4. Jézus Főpappá szentelése

Az Ó-szövetségből tudjuk hogy hogyan zajlott a főpap felszentelése. Az első főpapnak, Áronnak a felszentelése három részből állott:

-megmosakodás,

-felöltöztetés

-felkenetés .

Jézus Krisztus felszentelése is három részből állt.

Megmosakodott, azaz megkeresztelkedett.

Mt. 3,13

Akkor eljött Jézus Galileából a Jordán mellé Jánoshoz, hogy keresztelje meg őt.

Mt. 3,14

János azonban megpróbálta visszatartani őt, és ezt mondta: „Nekem volna szükségem arra, hogy megkeresztelj, és te jössz hozzám?”

Mt. 3,15

Jézus így válaszolt: „Engedj most, mert az illik hozzánk, hogy így töltsünk be minden igazságot.” Akkor engedett neki.

Mt. 3,16

Amikor pedig Jézus megkeresztelkedett, azonnal kijött a vízből, és íme, megnyílt a menny, és látta, hogy Isten Lelke galamb formájában aláereszkedik, és őreá száll.

Mt. 3,17

És hang hallatszott a mennyből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.”

"Amikor Jézus eljött, hogy megkeresztelkedjen, János olyan jellemtisztaságot ismert fel benne, amilyennel még sohasem találkozott. Jelenlétének még a légköre is áhítatot keltő volt. János, a Jordánnál a köréje gyűlő sokaságtól sötét bűnök történetét hallotta. Találkozott a bűnök tengerének terhétől roskadozó emberekkel, de sohasem került kapcsolatba olyan emberi lénnyel, akiből ilyen isteni befolyás áradt volna. Mindez összhangban volt azzal a kinyilatkoztatással, amit János a Messiásról kapott. Mégis vonakodott Jézus kérését teljesíteni.

Hogyan keresztelhetné meg ő, a bűnös a Bűntelent? És miért kellene annak - akinek nincs szüksége bűnbánatra - alávetnie magát egy olyan szertartásnak, amely a bűnök bevallását és eltörlését jelenti?

Amikor Jézus kérte a keresztséget, János visszahúzódott és így kiáltott: "Nékem kell általad megkeresztelkednem, és te jössz énhozzám?" (Mt 3:14) Jézus határozottan, mégis szelíd hatalommal válaszolt. "Engedj most, mert így illik nékünk minden igazságot betöltenünk" (Mt 3:15). János engedett, elvezette a Megváltót a Jordánhoz, és alámerítette. Jézus "azonnal kijőve a vízből; és ímé az egek megnyilatkozának néki, és ő látá az Istennek Lelkét alájőni mintegy galambot és őreá szállani" (Mt 3:16).

Jézus keresztsége nem saját bűneinek megvallása volt. Azonosította magát a bűnösökkel, ugyanazt az utat járta, amelyet nekünk kell megtennünk, ugyanazt a munkát végezte, amely a mi feladatunk. Szenvedésekkel teli élete, türelmes állhatatossága keresztsége után szintén példaként áll előttünk.

Amint kijött a vízből, Jézus imában borult le a folyóparton. Új, fontos korszak nyílt meg életében. Most nagyobb színtéren folytatódtak életének küzdelmei. Bár a Béke Fejedelme volt, mégis kivont karddal kellett érkeznie. Az a királyság, amelyet eljött megalapítani, ellentéte volt annak, amire a zsidók vágytak.

Őt, akire Izrael hagyomány- és vallásrendszere épül, e szertartások ellenségének és lerombolójának tartják majd.

Őt, aki kijelentette a törvényt a Sinai-hegyen, törvényszegőként ítélik el.

Őt, aki azért jött, hogy megtörje Sátán hatalmát, Belzebubnak bélyegzik.

Senki a világon nem értette meg. Szolgálata során egyedül járt.

Anyja és fivérei nem fogták fel küldetését.

Még tanítványai sem értették meg.

Örök világosságban lakozott; egy volt Istennel, de földi élete magányban telt.

Azonosult velünk, hordoznia kellett bűneink, bajaink terhét. A Bűntelennek éreznie kellett a bűn szégyenét. A békesség kedvelőjének harcban kellett élnie: az igazságnak hamisság közepette, a tisztaságnak hitványsággal. Minden bűn, viszály, szennyes vágy, amit a törvényszegés magával vont, szenvedés volt Jézus lelkének.

Egyedül járta az utat, egyedül hordozta a terhet. Tőle függött a világ megváltása. Letette saját dicsőségét és magára vette az emberiség gyengeségeit. Mindezt tudta és érezte, de rendületlenül kitartott célkitűzése mellett. Tőle függött az elbukott emberiség üdvössége, s Jézus kinyújtotta kezét, és megragadta a Mindenható Szeretet karját.

Úgy tűnt, hogy a Megváltó a mennybe látott, amikor lelkét imában kiöntötte. Jól tudta, hogy a bűn mennyire megkeményítette az emberek szívét, milyen nehezen fogják küldetését megérteni és a megváltás ajándékát elfogadni. Erőért könyörgött az Atyához, hogy legyőzze hitetlenségüket, széttörje bilincseiket, melyekkel Sátán rabul ejtette őket, és leigázza érettük a megrontót. Bizonyságot kért arra nézve, hogy Isten elfogadja az emberiséget Fiában.

Az angyalok még sohasem hallottak ilyen imát. Vágyakoztak rá, hogy szeretett Parancsnokuknak a bizonyosság és vigasztalás üzenetét vigyék. De nem tehették: maga az Atya fog Fia kérésére válaszolni. A dicsőség fénysugarai közvetlenül a tróntól áradtak. Megnyílt az ég, és a legtisztább fényből formált galamb szállt a Megváltó fejére mint a szelíd és alázatos Jézushoz illő jelkép.

A Jordánnál álló óriási tömegből Jánoson kívül csak néhányan érzékelték a mennyei látomást. Az isteni jelenlét ünnepélyessége mégis megnyugodott az összegyűlteken. A nép némán állt, és nézte Krisztust. Alakja olyan fényben úszott, amely Isten trónját veszi körül. Fölfelé tekintett, és olyan dicsőség ragyogott rajta, amilyen még emberi arcon soha. A megnyílt égből egy hang hallatszott: "Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm" (Mt 3:17).

Isten azért mondta ezeket a bizonyító erejű szavakat, hogy hitet ébresszen a jelenlevőkben, és megerősítse a Megváltót küldetésében. Bár a bűnös világ vétkei Krisztusra nehezedtek, és megaláztatás volt az számára, hogy "szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá" (Fii 2:7) lett, de a mennyei hang kijelentette, hogy Ő az Örökkévaló Fia.

János mélyen megrendült, amikor látta Jézust esdekelve leborulni, és könnyek között könyörögni az Atya jóváhagyásáért. Amikor Isten dicsősége körülvette Őt, és az égi szózat hallatszott, János felismerte, hogy ez az Isten által megígért jel. Tudta, hogy a világ Üdvözítőjét keresztelte meg. A Szentlélek megnyugodott rajta, kinyújtott karral Jézusra mutatott, és így kiáltott: "Ímé, az Istennek ama báránya, aki elveszi a világ bűneit!" (Jn 1:29)

Sem a hallgatók, sem maga János nem értette e szavak értelmét: "Isten Báránya". Mória-hegyén Ábrahám hallotta fiától ezeket a szavakat: "Atyám! [...] hol van az égőáldozatra való bárány?" (lMóz 22:7) Az apa így felelt: "Az Isten majd gondoskodik az égőáldozatra való bárányról, fiam" (lMóz 22:8). S a kosban, melyet Isten Izsák helyett küldött, Ábrahám annak a jelképét látta, aki meghal az emberek bűneiért. Ezt a képet Ésaiás is vázolja a Szentlélek által, és így jövendöl a Megváltóról: "Mint bárány, mely mészárszékre vitetik", "de az Úr mindnyájunk vétkét őreá veté" (Ésa 53:7.6). Izrael népe azonban nem értette ezt a tanítást. Sokan úgy tekintettek az áldozatokra, mint a pogányok saját áldozataikra - ajándéknak szánták őket, mellyel az istenséget kiengesztelhetik. Isten arra vágyott, hogy megértesse velük: az Ő szeretetéből fakad az az ajándék, amely megbékélteti a népet vele.

Amit Isten Jézusnak a Jordánnál mondott: "Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm" (Mt 3:17- az egész emberiséghez szól. Isten Jézushoz mint képviselőnkhöz szólt. Nem dob el minket összes bűnünkkel, gyengeségünkkel, mint értékteleneket. "Megajándékozott minket ama Szerelmesben" (Ef 1:6). A dicsőség, amely Krisztuson megnyugodott, Isten irántunk való szeretetének záloga. Ez beszél nekünk az ima erejéről, hogy hogyan juthat az emberi hang Isten füléhez, és hogyan találnak kéréseink meghallgatásra a mennyei udvarban. A bűn elszakította a földet a mennytől, és elidegenítette az égi közösségtől, de Jézus újra összekapcsolta a dicsőség országával. Szeretete körülveszi az embert és elér a mennyekig. A megnyílt kapukon át Megváltónk fejére hulló fény ránk is árad, ha imádkozunk, hogy ellen tudjunk állni a kísértésnek. A hang, amely Jézushoz szólt, minden hívő léleknek mondja: ez amaz én szerelmes gyermekem, akiben én gyönyörködöm.

"Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Ő hozzá; mert meg fogjuk őt látni, amint van"

(1Jn 3:2).

Megváltónk olyan utat nyitott meg, amelyen a legbűnösebb, legszegényebb, legelnyomottabb és legmegvetettebb ember is az Atyához járulhat. Mindenki otthonra lelhet az égi hajlékokban, amelyeket Jézus készít. "Ezt mondja a Szent, az Igaz, akinél a Dávid kulcsa van, aki megnyitja és senki be nem zárja, és bezárja és senki meg nem nyitja: [...] ímé adtam elődbe egy nyitott ajtót, amelyet senki be nem zárhat" (Jel 3: 7-8)."

E.G.White .Jézus Élete. / A keresztség. http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/je/11.htm

Felöltöztetett, azaz fehér ruhát öltött magára. Azt tudjuk, hogy a fehér ruha a szentek igazságos cselekedetei. Jézus Krisztus Szent volt.

Luk. 9,28

És lőn e beszédek után mintegy nyolczadnappal, hogy maga mellé vevé Pétert, Jánost és Jakabot, és felméne a hegyre imádkozni.

Luk. 9,29

És imádkozása közben az ő orczájának ábrázata elváltozék, és az ő ruhája fehér és fénylő lőn.

Luk. 9,30

És ímé két férfiú beszél vala ő vele, kik valának Mózes és Illés;

Luk. 9,31

Kik dicsőségben megjelenvén, beszélik vala az ő halálát, melyet Jeruzsálemben fog megteljesíteni.

Márk. 9,2

És hat nap múlva magához vevé Jézus Pétert és Jakabot és Jánost, és felvivé őket csupán magukban egy magas hegyre. És elváltozék előttük;

Márk. 9,3

És a ruhája fényes lőn, igen fehér, mint a hó, mihez hasonlót a ruhafestő e földön nem fehéríthet.

Jel. 1,13

És a hét gyertyatartó között hasonlót az ember Fiához, bokáig érő ruhába öltözve, és mellénél aranyövvel körülövezve.

Jel. 1,14

Az ő feje pedig és a haja fehér vala, mint a fehér gyapjú, mint a hó; és a szemei olyanok, mint a tűzláng;

Jel. 19,8

És adatott annak, hogy felöltözzék tiszta és ragyogó fehér gyolcsba; mert a fehér gyolcs a szenteknek igazságos cselekedetei.

Jel. 7,13

Akkor felele egy a Vének közül, és monda nékem: Ezek, a kik a fehér ruhákba vannak öltözve, kik és honnét jöttek?

Jel. 7,14

És mondék néki: Uram, te tudod. És monda nékem: Ezek azok, a kik jöttek a nagy nyomorúságból, és megmosták az ő ruháikat, és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében.

Zsid. 9,13

Mert ha a bakoknak és bikáknak a vére, meg a tehén hamva, a tisztátalanokra hintetvén, megszentel a testnek tisztaságára:

Zsid. 9,14

Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, a ki örökké való Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek.

Jel. 3,5

A ki győz, az fehér ruhákba öltözik; és nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből, és vallást teszek annak nevéről az én Atyám előtt és az ő angyalai előtt.

"Majd azok következnek, akiknek a jelleme hazug és hitetlen környezetben jutott el a keresztény tökéletességre, akik tisztelték Isten törvényét, amikor a keresztény világ érvénytelennek mondta; és azok az embermilliók, akik a korszakok hosszú során mártírként szenvedtek hitükért. Mögöttük pedig a "nagy sokaság, amelyet senki meg nem számlálhatott, minden nemzetből és ágazatból és népből és nyelvből... a trón előtt és a Bárány előtt... fehér ruhákba öltözve, és az ő kezeikben pálmaágak" (Jel 7:9). Harcuknak vége. A győzelmet kivívták. A versenyt megfutották és megnyerték. A pálmaág a kezükben győzelmüket szimbolizálja; a fehér ruha pedig Krisztus makulátlan szentségét jelképezi, amely most már az övék."

E.G.White. A Nagy Küzdele./ A küzdelem véget ér. http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/nk/44.htm

"A menyegzői ruha, amelyről a példázat beszél, Krisztus hű követőinek tiszta, foltnélküli jelleme. Az egyház "tiszta és ragyogó fehér gyolcsba" öltözik, amelyen nincs "szeplő, vagy sömörgözés, vagy valami afféle". A fehér gyolcs - ahogy a Szentírás mondja - "a szenteknek igazságos cselekedetei" (Jel 19 : 8; Ef 5 : 27), azaz Krisztus igazsága, hibátlan jelleme, amelyben hit által mindenki részesül, aki elfogadja Krisztust személyes Megváltójaként."

E.G.White. Krisztus Példázatai. / A mennyegzői ruha. http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/kp/25.htm

Felkenetés, azaz a Szentlélek olajával való felkenés. Jézus a keresztelés alkalmával kapta meg a küldetésének betöltéséhez szükséges Szentlelket

Mt. 3,16

Amikor pedig Jézus megkeresztelkedett, azonnal kijött a vízből, és íme, megnyílt a menny, és látta, hogy Isten Lelke galamb formájában aláereszkedik, és őreá száll.

Mt. 3,17

És hang hallatszott a mennyből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.”

Mk. 1,10

És amikor jött ki a vízből, látta, hogy megnyílik a menny, és leszáll rá a Lélek mint egy galamb;

Lk. 3,21

Történt, hogy amikor az egész nép megkeresztelkedése után Jézus is megkeresztelkedett és imádkozott, megnyílt az ég,

Lk. 3,22

leszállt rá a Szentlélek galambhoz hasonló testi alakban, és hang hallatszott a mennyből: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.” Az Új SZövetség Jézust nevezi Felkentnek, Krisztusnak. Az Ő felkenetése egyszerre jelent királyi felkenést.

"János mélyen megrendült, amikor látta Jézust esdekelve leborulni, és könnyek között könyörögni az Atya jóváhagyásáért. Amikor Isten dicsősége körülvette Őt, és az égi szózat hallatszott, János felismerte, hogy ez az Isten által megígért jel. Tudta, hogy a világ Üdvözítőjét keresztelte meg. A Szentlélek megnyugodott rajta, kinyújtott karral Jézusra mutatott, és így kiáltott: "Ímé, az Istennek ama báránya, aki elveszi a világ bűneit!" (Jn 1:29)"

E.G.White .Jézus Élete. / A keresztség. http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/je/11.htm

ApCsel. 4,25

te mondtad atyánknak, a te szolgádnak, Dávidnak szájával a Szentlélek által: Miért zúdultak fel a pogányok, és a nemzetek miért terveznek hiábavalóságot?

ApCsel. 4,26

Felkeltek a föld királyai, és a fejedelmek megegyeztek az Úr ellen és az ő Felkentje ellen.

ApCsel. 4,27

Mert a te szent Szolgád, Jézus ellen, akit felkentél, valóban megegyezett Heródes és Poncius Pilátus ebben a városban a pogányokkal és Izráel népével,

Zsid. 1,8

de a Fiúról így szól: „A te trónusod örökké megáll, ó Isten, és királyi pálcád az igazság pálcája.

Zsid. 1,9

Szeretted az igazságot, és gyűlölted a gonoszságot: ezért kent fel téged az Isten, a te Istened öröm olajával társaid fölé.”

"Az egész menny várta a győzelemnek azt a pillanatát, midőn Jézus felszáll az Atyjához. Angyalok jöttek, hogy a dicsőség Királyát örömujjongás közepette kísérjék az Atyához. Jézus, miután megáldotta tanítványait, elviteték tőlük felfelé. Midőn a menny felé szállott, követte őt a foglyoknak serege, akik feltámadásakor támadtak fel. A mennyei angyalok megszámlálhatatlan serege követte őt és viszont még többen voltak azok, akik a mennyben várták érkezését. Mikor a mennyei város kapujához közeledtek, az Urat kísérő angyalok hangos ujjongással így kiáltottak: "Ti kapuk, emeljétek fel fejeteket és emelkedjetek fel ti örökkévaló ajtók, hogy bevonulhasson a dicsőség királya." A kapuknál várakozó angyalok lelkesen kérdezték: "Vajon kicsoda a dicsőség ama királya?" A mennyei Felséget kísérő angyalok diadalénekkel felelték: "Az erős és hatalmas Úr! Az erős és hadakozó Úr! Ti kapuk, emeljétek fel fejeteket, emelkedjetek fel örökkévaló ajtók, had menjen be a dicsőség Királya." Újból kérdezik a várakozó angyalok: "Kicsoda a dicsőség Királya?" A kísérő angyalok énekelve feletek: "A seregek Ura, ő a dicsőség Királya!" A mennyei diadalmenet bevonult Isten városába. A mennyei seregek körülvették fenséges Parancsnokukat, mély imádattal hajoltak meg előtte s villogó koronáikat lábai elé rakták. Majd hárfáikat pengették, s a gyönyörű zene hangjai betöltötték az egész mennyet. Az angyali karok diadalénekeket zengtek a Bárány tiszteletére, aki megöletett, de ismét él fenségben és dicsőségben."

E.G.White. Tapasztalatok és Látomások. / Krisztus Mennybemenetele. http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/tel/43.htm

Prófétai felkenést.

Lk. 4,16

Amikor Názáretbe ment, ahol felnevelkedett, szokása szerint bement szombat napján a zsinagógába, és felállt felolvasni.

Lk. 4,17

Odanyújtották neki Ézsaiás próféta könyvét, ő pedig kinyitotta a könyvet, és megkereste azt a helyet, ahol ez van megírva:

Lk. 4,18

„Az ÚR Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat,

Lk. 4,19

és hirdessem az Úr kedves esztendejét.”

"Jézus úgy állt az emberek előtt, mint a Reá vonatkozó jövendölések élő értelmezése. Magyarázta a felolvasott igéket, beszélt a Messiásról, mint az elnyomottak, a foglyok szabadítójáról, a betegek gyógyítójáról, a vakok szemének megnyitójáról, arról, aki az igazság világosságát árasztja a világra. Megnyerő modora és szavainak csodálatos jelentősége olyan erővel ragadta meg hallgatóit, amilyet még sohasem éreztek. Az isteni befolyás hullámai minden akadályt elsöpörtek. Mózeshez hasonlóan ők is szemlélték a Láthatatlant. Amint a Szentlélek érintette szívüket, lelkes ámennel válaszoltak, és dicsérték az Urat.

Ám amikor Jézus így szólt: "Ma teljesedett be ez az Írás a ti hallástokra" (Lk 4:21), mintegy hirtelen felébredve, magukra, valamint Jézus hozzájuk intézett kijelentéseire kezdtek gondolni. Őket, izraelitákat, Ábrahám gyermekeit foglyoknak nevezte. Jézus rabokhoz szólt, akiket meg kell szabadítani a gonosz hatalmából, akik sötétségben vannak, és szükségük van az igazság világosságára. Büszkeségük csorbát szenvedett, félni kezdtek. Jézus szavai megmutatták, hogy értük végzett munkája teljesen eltér attól, amire vágytak. Tetteiket túlságosan közelről vizsgálhatja meg. Noha pontosan betartották a külső ceremóniákat, reszkettek Jézus tiszta, kutató tekintetétől, megfigyelésétől.

Kicsoda ez a Jézus? - kérdezték. Ő aki a Messiás dicsőségét igényelte, egy ács fia volt, s együtt dolgozott műhelyében atyjával, Józseffel. Látták Őt görnyedve menni hegyre föl, völgybe le, ismerték testvéreit, valamint életét és munkáját. Látták, hogyan serdül gyermekből ifjúvá, ifjúból férfivá. Bár élete szeplőtlen volt, mégsem hitték, hogy Ő a Megígért..

...Amikor Jézus a zsinagógában a jövendölésekből olvasott, hirtelen megállt a Messiás munkájára vonatkozó utolsó kitételnél. Miután felolvasta: "hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét", az ezt követő szavakat kihagyta: "és Istenünk bosszúállása napját" (Ésa 61:2). Ez éppannyira igaz volt, mint a prófécia első fele, hallgatásával Jézus nem tagadta ezt az igazságot. Ám ez utóbbi kifejezés éppen az volt, amelyet hallgatói oly örömmel hangoztattak, amelynek teljesedésére vágyakoztak. Ítéletet mondtak a pogányokra, s észre sem vették, hogy saját bűneik nagyobbak a másokéinál. Nekik maguknak volt a legnagyobb szükségük a kegyelemre, melyet oly készségesen tagadtak meg a pogányoktól. Az a nap, amikor Jézus a zsinagógában közöttük járt, a lehetőség volt számukra, hogy elfogadják a menny hívását. Ő aki "gyönyörködik az irgalmasságban" (Mik 7:18), szívesen megszabadította volna őket a vétkeik által vonzott romlástól.

......Ó, mennyire vágyott rá Krisztus, hogy megnyissa Izraelnek az igazság kincsesházát! Azonban teljes lelki vakságuk folytán lehetetlen volt feltárnia számukra az országára vonatkozó igazságokat. A mennyei igazság bebocsátásra várt, ők azonban ragaszkodtak saját hitükhöz és értelmetlen ceremóniáikhoz. Pénzüket pelyvára és szecskára költötték, miközben megkaphatták volna az élet kenyerét. Miért nem vették Isten igéjét, miért nem kutatták szorgalmasan, hátha tévednek? Az Ótestamentum Írásai világosan kijelentették Krisztus szolgálatának minden részletét, Ő pedig újra és újra idézte a prófétákat, és ezt mondta: "Ma teljesedett be ez az Írás a ti hallástokra" (Lk 4: 21). Ha őszintén kutatták volna az Írásokat, és elméleteiket Isten igéjéhez mérik, Jézusnak nem kellett volna sírnia megtéretlenségük miatt. Nem kényszerült volna e kijelentésre: "Ímé pusztán hagyatik néktek a ti házatok" (Lk 13:35). Felismerhették volna Messiás-voltának bizonyítékait, és így elkerülhetik a büszke városukat romba döntő veszedelmet. .... Nem csupán a Jézus életéből hiányzó külső dicsőség volt az oka a zsidók elutasító magatartásának. Jézus a tisztaság megtestesítője, ők pedig tisztátalanok voltak. Krisztus szeplőtlen becsületességben lakozott az emberek között. Feddhetetlen élete bevilágított szívükbe. Őszintesége felfedte hamisságukat. Napvilágra hozta tettetett kegyességük ürességét, a bűnt a maga gyűlöletességében tárta föl. Az ilyen világosságot nem fogadták szívesen.

Ha Krisztus a farizeusokra irányította volna a figyelmet, ha magasztalta volna tudásukat és kegyességüket, örömmel üdvözölték volna. Ám amikor a mennyországról úgy beszélt, mint a kegyelem időszakáról az egész emberiség számára, a vallásnak egy olyan részét mutatta be, amelyet nem tudtak elviselni. Saját példájuk és tanításuk sohasem volt olyan, hogy kívánatossá tehette volna Isten szolgálatát. Amikor látták, hogy Jézus odafigyel azokra, akiket ők gyűlöltek és elutasítottak, ez büszke szívük legmélyebb szenvedélyeit kavarta fel. Dicsekedésük ellenére, - hogy "a Júda nemzetségéből való Oroszlán" (Jel 5:5) alatt Izrael felmagasztaltatik, minden nemzet fölé emelkedik -, jobban el tudták volna viselni nagyravágyó reményeik meghiúsulását, mint Krisztus dorgálását bűneikért, vagy az Ő tisztaságának jelenlétében érzett szégyenüket."

E.G.White. Jézus Élete./ Avagy nem-e a József fia -é ez? http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/je/24.htm

Papi kharizmát

ApCsel. 10,37

Ti tudjátok, mi történt, kezdve Galileától az egész Júdeában, az után a keresztség után, amelyet János hirdetett:

ApCsel. 10,38

A názáreti Jézust felkente az Isten Szentlélekkel és hatalommal, és ő szertejárt, jót tett, és meggyógyított mindenkit, akik az ördög igájában vergődtek, mert az Isten volt vele.

Zsid. 5,10

Mert az Isten őt a Melkisédek rendje szerint való főpapnak nevezte.

"Isten trónját, amely a mennyei templomban, Isten lakóhelyén van, az igazság és az ítélet teszi erőssé. Az igazság törvénye, az erkölcs nagyszerű mércéje, amellyel megmér minden embert, a szentek szentjében van. A frigyládát, amely magába zárja a törvénytáblákat, a kegyelem királyi széke takarja. Előtte mutatja be vérét Krisztus a bűnösért. Igazság és irgalom így fonódik össze az emberért létrehozott megváltási tervben. Ennek a két isteni tulajdonságnak az egybefonódását csak a végtelen bölcsesség tudta kigondolni, és a végtelen hatalom tudta megvalósítani. Ez az összefonódás az egész mennyet ámulatba ejti, és imádatra készteti. A földi templom kérubjai tisztelettel fordultak a kegyelem királyi széke felé, így jelképezve a mennyei sereg érdeklődését a megváltás munkája iránt. Ez annak az irgalomnak a titka, amelybe angyalok vágyakoznak betekinteni: hogy Isten akkor is igaz, ha megigazítja a megtérő bűnöst, és megújítja kapcsolatát az elbukott emberiséggel; hogy Krisztus lehajolt, és megszámlálhatatlanul sok embert emelt ki a pusztulás örvényéből. Felöltöztette őket a maga igaz voltának folttalan ruhájába, hogy a megváltottak örökre Isten közelében és a soha el nem bukott angyalok társaságában lehessenek.

Az a munka, amit az emberért közbenjáró Krisztus végez - akinek "neve Csemete" -, elénk tárul Zakariás örökszép próféciájában. Így szól a próféta:

"Ő fogja megépíteni az Úrnak templomát, és nagy lesz az Ő dicsősége, és ülni és uralkodni fog az Ő (az Atya) székében, és pap is lesz az Ő székében, és békesség tanácsa lesz kettőjük között"

(Zak 6:12-13).

"Ő fogja megépíteni az Úrnak templomát."

Áldozata és közbenjárása által Krisztus Isten templomának mind alapja, mind építője. Pál apostol "Szegletkő"-nek nevezi, "akiben az egész épület szép renddel rakattatván, nevekedik szent templommá az Úrban; akiben ti is - mondja - együtt építtettek Isten hajlékává a Lélek által" (Ef 2:20-22).

"Nagy lesz az Ő dicsősége. " Az elbukott ember megváltásáért Krisztusé a dicsőség. Az örökké tartó korszakokon át ez lesz a megváltottak éneke: "Annak, aki minket szeretett, és megmosott bennünket a mi bűneinktől az Ő vére által... annak dicsőség és hatalom mind örökkön örökké" (Jel 1:5-6).

"Ülni és uralkodni fog az Ő székében, és pap is lesz az Ő székében. " Jézus most még nem ül "az Ő dicsőségének királyi székében"; a dicsőség országa még nem kezdődött el. Csak közbenjárói munkája végeztével adja neki Isten "a Dávidnak, az Ő atyjának királyi székét", azt az országot, amelynek "vége nem lészen" (Lk 1:32-33). Krisztus most mint pap ül Atyja trónján (Jel 3:21). Az örökkévaló, önmagában létező Istennel ül a királyi széken az, aki "betegségeinket... viselte, és fájdalmainkat hordozá", aki hozzánk hasonlóan "mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban ment maradt, " hogy segíthessen "azokon, akik megkísértetnek". "Ha valaki vétkezik, van Szószólónk az Atyánál" (Ésa 53:4; Zsid 4:15; 2:18; 1Jn 2:1). A Megváltó átszegezett, összezúzott testével és folttalan életével jár közben a bűnösért. Megsebzett kezét kinyújtva, átszegzett oldalára, összeroncsolt lábára mutatva könyörög az elbukott emberért, akinek a megváltása végtelen sokba került...A pap szolgálata, amit a templom első helyiségében, a szenthelyet a külső udvartól ajtóként elválasztó "kárpiton belül" egész évben végzett, jelképezi azt a szolgálatot, amelyet Krisztus a mennybemenetelekor megkezdett. A mindennapi szolgálatban a papnak az volt a feladata, hogy bemutassa Istennek a bűnáldozat vérét, és tömjént füstölögtessen, amely Izrael imájával együtt szállt fel. Így viszi Krisztus is a saját vérét az Atya elé a bűnösökért, és bemutatja - saját igaz voltának jóillatával együtt - a bűnbánó hivők imáit is. Ez a szolgálat folyt a mennyei templom első helyiségében. ."

E.G.White. A Nagy Küzdelem. / Mi a Szentély. http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/nk/25.htm

A Jézus keresztelése alkalmával elhangzott isteni kijelentés arról a mennyei eseményről ad hírt, hogy az ég és a föld Teremtője trónra emelte és királlyá kente Fiát

Zsid. 1,2

ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit örökösévé tett mindennek, aki által a világot teremtette.

Zsid. 1,3

Ő Isten dicsőségének a kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült.

Zsid. 1,4

Annyival feljebbvaló az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt náluk.

Zsid. 1,5

Mert az angyalok közül kinek mondta valaha: „Fiam vagy te, ma nemzettelek téged!” majd: „Atyjává leszek, és ő Fiammá lesz.”

Zsid. 1,6

Amikor pedig bevezeti az elsőszülöttet a világba, ismét így szól: „Imádja őt az Isten minden angyala!”

Zsid. 1,7

És az angyalokról ugyan ezt mondja: „Angyalait szelekké teszi, és szolgáit tűz lángjává”,

Zsid. 1,8

de a Fiúról így szól: „A te trónusod örökké megáll, ó Isten, és királyi pálcád az igazság pálcája.

Zsid. 1,9

Szeretted az igazságot, és gyűlölted a gonoszságot: ezért kent fel téged az Isten, a te Istened öröm olajával társaid fölé.”

Zsid. 1,10

„Te vetettél, Uram, alapot a földnek kezdetben; és a te kezed alkotása az ég.

Zsid. 1,11

Azok elpusztulnak, de te megmaradsz, és azok mind elavulnak, mint a ruha,

Zsid. 1,12

és összegöngyölíted őket, mint egy palástot, és mint a ruha, elváltoznak; te pedig ugyanaz maradsz; és esztendeid nem fogynak el.”

Zsid. 1,13

Az angyalok közül kinek mondta valaha: „Ülj az én jobbomra, amíg ellenségeidet lábad zsámolyává teszem.”

"Egy angyal, kinek oldalán tintatartó volt, visszatért a földről és jelentette Jézusnak, hogy munkáját befejezte és a szenteket megszámlálta és elpecsételte. Ugyanekkor megpillantottam Jézust, amint a Tízparancsolatot tartalmazó frigyszekrény előtt szolgált, és ledobta a tömjénezőt. Felemelte kezeit és fennhangon mondja: "Elvégeztetett." Az egész szent angyali sereg levetette koronáját, midőn Jézus ünnepélyesen kijelentette: "Aki igazságtalan, legyen igazságtalan ezután is, és aki fertelmes, legyen fertelmes ezután is: és aki igaz, legyen igaz ezután is; és aki szent, szenteltessék meg ezután is."

Minden egyes esetet eldöntöttek vagy életre, vagy halára. Mialatt Jézus a szentek szentjében szolgált, végrehajtatott az ítélet az igaz holtakon és azután az élő igazakon. Krisztus átvette országát, meghozta népéért az engesztelő áldozatot s eltörölte népének bűnét. Teljes volt a menny alattvalóinak száma. A Bárány mennyegzője megtörtént s az egész ég alatt minden hatalom, erő és uralom Jézusnak adatott át, és az üdvösség örököseinek. Jézus uralkodik, mint királyok Királya és uraknak Ura.

Midőn Jézus kilépett a szentek szentjéből, hallom ruhája szegélyén lévő csengők szavát; s miután elhagyta azt, sötétség borult a föld lakóira. Most már nem volt többé Közbenjáró a bűnös emberek és a megbántott."

E.G.White. Tapasztalatok és látomások. A HARMADIK ÜZENET LEZÁRUL. http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/tel/67.htm

Jézus Krisztus mint Főpap

"

FŐPAPUNK: KRISZTUS

Mindez azért történhetett meg, mert az isteni jellemvonásokkal rendelkező Krisztus felvette az emberi természetet. Az emberi és az isteni közé helyezte keresztjét, s ezzel áthidalta az Istent és a bűnöst elválasztó szakadékot.

"Mert nyilván nem angyalokat karolt fel, hanem az Ábrahám magvát karolta fel. Annakokáért mindenestől fogva hasonlatosnak kellett lennie az atyafiakhoz, hogy könyörülő legyen és hív főpap az Isten előtt való dolgokban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért. Mert amennyiben szenvedett, ő maga is megkísértetvén, segíthet azokon, akik megkísértetnek" (Zsid 2:16-18).

"Mert nem oly főpapunk van, aki nem tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem aki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt" (Zsid 4:15).

"Mert minden főpap emberek közül választatván, emberekért rendeltetik az Isten előtt való dolgokban, hogy ajándékokat és áldozatokat vigyen a bűnökért. Aki képes együttérezni a tudatlanokkal és tévelygőkkel, mivelhogy maga is körül van véve gyarlósággal. És ezért köteles, miképpen a népért, azonképpen önmagáért is áldozni a bűnökért. És senki sem veszi magának e tisztességet, hanem akit Isten hív el, miként Áront is. Hasonlóképpen Krisztus sem maga dicsőítette meg magát azzal, hogy főpap lett, hanem az, aki így szólott hozzá: Én Fiam vagy te, ma szültelek téged. Miképpen másutt is mondja Te örökkévaló pap vagy, Melkisédek rendje szerint. Ki az ő testének napjaiban könyörgésekkel és esedezésekkel, erős kiáltás és könnyhullatás közben járult ahhoz, aki képes megszabadítani őt a halálból, és meghallgattatott az ő istenfélelméért. Ámbár Fiú, megtanulta azokból, amiket szenvedett, az engedelmességet; és tökéletességre jutván, örök idvesség szerzője lett mindazokra nézve, akik neki engedelmeskednek" (Zsid 5:1-9).

Jézus azért jött, hogy az erkölcsi erőt emberi törekvéssel egyesítse. Követői egyetlen esetben sem engedhetik meg maguknak, hogy szem elől tévesszék Krisztust, aki mindenben példaképük. "És én őérettük odaszentelem magamat, hogy ők is megszenteltekké legyenek az igazságban" (Jn 17:19). Jézus gyermekei elé tárja az igazságot, hogy azok azt szemlélve megváltozhassanak és kegyelme által a törvényszegésből engedelmességre, tisztátalanságból tisztaságba, a bűnből pedig szívbeli szentségre és igaz életre jussanak. (The Review and Herald, 1891. december 22. 1-9.) Jézus földi származása szerint nem volt papi nemzetség tagja.

E.G.White. Szemelvények E.G.White írásaiból. / Krisztus nem személyválogató. http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/szegwi/38.htm

Zsolt. 110,4

Megesküdött az ÚR, nem bánja meg: Pap vagy te örökké, Melkisédek módján.

Zsid. 5,5

Ugyanúgy a Krisztus sem maga dicsőítette meg magát azzal, hogy főpap lett, hanem az, aki így szólt hozzá: „Az én fiam vagy, ma nemzettelek téged.”

Zsid. 5,6

Ahogyan másutt is mondja: „Pap vagy te örökké, Melkisédek rendje szerint.”

,

Zsid. 5,9

és miután tökéletességre jutott, örök üdvösség szerzőjévé lett mindazok számára, akik engedelmeskednek neki.

Zsid. 5,10

Mert az Isten őt a Melkisédek rendje szerint való főpapnak nevezte.

Zsid. 7,14

Mert ismeretes, hogy a mi Urunk Júdából támadt, de ebből a törzsből származó papokról semmit sem mondott Mózes.

Zsid. 7,15

És ez még inkább nyilvánvaló, ha Melkisédekhez hasonlóan támad más pap,

Zsid. 7,16

aki nem testi parancsolat törvénye szerint lett azzá, hanem örökkévaló élet ereje szerint.

Zsid. 7,17

A bizonyságtétel így szól: „Te pap vagy örökké, Melkisédek rendje szerint.”

Zsid. 7,18

Ugyanis egy korábbi parancsolat eltöröltetik, mivel erőtlen és használhatatlan,

Zsid. 7,19

mert a törvény semmit sem tett tökéletessé. Viszont egy jobb reménységet támaszt, amely által közeledünk Istenhez.

Zsid. 7,20

Azután: Jézus nem eskü nélkül lett főpappá - azok ugyanis eskü nélkül lettek papokká -,

Zsid. 7,21

hanem annak esküjével, aki így szólt hozzá: „Megesküdött az Úr, és nem bánja meg; te pap vagy örökké.”

Zsid. 7,22

Ezért ő jobb szövetségnek lett a kezesévé.

Zsid. 7,23

És azok többen lettek papokká, mivel a halál nem engedte őket szolgálatban maradni;

Zsid. 7,24

ő viszont, mivel megmarad örökké, átruházhatatlanul viseli a papságot.

Zsid. 7,25

Ezért üdvözíteni tudja örökre azokat, akik általa járulnak Istenhez, hiszen ő mindenkor él, hogy esedezzék értük.

Zsid. 7,26

Mert ilyen főpap illett hozzánk: szent, ártatlan, szeplőtlen, aki a bűnösöktől elkülönített, és aki magasabbra jutott az egeknél.

Zsid. 7,27

Neki nincs szüksége arra, mint a főpapoknak, hogy napról napra előbb saját bűneikért mutassanak be áldozatot, azután a nép bűneiért. Ugyanis ezt egyszer s mindenkorra megcselekedte, amikor önmagát adta áldozatul.

Zsid. 7,28

Mert a törvény erőtlen embereket rendelt főpapokká, a törvény utáni eskü igéje pedig a Fiút, aki örökre tökéletes.

Áron rendjének sok papja volt, ő viszont megmaradt örök főpapnak . Az ároni főpapoknak magukért és a nép bűneiért kellett áldozniuk, ő azonban önmagát áldozta egyszer s mindenkorra . Az ároni főpapok nem érték el a tökéletességet, a Fiú azonban örökre tökéletes.

Az Ő főpapsága nem földi , hanem Melkisédek rendje szerinti mennyei főpapság .

Zsid. 8,1

Az elmondottakban pedig ez a legfontosabb: olyan főpapunk van, aki a felséges Isten trónusának a jobbjára ült a mennyekben;

Zsid. 8,2

annak a szentélynek és igazi sátornak szolgájaként, amelyet az Úr épített, nem pedig ember.

Zsid. 8,3

Mert minden főpapot ajándékok és áldozatok bemutatására rendelnek, ezért szükséges, hogy ő is vihessen valamit áldozatul.

Zsid. 8,4

Ha tehát a földön volna, még csak pap sem lehetne, mert már vannak olyanok, akik a törvény szerint bemutatják az áldozati ajándékokat.

Zsid. 8,5

Ezek a papok a mennyei dolgok képmásának és árnyékának szolgálnak, ahogyan Isten parancsolta Mózesnek, amikor el akarta készíteni a sátort. Mert így szólt: „Vigyázz, mindent aszerint a minta szerint készíts el, amelyet a hegyen megmutattam neked.”

Zsid. 8,6

Most azonban a mi főpapunk annyival különb szolgálatot nyert, amennyivel annak a különb szövetségnek lett a közbenjárója, amely jobb ígéretek alapján köttetett.

A főpap, különösen a fogság utáni időben, amikor a királyság megszűnt, Izráel népének lelki-szellemi vezetője volt. Ő volt a nép feje, aki erre a feladatra Istentől kapta a meghatalmazást, és ő képviselte a népet Isten előtt.

Jézus Krisztus a mi Főpapunk, Lelki vezetőnk, Pásztorunk.

Jézus a jó Pásztor. Az Ó-SZövetség -i egyetlen pásztorra vonatkozó ígéretek Jézus Krisztusban teljesedtek be.

Ő az, aki utána megy az elveszett századik juhnak

Mt. 18,12

Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van, és eltéved közülük egy, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyekben, és nem megy-e el megkeresni az eltévedtet? Mt. 18,13

Ha azután megtalálja, bizony mondom néktek, jobban örül neki, mint annak a kilencvenkilencnek, amelyik nem tévedt el.

Mt. 18,14

Ugyanígy a ti mennyei Atyátok sem akarja, hogy elvesszen egy is e kicsinyek közül.”

Lk. 15,4

„Ha valakinek közületek száz juha van, és elveszít közülük egyet, vajon nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy-e addig az elveszett után, amíg meg nem találja?

Lk. 15,5

És ha megtalálta, felveszi a vállára örömében,

Lk. 15,6

hazamegy, összehívja barátait és szomszédait, majd így szól hozzájuk: Örüljetek velem, mert megtaláltam az elveszett juhomat.

Lk. 15,7

Mondom nektek, hogy ugyanígy nagyobb öröm lesz a mennyben egyetlen megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akinek nincs szüksége megtérésre.”

Mt. 25,31

„Amikor pedig az Emberfia eljön az ő dicsőségében, és vele az angyalok mind, akkor odaül dicsősége trónjára.

Mt. 25,32

Összegyűjtenek eléje minden népet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől.

Mt. 25,33

A juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja.”

Mt. 25,34

„Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot.

Mt. 25,35

Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok,

Mt. 25,36

mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám.

Mt. 25,37

Akkor így válaszolnak neki az igazak: Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna?

Mt. 25,38

Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna?

Mt. 25,39

Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád?

Mt. 25,40

A király így felel majd nekik: Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.”

Mt. 25,41

„Akkor szól a bal keze felől állókhoz is: Menjetek előlem, átkozottak, az ördögnek és angyalainak elkészített örök tűzre.

Mt. 25,42

Mert éheztem, és nem adtatok ennem, szomjaztam, és nem adtatok innom,

Mt. 25,43

jövevény voltam, és nem fogadtatok be, mezítelen voltam, és nem ruháztatok fel, beteg voltam, börtönben voltam, és nem látogattatok meg.

Mt. 25,44

Akkor ezek is így válaszolnak neki: Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, jövevénynek vagy mezítelennek, betegen vagy börtönben, amikor nem szolgáltunk neked?

Mt. 25,45

Akkor így felel nekik: Bizony, mondom néktek, amikor nem tettétek meg ezeket eggyel a legkisebbek közül, velem nem tettétek meg.

Mt. 25,46

És ezek elmennek az örök büntetésre, az igazak pedig az örök életre.”

Legrészletesebben azonban a János evangéliuma 10-ik fejezetben szól Jézus önmagáról, mint a jó Pásztorról.

Jn. 10,1

„Bizony, bizony, mondom néktek: aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másfelől hatol be, az tolvaj és rabló;

Jn. 10,2

de aki az ajtón megy be, az a juhok pásztora.

Jn. 10,3

Ennek ajtót nyit az ajtóőr, és a juhok hallgatnak a hangjára, a maga juhait pedig nevükön szólítja és kivezeti.

Jn. 10,4

Amikor a maga juhait mind kivezeti, előttük jár, és a juhok követik, mert ismerik a hangját.

Jn. 10,5

Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert az idegenek hangját nem ismerik.”

Jn. 10,6

Ezt a példázatot mondta nekik Jézus, de ők nem értették, mit jelent, amit mondott nekik.

Jn. 10,7

Jézus tehát így szólt hozzájuk: „Bizony, bizony, mondom néktek: én vagyok a juhok ajtaja.

Jn. 10,8

Aki énelőttem jött, mind tolvaj és rabló, de a juhok nem is hallgattak rájuk.

Jn. 10,9

Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, megtartatik, az bejár és kijár, és legelőre talál.

Jn. 10,10

A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.”

Jn. 10,11

„Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért.

Jn. 10,12

Aki béres és nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, látja a farkast jönni, elhagyja a juhokat, és elfut, a farkas pedig elragadja és elszéleszti őket.

Jn. 10,13

A béres azért fut el, mert csak béres, és nem törődik a juhokkal.

Jn. 10,14

Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem,

Jn. 10,15

ahogyan az Atya ismer engem, én is úgy ismerem az Atyát: és én életemet adom a juhokért.

Jn. 10,16

Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is vezetnem kell, és hallgatni is fognak a hangomra: és akkor lesz egy nyáj, egy pásztor.

Jn. 10,17

Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem.

Jn. 10,18

Senki sem veheti el tőlem: én magamtól adom oda. Hatalmam van arra, hogy odaadjam, hatalmam van arra is, hogy ismét visszavegyem: ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól.”

Jézus Krisztus Isten új gyülekezetének a feje, ezért tanítványai, apostolai és a gyülekezetek vezetői is gyakran említődnek pásztorokként. Az Ő követői a juhai.

Jn. 21,16

Másodszor is megszólította: „Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?” Ő ismét így válaszolt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged.” Jézus erre ezt mondta neki: „Őrizd az én juhaimat!”

Jn. 21,17

Harmadszor is szólt hozzá: „Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte tőle: szeretsz-e engem? Ezért ezt mondta neki: „Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy szeretlek téged.” Jézus ezt mondta neki: „Legeltesd az én juhaimat!

Jn. 21,18

Bizony, bizony, mondom néked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál; de amikor megöregszel, kinyújtod a kezedet, más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod.”

Jn. 21,19

Ezt azért mondta, hogy jelezze: milyen halállal dicsőíti meg majd Istent. Miután ezt mondta, így szólt hozzá: „Kövess engem!”

ApCsel. 20,28

Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett.

ApCsel. 20,29

Tudom, hogy távozásom után dühös farkasok jönnek közétek, akik nem kímélik a nyájat,

Ef. 4,11

És ő „adott” némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul,

Ef. 4,12

hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére,

1Pt. 5,2

legeltessétek az Isten közöttetek levő nyáját; ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen;

1Pt. 5,3

ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak.

1Pt. 5,4

És amikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját.

Jézus Krisztus az Istentől kapta a felhatalmazást, ugyanúgy mint a papok a szolgálatra.

Jn. 20,21

Jézus erre ismét ezt mondta nekik: „Békesség néktek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket.”

Jn. 16,5

De most elmegyek ahhoz, aki elküldött engem, és közületek senki sem kérdezi tőlem: Hova mégy?

Jn. 15,20

Emlékezzetek arra az igére, amelyet én mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak, ha az én igémet megtartották, a tieteket is meg fogják tartani. Jn. 15,21

De mindezt az én nevemért teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki elküldött engem.

Jn. 14,23

Jézus így válaszolt: „Ha valaki szeret engem, az megtartja az én igémet; azt pedig az én Atyám is szeretni fogja, és elmegyünk hozzá, és szállást készítünk magunknak nála.

Jn. 14,24

Aki nem szeret engem, nem tartja meg az én igémet. Az az ige pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki elküldött engem.”

Jn. 13,20

Bizony, bizony, mondom néktek: aki befogadja azt, akit elküldök, engem fogad be; aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem elküldött.”

Jn. 10,36

akkor, akit az Atya megszentelt, és elküldött a világba, arról ti azt mondjátok: Káromlást szólsz, mert azt mondtam: az Isten Fia vagyok?!

Jn. 10,37

Ha nem az én Atyám cselekedeteit teszem, ne higgyetek nekem;

Jn. 10,38

de ha azokat teszem, akkor ha nekem nem is hinnétek, higgyetek a cselekedeteknek, hogy felismerjétek és tudjátok: az Atya énbennem van, és én az Atyában.”

Jn. 8,26

Sok mindent kellene mondanom rólatok és ítélnem felőletek, de aki elküldött engem, igaz, és én azt mondom a világban, amit tőle hallottam.”

Jn. 8,27

Ők nem ismerték fel, hogy az Atyáról szólt nekik.

Jn. 8,28

Jézus tehát ezt mondta: „Amikor felemelitek az Emberfiát, akkor tudjátok meg, hogy én vagyok, és önmagamtól nem teszek semmit, hanem ahogyan az Atya tanított engem, úgy mondom ezeket.

Jn. 8,29

És aki elküldött engem, velem van: nem hagyott egyedül, mert mindig azt teszem, ami neki kedves.”

Mk. 9,36

És kézenfogva egy kisgyermeket közéjük állította, átölelte, majd ezt mondta nekik:

Mk. 9,37

„Aki az ilyen kisgyermekek közül egyet is befogad az én nevemért, az engem fogad be; és aki engem befogad, az nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elküldött.”