nem lehetne a példaképünk. Ha nem volt az emberi természet részese, akkor nem lett volna emberként kísérthető. Ha lehetetlen lett volna számára, hogy engedjen a kísértésnek, akkor nem lehetne a segítőnk. Ünnepélyes igazság, hogy Krisztus emberként jött el megvívni a harcokat az ember érdekében. Kísértése és győzelme arra tanít minket, hogy az embernek követnie kell a Mintát és isteni természet részesévé kell válnia.

E.G.White. Szemelvények E.G.White írásaiból./ Hogyan szembesüljünk egy tantételbeli vitaponttal? http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/szegwi/67.htm

"

A KRISZTUSBAN EGYESÜLŐ ISTENI ÉS EMBERI TERMÉSZET

Krisztusban az isteni és az emberi természet összekapcsolódott. Az isteni nem alacsonyodott az emberihez, hanem megtartotta a maga helyét, de az emberi természet - az istenivel egyesülve - kiállta a kísértés legtüzesebb próbáját a pusztában. Hosszú böjtje után, amikor megéhezett, e világ fejedelme Krisztushoz jött és arra ösztönözte, változtassa a köveket kenyerekké. Isten megváltási terve alapján azonban Krisztusnak meg kellett ismernie az éhséget, a szegénységet és az emberi élet minden tapasztalatát. Az embernek is rendelkezésére álló erővel Krisztus kiállta a kísértést. Megragadta Isten trónját, és nincs az a férfi vagy nő, akinek ne lenne lehetősége ugyanerre a segítségre Istenbe vetett hit által. Az ember isteni természet részesévé válhat. Nincs olyan lélek, mely ne hívhatná segítségül a mennyet a kísértések és próbák alkalmával. Krisztus eljött, hogy feltárja hatalmának forrását, hogy az ember soha ne támaszkodjék saját erőtelen, emberi képességeire.

A győzedelmeseknek meg kell feszíteniük lényük minden erejét. Gyötrődve kell könyörögniük térdükön Isten előtt az isteni hatalomért. Krisztus azért jött, hogy példaképünk legyen, és megismertesse velünk, hogy isteni természet részeseivé válhatunk. Hogyan? - Megszabadulván a romlástól, mely kívánság által, van a világban. Sátán nem aratott győzelmet Krisztus felett. Nem tette lábát a Megváltó lelkére. Noha megsebezte sarkát, fejét nem érintette. Krisztus saját példájával bebizonyította, hogy az ember képes bűn nélkül megállni. Az embernek lehet hatalma a gonosz megtagadására. Ezen a hatalmon sem a föld, sem a halál, sem a pokol nem vehet diadalmat. Ez a hatalom a Krisztuséhoz hasonló győzelemre képesíti az embereket. Az isteni és az emberi természet egyesülhet bennük.

Krisztus munkája az volt, hogy az evangélium szemszögéből mutassa be az igazságot és tárja fel azokat az előírásokat és alapelveket, melyeket Ő adott a bukott embernek. Minden feltárt gondolat a sajátja volt. Nem volt szüksége gondolatok kölcsönzésére, mert Ő volt minden igazság szerzője. Bemutathatta a prófétákat és a bölcseket úgy, hogy közben megőrizze eredetiségét, mert minden bölcsesség az Övé volt. Ő volt minden igazság forrása, kútfeje. Mindenki felett állt, és tanításai által minden kor lelki vezetőjévé vált."

E.G.White. Szemelvények E.G.White írásaiból./ Hogyan szembesüljünk egy tantételbeli vitaponttal? http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/szegwi/67.htm

"Isten dicsőségének ránk kell áradnia. Szükségünk van a felülről való kenetre. Bármilyen értelmes és tanult legyen is valaki, ha nem kapaszkodik erősen Izrael Istenébe, nem alkalmas a tanításra. Aki kapcsolatban áll a mennyel, Krisztus munkáját végzi. Istenbe vetett hit által van ereje, hogy hatással legyen az emberiségre. Izrael elveszett juhának keresésére indul. Ha az emberi törekvéshez nem kapcsolódik isteni erő, akkor egy szalmaszálat sem adnék mindazért, amit a leghatalmasabb ember tenni képes. Munkánk híjával van a Szentléleknek. Semmi nem ijeszt meg jobban, mint amikor testvéreim közt a viszálykodás lelkét látom megnyilvánulni. Veszélyes helyzetben vagyunk, ha nem tudunk keresztényekként találkozni és udvariasan megvizsgálni a vitatott kérdéseket. Legszívesebben elmenekülnék, nehogy azok kovászában részesüljek, akik nem tudják elfogulatlanul kutatni a Biblia tanításait.

Azok, akik nem tudják elfogulatlanul megvizsgálni az övékétől eltérő véleményen lévők bizonyítékait, nem alkalmasak az Isten művében való tanításra. A Szentlélek keresztsége az, amire szükségünk van. Enélkül éppen olyan alkalmatlanok vagyunk a világ elé állni, mint a tanítványok Uruk megfeszítése után. Jézus tudott szűkölködésükről, és azt mondta, maradjanak Jeruzsálemben, amíg a felülről való erőt el nem nyerik. Minden tanítónak tanulónak kell lennie, hogy szemei felkentek lehessenek és meglássák Isten növekvő igazságának bizonyítékait. Az Igazság Napjának sugara először saját szívébe kell ragyognia, ha a világosságot meg akarja osztani másokkal.

A Szentlélek segítsége nélkül senki nem képes a Szentírás magyarázására. De amikor alázatos, tanítható kézzel veszitek kézbe a Bibliát, Isten angyalai mellétek állnak, hogy hatást gyakoroljanak rátok az igazság bizonyítékaival. Amikor Isten Lelke megnyugszik rajtatok, nem lesz irigység és féltékenység szívetekben egymás helyzetének mérlegelésekor. Nem lesz köztetek vádoló és bírálgató lelkület, mint amilyet Sátán teremtett a zsidó vezetők szívében Krisztus ellen. Azt mondom nektek, amit Krisztus Nikodémusnak mondott: "Szükség néktek újonnan születnetek!" "Ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát" (Jn 3:7, 3). Szükségetek van az isteni jellemre, mielőtt az igazság szent kijelentéseit felismerhetitek. A tanító csak akkor alkalmas mások tanítására, ha önmaga is tanulóvá válik a Krisztus iskolájában."

E.G.White. Szemelvények E.G.White írásaiból./ Hogyan szembesüljünk egy tantételbeli vitaponttal? http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/szegwi/67.htm

"Sokan nem tudnak különbséget tenni Isten és az ember munkája között. Elmondom az igazságot, ahogyan Isten adja nekem:

ha továbbra is folytatjátok a hibakeresést és a viszálykodást, akkor soha nem ismeritek meg az igazságot. Jézus mondta tanítványainak: "Még sok mondanivalóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok." (Jn 16:12.) Nem voltak olyan állapotban, hogy értékelni tudták volna a szent és örök dolgokat, de Jézus megígérte a Vigasztalót, aki majd mindenre megtanítja őket és emlékezetükbe hozza mindazokat a dolgokat, amelyeket Ő mondott nekik. Testvérek! Nem szabad emberekbe vetnünk bizalmunkat! "Oh szűnjetek meg hát az emberben bízni, akinek egy lehelet van orrában, mert hát ugyan mire becsülhető ő?" (Ésa 3:1.) Bízzátok Jézusra gyámoltalan lelketeket! Nem válik javunkra a völgy forrásából innunk, amikor a hegyen is van forrás. Hagyjuk el az alacsonyabb folyamokat és térjünk a magaslati forrásokhoz! Ha az igazság valamely pontját nem értitek vagy nem látjátok egyformán, akkor kezdjetek kutatni, vessetek össze Igét Igével, mélyítsétek az igazság tárnáját az Isten Igéje bányájának legbensőbb részeibe. Isten oltárára kell helyeznetek magatokat és véleményeteket! Szabaduljatok meg minden előítélettől! Vezessen el benneteket a menny Lelke minden igazságra!

Fivérem azt mondta egyszer, semmit nem akar hallani tanításunkról, mert fél, hogy meggyőződésre jutna. Nem jött el a gyülekezeti alkalmakra és nem hallgatta meg a beszédeket. Később azonban kijelentette, hogy éppolyan bűnös volt, mintha meghallgatta volna azokat. Isten lehetőséget adott neki az igazság megismerésére, és ezzel felelőssé tette a lehetőség elmulasztásáért. Sokan vannak köztünk, akiknek előítéleteik vannak a most hirdetett tanításainkkal szemben. Nem akarják meghallgatni azokat, nem akarnak higgadtan vizsgálódni, ellenvetéseiknek azonban hangot adnak. Tökéletesen elégedettek helyzetükkel: "Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, és meggazdagodtam és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen: Azt tanácsolom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy; és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága; és szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss. Akiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem: légy buzgóságos azért, és térj meg." (Jel 3:17-19.)

Ez az igehely azokra vonatkozik, akik az üzenet hallótávolságában élnek, de nem akarják azt hallani. Honnan tudjátok, hogy nem az Úr küldi igazságának új keretbe foglalt üzeneteit, hogy általuk elkészíthesse útját? Tettetek-e valamit annak érdekében, hogy új világosság hatolhasson Isten népének soraiba? Milyen bizonyítékotok van arról, hogy Isten nem küldött új világosságot népe számára? Tegyetek félre minden önelégültséget, beképzeltséget és büszkeséget. Jézus lábaihoz kell jönnünk, hogy attól tanuljunk, aki szelíd és alázatos szívű. Jézus nem úgy tanította tanítványait, mint a rabbik az övéit. Sok zsidó jött el és hallgatta meg Jézus beszédeit a megváltás titkairól, de nem azért jöttek, hogy tanuljanak, hanem hogy kritizálják és valamiféle következetlenségen érjék Jézust, ami által előítéletet ébresztenének az emberek vele szemben. Elégedettek voltak az ismeretekkel, Isten gyermekeinek azonban ismerniük kell a Jó Pásztor hangját. Nincs-e itt az ideje az Isten előtt való böjtnek és imának? A viszálykodás veszélye fenyeget bennünket. Ne legyünk részrehajlók a vitakérdéseket illetően! Keressük Istent komolyan és alázattal, hogy megismerhessük igazságát!"

E.G.White. Szemelvények E.G.White írásaiból./ Hogyan szembesüljünk egy tantételbeli vitaponttal? http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/szegwi/67.htm

"Nekünk is részünk lehet ebben a tapasztalatban, ha kapcsolatban vagyunk Istennel. Isten elvárja tőlünk, hogy ne emberre, hanem Őrá hagyatkozzunk. Arra vágyik, hogy új szívet adjon nekünk és az Isten trónjától származó világosság kijelentéseiben részesítsen. Minden nehézséggel meg kell birkóznunk, de amikor valamilyen vitaponttal szembesültök, vajon emberekhez kell-e fordulnotok, hogy megkérdezzétek véleményüket és azok szerint alakítsátok ki a tiéteket? - Nem! Menjetek Istenhez! Mondjatok el neki mindent, vegyétek a Bibliát és kutassátok az elrejtett kincseket!

NEM ÁSUNK ELÉG MÉLYRE

Nem ásunk elég mélyre az igazság kutatásakor. Mindenki, aki hisz a jelenvaló igazságban, olyan helyzetbe fog kerülni, melyben számot kell adnia a benne élő reménységről. Isten népének királyok, fejedelmek, uralkodók és a világ nagyjai elé kell állniuk, és ezeknek meg kell tudniuk, hogy ők az igazság birtokában vannak. Isten férfi és női tanúságtevőinek megtért embereknek kell lenniük. Szentlelke által Isten többre taníthat meg titeket egy pillanat alatt, mint amit a világ nagyjaitól tanulhattok. Az egész világegyetem figyelemmel kíséri a földön zajló küzdelmet. Isten - végtelen áron - minden ember számára biztosította a lehetőséget annak megismerésére, hogy mi által válhat bölccsé az örök életre. Mily odaadóan várják az angyalok, hogy meglássák, kik azok, akik élnek e lehetőséggel.

Isten népének nem lenne szabad ellenszegülnie az eléje tárt üzenetnek. Forduljanak a Bibliához, vessék azt össze a törvénnyel és a bizonyságtétellel, és ha nem állja ki a próbát, akkor nem igaz. Isten gazdagítani kívánja értelmünket. Arra vágyik, hogy megnyugtassa rajtunk kegyelmét. Naponta örvendezhetnénk a csodálatos felismerésekben, hiszen Isten a menny teljes kincstárát megnyithatja előttünk. Ha eggyé válunk Krisztussal, miként Ő is egy az Atyával, akkor az Atya úgy szeret bennünket, mint Fiát. Nekünk is részünk lehet abban a segítségben, mint Krisztusnak, erőt kaphatunk minden veszély elhordozására, hiszen Isten a mi védőpajzsunk és oltalmunk. Minden oldalról körülvesz bennünket, és nem kell azon gondolkodnunk, hogy mit mondjunk majd akkor, amikor uralkodók és világi hatalmasságok elé állítanak. Segítsen most minket Isten, hogy Jézus lábaihoz jöjjünk és tőle tanuljunk, mielőtt mások tanításába kezdünk! (Reggeli áhítat, Battle Creek, Michigan, 1890. január 29. - The Review and Herald, 1890. február 18.)

HITVALLÁSUNK A BIBLIA

Amikor Isten Igéjét tanulmányozzuk, megértjük azt és engedelmeskedünk annak, akkor ragyogó világosság árad a földre. Új, elfogadott és megélt igazságok kötnek minket szorosan egybe Jézussal. A Biblia, csakis a Biblia a mi hitvallásunk és összetartó erőnk. Egységre fognak jutni mindazok, akik megalázzák magukat Isten Szent Igéje előtt. Saját vélekedéseink és elgondolásaink nem uralhatják törekvéseinket. Az ember esendő, Isten Szava azonban tévedhetetlen. Ahelyett, hogy egymással vetekednénk, magasztaljuk inkább az Urat. Fogadjunk úgy minden ellenszegülést, mint Mesterünk: "Meg van írva." Emeljük magasba a zászlót, melyen ez áll: Hitünk és ismeretünk vezére a Biblia! (The Review and Herald, 1885. december 15.)

E.G.White. Szemelvények E.G.White írásaiból./ Hogyan szembesüljünk egy tantételbeli vitaponttal? http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/szegwi/67.htm

„Azzal, hogy az elbukott állapotban levő ember természetét öltötte magára, Krisztus a legparányibb mértékben sem osztozott annak bűneiben.”

(The Ellen G. White Comments in SDA Bible Commentary vol.5, 1131.)

„Az ember természetét ugyan felöltötte, de bűnösségét nem.”

(Sings of theTimes, 1901. máj. 29.)

„Jézust nem szennyezte be romlottság, idegen volt neki a bűn.” (Testimonies for the Church vol. 2, 508.)

„Ne tárd őt úgy az emberek elé, mint a bűn hajlamaival megterhelt embert. Ő a második Ádám… Elkövethetett volna bűnöket, elbukhatott volna, de egyetlen pillanatra sem volt Benne gonosz hajlam.” (The Ellen G. White Comments in SDA Bible Commentary vol.5, 1128.)

„Emberi természetében megőrizte az isteni jellem tisztaságát.”

(Youths Instructor, 1898. jún. 2.)

„Emberi természetbe öltözve jött Isten Fia a mélységbe, ahol azok voltak, akiket megmenteni szándékozott. Őbenne nem volt bűn, sem bűnös hajlam. Örökké tiszta, folttalan volt. Mégis magára vette a mi bűnös természetünket. Isteni természetét emberibe öltöztette, hogy az elbukott emberiség mellé állhasson.”

(Review and Herald, 1896. dec. 5.)

„Krisztus, aki a bűnnek, a szennynek legparányibb árnyalatát sem ismerte, annak megromlott állapotában öltötte magára az emberi természetünket.” (Sings of the Times, 1898. jún. 9.)

„Az Isten tervében az állt, hogy Krisztus majd magára fogja ölteni az elbukott ember formáját és természetét.”

(Lelki ajándékok, 115., Review and Herald, 1872. dec. 31.)

„Azzal, hogy az elbukott állapotban levő ember természetét öltötte magára, Krisztus a legparányibb mértékben sem osztozott annak bűneiben. Semminemű aggodalmunknak sem kellene lennie Krisztus emberi természetének tökéletes, bűntelen voltát illetően.”

(The Ellen G. White Comments in SDA Bible Commentary vol.5, 1131; Sings of the Times 1898. jún. 9.)

„Lelki természete szabad volt a bűn minden nyomásától.”

(Sings of the Time, 1897. dec. 9)

„Légy óvatos, rendkívül óvatos, ahogyan Krisztus emberi természetéről beszélsz. Ne tárd őt úgy az emberek elé, mint a bűn hajlamaival megterhelt embert. Ő a második Ádám. Az első Ádám tisztának, bűntelen lénynek teremtetett, nem volt rajta a bűn romlottsága. Isten képmása volt. Eleshetett, és el is bukott a bűn elkövetése által… A bűn miatt utódai az engedetlenségre való örökletes hajlamokkal születnek. Jézus Krisztus azonban az Isten egyszülött Fia volt. Magára vette az emberi természetet, és megkísértetett mindenekben, ahogyan az emberi természet megkísérthető. Elkövethetett volna bűnöket, elbukhatott volna, de egyetlen pillanatra sem volt Benne gonosz hajlam. Kísértések törtek rá a pusztában, ahogyan Ádámot megrohamozta a kísértés az Édenben.”

(The Ellen G. White Comments in SDA Bible Commentary vol.5, 1128.)

„Krisztus a bűnös ember kinézetét vette fel. Isteni természetét emberi természetbe burkolta be. Ő azonban szent volt, mint ahogy Isten is szent. Ő volt a bűn hordozója, akinek nem volt szüksége engesztelésre. Ha Ő nem lett volna a bűn szeplője és sömörgőzése nélkül, akkor nem lehetett volna az emberiség Megváltója. Egy volt Istennel tisztaságban és szentségben, így volt képes a világ bűneiért váltságot hozni.”

(Youths Instructor 1899. szept. 21.)

„Ő annyival hevesebben és fájdalmasabban érezte a szenvedést, mint mi, amennyivel tisztább, dicsőbb és szentebb volt az Ő természete a bűnös emberi fajnál, amelyért szenvedett.”

(1888. szept. 11.)

Testtélételekor az elbukott állapotban levő, vagyis a bűnössé vált ember természetét vette magára.

Az elbukott ember természetével együtt azonban nem vette magára annak lelki, belső fertőzöttségét, a bűnre hajló indulatait és hajlamait.

Fil. 2,6

A ki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő,

Fil. 2,7

Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén;

Ellen Gould White szerint Jézus tiszta volt a bűn minden foltjától.

„Emberi és isteni titokzatosan egyesült, ember és Isten eggyé vált. Ebben az egységben találjuk meg az elbukott faj reménységét. Krisztusra tekintve emberi mivoltában Istenre nézünk, és dicsőségének ragyogását látjuk Benne, az Ő személyének kifejezésre juttatott képmását.”

(SDA 5 BC. 1130)

„Habár Krisztus isteni dicsősége a felöltött emberi mivolta által egy időre elhomályosíttatott és el lett leplezve, ám amikor emberré vált nem szűnt meg Isten lenni. Az emberi nem foglalta el az isteni helyét, sem az isteni az emberi helyét. Ez az istenség titka. A két kifejezés, »isteni« és »emberi« Krisztusban szorosan és elválaszthatatlanul egy volt, és mégis egy külön személyiséget alkottak.”

(SDA 5 BC, 1129.)

„Ő az Atya megtestesítése, és az Isten Igéjének neveztetik. Isten elküldte Fiát a világba, istenségét emberibe öltöztette, hogy az ember elviselhesse a láthatatlan Isten képmását. Ismertté tette szavaiban, jellemében, erejében és fenségében Isten természetét és tulajdonságait. Az istenség tompított, enyhített világossággal villant át az emberin. Isten törvényének megtestesülése volt, az Ő jellemének másolata.” (5SDA BC, 1131)

„Egyetlen pillanatra sem volt benne gonosz hajlam.”

(uo., 1128.)

„Mint az emberiség feje, emberi természetet öltött magára, de nem az emberiség bűnösségét!”

(YI, 1901. máj. 29.)

Jézus a második Ádám.

Vankó Zsuzsa tanítása Jézus kettős természetérül, és az ebből adódó küzdelemről.

„Az ige arról a küzdelemről beszél, amit Jézus »testének napjaiban« vívott. Tehát nem csupán a pusztában, a Gecsemáné kertben, vagy a keresztnél megharcolt csatákról van szó, amelyeknél mi is egy kicsit jobban látjuk súlyos terhét, hanem egész földi életéről, arról a súlyos küzdelemről, amelyet annak minden napján viselt. Eszerint tehát naponként vívta Jézus a maga harcát könyörgésekkel, esedezésekkel, erős kiáltások és könnyhullatások között.”

(Vankó Zsuzsa: Szombatiskolai tanulmány, Zugliget, 1986. máj. 17., 6. kérdés)

Ellen G. White kijelentéseinek egységes hátterén teljesen kizárt az, hogy Jézusban állandó küzdelmet vívott egymással az isteni és az emberi természet.

Jézusnak tehát emberként kellett Ádám helyére állnia, és ebben a helyzetben, ilyen feltételek között megmaradnia Isten mellett.

„Krisztust második Ádámnak nevezi az Írás. Tisztaságában és szentségében, az Atyával fenntartott kapcsolata által, mint az Atya szeretett Fia, ott kezdte munkáját, ahol az első Ádám.” (Youths Instructor, 1898. jún. 2.)

„Mint az Atya szeretett Fia, ott kezdte munkáját, ahol az első Ádám. Önként lépett arra a talajra, amelyen Ádám elbukott, s helyrehozta Ádám hibáját.” (YI, 898. jún. 2.)

„Sátánt ugyanazzal a természettel győzte le, mint amely felett Sátán győzelmet nyert az Édenben. Krisztus az ellenséget az Ő emberi természetében győzte le. A Megváltó istenségének ereje el volt rejtve. Ő emberi természetben győzött, Isten hatalmára támaszkodva.”

(5SDA BC, 924.)

„Krisztus földre jött, emberi természetet öltött. Mint az ember képviselője állt itt, hogy megmutassa a Sátánnal folytatott küzdelemben, hogy az ember, amelyet teremtett, az Atyával és a Fiúval fenntartott kapcsolata által, engedelmeskedhet minden isteni előírásnak.”

(ST, 1898. jún. 9.)

„Ádám helyére állott Krisztus a kísértések pusztájában, hogy kiállja a próbát, amelyben Ádám nem tartott ki.”

(RH, 1874. júl. 28.)

„Semminemű aggodalmunknak sem kellene lennie Krisztus emberi természetének tökéletes, bűntelen voltát illetően”.

(The Ellen G. White Comments in SDA Bible vol. 5, 1131.; Sings of the Time 1898. jún. 9.)

„Mint az emberiség feje, emberi természetet öltött magára, de nem az emberiség bűnösségét!”

(Youths Instructor, 1901. máj. 29.)

„Emberi természetét Isten teremtette, mégsem voltak birtokában még angyali erők sem. Természete emberi volt, a mienkkel azonos… Emberi teste és emberi értelme volt. Csontunkból való csont, és húsunkból való hús test volt.”

(Ellen G. White Manuscript 94., 2. oldal, 1893.)

„Krisztusra tekintve, emberi mivoltában istenre nézünk, és dicsőségének ragyogását látjuk Benne, az Ő személyének kifejezésre juttatott képmását.” (The Ellen G. White Comments in SDA Bible vol. 5, 1130.)

Jézus Krisztus gyermekkorától fogva tiszta volt a bűnös természettől és jellemtől.

„A bűn foltja nélkül született, de az emberi családhoz hasonló formában jött világra.”

(97. levél, 1898.)

„Jézus élete összhangban volt Istennel. Gyermekkorában gyermekként gondolkodott és beszélt, de a bűnnek nyoma sem homályosította el benne Isten képmását… Állandóan őrködnie kellett, hogy megőrizze tisztaságát.” (Jézus Élete, 50.)

„A szenny közepette Krisztus megőrizte tisztaságát. Jelleme tökéletes iszonyt fejezett ki a bűnnel szemben.”

(The Ellen G. White Comments in SDA Bible vol. 5 1142.)

„Emberi természetében megőrizte az isteni jellem tisztaságát.”

(Youths Instructor, 1898. jún. 2.)

„Fejlődésének minden fokán tökéletes volt, a bűntelen élet egyszerű, természetes bájával.” (Krisztus Példázatai, 49,4.)

„Tökéletes volt munkásként is, mint ahogy tökéletes volt mindenben jelleme.”

(Jézus Élete, 51.)

„Némelyek csodálták tökéletes jellemét… Ugyanaz a jellembeli szilárdság és tökéletesség, ami életének ismertetőjele volt, megnyilvánult már gyermekkorában is.”

(Jézus gyermeksége, 23.)

„Jézus anyja mélyreható figyelemmel követte nyomon gyermeke képességeinek kibontakozását, jellemén pedig látta a tökéletesség jeleit… A Szentlélektől kapott bölcsességgel együtt tudott működni a mennyei erőkkel a gyermek nevelésében, aki egyedül Istent tekinthette Atyjának.” (JÉ, 48.)

„Gyors felfogású volt, a dolgok mélyére látott, korát meghaladóan komoly és bölcs. Emellett jelleme csodálatosan kiegyensúlyozott volt.”

(JÉ, 48.)

Az ember Krisztusi természete

Vankó Zsuzsa tanítása az ember Krisztusi természetéről.

„Nem szabad elfelejtenünk azonban azt, hogy öröklött természetünk nem változik meg földi életünk során sohasem. Csak Krisztus dicsőséges megjelenésekor történik ez meg… Ezért földi életünkben csak azt érhetjük el, hogy a Lélek uralma és a jellem új törvénye révén »megerőtlenül a bűnnek teste«”

(Vankó Zsuzsa: A boldogság törvénye 173. oldal)

Ellen Gould White ezt ellenkezőleg gondolja.

"Kétség nélkül hiszünk Krisztus hamarosan bekövetkező eljövetelében.Nem mesebeszéd ez nekünk, hanem valóság...Nem azért jön, hogy megtisztítson minket a bűntől, elvegye rossz jellemvonásainkat, és meggyógyítsa vérmérsékletünk és természetünk hibáit. Ha egyáltalán elvégzi ezt értünk, akkor eljövetele előtt teszi meg.Amikor az Úr eljön, csak a szentek maradnak továbbra is szentek."

Testimonies for the Church 2 vol..385.old

"Az ember megváltásának egyetlen útja van. "Nélkülem semmit sem tehettek" (Jn 15:5) - mondja Krisztus. Krisztus, és egyedül Krisztus által, az élet folyamai megújítják az ember természetét, átalakítják ízlését és a menny felé fordítják szeretetének irányát. Az isteni és az emberi természet egyesítése által Krisztus megvilágosította a megértést és életadó erőt árasztott a bűnei miatt halott lélekbe.

Amikor az ember gondolatai a Kálvária keresztje felé irányulnak, tökéletlen látásával Krisztust ismeri fel a szégyenteli kereszten. Miért halt meg? - A bűn következménye miatt. Mi a bűn? - A törvénytelenség. Az ember szemei megnyílnak a bűn jellegének megértésére. Az áthágott törvény nem bocsáthat meg a törvényszegőnek. A törvény tanítómesterünk, mely büntetést szab ki ránk. Hol a megoldás? - A törvény Krisztushoz vezet bennünket, aki azért feszíttetett keresztre, hogy igazságában részesíthesse a bukott, bűnös embert, így az embert az Ő igaz jellemében mutathassa be az Atya előtt.

E.G.White. Szemelvények E.G.White írásaiból. 1. /Főpapunk Krisztus. http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/szegwi/54.htm

„Isten választottainak az utolsó napokban szeplőtlenül kell kikerülniük mindazon romlottságból, amelyek körülveszik őket. Testüknek szentnek és lelküknek tisztának kell lennie.”

(Keresztény mértékletesség, 9.)

"Krisztus azért jött a földre, hogy bemutassa, milyen tökéletessé válhat az ember, ha az isteni természettel részesül. Kegyelmének, együttérzésének és szeretetének bemutatásával a nagyság új dimenzióját tárta a világ elé. Új értelmezést adott az embernek Istenről. Mint az emberiség feje, leckéket adott az embernek az isteni kormányzásról, ami által feltárta az irgalom és igazság megbékülésének szentségét. Az irgalom és igazság megbékélése nem tűrte meg a bűnnel való kiegyezést és nem hagyott figyelmen kívül egyetlen követelést sem az igazságot illetően. Mindkét isteni jellemvonás megfelelő helyére került. A kegyelem megbüntethette a bűnös, megátalkodott embert anélkül, hogy ezáltal lerombolta volna saját irgalmát vagy elvesztette volna együttérző jellegét. Az igazság pedig a jogosság megsértése nélkül bocsáthatott meg a bűnbánó törvényszegőnek."

E.G.White . Szemelvények E.G.White írásaiból. Krisztus nem személyválogató. http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/szegwi/38.htm

Ismét Vankó Zsuzsa tanítása

„Ha keresztény ember valóban Istennel jár, akkor tényleg krisztusivá alakul, szilárdul a jelleme, de nem a természete. Az ember őstermészete mindvégig megmarad, akkor is, ha szinte ‘nem jut szóhoz’, mert az ember megragadja az Isten erejét és ezzel megtagadja a természet kívánságait. A természet csak a test újjáteremtésével változhat meg. A bűn törvényétől meghatározott, született természetünktől csak akkor szabadulhatunk meg, amikor Isten ‘elváltoztatja a mi nyomorúságos testünket’ (Fil. 3,21.). Ha az ember meglazítja vagy megszakítja Istennel való szövetségét, a természet azonnal uralomra jut és törés, visszaesés áll be a jellem fejlődésben. Tehát a valóságban nem az ember született természete alakul át, hanem a fölé és annak ellenében alakul ki egy keresztény jellem, amely azonban egy függő dolog marad mindenkor. Addig és annyiban létezik és növekszik ez a jellem, amíg Krisztusban maradunk.

(Vankó Zsuzsa: Szombatiskolai tanulmány 1988. I negyed 186-187 old.)

Ellen Gould White szerint nem szabad az Isten által szabott mércét az öröklött hajlamainkhoz igazítani.

"Isten csak azokat fogadja el, akik magasra tűzik a célt. Mindenkit arra kötelez, hogy tegye meg a tőle telhetőt. Mindenkitől erkölcsi tökéletességet kíván. Ne szállítsuk le az igaz élet normáját! Ne próbáljuk a mércét öröklött vagy szerzett rossz hajlamainkhoz igazítani! Értsük meg, hogy a jellem tökéletlensége bűn! Isten minden szép és tökéletes jellemvonást harmonikusan és hiánytalanul önmagában hordoz, és mindazokat, akik elfogadják Krisztust személyes Megváltójuknak, felruházza ugyanezekkel a kiváltságokkal - a saját jellemvonásaival."

E.G.White Krisztus Példázatai/ A talentumok. http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/kp/26.htm

2 Pét. 1,3

Mivelhogy az ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, a mi az életre és kegyességre való, Annak megismerése által, a ki minket a saját dicsőségével és hatalmával elhívott;

2 Pét. 1,4

A melyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket; hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, a mely a kívánságban van e világon.

1 Pét. 1,15

Hanem a miképen szent az, a ki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben;

1 Pét. 1,16

Mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok.

E.G.White írása , ami szerint nem az emberi természet fölé kerül a Krisztusi természet.

„Krisztus igazságossága nem köpeny, mellyel eltakarhatók a meg nem vallott és el nem hagyott bűnök…”

(Jézus Élete, 466.)

„Mindazok, akik bár magukra rakják a szentély ékességeit, de nincsenek betakarva Krisztus igazságának öltözetével, az ő mezítelenségük rútságában maradnak majd.”

(Testimonies for the Church, vol. 5 , 81.)

Hiába takarom be az emberi természetemet Krisztus Igazságával, rút maradok, mert a természetem nem változott meg, csak külsőleg változtam!

Ismét Vankó Zsuzsa.

Éppen ezért mi sohasem alakulunk isteni természetűvé a szó szoros és pontos értelmében. Isteni természete csak Istennek van. Isteni természet részesévé csak úgy lehetünk, ha Isten maga lakozik bennünk, és ezáltal az ő saját természetében részesít minket. Ez pedig csak a Szentlélek bennünk lakozása által lehetséges.”

(Vankó Zsuzsa: Szombatiskolai tanulmány 1988. I negyed 186-187 old.)

Ellen G. White számol Isten természetfeletti erejében, Vankó Zsuzsa csak az emberi lehetőségre támaszkodik.

Amikor a lélek aláveti magát Krisztusnak, új erő veszi birtokába az új szívet. Olyan változás megy végbe, amelyet az ember maga sohasem képes véghezvinni. Természetfeletti munka ez, természetfeletti elemet visz az emberi természetbe.” (Jézus Élete, 266-267.)

„Mindazok, akik egyszerű, gyermekies hittel Krisztusra néznek, az isteni természet részeseivé lesznek a Szentlélek közreműködése által.”

(Review and Herald 1892. nov. 29)

Ellen White egy csodálatos utat mutat arra vonatkozóan, miként lehetünk az isteni természet részesei.

"A végtelen Isten Fiában a Teremtő mutatkozott meg. A kérdés, hogy vajon képes-e Isten megtagadni önmagát, végleg válaszra talált. Krisztus Isten volt, és testtélételének felvállalásával magára öltötte az emberi természetet. Engedelmes volt a halálig, hogy meghozhassa végtelen áldozatát.

Krisztus mindent elszenvedett, amit ember valaha is elviselt, Sátán mégis minden erejét latba vetette, hogy kísértésekkel csábítsa el. Azonban minél nagyobb volt a kísértés, annál nagyobb volt az áldozat. Emberi és isteni természet összekapcsolódott. Krisztus mindent elviselt, amit ember a Sátánnal való harcban elviselhetett. Krisztus engedelmes és bűntelen volt a végsőkig, s helyettesként és kezesként meghalt az emberért. Mindent elhordozott, amit ember a hazug kísértőtől valaha is elviselt, hogy az isteni természet részesévé válva az ember győzelemre juthasson.

A hamisságot tiszta igazság, a ravaszságot és csalást egyenesség és őszinteség váltja fel mindazok életében, akik, mint Krisztus, készségesek mindent - magát az életet is - feláldozni az igazságért. Sátán kívánalmainak megtagadása nem könnyű feladat. Az isteni természetbe való szilárd kapaszkodást igényli elejétől a végéig - máskülönben nem vihető véghez. A Kálvária keresztjén aratott győzelme által Krisztus világosan megnyitja az utat az ember számára és lehetővé teszi, hogy az Út, az Igazság és az Élet által megtartsa Isten törvényét. Másik út nincs.

E.G.White. Szemelvények E.G.White írásaiból. / Főpapunk:Krisztus.http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/szegwi/54.htm

Krisztus engedelmes és bűntelen volt a végsőkig, s helyettesként és kezesként meghalt az emberért. Mindent elhordozott, amit ember a hazug kísértőtől valaha is elviselt, hogy az isteni természet részesévé válva az ember győzelemre juthasson.

"Azért is imádkoznunk kell, hogy Jézus bűnbocsátó Megváltóként táruljon elénk. Amikor meglátjuk Krisztus valódi jellemét, odaadó vágy kell ébredjen szívünkben az énünktől való megszabadulásra és arra, hogy megteljünk Krisztus teljességével. Amikor ezt megtapasztaljuk, jóságosak leszünk egymáshoz, és minden elérhetőt fel fogunk használni arra, hogy isteni természetet kapjunk. A test és lélek minden szennyétől meg kell tisztítanunk magunkat! Szentségről szentségre kell tökéletesítened Isten félelmében!

A szent Isten irántunk való szeretete olyan csodálatos alapelv, mely a próbaidő és ítélet óráiban az egész világegyetemet mozgósítani tudja érdekünkben. Ha azonban a próbaidő lejárta után Isten törvénye megrontóinak találtatunk, Isten szeretete számunkra a bosszú kitöltését fogja jelenteni. Isten nem tesz engedményeket a bűnnel kapcsolatban. Az engedetlen el fogja nyerni büntetését. Isten haragja szeretett Fiára hárult, amint Krisztus a Kálvária keresztjén függött a törvényszegő helyett. Isten szeretete most még a legmélyebbre süllyedt, leggonoszabb bűnösért is kinyújtja karját, ha az bűnbánattal Krisztushoz jön. Isten szeretete engedelmes, hűséges gyermeket akar formálni a bűnösből. Senki nem üdvözülhet, aki megmarad a bűnben."

E.G.White. Szemelvények E.G.White írásaiból. /Az Igazság, amint az Jézusban van. http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/szegwi/49.htm

Ellen G White írásaiban mindenhol úgy olvashatunk a Szentlélekről, mint egy újjáteremtő hatalomról, amely megváltoztat és megtisztít bennünket.

„Csak az Istenség harmadik személyének a hatalmas erejével tudunk ellenállni a bűnnek, és tudjuk azt legyőzni. A Szentlélek nem korlátozott erővel jön el hozzánk, hanem isteni hatalmának, erejének a teljességével. A Lélek az, Aki eredményessé teszi mindazt, amit a világ Megváltója vitt véghez. A Lélek az, aki megtisztítja szívünket. A Lélek útján a hívő ember részese lesz az isteni természetnek. Krisztus isteni hatalomként, erőként adta nekünk Lelkét, hogy segítségével győzzük le a gonoszra való minden örökölt vagy szerzett hajlamunkat, és hogy az Ő egyházába bevésődjék Krisztus jelleme.”

(JÉ, 578.)

„Ez áll a Szentlélek életadó erejére is; az Üdvözítőből fakad, áthatja a lelket, újjászül; megtisztítja szándékainkat és hajlamainkat.”

(AT, 197.)

„Még János, a szeretett tanítvány, aki leghasonlóbb volt Urához, sem bírt természettől fogva szeretetre méltó jellemmel. Nemcsak önző és becsvágyó, hanem ha megbántották heves és haragtartó is volt. De mikor Krisztus isteni jelleme megnyilatkozott előtte, beismerte fogyatékosságát és megalázkodott. Az az erő és türelem, az a hatalom és gyengédség, az a fenség és szelídség, amit megnyilatkozni látott az Üdvözítő mindennapi életében, csodálattal és szeretettel töltötte el lelkét. Napról napra jobban vonzódott szíve Jézushoz, míg végre Mestere iránti szeretetében felolvadt saját énje. Heves és becsvágyó természete megváltozott. A Szentlélek újjáteremtő befolyása szívét megújította. Krisztus szeretetének hatalma teljesen átalakította jellemét. Ez a Jézussal való közösség biztos eredménye. Ha Krisztus szívünkben lakozik, akkor természetünk tökéletesen átalakul.” (JVÚ, 56.)

„A keresztény élet az emberi természet megváltozása, átalakulása, azaz megtérés. Meghalunk énünknek és a bűnnek, s teljesen új életet élünk.” (Üzenet az ifjúságnak, 104.)

És a lényeg , ismétlés képen.

„Ne tárd őt úgy az emberek elé, mint a bűn hajlamaival megterhelt embert. Ő a második Ádám… Elkövethetett volna bűnöket, elbukhatott volna, de egyetlen pillanatra sem volt Benne gonosz hajlam.”

(The Ellen G. White Comments in SDA Bible Commentary vol.5, 1128.)

„Légy óvatos, rendkívül óvatos, ahogyan Krisztus emberi természetéről beszélsz. Ne tárd őt úgy az emberek elé, mint a bűn hajlamaival megterhelt embert. Ő a második Ádám. Az első Ádám tisztának, bűntelen lénynek teremtetett, nem volt rajta a bűn romlottsága. Isten képmása volt. Eleshetett, és el is bukott a bűn elkövetése által… A bűn miatt utódai az engedetlenségre való örökletes hajlamokkal születnek. Jézus Krisztus azonban az Isten egyszülött Fia volt. Magára vette az emberi természetet, és megkísértetett mindenekben, ahogyan az emberi természet megkísérthető. Elkövethetett volna bűnöket, elbukhatott volna, de egyetlen pillanatra sem volt Benne gonosz hajlam. Kísértések törtek rá a pusztában, ahogyan Ádámot megrohamozta a kísértés az Édenben.”

(The Ellen G. White Comments in SDA Bible Commentary vol.5, 1128.)

Egy érdekesség. A Vankó Zsuzsa krisztológiáját kutatva találtam egy párbeszédre Sípos Ete Álmos és Reisinger János között.

Reisinger János egy ismert irodalmár, a Keresztény Advent közösség evangélizációs munkájának egyik meghatározó alakja. A Vankó Zsuzsa féle krisztológia képviselője.

Sípos Ete Álmos írása itt olvasható.

http://www.parokia.hu/publikacio/cikk/69/

Erre válaszolt Reisinger János.

A válasz itt található.

http://www.parokia.hu/publikacio/cikk/70/

Néhány érdekes mondat Reisinger Jánostól.

"Magam már évek óta személyesen fölajánlottam (neki is) a párbeszéd lehetőségét a nem túlságosan nagy számú csoportok között, mint amilyen a református Biblia-Szövetség, vagy a történelmi adventizmust hirdető Bibliaiskolák Közössége, akiknek tagjai alapelvileg sziklaszilárdan vallják a Biblia Istentől ihletettségét, elszenvedik ezért a "fundamentalizmus" vádját is, melyről ellenfeleink se hiszik, hogy igaz, de megbélyegzésnek nem utolsó fegyver, és hiszünk abban, hogy Isten Igéje kis és nagy kérdésekben egyaránt mérték a kereső emberek számára"

(Reisinger János A Megváltó testtélételéről - Válasz Sipos Ete Álmosnak -)

Ezek szerint a Bibliaiskolák Közössége a történelmi adventizmust képviseli.

A Keresztény Advent Közösségben eltöltött évek alatt is mindig azt hallottam a hittestvérektől, és a rendezvényekre látogató, Isten igazságával barátkozó emberektől is, hogy a Keresztény Advent közösség ugyanazt tanítja, mint a Hetednapi Adventista Egyház! Holott ez nem így van.

Miért tanítanak a Keresztény Advent Közösség vezetői olyant, ami nem felel meg a valóságnak? Ha nem Ők tanítják, miért nem javítják ki a hamis információt?

"Hogyne lenne tehát fontos Jézus testtélételéről beszélnünk. Ha nem egészen úgy, mint egykor képzeltem, valami jól előkészített konferencia keretében, hanem így, az elektronikus hálón: a végeredmény a lényeges, hogy párbeszéd indulhat bibliai keresztények között,..."

(Reisinger János A Megváltó testtélételéről - Válasz Sipos Ete Álmosnak -)

Ha fontos Jézus testtélételéről beszélni, akkor miért nem fontos arról beszélni, hogy a Keresztény Advent Közösség Vankó Zsuzsának köszönhetően ellentétes Krisztológiát képvisel mint a Hetednapi Adventista Egyház?

"Vankó Zsuzsa tanulmánya az 1980-as évek közepén készült, csaknem tíz esztendeig terjedt újabb és újabb "szamizdat"-kiadásokban füzet formájában, mikor a legutolsó példányok is elfogytak, jónak láttam megjelentetését bibliai folyóiratunkban, annál is inkább, mert "az örökkévaló evangélium" (Jel. 14:6) tiszta és világos kifejtésének tartottam és tartom ma is. "

(Reisinger János A Megváltó testtélételéről - Válasz Sipos Ete Álmosnak -)

"Ezzel szemben mi azt állítjuk, hogy Ádám és Éva személyes bűne nem mint személyes bűn öröklődik ránk, nem is mint következmény számíttatik be valamilyen isteni végzés által, hanem egészen egyszerűen a személyes vétek meggyengíti az emberi természetet, s így az átöröklés által az ősszülőket követő nemzedékek már nem azt a romlatlan természetet nyerték örökségül, mint ami Isten kezéből egykor kikerült. Ezért valljuk, hogy egy csecsemő vagy kisgyermek ártatlan, de nem romlatlan. Ártatlan, mert egyrészt nem tud még valós állapotáról, másrészt ha tudna is, mit sem képes tenni ellene. Istennek nemcsak szeretetét, de igazságosságát is megkérdőjelezné, ha csak azért rögvest elítélne bennünket, mert embernek merészeltünk születni és nem másnak. A Bibliában nem találunk ilyen tanítást, azt viszont igen, hogy Jézus Krisztus által"

(Reisinger János A Megváltó testtélételéről - Válasz Sipos Ete Álmosnak -)

Ha Ádám bűne nem következmény, akkor miért

Ádám által jött be a bűn?

Ha "Isten igazságtalan, mert elítél minket azért , mert bűnösnek születtünk," akkor miért tanítja a Biblia, hogy egynek esete miatt sokan haltak meg?

Isten tényleg igazságtalan lenne?

Nem gondolom.

Róm. 5,15

De a kegyelmi ajándék nem úgy van, mint a bűneset; mert ha amaz egynek esete miatt sokan haltak meg, az Isten kegyelme és a kegyelemből való ajándék, mely az egy ember Jézus Krisztusé, sokkal inkább elhatott sokakra.

Róm. 5,16

És az ajándék sem úgy van, mint egy vétkező által; mert az ítélet egyből lett kárhozottá, az ajándék pedig sok bűnből van igazulásra.

Róm. 5,17

Mert ha az egynek bűnesete miatt uralkodott a halál az egy által: sokkal inkább az életben uralkodnak az egy Jézus Krisztus által azok, kik a kegyelemnek és az igazság ajándékának bővölködésében részesültek.

Róm. 5,18

Bizonyára azért, miképen egynek bűnesete által minden emberre elhatott a kárhozat: azonképen egynek igazsága által minden emberre elhatott az életnek megigazulása.

Róm. 5,19

Mert miképen egy embernek engedetlensége által sokan bűnösökké lettek: azonképen egynek engedelmessége által sokan igazakká lesznek.

E.G White a következőt írja ezzel kapcsolatban.

"Krisztusban mindnyájan egyek vagyunk. Minden nemzeti és vallási megkülönböztetés eltűnik a Kálvária keresztjénél, amint a királyi Szenvedőre tekintünk, aki emberi természetben hordozta a törvény átkát érettünk. Eltűnik minden rangbeli nagyság és faji büszkeség."

E.G.White. Szemelvények E.G.White írásaiból. 1. / Krisztus nem személyválogató. http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/szegwi/38.htm

"A dicsőség királya önmagát megalázva, lehajol a bukott emberiséghez.Ádám lábnyomába lépett, felöltötte a bukott emberi természetet, és felvette a harcot az Ádám felett diadalmaskodó erős ellenséggel. Legyőzte Sátánt, és ezáltal utat nyitott ahhoz, hogy megváltsa a benne hívőket az Ádám bukásából eredő kárhozattól."

The Ellen G. White Comments in SDA Bible Commentary vol.1. 1085.old.

"Krisztus-emberi természetben-eleget tett a törvény követelményeinek.A bűnös helyett elhordozta a bűn átkát, áldozatot hozott érte, hogy ha valaki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Az őszinte hit megragadja Krisztus igazságát, és a bűnös győzelemre jut Krisztussal, mert isteni természet részesévé lett, s így életében az isteni és az emberi természet eggyé vált."

E.G.White Isten csodálatos kegyelme. 177.old.

Ismét Reisinger Jánost idézem.

"Az öröklött gyengeség és a későbbi, felnőtt életkorunkban elkövetett bűneik között akkor is óriási a különbség, ha elismerjük, hogy minden ember öröklött gyengesége miatt is esik a személyes bűnökbe, noha - és ezt igen fontos megjegyeznünk - nemcsak ezáltal!"

(Reisinger János A Megváltó testtélételéről - Válasz Sipos Ete Álmosnak -)

Ha a felnőtt életkorunkban elkövetett bűnökön van a hangsúly, ha az elmének kell győzni a bűn felett, amire lentebb kitér Reisinger János, akkor miért írja E.G.White, hogy a mi állapotunk természetellenes?

Ha csak a megfeszített Krisztus vére által lehet a bűntől szabadulni, miért támaszkodnak Vankó Zsuzsáék az elme győzelmére, a felnőtt, tudatos cselekedetre, és annak a következményeire?

"Állapotunk a bűn miatt természetellenes, és annak a hatalomnak amely helyreállít bennünket, természetfelettinek kell lennie, különben semmit sem ér.Csak egy olyan hatalom van, amely a bűn vasmarkából ki tudja szabadítani az emberek szívét. Ez a hatalom Isten hatalma Jézus Krisztusban. csak a megfeszített Krisztus vére által lehet a bűntől megtisztulni. Egyedül az Ő kegyelme tesz képessé a bukott természet hajlamainak elutasítására és legyőzésére."

E.G.White A Nagy Orvos Lábnyomában 428.old.

Reisinger János szerint nem jó hír az, hogy csak a Megváltóban kapaszkodó hit a mi megoldásunk és menedékvárunk!

"Ha azt nevezem jó hírnek, hogy Isten eleve elítél valami miatt, ami tudatom és akaratom nélkül ment végbe az életemben, mert embernek születtem, de közben felajánlja, ha a Megváltóban hiszek, azt jogilag beszámítja, vagyis mintegy kényszerít Jézus elfogadására: nos, nekem ez több szempontból nem jó hír, sőt, éppen ellenkezőleg, nagyon félelmetes, kegyetlen és rossz hír. Először azért, mert nem tehetek arról, amire nézve felelősségre vonnak, másodszor azért, mert a pusztán jogi megoldás még nem erkölcsi megoldás is egyúttal, harmadszor meg azért, mert a kényszer nem Isten, hanem Sátán fegyvere. Vagy nincs megírva a Bibliában -"

(Reisinger János A Megváltó testtélételéről - Válasz Sipos Ete Álmosnak -)

Én valóban nem tehetek arról, hogy emberként megszülettem. Az életem Isten ajándéka. De Ádám bűne miatt bűnös vagyok, és a bűn zsoldja a halál...

Isten kegyelmi ajándéka számomra nem csak jogi, hanem erkölcsi megoldás is. Jézus szeretete és kegyelme által tudok csak megmenekülni a haláltól, és ez a szeretet engem csak hálára késztethet.

Harmadszor a kegyelem , Jézus helyettes áldozata nem kényszer, csak egyetlen egy megoldás. Ugyanis ha halandó fizet az életével a bűnért, akkor hiába fizette ki a büntetést, sokra nem megy vele, mert már halott. Ezért csak a hallhatatlan tudja kifizetni a büntetést a halandó helyett, hogy az ár is ki legyen fizetve, és a halandó is életben maradjon.

"A megváltás Isten ajándéka a hívőnek, melyet egyedül Krisztus érdeméért nyerhet el. A megterhelt lélek békességre lel a Krisztusban vetett hit által, mely békesség egyenes arányban van hitének és bizalmának mélységével. Lelki üdvössége érdekében nem hivatkozhat jó cselekedeteire......Az isteni elrendelés szerint az Úr kiérdemelhetetlen kegyelme úgy akarta, hogy a jó cselekedeteket jutalom kövesse. Isten egyedül Krisztus érdeméért fogad el minket, az általunk véghezvitt irgalmas és előzékeny cselekedetek pedig a hit gyümölcsei. Ezek áldássá válnak számunkra, mert az ember tettei szerint veszi el jutalmát."

Szemelvények E.G.White írásaiból. 3. kötet. 179-oldal

"Bűnös vagyok, de Jézus meghalt megváltásomért a Kálvária keresztjén. Egy percre sem kell immár szolgaságban élnem, Krisztus meghalt az én megigazulásomért, s ezért most megszabadít engem. Elfogadom megígért bűnbocsánatát....Sátán nem győzhet azok felett, akik megvallják bűneiket és elfogadják az élet ajándékát Isten Fiától. Az ilyenek hit által megragadva az isteni természetet, Isten gyermekeivé válnak. Imádkoznak és hisznek. Amikor kísértések és próbák érik őket, azért az erőért folyamodnak, amit Krisztus halála tett számukra elérhetővé, és kegyelme által győzelmet aratnak. ezt minden bűnösnek meg kell értenie. Meg kell bánniuk bűneiket, hinniük kell Krisztus hatalmában, és el kell fogadniuk, hogy az a hatalom megszabadíthatja és megőrizheti őket a bűntől."

Szemelvények E.G.White írásaiból 3. kötet. 324.oldal.

Róm. 6,22

Most pedig, minekutána felszabadultatok a bűn alól, szolgáivá lettetek pedig az Istennek: megvan a gyümölcsötök a megszenteltetésre, a vége pedig örök élet.

Róm. 6,23

Mert a bűn zsoldja halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban.

Róm. 5,19

Mert miképen egy embernek engedetlensége által sokan bűnösökké lettek: azonképen egynek engedelmessége által sokan igazakká lesznek.

Reisinger János szerint Jézust is köti a genetika vasszabálya.

"Jézus azért nem jött egyenesen, csodával határos úton a mennyekből, hanem azért született meg egy földi édesanyától, aki éppoly gyenge, esendő ember volt, mint bárki más asszony, mert Isten gondviselése így akarta ráirányítani a figyelmünket, hogy Jézus ugyanolyan ember is volt, mint mi mindannyian! Az első Róla szóló hír, az ősevangélium már "asszony magvának" nevezte az eljövendő megváltót közvetlenül a bűneset után. Az öröklés vasszabályai Őrá is vonatkoztak! ...

...Ismétcsak gondoljuk végig: miféle jó hír lenne az, ha Jézus a mi romlott természetünket nem véve föl, győz a bűn felett? Akkor azt mondhatnánk és jogosan: Könnyű volt Neki! Ezért nem is kellett volna a földre jönnie! Azt e nélkül is tudjuk, hogy Isten minden további nélkül képes legyőzni Sátánt! De a nagy kérdés a bűneset óta ez: tudhat-e gyarló ember győzelmet aratni a rossz fölött?! Miféle jó hír, miféle megváltás Isten győzelme a rossz fölött - a romlott emberi természet, a gyarlóság megkerülésével? De mennyire fényes és igaz evangélium:

(Reisinger János A Megváltó testtélételéről - Válasz Sipos Ete Álmosnak -)

Ha Jézus az öröklés vasszabálya alapján született és élt, akkor kimondom, hogy még Isten sem tud felül kerekedni bizonyos vasszabályokon. Veszélyes gondolat.

A gyarló ember nem tud győzelmet aratni a sátán felett! Ebben az egyben biztos vagyok. Csak Jézus Krisztus vére és ereje által tudunk győzelmet aratni!!!!

Zsid. 9,14

Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, a ki örökké való Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek.

1 Ján. 1,7

Ha pedig a világosságban járunk, a mint ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.

1 Thess. 5,23

Maga pedig a békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenestől; és a ti egész valótok, mind lelketek, mind testetek feddhetetlenül őriztessék meg a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére.

Fil. 4,7

És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.

Zsid. 13,20

A békesség Istene pedig, a ki kihozta a halálból a juhoknak nagy pásztorát, örök szövetség vére által, a mi Urunkat Jézust,

Zsid. 13,21

Tegyen készségesekké titeket minden jóra, hogy cselekedjétek az ő akaratát, azt munkálván ti bennetek, a mi kedves ő előtte a Jézus Krisztus által, a kinek dicsőség örökkön örökké. Ámen.

„Ne tárd őt úgy az emberek elé, mint a bűn hajlamaival megterhelt embert. Ő a második Ádám… Elkövethetett volna bűnöket, elbukhatott volna, de egyetlen pillanatra sem volt Benne gonosz hajlam.”

(The Ellen G. White Comments in SDA Bible Commentary vol.5, 1128.)

Ha Jézusban nem volt gonosz hajlam, ami eredetileg a bűn következtében ott lappang minden emberben, ez üzenet számunkra, hogy mi is lehetünk tiszták, mentesek a gonosz hajlamtól!

Hogy ez hogyan lehetséges? Erről ír E.G. White is.

"Amint részesülünk az isteni természetben, a rosszra való öröklött és szerzett hajlamainkat az Úr eltávolítja a jellemünkből, és élő hatalommal ruház fel bennünket a jóra."

Review and herald 1900 ápr. 24.

"Tanulnunk kell Krisztustól. Tudatában kell lennünk annak, mit jelent Ő a megváltottai számára.Fel kell ismernünk, hogy a belé vetett hit által kiváltságunk van az isteni természet részesévé válni, és ekképpen megmenekülni a romlottságtól, amely kívánság által van a világunkban.Az Úr megtisztít bennünket a bűntől és minden jellemhibától.Egyetlen bűnös jellemtulajdonságot sem vagyunk kénytelenek megtartani....Amint részesülünk az isteni természetben, a rosszra való öröklött és szerzett hajlamainkat az Úr eltávolítja a jellemünkből, és élő hatalommal ruház fel bennünket a jóra."

Review and Herald .1900. ápr. 24.

Reisinger János hivatkozik az értelemre, a felnőttkori megtérésre, és a Jézusi értelemre.

"Ha felnőttkori, személyes megtérés, újjászületés által nem fordulunk Istenhez, és nem kapjuk meg Tőle a megígért isteni természetet, Isten hiába tulajdonítja mindenkinek Jézus győzelmét (tulajdonított igazság), ennek a győzelemnek a mi életünkben is valóra kell válnia (részesített igazság). A megtéréssel kezdetét vevő megszentelődés, a Szentlélek általi részesülés Krisztus gyümölcseiből és ajándékaiból az egyedüli biztosíték a hiteles Krisztus-követésre.

Jézusnak eleve magával hozott isteni értelme volt, nekünk ez az őszinte megtérés által válik részünkké."

(Reisinger János A Megváltó testtélételéről - Válasz Sipos Ete Álmosnak -)

Ha a felnőttkori , személyes megtérés a lényeg, akkor akaratlanul is kimondom, hogy az üdvösség feltétele nem a Krisztus Kegyelme, hanem egy cselekedet, gondolkodás, emberi megoldás.

Ez a feltételhez kötött üdvösség!

Ha emberi megoldás lenne a bűnesetre, akkor nem kellett volna Jézus Krisztusnak kereszthalált szenvednie!

"De sem Neki, sem nekünk nem elegendő ez a győzelemhez, csak a folytonos, állhatatos, kitartó Istennel való együtt járással, hiszen a test (sarx), vagyis a gyenge ember természet állandó leküzdésére van szükség:"

(Reisinger János A Megváltó testtélételéről - Válasz Sipos Ete Álmosnak -)

Ha Jézus Krisztusnak eleve magával hozott isteni értelme volt, ahogyan Reisinger János írja, akkor ez miért nem volt Őneki elegendő?

Miért kellett Jézusnak folyton küzdenie a gyenge emberi természettel?

Ha minekünk is Jézushoz hasonlóan isteni értelemre kell szert tenni, akkor mi is folyamatosan küzdeni fogunk a gyenge emberi természettel?

Akkor miért mondja azt a Bibliában Jézus, amikor valakit meggyógyít, hogy "többé ne vétkezz"?

Jézus nem ismerte a "helyes" Krisztológiát?

Újból és újból bűnbe esünk, és azt hisszük, hogy ennek mindig így kell lennie. Annyira ragaszkodunk gyengeségünkhöz, mintha büszkék lehetnénk rá.

Üzenet az ifjúságnak. 105.old.

Róm. 6,12

Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedjetek néki az ő kívánságaiban:

"Gyengeségünk egyesül az Ő erejével, tudatlanságunk az Ő bölcsességével, törékenységünk az Ő erejével...Nem szabad önmagunkat állítani a központba, és nem szabad átengedni magunkat a félelemnek és aggódásnak azzal kapcsolatban, hogy vajon üdvözülni fogunk-e? Mindezek elfordítják a lelket az erő forrásától. Bízzuk Istenre lelkük megtartását, és bízzunk Őbenne!"

Szemelvények E.G.White írásaiból 3. kötet. 324-325..oldal.

Ján. 5,14

Ezek után találkozék vele Jézus a templomban, és monda néki: Ímé meggyógyultál; többé ne vétkezzél, hogy rosszabbul ne legyen dolgod!

Ján. 8,11

Az pedig monda: Senki, Uram! Jézus pedig monda néki: Én sem kárhoztatlak: eredj el és többé ne vétkezzél!

Reisinger János szerint a hiteles újjá születés isteni gondolkodásmód.És ez a mi feladatunk. Nekünk kell állást foglalni . Ez a fejben dől el...

"Jézus eleve hozta isteni természetét, jóllehet hatalmát nem (Fil. 2,6-8, Zsid. 2,14-18, Rm. 8,1-3), az Atyától a Szentlélek által azonban erőt kapott folytonosan megújuló kéréseire (Ésa. 50,4-7). Ez a mi utunk is: a hiteles újjászületés isteni gondolkodásmóddal lát el, ismételt Isten melletti állásfoglalásainkra és kéréseinkre pedig erőt kapunk, (Zsolt. 105, 5; Ef. 3, 14-21), hogy Isten kegyelméből Krisztushoz hasonlóan élhessünk."

(Reisinger János A Megváltó testtélételéről - Válasz Sipos Ete Álmosnak -)

Valóban fontos az elme megújulása, de vigyázni kell, hogy ez nem saját erőből történik, csak Isten ereje által lehetséges. Nem az én állásfoglalásomra és kérésemre kell alapozni az üdvösséget, hanem Jézus Krisztus megváltói munkájára.

"Nem a magunk, hanem az Istentől kapott erővel és kegyelemmel tökéljétek el, hogy most azonnal neki szentelitek minden erőtöket, minden képességeteket. Kövessétek Jézust magáért a hívásért, és ne kérdezzétek, hová kell mennetek, és mi lesz a jutalmatok...."

Testimonies for the Church 8 vol 55-56.

Eféz. 4,22-24.

Hogy levetkezzétek ama régi élet szerint való óembert, amely meg van romolva a csalárdság kívánságai miatt; megújuljatok pedig a ti elméteknek lelke szerint, és felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben”

E.G.White szerint az újjá születés nem egy emberi cselekedet, nem egy másfajta gondolkodásmód.

A szív megváltozása, ami Isten ereje által lehetséges!

Gal. 4,4

Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát, a ki asszonytól lett, a ki törvény alatt lett,

Gal. 4,5

Hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot.

Gal. 4,6

Minthogy pedig fiak vagytok, kibocsátotta az Isten az ő Fiának Lelkét a ti szíveitekbe, ki ezt kiáltja: Abba, Atya!

Gal. 4,7

Azért nem vagy többé szolga, hanem fiú; ha pedig fiú, Istennek örököse is Krisztus által.

"Ahol ez az egység megvan, az annak a bizonyítéka, hogy ott Isten képmása helyreállt az emberben, és szívében új elvek gyökereztek meg. Ez abban is megmutatkozik, hogy az isteni természet ellenáll a gonosz hatalmasságoknak, és hogy Isten kegyelme legyőzi az ember szívében lakozó önzést."

Jézus élete 677-678.old.

"Mielőtt az ember Isten országának tagjává válhatna, jellemének meg kell tisztulnia a bűntől. Krisztus kegyelme által meg kell szentelődnie...."

Review and Herald 1896. aug. 18.

Krisztus kegyelmének csodatevő hatalma nyilvánul meg akkor, amikor új szívet, magasabb rendű életet és szentebb odaadást teremt az emberi lélekben. Isten így szól: " És adok néktek új szívet" (ez. 36,26)Történhet-e az ember megújításánál nagyobb csoda? Mi az, amire nincs ereje annak, aki hit által megragadja Isten erejét?

Testimonies for the Church vol.9. 151-152.old

"A Szentlélek nem korlátozott erővel jön el hozzánk, hanem isteni hatalmának, erejének teljességével.A Lélek az, aki eredményessé teszi mindazt, amit a világ megváltója vitt véghez. A Lélek az, aki megtisztítja szívünket. A Lélek útján a hívő ember részese lesz az isteni természetnek."

Jézus élete 671.old.

"A megszentelődés annyit jelent, hogy a Szentlélek Krisztus természetét a mi emberi lényünkbe oltja"

Krisztus Példázatai 384.old.

A természetes és öröklött jellemvonások átalakulnak. Lelkének bennük lakozása képesíti őket, hogy Krisztus képmását sugározzák és kegyességük tisztaságának arányában munkájuk majd sikert arat.

Testimonies to Ministers and Gospel Workers. 416.old.

Kol. 2,11

A kiben körül is metéltettetek kéz nélkül való körülmetéléssel, levetkezvén az érzéki bűnök testét a Krisztus körülmetélésében;

Gal. 6,15

Mert Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség nem használ semmit, hanem az új teremtés.

2 Kor. 5,17

Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden

"Amint részesülünk az isteni természetben, a rosszra való öröklött és szerzett hajlamainkat az Úr eltávolítja a jellemünkből, és élő hatalommal ruház fel bennünket a jóra."

E.G.White Review and herald 1900 ápr. 24.

1 Thess. 3,13

Hogy erősekké tegye a ti szíveteket, feddhetetlenekké a szentségben, a mi Istenünk és Atyánk előtt, a mikor eljő a mi Urunk Jézus Krisztus minden ő szenteivel egyetemben.

"A jellem tökéletességének alapja Krisztus.Ha szüntelenül a Megváltó érdemeire támaszkodunk, és az Ő lábnyomában járunk, akkor olyanok leszünk mint Ő , tiszták és szentek.....Nem szólítaná fel őket a tökéletesség megszerzésére, ha nem állna hatalmában azokra az emberekre árasztani a tökéletesség minden kegyelmi áldását, akiket ebben a magasztos és szent kiváltságban részesít....Feladatunk, hogy saját életterünkben igyekezzünk megszerezni azt a tökéletességet, amit földi életében Krisztus a jellem minden területén elért....Teljességgel arra az erőre kell támaszkodnunk, amit Isten megígért nekünk."

E.G.White . That I May Know Him. 130.old.

És végül Reisinger János egyik záró gondolata. Isten szerint élni annak ellenére, hogy romlott örökséget hordozunk magunkban.

"Jézus testtélétele, vagyis az, hogy "az Ige testté (sarx) lett", némította el Sátán vádjait, aki azt állította, hogy az általa felajánlott életeszme, az önzés a tökéletes és az ember nem tud megfelelni Isten szeretet-törvényének! Jézus testtélételével bizonyságot nyert, hogy - ha küzdelem és szenvedés által, de - a Benne való hit erőt adhat ahhoz, hogy Isten szerint éljünk annak ellenére, hogy romlott örökséget hordozunk magunkban"

(Reisinger János A Megváltó testtélételéről - Válasz Sipos Ete Álmosnak -)

E.G.White írásaiban nem olvasom, hogy Isten szerint élek,

de romlottan.

"Sokan úgy vélik, hogy lehetetlenség nem elesni a kísértésekben, és hogy nincs elég erejük a győzelemre. Amikor csüggedésnek és kételyeknek adnak hangot hit és bátorság helyett, ajkukkal vétkeznek Isten ellen."

Szemelvények E.G.White írásaiból. 3. kötet. 173-oldal

Most az Isten műhelyében élünk. Sokan vannak közöttünk, akik meglehetősen durva és csiszolatlan kövek. De amint megragadjuk Isten igazságát, annak befolyásolása hatással lesz ránk. felemel minket és eltávolít belőlünk mindennemű tökéletlenséget és bűnt, bármilyen természetű legyen is az. Így készít föl arra, hogy szépségében lássuk meg a királyt, végül pedig a dicsőség országában csatlakozzunk a tiszta és szent angyalok társaságához. Ennek a folyamatnak itt, e Földön kell végbemennie rajtunk. Itt kell alkalmassá válnia testünknek és lelkünknek a halhatatlanságra.

Testimonies for the church vol.2. 355-356.old

Jézus vallásának helyreállító befolyása átalakítja teljes lényünket, és kiemel minket a lealacsonyító és hitvány bűnből. Ez a vallás Isten és a Menny felé fordítja gondolatainkat és vágyainkat....Minden képességet és tulajdonságot, amellyel a Teremtő megajándékozta az embereket, az Ő dicsőségére kell felhasználnunk. Ebben találhatjuk a legtisztább, legszentebb és legboldogítóbb tevékenységünket. Ha a vallási elveket előtérbe helyezzük, minden törekvésünk, amelyet ismereteink bővítése és bölcsességünk elmélyítése érdekében teszünk, egy lépéssel közelebb visz minket ahhoz, hogy véges emberi természetünk a végtelen isteni természet mintájára alakuljon át..

Consulens to Parents, Teachers, and Students. 50-53.old.

"A Szentlélek Isten Igéjéből fényt sugároz, és ez a világosság átformálja annak életét, aki befogadja. A Szentlélek az emberi szívekbe plántálja az Ige elveit, és kialakítja bennük Isten tulajdonságait. Krisztus dicsőséges fényének, vagyis Krisztus jellemének vissza kell tükröződnie követőiben."

Krisztus Példázatai 414 old.

"Sokan becsapják magukat, azt gondolván, hogy jellemük Krisztus eljövetelekor átváltozik, de az Úr megjelenésekor már nincs a szívnek lehetősége az átalakulásra. Jellemhibáinkat itt és most kell megbánnunk, és azokat Krisztus kegyelme által le kell győznünk addig, amíg tart a próbaidő. Itt kell felkészülnünk, hogy alkalmasak legyünk a mennyei család számára."

Boldog otthon 319.old.

" A hit általi megigazulás sokak számára nagy titok. Isten akkor igazítja meg a bűnöst, amikor megtér bűneiből. Ekkor meglátja Jézust a Kálvária keresztjén. Miért van ez a sok szenvedés?- Mert Istenünk törvényét sérelem érte. Az emberek áthágták a mennyei és földi világ igazgatására szolgáló törvényt, és a bűn következményeként kimondatott felettük a halálos ítélet. De "Úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy ha valaki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." Micsoda páratlan szeretet! Krisztus, Isten Fia halt meg a bűnös emberért.....Az ember az isteni és emberi között félúton felállított kereszt lábához jön, és megbánja törvényszegésének vétkeit, mert Krisztus magához vonja őt. Nem a törvénytől várja, hogy megtisztítsa a bűntől, hiszen a törvényben nincs megbocsátó erő a törvényszegő megmentésére. A bűnös egyetlen reményként feltekint az engesztelő Áldozatra, Istenhez megtérve, hiszen az Ő törvényét hágta át. Krisztus felé pedig hittel fordul, mint aki egyedül képes megváltani és megtisztítani a bűnöst minden törvényszegésből."

Szemelvények E.G.White írásaiból. 3. kötet. 174-oldal

"A megszentelődés jóval többet jelent fellángoló érzéseknél. A felajzottság nem megszentelődés. Egyedül a mennyei Atya akaratával való teljes azonosulás jelent megszentelődést, ez az akart pedig a törvényben kerül kifejezésre. A megszentelődés Isten minden parancsolatának megtartása. Ha engedelmes gyermekek vagyunk Isten Igéje iránt-az is megszentelődés. Isten Igéje vezéreljen bennünket, és ne az emberek elgondolásai."

Szemelvények E.G.White írásaiból. 3. kötet. 183-oldal

Adjuk meg Krisztusnak mindazt, aminek megváltásáért az életét adta. Ha így teszünk, életre kelti lelkünket, megújítja szívünket, megszenteli érzelmeinket, megtisztítja gondolatainkat, és minden képességünket a szolgálatába állítja.Minden inditékot és gondolatot adjunk Jézusnak.

The Ellen Gould White Comments in SDA Bible Commentary vol.7. 909.old.

Az Úr az utolsó időnek szóló egyenes és metsző igazsággal egy népet hív ki a világból, magának szentelve és megtisztítva azt. A büszkélkedést és egészségtelen divatozást, a magamutogatást és a világ elismerésének szeretetét, mindent ott kell hagynunk a világgal, ha Teremtőnk képmására akarunk elváltozni, elménk megújulása által.

Testimonies for the Church vol.3. 52.old

Krisztus megígérte nekünk a kegyelmét. Ha befogadjuk, meg fogja szépíteni az életünket.....A torzulás jóvá és tökéletessé alakul. Életünket ugyanazok a kegyességek díszítik, amelyek Krisztus életét oly szépségessé tették.

Review and Herald. 1904. jan 14.

„Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden”. II. Kor. 5,17.

https://sites.google.com/site/valoditoszkana/
https://sites.google.com/site/valoditoszkana/
web counter