2. Jézus Közbenjárása a Mennyben

Jézus Közbenjárása a Mennyben

Jézus Krisztus által van a menetelünk az atyához.

Jézus mennybemenetelével és felmagasztalásával egyúttal elnyerte az Atyától a mennyei főpap tisztét. Mint örökkévaló főpap ment be a mennyei szentek szentjébe, hogy ott Isten előtt szüntelen közbenjárjon értünk, hogy gyülekezetének, az egyháznak imádságait ott szüntelen Isten elé vigye.A papi és királyi felkentről szóló tradíciók Jézus Krisztusban egyesülnek. A Földi szolgálat megszűnt, helyette a Mennyei Szentek Szentjében zajlik a Közbenjárói Szolgálat.

Ahogy a Főpap képviselte a népet a Földi szolgálatban Isten előtt, ugyanígy Jézus Krisztus képviseli az Ő népét a Mennyei Templomban Isten előtt.

"Megnyilatkozék az Isten temploma a mennyben, és megláttaték az Ő szövetségének ládája" (Jel 11:19).

Isten szövetségének ládája a templom második helyiségében - a szentek szentjében - van. A földi szentélyszolgálatban, amely "a mennyei dolgok ábrázolatának és árnyékának" szolgálata volt, ebbe a helyiségbe csak a főpap mehetett be a nagy engesztelési napon, hogy megtisztítsa a templomot. Az a kijelentés pedig, hogy az Isten temploma "megnyilatkozék" a mennyben, és szövetségének ládája láthatóvá lett, figyelmünket a mennyei szentek szentjének megnyílására, azaz 1844-re irányítja, amikor Krisztus belépett a szentek szentjébe, hogy elvégezze az engesztelés befejező szolgálatát. Akik hitben felismerték, hogy nagy Főpapjuk a szentek szentjében elkezdte szolgálatát, meglátták a frigyládát is, és a szentély tanát tanulmányozva megértették, hogy a Megváltó szolgálatában változás történt. Látták, hogy Jézus Isten szövetségének ládája előtt szolgál, és saját vérére hivatkozik a bűnösök érdekében.....

Krisztus megnyitotta a szentek szentjének ajtaját, illetve megkezdte ott szolgálatát. A mennyei templom nyitott ajtajából fény sugárzott, és kiderült, hogy az ott dicső helyet elfoglaló törvény magában foglalja a negyedik parancsolatot is. Azt, amit Isten hozott létre, ember nem döntheti meg.

Akik elfogadták azt a tanítást, amely rávilágított Krisztus közbenjárására és Isten törvényének örökérvényűségére, azok felismerték, hogy a Jel 14. fejezete pontosan ezekről az igazságokról szól."

E.G.White. A nagy küzdelem./ Isten változhatatlan törvénye. http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/nk/27.htm

"Jézus most még nem ül "az Ő dicsőségének királyi székében"; a dicsőség országa még nem kezdődött el. Csak közbenjárói munkája végeztével adja neki Isten "a Dávidnak, az Ő atyjának királyi székét", azt az országot, amelynek "vége nem lészen" (Lk 1:32-33). Krisztus most mint pap ül Atyja trónján (Jel 3:21). Az örökkévaló, önmagában létező Istennel ül a királyi széken az, aki "betegségeinket... viselte, és fájdalmainkat hordozá", aki hozzánk hasonlóan "mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban ment maradt, " hogy segíthessen "azokon, akik megkísértetnek". "Ha valaki vétkezik, van Szószólónk az Atyánál" (Ésa 53:4; Zsid 4:15; 2:18; 1Jn 2:1). A Megváltó átszegezett, összezúzott testével és folttalan életével jár közben a bűnösért. Megsebzett kezét kinyújtva, átszegzett oldalára, összeroncsolt lábára mutatva könyörög az elbukott emberért, akinek a megváltása végtelen sokba került.

"És békesség tanácsa lesz kettőjük között. " Az Atya szeretete, éppúgy, mint a Fiúé, az elveszett emberiség megváltásának forrása. Jézus így szólt tanítványaihoz távozása előtt: "Nem mondom néktek, hogy én kérni fogom az Atyát tiérettetek; mert maga az Atya szeret titeket" (Jn 16:26-27). Isten "Krisztusban megbékéltette magával a világot" (2Kor 5:19). És a mennyei templomszolgálat során "békesség tanácsa lesz kettőjük között". "Úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen" (Jn 3:16)."

"A pap szolgálata, amit a templom első helyiségében, a szenthelyet a külső udvartól ajtóként elválasztó "kárpiton belül" egész évben végzett, jelképezi azt a szolgálatot, amelyet Krisztus a mennybemenetelekor megkezdett. A mindennapi szolgálatban a papnak az volt a feladata, hogy bemutassa Istennek a bűnáldozat vérét, és tömjént füstölögtessen, amely Izrael imájával együtt szállt fel. Így viszi Krisztus is a saját vérét az Atya elé a bűnösökért, és bemutatja - saját igaz voltának jóillatával együtt - a bűnbánó hivők imáit is. Ez a szolgálat folyt a mennyei templom első helyiségében.

Ide kísérte el Krisztust tanítványainak hite, amikor a mennybe emelkedve eltűnt a szemük elől. Ide összpontosultak reményeik. Erről a reménységről mondta Pál, hogy "lelkünknek mintegy bátorságos és erős horgonya", amely "beljebb hatol a kárpitnál, ahová útnyitóul bement érettünk Jézus, aki örökkévaló főpap". "Nem bakok és tulkok vére által, hanem az Ő tulajdon vére által ment be egyszer mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve" (Zsid 6:19-20; 9:12).

Ez a szolgálat tizennyolc évszázadon át folyt a templom első helyiségében. Krisztus a bűnbánó hivők érdekében vérére hivatkozott. Kieszközölte számukra az Atya bocsánatát és pártfogását, de bűneik még bent maradtak a mennyei könyvekben. A jelképes szolgálat év végi engesztelési munkájához hasonlóan Krisztus is, megváltási munkájának befejezése előtt, engesztelési szolgálatot végez a mennyben, hogy a bűnöket eltávolítsa. Ez a szolgálat kezdődött el a 2300 nap végén. Ekkor, miként Dániel próféta megjövendölte, Főpapunk belépett a szentek szentjébe, hogy ennek az ünnepélyes munkának az utolsó szakaszát - a templom megtisztítását - elvégezze.

Ahogy hajdan a nép hitben ráhelyezte bűneit a bűnért való áldozatra, és az áldozat vére által jelképesen áthárította őket a földi szentélyre, az újszövetség idején a bűnbánók éppígy helyezik hitben Krisztusra bűneiket, és valóságosan áthárítják őket a mennyei szentélyre. S miként a földi szentély a bűnök eltávolításával jelképesen megtisztult a bűnök szennyétől, a mennyei szentély az ott nyilvántartott bűnök eltávolításával, azaz eltörlésével ténylegesen megtisztul. A mennyei templom megtisztítása előtt azonban a feljegyzések könyvét megvizsgálva meg kell állapítani, hogy ki részesülhet - bűnbánata és Krisztusba vetett hite nyomán - az engesztelés áldásaiban. A szentély megtisztítása tehát egyben vizsgálat is - azaz ítélkezés. Ennek a munkának le kell zárulnia, mielőtt Krisztus eljön, hogy népét megváltsa, mert amikor eljön, a jutalmat is hozza, hogy mindenkinek cselekedetei szerint fizessen (Jel 22:12).

Mindazok tehát, akik a prófétai ige fényét követték, felismerték, hogy a 2300 év végén - 1844-ben - Krisztus nem a földre jött el, hanem belépett a mennyei szentek szentjébe, hogy befejezze az engesztelési munkát, amely előkészíti eljövetelét.

Az is kiderült, hogy míg a bűnáldozat Krisztus áldozatára mutatott, és a főpap a közbenjáró Krisztust ábrázolta, Azázel bakja Sátánnak, a bűn szerzőjének jelképe volt, akire végül Krisztus ráhelyezi az őszinte bűnbánók bűneit. A főpap a bűnöket a bűnért való áldozat vérével távolította el a templomból, és ráhelyezte Azázel bakjára. Amikor Krisztus - szolgálatának befejeztével - saját vére által eltávolítja a mennyei templomból népének bűneit, e bűnöket ráhelyezi Sátánra, aki az ítélet végrehajtásakor megkapja végső büntetését. Azázel bakját lakatlan helyre küldték, és soha többé nem térhetett vissza Izrael közösségébe. Így fogja Isten Sátánt is a maga népe közeléből örökre elűzni. A bűn és a bűnösök végleges megsemmisítésekor Sátán megszűnik létezni."

E.G.White. A Nagy Küzdelem. / Mi a Szentély. http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/nk/25.htm

Róm. 8,34

Kicsoda az, a ki kárhoztat? Krisztus az, a ki meghalt, sőt a ki fel is támadott, a ki az Isten jobbján van, a ki esedezik is érettünk:

Róm. 8,35

Ki választana el minket a Krisztus szeretetétől? Nyomorúság, vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhezés, vagy mezítelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver?

Róm. 8,36

Hiszen meg van írva: „Teérted gyilkolnak minket nap mint nap, annyira becsülnek, mint vágójuhokat.”

Róm. 8,37

De mindezekkel szemben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket.

Róm. 8,38

Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak,

Róm. 8,39

sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.

1Jn. 2,1

Gyermekeim, ezt azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek; ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus,

1Jn. 2,2

mert ő engesztelő áldozat a mi bűneinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világ bűnéért is.

Zsid. 7,25

Ezért üdvözíteni tudja örökre azokat, akik általa járulnak Istenhez, hiszen ő mindenkor él, hogy esedezzék értük.

Zsid. 7,26

Mert ilyen főpap illett hozzánk: szent, ártatlan, szeplőtlen, aki a bűnösöktől elkülönített, és aki magasabbra jutott az egeknél.

Zsid. 7,27

Neki nincs szüksége arra, mint a főpapoknak, hogy napról napra előbb saját bűneikért mutassanak be áldozatot, azután a nép bűneiért. Ugyanis ezt egyszer s mindenkorra megcselekedte, amikor önmagát adta áldozatul.

Zsid. 7,28

Mert a törvény erőtlen embereket rendelt főpapokká, a törvény utáni eskü igéje pedig a Fiút, aki örökre tökéletes.

Jn. 14,6

Jézus így válaszolt: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.

Zsid. 12,2

Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezőjére Jézusra, a ki az előtte levő öröm helyett, megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett, s az Isten királyi székének jobbjára ült.

1Tim. 2,3

Ez jó és kedves a mi üdvözítő Istenünk színe előtt,

1Tim. 2,4

aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére.

1Tim. 2,5

Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus,

1Tim. 2,6

aki váltságul adta önmagát mindenkiért tanúbizonyságként a maga idejében.

Jézus Krisztus által van a menetelünk az atyához.

"Ha Jézus a mi bizodalmunk, fel kell ajánlanunk magunkat áldozatként Istennek. Egyetlen reményünk Jézus Krisztus igazsága és közbenjárása. Nincs kétség, sem bizalmatlanság, hiszen hit által látjuk, hogy Isten Jézust bízta meg azzal, hogy békéltesse meg a bűnös világot. Jézus vállalta azt a sorsdöntő kötelezettséget, hogy közbenjár mindenkinek az érdekében, aki általa járul Istenhez, és mindenkinek biztosítja az üdvösséget, aki csak hisz benne. Isten azt az előjogot biztosította nekünk, hogy közvetlenül a kegyelem trónjához járulhatunk, irgalmat kérhetünk és kaphatunk is segítségül a szükség idején. (Manuscript Releases, 14. kötet, 276-277. oldal)

E.G.White. a Szentlélek eljő reátok. / A bizonyságtevő Lélek. http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/szer/4.htm

Jn. 14,6

Jézus így válaszolt: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam."

Zsid. 13,12

Annakokáért Jézus is, hogy megszentelje az ő tulajdon vére által a népet, a kapun kívül szenvedett.

Zsid. 13,13

Menjünk ki tehát ő hozzá a táboron kívül, az ő gyalázatát hordozván.

Zsid. 13,14

Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem a jövendőt keressük.

Zsid. 13,15

Annakokáért ő általa vigyünk dícséretnek áldozatát mindenkor Isten elé, azaz az ő nevéről vallást tevő ajkaknak gyümölcsét.

Zsid. 13,20

A békesség Istene pedig, a ki kihozta a halálból a juhoknak nagy pásztorát, örök szövetség vére által, a mi Urunkat Jézust,

Zsid. 13,21

Tegyen készségesekké titeket minden jóra, hogy cselekedjétek az ő akaratát, azt munkálván ti bennetek, a mi kedves ő előtte a Jézus Krisztus által, a kinek dicsőség örökkön örökké. Ámen.

https://sites.google.com/site/valoditoszkana/
https://sites.google.com/site/valoditoszkana/
web counter