A modern teológusok gondolatai a szentháromságról.

Egy modern adventista szemével a Szentháromság tan megjelenése az adventista egyházban.

Részlet egy liberális keresztény könyvből.

G. R. Knight: Hogy el ne feledjük!

http://igemorzsa.hu/e-kon.../helyunk_a_ker_vil/tartalom.html

Első fejezet

A "jelenvaló igazság" dinamikus természete

A hetednapi adventizmus alapítóinak többsége nem csatlakozhatna ma az egyházhoz, ha egyet kellene érteniük közösségünk “27 alapvető hitelvével”. (lásd a függeléket)

Pontosabban nem tudnák elfogadni a Szentháromságról szóló második alapelvet. Joseph Bates számára a Szentháromság tana nem volt bibliai (Autobiography, 204–205. o.), James White “régi trinitárius képtelenségnek” tartotta (Review and Herald, 1852. augusztus 5., 52. o.), M. E. Cornell pedig a nagy hitehagyás gyümölcsének tekintette a vasárnapünneplés és a lélek halhatatlanságának tanával együtt. (Facts for the Times, 76. o.)

Hasonlóképpen a hetednapi adventizmus alapítói közül többeknek gondot okozna negyedik hitelvünk, mely szerint Jézus egyszersmind örök és valóságos Isten. J. N. Andrews szerint “Isten fiának… Isten volt az Atyja, és ezért a múlt örökkévalóságának egy pontján kezdete is volt”. (Review and Herald, 1869. szeptember 7., 84. o.) Az 1888-as minneapolisi konferencián nevezet szerzett E. J. Waggoner pedig 1890-ben ezt írta: “volt egy időpont, amikor Krisztus Istentől származva előjött… ám ez az idő az örökkévalóság napjainak olyannyira a kezdetéhez nyúlik 10. oldal vissza, hogy a véges elme számára gyakorlatilag kezdet nélkül való”. (Christ and His Righteousness, 21–22. o.)

A vezető adventisták többsége a Szentlélek személy voltáról szóló ötödik hitelvet sem tudta volna felkarolni. Uriah Smith sok hívő társához hasonlóan nem csak a Szentháromságot és a Fiú örökkévalóságát tagadta, hanem kortársaihoz hasonlóan a Szentlelket az Atya és a Fiú “isteni, titokzatos kisugárzásának” tartotta, “amely által nagy és végtelen művüket végrehajtják”. Smith másutt a Szentlelket “isteni hatásnak” nevezi, aki nem “az Atyához és a Fiúhoz hasonló személy”. (General Conference Bulletin, 1891, 146. o.; Review and Herald, 1890. október 28., 664. o.)

A korai adventisták zöme azonban nem csupán e három kérdésben tért el modern korabeli örököseiktől, hanem a központi szerepet játszó, zárt ajtóról szóló elképzelésben is, mely szerint a megpróbáltatás ideje, valamint az egyház nagy evangéliumhirdetésének küldetése 1844 októberében járt le. Mint látni fogjuk, még Ellen G. White is osztozott e nézetben. Továbbá az 1840-es és az 1850-es évek első felében az adventisták többségével együtt azt is hitte, hogy a szombat péntek este hat órakor kezdődik és szombat este hatig tart, valamint hogy lehet disznót és a Mózes harmadik könyvében tisztátalannak nevezett más állatok húsát is fogyasztani. (lásd Ministry, 1993. október, 10–15. o.)

Az eddig leírtak fényében az olvasóban felmerülhet a kérdés, vajon igazak-e a fenti állítások, és ha igen, akkor hogyan jutott el a felekezet a korai adventisták nézeteitől a jelenlegi tanbeli álláspontokig. Pontosan e kérdéseket veti fel és vizsgálja meg ez a könyv is. Hogy kellően megértsük az adventizmus tanbeli alakulását, meg kell vizsgálnunk három, a korai hetednapi adventisták eszmei vezetői által felkarolt nézetet: (1) dinamikus elképzelésüket a “jelenvaló igazságról”, (2) a keresztény hit krédójellegű megfogalmazása iránt tanúsított álláspontjukat, és (3) nézetüket a progresszív megértés felé vezető útról.

VISSZATEKINTÉS A SZENTHÁROMSÁGRA

„Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!”2Korinthus 13:13

Ezek voltak Pál utolsó szavai a Korinthusiakhoz írt második levelében; olyan kijelentés, ami felvillantja minden Biblia-olvasó előtt az Istenség tagjainak személyazonosságát – az Atyát, a Fiút és a Szentlelket. Az 1880-as évektől a XX. század közepéig az adventizmus forradalmi változáson ment át a Szentháromság, illetve a Fiú és a Szentlélek isteni természete és személy volta tekintetében.

Ellen White, ahogy megfigyeltük, új irányt mutatott az adventizmus számára. De nem a kijelentései hozták létre a forradalmat. Ehelyett ezek bátorítottak más adventistákat, hogy kutassák a Bibliát maguknak ezekben a témákban.De a változás még így sem jött gyorsan. Ami azt illeti, évtizedekbe telt.

Ide tartozik a Generálkonferencia által támogatott Biblia-konferencia 1919-ben, amelyen nyílt eszmecsere folyt a Szentháromságról, ami egyeseket nyugtalanított.

Az egyik vezető lelkész kijelentette: „Nem voltam képes elfogadni az úgynevezett Szentháromságról szóló tantételt… Nem hiszem, hogy az Istenség két személye, az Atya és a Fiú egyenlő… Nem hiszek az úgynevezett Szentháromság-tantételben, hogy a három személy mindig létezik.” A. G. Daniells, a Generálkonferencia elnöke megpróbálta lecsillapítani a dolgokat, és azt javasolta, hogy „nem fogunk szavazni a Szentháromság tana vagy az arianizmus [Szentháromság-tagadó irányzat – A fordító] között”. Azt is mondta, hogy a Jézus élete című könyv által lehullt a hályog a szeméről, és őt a Bibliához fordította a témával kapcsolatban.

1931-ben találjuk meg a felekezet első hivatalos hitelvi megfogalmazását, amely a Szentháromság mellett foglal állást. Ez nem jelenti azt, hogy mindenki egyet is értett vele. A Szentháromság-ellenesség részben fennmaradt az 1940-es években, de az 1950-es évekre az egyház egyetértésre jutott a Szentháromsággal kapcsolatban.

Ezért lepett meg engem, amikor újból találkoztam a Szentháromság-ellenesség feléledésével. E tantétel egyes apostolai elkaptak engem egy „sötét sikátorban”, Torontóban a Generálkonferencia 2000. évi ülésén.

Kérdeztem őket, hogy miért gondolják azt, hogy igaz az álláspontjuk.

Azért, válaszolták, mert ez volt az alapítóink állásfoglalása is.

Ez a logika arra vezethetne bennünket, hogy együnk disznóhúst, és este hattól este hatig ünnepeljük a szombatot. A tradíció, válaszoltam, helyes kiindulópont egy középkori egyház számára, de nem a Biblián alapuló mozgalom számára. Ezt a kérdést lezárták az 1840-es években és ismételten az 1888-as időszakban. Az egyetlen tradíció, ami számít az adventizmusban az, hogy a KÖNYV népe vagyunk"

Észrevételeim.

1. " Nem hiszem, hogy az Istenség két személye, az Atya és a Fiú egyenlő…"

A Szentháromság tagadók nem kételkednek az Atya Isten és a Fiú Isten egyenlőségében.

2. "Nem hiszek az úgynevezett Szentháromság-tantételben, hogy a három személy mindig létezik.”

A Biblia szerint az Atya szülte a Fiút, a világ teremtése előtt, az idő elött, ezért a Fiúnak van kezdete, de számunkra az örökkévalóság óta létezik. A mai Szentháromság hívők szerint a Fiú valóságosan nem született, ezért öröktől fogva van.

3.. „nem fogunk szavazni a Szentháromság tana vagy az arianizmus [Szentháromság-tagadó irányzat – A fordító] között”. "

Az Arianizmus nem Szentháromság tagadás..Az Arianizmus tagadja Jézus egyenlőségét az Atyával, amit a Szentháromság tagadók nem gondolnak. Ez szándékos félrevezetés a szerzőtől.

4. Az 1931 es hitelvi megfogalmazás az akkori Generálkonferencia tiltakozása ellenére lett kinyomtatva, ezt elhallgatja a szerző. Az 1950 - es évekig a Generálkonferencia elnöke harcolt a liberális adventista teológia ellen. Az ő távozása után lett csak a szentháromság tan bevezetve az adventista egyházban.

5. "Ezért lepett meg engem, amikor újból találkoztam a Szentháromság-ellenesség feléledésével. E tantétel egyes apostolai elkaptak engem egy „sötét sikátorban”, Torontóban a Generálkonferencia 2000. évi ülésén. Kérdeztem őket, hogy miért gondolják azt, hogy igaz az álláspontjuk. Azért, válaszolták, mert ez volt az alapítóink állásfoglalása is."

A szerző elismeri azt a tényt, amit a modern Szentháromság tagadó adventisták képviseltek, miszerint az adventista hit alapítói nem hittek a szentháromságban.

http://forrasmedia.hu/ahitat/Knight/Oktober/1012.htm

http://igemorzsa.hu/e-konyvek/helyunk_a_ker_vil/24.html

Egy egyháztörténelmi írás, ami azzal foglalkozik, hogy hogyan alakult ki a Szentháromság tan az adventista egyházban. Most csak egy részletet emelnék ki, ami engem megdöbbentett!

"Mielőtt megvizsgálnánk Ellen G. White hozzájárulását az istenség adventista felfogásához, látnunk kell, hogy férjével, valamint a többi korai adventista vezetővel ellentétben ő soha nem tett 115. oldal Szentháromság-ellenes vagy félig-meddig ariánus kijelentéseket az 1890 előtti időszakban. Ugyanakkor nyíltan soha sem mondott ellen a mozgalom vezetőinek. Korai kijelentései elég homályosak voltak ahhoz, hogy így is és úgy is lehetett őket értelmezni." A témában tanúsított változtatása tehát inkább a gondolatok kitisztulását és új hangsúlyokat jelentett, mintsem visszakozást. (lásd Ministry, 1993. október, 10–15. o.)

Ellen G. White értékelte azt, hogy Jones és Waggoner hangsúlyt fektetett Jézus Krisztus istenségére. (lásd Testimonies to Ministers, 92. o.) Jones pedig kétségtelenül közel állt ahhoz, hogy Szentháromságra vonatkozó kijelentést tegyen, amikor 1899-ben ezt írta: “Isten egy. Jézus Krisztus egy. A Szentlélek egy. Ezek hárman is egyek: nincs köztük nézeteltérés, sem megoszlás.” (Review and Herald, 1899. január 10., 24. o.) Mégis Ellen G. White lesz az, aki 1888 és 1950 között világos irányt ad az adventista gondolkodás megváltozására a Szentháromságot érintõ témákban.

Noha soha nem használta a Szentháromság kifejezést, White asszony mégis azt állította, hogy “a mennyei hármasnak három élő személye van… az Atya, a Fiú és a Szentlélek”. (Evangelism, 615. o.) 1901-ben pedig ezt írta: “az örök mennyei méltóságok: Isten és Krisztus, valamint a Szentlélek”. (uo., 616. o.) A Szentlélekre is ismételten úgy hivatkozott, mint “az istenség harmadik” személyére. (pl. uo., 617. o.; The Desire of Ages, 991. o.)

Krisztussal kapcsolatos nézetében pedig igencsak meghaladta Uriah Smith, Ellet J. Waggoner és a korai adventisták félig-meddig ariánus elképzeléseit, amikor Jézust nem pusztán úgy írta le, mint aki “egyenlő Istennel”, hanem mint aki “előbb létező, önmagában létező Isten Fia”. (Evangelism, 615. o.; vö. The Desire of Ages, 469–470. o.) Az adventisták többsége számára talán a Jézus életéről szóló könyvben található kijelentése volt a legvitatottabb és legmeglepőbb: “Krisztusban van az eredeti, nem kölcsönvett, nem mástól származó élet”. (uo., 530. o.)

116. oldal Ez az erőteljes kijelentés sokakat váratlanul ért. Ilyen volt a fiatal igehirdető is: M. L. Andreasen. Meggyőződött arról, hogy Ellen G. White nem írhatta ezt a mondatot, és minden bizonnyal ez a szerkesztők és a segédek módosítása. Ebből adódóan elkérte a könyv kéziratát. Ellen G. White örömest biztosított számára hozzáférést az eredeti dokumentumhoz. Andreasen később így emlékezett vissza az esetre: “Feljegyeztem jó néhány idézetet, amelyet ellenőrizni akartam, hogy benne vannak-e a kéziratában. Emlékszem, mennyire elképedtünk, amikor a The Desire of Ages először megjelent, mivel voltak benne olyan dolgok, amelyeket hihetetlennek tartottunk, például a Szentháromság tana, amelyet akkoriban az adventisták nem fogadtak el.”

Észrevételeim.

1."ő soha nem tett Szentháromság-ellenes vagy félig-meddig ariánus kijelentéseket az 1890 előtti időszakban. Ugyanakkor nyíltan soha sem mondott ellen a mozgalom vezetőinek. Korai kijelentései elég homályosak voltak ahhoz, hogy így is és úgy is lehetett őket értelmezni."

Ellen G. White határozottan kijelentette, hogy azok az alapok, amiket már 50 éve hírdetnek, meginoghatatlanok. Nyoma sincs félreérthető tanításnak, vagy a férje és más vezetők szentháromság ellenes kijelentéseinek a hallgatólagos elfogadásának.

"Mégis Ellen G. White lesz az, aki 1888 és 1950 között világos irányt ad az adventista gondolkodás megváltozására a Szentháromságot érintő témákban."

Hogyan lehetséges az, hogy Ellen G. White 1888 és 1950 között világos irányt ad? A halála után megváltozott a gondolkodása?

"Noha soha nem használta a Szentháromság kifejezést, White asszony mégis azt állította, hogy “a mennyei hármasnak három élő személye van…"

Ha Ellen G. White soha nem használta a Szentháromság kifejezést, akkor most miért van tele az Ellen White irodalom a Szentháromság szóval????

4..

"Emlékszem, mennyire elképedtünk, amikor a The Desire of Ages először megjelent, mivel voltak benne olyan dolgok, amelyeket hihetetlennek tartottunk, például a Szentháromság tana, amelyet akkoriban az adventisták nem fogadtak el.”

Ha az adventisták akkoriban nem fogadták el a szentháromság tant, akkor Ellen G. White miért írta bele a könyvébe?

http://igemorzsa.hu/e-konyv

ek/helyunk_a_ker_vil/24.html

A Szentháromság tanáról alkotott vélemények az 1888- as években.

"E. J. Waggoner álláspontja Krisztus örökkévalóságáról lényegében megegyezett Smithével. “Volt egy időpont – írta Waggoner a hit általi megigazulásról szóló könyvében –, amikor Krisztus Istentől származva előjött…, ám ez az idő az örökkévalóság napjainak olyannyira a kezdeteire nyúlik vissza, hogy a véges elme számára gyakorlatilag kezdet nélkül való.” Egy-két oldallal korábban megjegyezte, hogy “végülis minden Istentől, az Atyától ered; még maga Krisztus is az Atyától jött elő”. Smith későbbi nézetéhez hasonlóan Waggoner is kerülte, hogy Jézus Krisztust teremtett lényként állítsa be. Waggoner azonban Krisztus létét nem holmi isteni “indíttatás vagy folyamat” eredményeként látta. Ehelyett azt állította, hogy Krisztus “született és nem teremtetett”. (Christ and His Righteousness, 21, 22, 19, 9. o.)

Másrészt Waggoner kitartóan érvelt “Krisztusnak az Atyával egyenlő jogokkal bíró helyzete” mellett. (uo., 19. o.) Úgy tűnik, azt hitte, hogy Krisztus mindenben egyenlő az Istennel, kivéve, hogy nem osztozik vele a múlt örökkévalóságában. A többi korai adventista vezetőhöz hasonlóan tehát Waggoner is félig-meddig ariánus volt, mivel szerinte ebben az egy tekintetben Krisztus nem egészen olyan, mint Isten."

Megjegyzésem. Ha a Biblia alapján azt tanítják, hogy az Atya Isten szülte az Egyszülött Fiút, az nem ariánus gondolkodás, mert az ariánus gondolkodás szerint Jézus teremtett volt..A Biblia szerint Jézus a teremtett világ elött született az örökkévalóság távlatában.

Az adventista egyház alapítóinak véleménye a Szentháromságról.

Egy a Szentháromság az adventista egyházban kialakuló jelenlétével foglalkozó weboldalból idézek.

http://igemorzsa.hu/e-konyvek/helyunk_a_ker_vil/24.html

"Azt írta, hogy a Christian Connexion tagjai “egy élő és igaz Istenben” hittek, “a mindenható Atyában, aki eredet nélkül való, független és örök”, valamint abban, hogy “Krisztus az Isten fia, a megígért Messiás és a világ Megváltója”. A kijelentésből nyilvánvaló, hogy egyedül az Atya “eredet nélkül való, független és örök”, ami azt sugallja, hogy Jézus Krisztusnak volt eredete, függő viszonyban van, és az Atya hozta létre. A connexionisták szerint a Szentlélek nem más, mint “Isten hatalma, ereje és szent hatása”. (Encyclopedia of Religious Knowledge, szerk. T. N. Brown, 1835, 363. o.)

Joseph Bates, James White és más, Connexion-háttérrel rendelkezők hozták magukkal e nézetet a szombatünneplő adventizmusba. White így írt a Szentháromságról: 1846-ban “ama régi, Szentírással ellenkező Szentháromság-tan”, 1852-ben “az a régi Szentháromság-képtelenség, mely szerint Jézus Krisztus a valós és örök Isten”. 1877-ben pedig a “megfoghatatlan” Szentháromságnak nevezi, ami korántsem embert segítő tanítás. (Day Star, 1846. január 24–25. o.; Review and Herald, 1852. augusztus 5., 52. o.; 1877. november 29., 172. o.) Egyetlenegy világos kijelentéssel a restaurációs hátterének adott hangot, amikor ezt írta: “A reformáció legnagyobb hibája, hogy abbahagyta a reformációt. Ha tovább haladtak volna, amíg maguk mögött nem hagyják a pápaság utolsó maradványait is, mint például a természetes halhatatlanság tanát, a vízzel való hintést a keresztségkor, a Szentháromság tanát és a vasárnapünneplést, akkor az egyház mára már mentes lenne Biblia-ellenes téveszméitől.” (uo., 1856. február 7., 149. o.)

J. N. Andrews, a korai adventizmus legkiemelkedőbb tudósa, maga is osztozott White elgondolásaiban. 1869-ben ezt írta: 111. oldal “Isten fiának… Isten volt az Atyja, és ezért a múlt örökkévalóságának egy pontján kezdete is volt”. (uo., 1869 szeptember 7., 84. o.) 1874-ben Andrews amellett érvelt, hogy egyedül csak az Atya rendelkezik halhatatlansággal, és hogy ő az, aki életet adott a Fiúnak. Így Krisztus halhatatlansága származtatott és nem eredeti. (lásd uo., 1874. január 27., 52. o.)

Uriah Smith is elvetette a Szentháromság tanát. 1890-ben például ezt írta: “Ezzel a Lélekkel kapcsolatban a Biblia olyan kifejezéseket használ, amelyeket nem lehet összeegyeztetni azzal a gondolattal, hogy a Lélek is az Atyához és a Fiúhoz hasonló személy. Inkább úgy kerül bemutatásra, mint mindkettőjük isteni hatása, mely által van ismeretük és hatalmuk az egész univerzum fölött, amikor személyesen nincsenek jelen.” (uo., 1890. október 28., 664. o.) A következő évben Smith ezt írta a Lélekről: “isteni, titokzatos kisugárzás, ami által nagy és végtelen műveiket végrehajtják [ti. az Atya és a Fiú]”. (General Conference Bulletin, 1891, 146. o."

http://igemorzsa.hu/e-kon.../helyunk_a_ker_vil/tartalom.html

A hitelvek módosítása a Generálkonferencia akarata ellenére

"A hetednapi adventista történelem különböző időszakaiban egyesek, akik nem ismerték James White, J. N. Loughborough és más egyházalapítónk határozott állásfoglalását, erélyes kísérletet tettek arra, hogy a felekezet hitelveit krédóba betonozzák, azonban az egyház eddig még sikeresen ellenállt e szorgalmazásoknak. Az 1930-as évek elejétől egészen 1980-ig az 1931-es 16. oldal hitelvi nyilatkozat megjelent egyházi évkönyvekben és gyülekezeti kézikönyvekben, ami némi hivatalos ízt kölcsönzött a megfogalmazásnak, noha eredetileg ad hoc vetették papírra, és a generálkonferenciai ülés sem hagyta jóvá. Az 1942-es ülésszakon viszont megszavazták, hogy “a kézikönyvben szereplő alapvető hitelvek kijelentésein csak generálkonferenciai üléseken módosíthatnak”. (Review and Herald, 1946. június 14., 197. o.) Ez a lépés tette szükségszerűvé a Generálkonferencia formális eljárását az új megfogalmazás elfogadásakor 1980-ban. Az ekkor meghozott lépések minden eddigi megnyilatkozáshoz képest hivatalosabbá tették a felekezet alapvető hitelveinek nyilatkozatát.

Az 1980-as alapvető hitelvek nyilatkozatánál a bevezető összefoglaló talán a legbámulatosabb és legérdekesebb. Ugyanis itt nem csak a történelmi adventista kijelentés szerepel, mely szerint “a hetednapi adventisták a Bibliát tartják egyedüli krédójuknak, és bizonyos alapvető hitelveket a Szentírás tanításainak tekintik”, de egyszersmind nyitott ajtót is hagy a további módosítások előtt."

Megjegyzésem. "1931-es 16. oldal hitelvi nyilatkozat megjelent egyházi évkönyvekben és gyülekezeti kézikönyvekben, ami némi hivatalos ízt kölcsönzött a megfogalmazásnak, noha eredetileg ad hoc vetették papírra, és a generálkonferenciai ülés sem hagyta jóvá."

Gyakorlatilag itt próbálták megszavaztatni a szentháromság tant, de a Generálkonferencia ezt visszautasította. Ezután kiadták a Generálkonferencia engedélye nélkül. Az évek alatt tudatosan népszerűsítették, majd később, mint már gyakorlatilag elfogadott hitelvet szavazott meg egy későbbi Generálkonferencia.

Az adventista egyház történelmét feldolgozó könyvben találtam a Szent Lélekről szóló könyvre hivatkozást.

"A Daniells munkálkodására kibontakozó megújulás fontos hangsúlyt hozott az adventista irodalomba. Nem csak a hit általi megigazulás kérdése kapott több szerepet az 1920-as évek 144. oldal szombatiskolai tanulmányaiban, de megjelentek a témát feldolgozó kulcsfontosságú könyvek. A már említettek mellett ott volt még J. L. Shuler: Christ the Divine One [Krisztus, az isteni, 1922], Meade MacGuire: The Life of Victory [A győzelmes élet, 1924] és a His Cross and Mine [Az ő keresztje és az enyém, 1927], W. H. Brason: The Way to Christ [Krisztushoz vezető út, 1928], Prescott: Saviour of the World [A világ Megváltója, 1929] és M. C. Wilcox: Studies in Romans [Tanulmányok a Római levélhez, 1930] című könyve.

Külön említésre méltó még két tanulmány. Az egyik Froomé: The Coming of the Comforter [A Vigasztaló érkezése, 1928], ami az első olyan könyv, amelyben a Szentlélek személyként jelenik meg. Az 1890-es évekhez hasonlóan a hit általi megigazulás megújult tárgyalása a Szentlélek személye és munkája iránt kiújuló és kapcsolódó érdeklődéshez vezetett.

A másik könyv, amelyik különleges fontossággal bírt, noha ez csak később vált nyilvánvalóvá, Taylor G. Bunch Forty Years in the Wilderness: In Type and Antitype [Negyven év a pusztában: Előkép és beteljesedés, 1928 körül] című könyve volt. A Daniells által feltámasztott 1888-as generálkonferenciai ülésszak vitája kétségtelenül arra késztette Bunch-ot, hogy maga is utánajárjon a kérdésnek. Az említett könyvben azt, hogy az adventisták “elutasították az üzenetet, amely felkészítette volna őket a mennyei Kánaánra”, az izraeliták kádés-barneai tapasztalatával hasonlította össze, amikor Isten népének vissza kellett térnie a pusztába negyven évre. (17, 12, 20. o.) Pont negyven év telt el a minneapolisi találkozó óta, és 1928-ban Bunch azt hangoztatta, hogy az adventistáknak ideje végre összhangba kerülni az Úrral. Ez az általános téma majd az 1950-es években kap új életre."

Megjegyzésem..Miért csak 1928- ban jelenik meg az első adventista könyv, amiben a Szent Lélek, mint személy jelenik meg, ha a Szentháromság tanítás része volt Ellen G. White irásainak?

A másik dolog, hogy "Pont negyven év telt el a minneapolisi találkozó óta, és 1928-ban Bunch azt hangoztatta, hogy az adventistáknak ideje végre összhangba kerülni az Úrral. Ez az általános téma majd az 1950-es években kap új életre."

Gyakorlatilag meghaltak az eredeti adventista hit alapítói, nem sokan maradtak, akik harcolni tudtak a modern, liberálig gondolkodással szemben. Hogy hogyan kell újra összhangba kerülni az Úrral? Az 1950 es években módosították a hitelveket, bevezették a szentháromság tant.

"Kezdemények az adventizmus keresztényebbé tételére

Amennyiben Andreasen teológiáját az adventizmus adventista jellemzőinek felmagasztalásaként látjuk, vagy egy adventista szektariánus teológia felé való elmozdulásnak, azt is látnunk kell, hogy az 1919 és az 1950 közötti években határozott kezdeményei voltak az adventizmus keresztényebbé tételére, különösen az 1940-es években, amikor egyesek arra törekedtek például, hogy “kitisztítsák” és megerősítsék az adventista kiadványokat. Három területen is megfigyelhetjük ezt az irányzatot.

Az első a Szentháromságot érinti. Ahogy azt már a korábbi fejezetekben megállapítottuk, a korai adventisták többnyire Szentháromság-ellenesek voltak vagy majdnem ariánusok."

"Az 1930-as években folytatódott a Szentháromság körüli vita. Egyrészt a felekezet első ízben adott ki hitelvi nyilatkozatot az 1931-es Évkönyvben, ami határozottan a Szentháromság mellett szólt. Noha technikailag a nyilatkozat nem volt hivatalos kiadvány, mégis utalt arra az irányra, amely felé az egyház vezetői elindultak. A másik szélsőséges oldalon J. S. Washburn állt, aki még mindig harcolt Prescott-tal a Dániel 8. “mindennapi” kifejezésének “új” értelmezése felett. Azzal vádolta ellenvéleményesét, hogy a Szentháromságról vallott nézete miatt nem is igazi hetednapi adventista. 1940-ben Washburn azt állította, hogy “ez a pogányságból a Római Pápai Egyházba ültetett szörnyűséges tan be akarja csempészni gonosz jelenlétét a hármas angyali üzenet tanításába”. “Az egész Szentháromság-dolog – állította – teljesen 155. oldal idegen a Bibliától és a prófétaság lelkének tanításaitól. A kijelentésekben semmi utalást sem találunk rá. E szörnyű pogány felfogásnak sehol nincs helye az áldott mennyei Atyánk és Fia szabad világmindenségében.” (J. S. Washburn: The Trinity)"

"Az egyik helyi konferenciaelnököt annyira megragadta Washburn tanulmánya, hogy nyomban másolatokat rendelt belőle a gyűlés lelkészei számára. Az 1940-es évekre azonban az adventizmus túllépett Washburn állásfoglalásán. Ez Uriah Smith Daniel and the Revelation [Dániel és a Jelenések könyve] c. könyve újrakiadásának szükségességével lett nyilvánvalóvá. 1942 márciusában összeültek a Generálkonferencia tisztviselői és az észak-amerikai adventista kiadók vezetői, és úgy döntöttek, hogy Smith könyve bizonyos változásokkal jelenjen meg. A változások között volt a félig-meddig ariánus kijelentések eltörlése, mivel “a bizottságunk meggyőződése szerint e tanítást nem lehet fenntartani sem a Biblia, sem a prófétaság lelke által”. A másként hívők figyelembevételével a bizottság később úgy döntött, hogy “e témát jobb lesz teljes egészében kihagyni a könyvből, mellőzve minden magyarázatot, és nyitva hagyni a kérdést a tanulmányozás előtt mindenféle akadály vagy korlát nélkül”. (Report of the Committee on Revision of Daniel and the Revelation, 1945. május, 4. o.) Az új kiadás 1944-ben jelent meg. A Ministry folyóirat 1945-ben ismételten magyarázatokat közölt vele kapcsolatban, és a májusi számhoz még egy gyűjteményt is csatolt Ellen G. White kijelentéseiből Jézus Krisztus preegzisztenciájával kapcsolatban. Érdemes megjegyezni, hogy M. L. Andreasen teljesen összhangban volt az új nézettel. (lásd Review and Herald, 1946. október 17., 8. o.)"

"Ahhoz, hogy a felekezet ortodoxabb képet nyújtson, az adventista kiadványok “megtisztítása” a Krisztus emberi természetével kapcsolatos kijelentéseket is célba vette. Jó példa erre a Bible Readings for the Home Circle [Bibliai olvasmányok otthonra] c. kiadvány. A könyv 1919 és 1945 között megjelent kiadványaiban két 156. oldal félreérthetetlen kijelentés volt Krisztus bűnös természetével kapcsolatban. Ez az álláspont sok más keresztény számára visszataszító. Az adventista körökben elterjedt könyv azonban nemcsak azt állította, hogy Krisztus “bűnös testben” jött a világra, hanem azt is, hogy “bűnös, bukott természete” volt, és “bűnös hajlamokkal” született a világra. (1915, 174. o.)"

"1949-ben a Review and Herald Publishing Association [Szemle és Hírnök Kiadó Társaság] felkérte a felekezet teológiájának igazgatóját, D. E. Rebokot, hogy dolgozza át a Bible Readings for the Home Circle-t. Az új kiadásból már hiányoztak a bűnös természetre és bűnös hajlamokra való utalások, és csak az a megjegyzés szerepelt benne, hogy Krisztus hozzánk való hasonlóságának mértéke “a testtélétel misztériuma, amelyet az emberek soha nem tudtak megfejteni”. (1949 [1951-es utánnyomás], 121. o.)"

"A változás nem váltott ki különösebb ellenvetést a kiadás évében, majd csak az 1950-es évek végén, amikor Andreasen és mások a hagyományos adventizmus megdöntését célzó összeesküvés részének látták. A téma egyik kutatója megjegyezte, hogy 1940 és 1955 között a Krisztus emberi természetével kapcsolatos “bűnös” és “bukott” kifejezések kimaradtak a felekezet által kiadott kiadványokból. (R. L. Hancock, The Humanity of Christ, [Krisztus embersége] 1962. július) Számos ok motiválta ezt a változást. Mindenekelőtt azonban meg kell jegyeznünk, igaz, hogy voltak evangélikusok, akik nem látva különbséget a bűn és a bűnös hajlamok között, félreértették ezen kijelentéseket; ám az is tény, hogy sok nem adventista eretnekségnek tartotta ezt a tanítást. És bár a kijelentéseket eltávolítók tisztában voltak a többi protestáns véleményével, nem ez volt az egyetlen vagy akár a fő motiváció a változások végrehajtásához. Elvégre egyrészt voltak olyan protestáns nézetek, amelyek vallották a bűnös hajlam teológiáját, másrészt pedig a változást irányító felekezeti vezetők is megtartottak a protestánsok többsége által éppúgy eretnekségnek számító tanításokat, 157. oldal mint például a halottak állapotát alvásnak tekintő tanítást, a hetedik nap szombatját és Ellen G. White profetikus szolgálatának tanítását. Úgy tűnik, a változást leginkább a Biblia és Ellen G. White írásainak tanulmányozása során revideált meggyőződések motiválták."

"Mielőtt azonban túllépnénk a Jézus Krisztus emberi természetéhez kapcsolódó témán, érdemes megjegyeznünk, hogy a Bibliai olvasmányok 1919 és 1949 között megjelenő kiadásaiban előforduló vitás kijelentések egyetlen kiadásban sem jelentek meg 1888 és 1915 között. W. A. Colcord tette őket bele az 1915-ös kiadásba. Rebok mindössze Colcord betoldásait dolgozta át 1949-ben.

A legsikeresebb kísérlet az adventisták keresztényebbé tételére (vagy legalábbis elfogadottabbá tételére) F. D. Nichol tollából származott, aki 1945 és 1966 között a Review and Herald szerkesztője volt. Nichol hozzájárulása persze inkább történelmi jellegű, mint teológiai, mindazonáltal sokat tett annak érdekében, hogy a hetednapi adventizmus körüli félreértéseket tisztázza. A millerizmusról írt centenáriumi történelme, a The Midnight Cry [Az éjféli kiáltás] elhallgattatta a csalódás előtti fanatizmusról szóló szóbeszédeket, és rámutatott a millerizmus szerepére az 1840-es évek protestáns főáramlatában. A felekezet nagy nyilvánosságot biztosított a könyvnek, amely így kedvező fogadtatásban részesült a populáris és a tudományos kiadványokban. Noha ez a nyilvánosság sokat segített, mégis Whitney R. Cross25 könyve, a Nichol művére hivatkozó Burned-over District volt az, ami egyszer és 158. oldal mindenkorra megváltoztatta a tudományos köröknek a millerizmushoz (és egyúttal a hetednapi adventizmushoz) való viszonyulását. Nichol többi műve, mint például az Answers to Objections [Kifogásokra adott válaszok, 1932, 1947, 1952) és az Ellen G. White and Her Critics [Ellen G. White és bírálói, 1951] szintén sokat javított az adventizmus nyilvános arculatán."

"A felekezet történelmi jó hírét szolgálta még L. R. Froom szolid, négykötetes Prophetic Faith of Our Fathers [Atyáink prófétai hite, 1946–1954] műve. Froom az adventizmus tiszteletreméltó profetikus örökségét mutatta be azáltal a könyvében, hogy rámutatott a felekezet prófétai felfogásának nem annyira egyedi, mint inkább a kereszténység történelmében más kiemelkedő próféciaértelmezők fogalmait visszatükröző voltára."

http://igemorzsa.hu/e-kon.../helyunk_a_ker_vil/tartalom.html

Az adventista egyházban felbukkanó két ellentétes irányvonal.

"A professzionalizmussal együtt felmerült a vágy az adventista egyház és hit teológiai, történelmi és társadalmi horderejének átgondolására. Önálló szervek, mint az 1967-ben létrejött Association of Adventist Forums [Adventista Fórumok Társulata] és a Spectrum nevű 165. oldal folyóirat magukra vállalták a kényes kérdések kutatását, valamint az egyház tetteinek új iránymutatását.

Ahogy ezt várni lehetett, az egyház hagyományos szárnya is kialakította saját szervezeteit és kiadványait, mint amilyen például a Hope International az Our Firm Foundation [Szilárd alapunk] folyóirattal (amely nem tévesztendő össze az azonos címet viselő, 1952-ben kiadott könyvvel). A konzervatív szervek és kiadványaik célja nem annyira a változások határvonalának tanulmányozása volt, mint inkább a vélt “történelmi adventizmus” jelentőségének és a múltbéli “jó öreg tanokhoz” való visszafordulásnak a szorgalmazása.

Egyszóval 2000-re a Hetednapi Adventista Egyház sok mindenben megváltozott a 1940-es évek felekezetéhez képest. A változások közül sok lesz hatással az adventisták teológiai gyakorlatára."

Megjegyzésem.

"Önálló szervek, mint az 1967-ben létrejött Association of Adventist Forums [Adventista Fórumok Társulata] és a Spectrum nevű 165. oldal folyóirat magukra vállalták a kényes kérdések kutatását, valamint az egyház tetteinek új iránymutatását."

A Spectrum magazin a mai napig aktív, nem csak nyomtatott sajtóval, hanen weboldallal is rendelkezik. Tőlük idézem azokat a botrányos adventista cikkeket, amik az Lmbtq szerveteteket népszerűsítik az adventista egyházban és tagadják a szó szerinti hat napos teremtést. Ennyire támogatják az egyház új iránymutatását.

Az adventista egyház történelmét feldolgozó könyvben találtam a Szent Lélekről szóló könyvre hivatkozást.

Megjegyzésem..Miért csak 1928- ban jelenik meg az első adventista könyv, amiben a Szent Lélek, mint személy jelenik meg, ha a Szentháromság tanítás része volt Ellen G. White irásainak?

http://igemorzsa.hu/e-kon.../helyunk_a_ker_vil/tartalom.html

A hitelvek módosítása a Generálkonferencia akarata ellenére

Mi volt a drasztikus változás az adventista teológiában?

http://igemorzsa.hu/e-kon.../helyunk_a_ker_vil/tartalom.html

"A Biblia-kutató Szövetség közvetlen hatásának harmadik gyümölcse a hétkötetes Seventh-day Adventist Bible Commentary [Hetednapi Adventista Biblia-kommentár, 1953–1957.] kiadása. A Biblia-kommentár szerzői és szerkesztői gyakorlatilag mind a Szövetség tagjai közül kerültek ki. Az ötven évvel később élő adventisták számára nehéz megragadni a Biblia-tanulmányozáshoz való viszonyulás forradalmiságát az adventizmusban, amit a Biblia-kommentár képviselt. Történelme során most először hozott létre a felekezet olyan dokumentumot, amely szisztematikusan és leíró módon foglalkozott az egész Bibliával. Módszerében a Biblia-kommentár messzemenőkig hasznosította az eredeti nyelven írt bibliai szövegeket, a régészeti leleteket, amelyek segítségével 164. oldal rekonstruálhatóvá vált a különböző bibliai könyvek eredete, valamint mérlegelte az ókori szövegek különféle olvasatait is. Röviden, a Biblia-kommentár a Szentírás kutatásában tudományos módszereket alkalmazó tudományos igényű mű volt.

Ám ennél sokkal jelentősebb tény az, hogy a Biblia-kommentár elmozdulást jelentett a megszokott adventista Biblia-tanulmányozás hagyományától, annak apologetikus és a szövegen alapuló bizonyítékmódszerétől. A Szentírást védő viszonyulás helyett a kiadvány szerzői azt szerették volna, ha a Biblia maga szólal meg a saját érdekei mellett. A kommentár által alkalmazott történelmi, szövegösszefüggésbeli és nyelvészeti módszer azon fáradozott, hogy a Bibliát ne az Adventista Egyház gondjaira megoldást jelentő “válaszkönyvként” állítsa az egyház elé, hanem Isten szavaként, amely minden korban szól az ő népéhez. A Biblia-kommentár nem az egyedüli biztos magyarázat közvetítését tűzte ki célul, hanem inkább alázatosan a Szentírás hallatását. Így a kiadvány több igeszakasz eltérő, alternatív értelmezését is elismerte, hogy az olvasók maguk jussanak el azok megértéséhez. Az egyik szerkesztő szavaival élve “a kommentár számára a Biblia tanulmányozása folytonos zarándoklat az igazság felé.” (Adventist Heritage, 1998. nyár, 26–34. o.)"

Megjegyzés

"A Biblia-kommentár nem az egyedüli biztos magyarázat közvetítését tűzte ki célul, hanem inkább alázatosan a Szentírás hallatását. Így a kiadvány több igeszakasz eltérő, alternatív értelmezését is elismerte, hogy az olvasók maguk jussanak el azok megértéséhez."

Ezek szerint nem az volt a fontos, hogy az adventista hitelveket ismertessék, amiket a Bibliára alapozva fogalmaztak meg, hanem teret biztosítottak más teológiai elképzeléseknek is, így cseppenként juttatva be az idegen teológiàt az adventista egyházba.