8.Jézus mint Kenyér, Fény és Illatáldozat

Jézus mint Kenyér, a Fény és az Illatáldozat

A Szentélyben lépve még több szolgálata van Jézus Krisztusnak.

A Szent Kenyerek asztala.

Jn. 6,33

Mert az Isten kenyere a mennyből száll le, és életet ad a világnak.”

Jn. 6,34

Erre ezt mondták neki: „Uram, add nekünk mindig ezt a kenyeret!”

Jn. 6,35

Jézus azt mondta nekik: „Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha.

Jn. 6,38

mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem hogy annak az akaratát, aki elküldött engem.

Jn. 6,39

Annak pedig, aki elküldött engem, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit se veszítsek el, hanem feltámasszam az utolsó napon.

Lk. 22,19

És vette a kenyeret, hálát adott, megtörte és e szavakkal adta nekik: „Ez az én testem, amely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.”

Lk. 22,20

Hasonlóképpen vette a poharat is, miután megvacsoráztak, és ezt mondta: „E pohár az új szövetség az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki.

1Kor. 11,23

Mert én az Úrtól vettem, amit át is adtam néktek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret,

1Kor. 11,24

és hálát adva megtörte, és ezt mondotta: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.”

1Kor. 11,25

Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: „E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.”

1Kor. 11,26

Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljön.

1Kor. 11,27

Azért, aki méltatlanul eszi az Úr kenyerét, vagy issza az Úr poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen.

1Kor. 11,28

Vizsgálja meg azért az ember önmagát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból.

1Kor. 11,29

Mert aki úgy eszik és iszik, hogy nem becsüli meg az Úrnak testét, ítéletet eszik és iszik önmagának.

"A zsidók Mózest a manna adományozójaként tisztelték: az eszközt dicsérték, s szem elől tévesztették azt, Aki a munkát bevégezte. Atyáik zúgolódtak Mózes ellen, kételkedtek, tagadták isteni küldetését. Most az utódok ugyanebben a szellemben utasítják el azt, Aki Isten üzenetét hordozza számukra. "Monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: nem Mózes adta néktek a mennyei kenyeret" (Jn 6: 32). A manna adományozója ott állt közöttük. Maga Krisztus vezette a zsidókat a pusztán át, és táplálta őket naponta a mennyei kenyérrel. Az az eledel a valódi mennyei kenyér előképe volt. Az igazi manna az életadó lélek, amely Isten tökéletes teljességéből árad. Jézus így szólt: "Az az Istennek kenyere, amely mennyből száll alá, és életet ád a világnak" (Jn 6: 33).

Néhány hallgatója még mindig azt hitte, Jézus a mindennapi kenyérre gondol, és felkiáltott: "Uram, mindenkor add nékünk ezt a kenyeret!" (Jn 6:34) Jézus egyszerűen így felelt: "Én vagyok az életnek ama kenyere" (Jn 6:35).

A Krisztus által használt hasonlat ismerős volt a zsidók számára. Mózes a Szentlélek sugallatára ezt mondta: "Az ember nem csak kenyérrel él, hanem mindazzal [...], ami az Úrnak szájából származik" (5Móz 8:3). És Jeremiás próféta megírta: "Szavaidat hallattad, én élveztem azokat; a te szavaid örömömre váltak nékem és szívemnek vígasságára" (Jer 15:16). Maguknak a rabbiknak volt egy mondásuk: a kenyér megevése lelki értelemben a törvény tanulmányozását és a jó cselekedetek gyakorlását jelenti. Gyakran mondogatták, hogy a Messiás eljövetelekor egész Izrael megelégíttetik. A próféták tanítását világossá tette a kenyerek csodájában rejlő mély lelki tanulság. Krisztus ezt a tanulságot akarta megvilágítani hallgatóinak a zsinagógában. Ha megértették volna az Írásokat, e szavait is megértik: "Én vagyok az életnek ama kenyere" (Jn 6:35). Csak egy nappal azelőtt ették fáradtan és éhesen a kenyeret, melyet Ő adott. Ahogyan a kenyérből fizikai erőt, frissességet nyertek, úgy kaphattak Krisztustól lelki erőt az örök életre. "Aki hozzám jő, - mondta - semmiképpen meg nem éhezik, és aki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha" (Jn 6:35). "

E.G.White Jézus élete./ A galielai válság. http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/je/41.htm

A hétágú gyertyatartó.

A Szentélyben volt található a hétágú gyertya tartó. Ez közvetlenűl a kárpit előtt helyezkedett el. Mivel a Földi Szentély a Mennyei Szentély másolata, ezért a Mennyei látomások segítenek megérteni a gyertya tartó jelentését.

"A lámpák Isten Igéjét jelképezik. A zsoltáros ezt mondja: "Az én lábamnak szövétneke a Te Igéd, és ösvényemnek világossága" (Zsolt 119:105). Az olaj a Szentlélek szimbóluma. Ugyanaz, mint Zakariás próféciájában:

"Visszatére az angyal, aki beszél vala velem, és felkölte engem, mint mikor valaki álmából költetik fel. És mondá nékem: Mit látsz te? És mondám: Láték ímé egy merő arany gyertyatartót, tetején az olajtartója, rajta pedig annak hét szövétneke, és hét cső a szövétnekekhez, amelyek a tetején vannak; és mellette két olajfa: egyik az olajtartó jobb oldalán, a másik pedig annak baloldalán. És felelék, és mondám az angyalnak, aki beszél vala velem, mondván: Mik ezek Uram? ... És felele, és szóla nékem, mondván: Az Úrnak beszéde ez Zorobábelhez, mondván: Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én Lelkemmel! azt mondja a seregeknek Ura ... És másodszor is felelék, és mondám néki: Micsoda az olajfának az a két ága, amelyek a két aranycső mellett vannak, és öntik magukból az aranyat? ... és mondá nékem: Ezek ketten az olajjal felkenettek, akik az egész föld Ura mellett állnak" (Zak. 4 :1-14).

A két olajfából az aranyolaj aranycsöveken át ömlött a gyertyatartó olajtartójába, és onnan pedig a szentélyt megvilágító aranylámpákba. Így közvetítik az Isten közelében levő szent angyalok is a Szentlelket azoknak, akik életüket Istennek szentelik.

E.G.White. Krisztus példázatai./ Találkozás a vőlegénnyel. http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/kp/30.htm

Zak. 4,2

És mondá nékem: Mit látsz te? És mondám: Látok ímé egy merő arany gyertyatartót, tetején az olajtartója, rajta pedig annak hét szövétneke, és hét cső a szövétnekekhez, a melyek a tetején vannak;

Zak. 4,3

És mellette két olajfa: egyik az olajtartó jobb oldalán, a másik pedig annak bal oldalán.

Zak. 4,4

És felelék, és mondám az angyalnak, a ki beszél vala velem, mondván: Mik ezek, Uram?

Zak. 4,6

És felele, és szóla nékem, mondván: Az Úrnak beszéde ez Zorobábelhez, mondván: Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én [Agge. 2,5.] lelkemmel! azt mondja a Seregeknek Ura.

Tehát az Ó-szövetségi látomás, az akkor jól ismert gyertyatartóval egyértelmű utalás Isten Lelkére. A Jelenések könyve is Isten Lelkével azonosítja a hét gyertyát. Megjelenik, mint a 7 gyülekezet is, akik a világ világosságát biztosítják, de ez nem összekeverendő a Szentélyben található gyertya tartóval, és a Mennyei Szentélyben található 7 gyertyával. A hét gyertya a hét Lélek, azaz Isten Szent Lelke. A 7 a teljesség száma a Bibliában.

"Közbenjáró Krisztusunk és a Szentlélek szüntelen közbenjárnak érettünk, de a Lélek nem úgy teszi ezt, miként Krisztus, aki rámutat vérére, mely a világ alapítása óta kiöntetett. A Lélek szívünkben munkálkodik: imára, bűnbánatra, hálára és dicséretre indít. Az ajkainkon felszólaló hála a Szentlélek munkájának eredménye, aki szent emlékezésre indítja a lelket és megeleveníti a szív zenéjét."

E.G.White. Szemelvények E.G.White írásaiból./ Főpapunk:Krisztus. http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/szegwi/54.htm

Jel. 1,4

János a hét gyülekezetnek, a mely Ázsiában van: Kegyelem néktek és békesség attól, a ki van, a ki vala és a ki eljövendő; és a hét lélektől, a mely az ő királyiszéke előtt van,

Jel. 4,5

A királyiszékből pedig villámlások és mennydörgések és szózatok jőnek vala ki. És hét tűzlámpás ég vala a királyiszék előtt, a mely az Istennek hét lelke;

Jel. 5,6

És láték a királyiszék és a négy lelkes állat között és a Vének között egy Bárányt állani, mint egy megölöttet, hét szarva és hét szeme vala, a mi az Istennek hét Lelke, a mely elküldetett az egész földre.

Amikor a Szent Lélek kitöltekezett a tanítványokra, akkor is mint láng nyelv jelent meg a tanítványok feje fölött.

Csel. 2,2

És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, a hol ülnek vala.

Csel. 2,3

És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül.

Csel. 2,4

És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, a mint a Lélek adta nékik szólniok.

Ellen Gould white a Fényt Krisztus Jellemével azonosítja.

"Krisztus követőinek is fényt kell árasztaniuk a sötét világban. A Szentlélek Isten Igéjéből fényt sugároz, és ez a világosság átformálja annak életét, aki befogadja. A Szentlélek az emberi szívekbe plántálja az Ige elveit, és kialakítja bennük Isten tulajdonságait. Krisztus dicsősége fényének - Krisztus jellemének - vissza kell tükröződnie követőiben. Így dicsőítik meg Istent, és megvilágítják a Vőlegény házához, Isten városához, a Bárány menyegzői vacsorájához vezető utat."

E.G.White. Krisztus példázatai. / Találkozás a vőlegénnyel. http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/kp/30.htm

A Szent Lélek mint Isten Lelke is szerepel a Bibliában. Jézus Krisztus is az Isten Lelkével volt felvértezve a Földi szolgálata alatt.

Ésa. 11,1

És származik egy vesszőszál Isai törzsökéből, s gyökereiből egy virágszál nevekedik.

Ésa. 11,2

A kin az Úrnak lelke [Máté 3,16.] megnyugoszik: bölcseségnek és értelemnek lelke, tanácsnak és hatalomnak lelke, az Úr ismeretének és félelmének lelke.

1 Ján. 4,12

Az Istent soha senki nem látta: Ha szeretjük egymást, az Isten bennünk marad, és az ő szeretete teljessé lett bennünk:

1 Ján. 4,13

Erről ismerjük meg, hogy benne maradunk és ő mibennünk; mert a maga Lelkéből adott minékünk.

1 Pét. 4,14

Boldogok vagytok, ha Krisztus nevéért gyaláznak titeket; mert megnyugszik rajtatok a dicsőségnek és az Istennek Lelke, a mit amazok káromolnak ugyan, de ti dicsőítitek azt.

A Szent Lélek, mint Krisztus Lelke is szerepel a Bibliában.

1 Pét. 1,11

Nyomozódván, hogy mely vagy milyen időre jelenté azt ki a Krisztusnak ő bennök levő Lelke, a ki eleve bizonyságot tett a Krisztus szenvedéseiről és az azok után való dicsőségről.

Eféz. 3,14

Ezokáért meghajtom térdeimet a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja előtt,

Eféz. 3,15

A kiről neveztetik minden nemzetség, mennyen és földön,

Eféz. 3,16

Hogy adja meg néktek az Ő dicsősége gazdagságáért, hogy hatalmasan megerősödjetek az Ő Lelke által a belső emberben;

2 Kor. 3,17

Az Úr pedig a Lélek; és a hol az Úrnak Lelke, ott a szabadság.

Róm. 8,9

De ti nem vagytok testben, hanem lélekben, ha ugyan az Isten Lelke lakik bennetek. A kiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé.

A Lélek az Igazság lelke.

Ján. 15,26

Mikor pedig eljő majd a Vígasztaló, a kit én küldök néktek az Atyától, az igazságnak Lelke, a ki az Atyától származik, az tesz majd én rólam bizonyságot.

Így a hét ágú gyertyatartó egyszerre jelképezi a Szentlelket, Jézus Krisztus Lelkét. Ugyanakkor azt a világosságot is jelképezi, ami maga az Isten.

Ján. 1,6

Vala egy Istentől küldött ember, kinek neve János.

Ján. 1,7

Ez jött tanúbizonyságul, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higyjen ő általa.

Ján. 1,8

Nem ő vala a világosság, hanem jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról.

Ján. 1,9

Az igazi világosság eljött volt már a világba, a mely megvilágosít minden embert.

1 Tim. 6,15

A mit a maga idejében megmutat ama boldog és egyedül hatalmas, a királyoknak Királya és az uraknak Ura,

1 Tim. 6,16

Kié egyedül a halhatatlanság, a ki hozzáférhetetlen világosságban lakozik; a kit az emberek közül senki nem látott, sem nem láthat: a kinek tisztesség és örökké való hatalom. Ámen.

Ján. 12,44

Jézus pedig kiálta és monda: A ki hisz én bennem, nem én bennem hisz, hanem abban, a ki elküldött engem.

Ján. 12,45

És a ki engem lát, azt látja, a ki küldött engem.

Ján. 12,46

Én világosságul jöttem e világra, hogy senki ne maradjon a sötétségben, a ki én bennem hisz.

Ján. 9,5

Míg e világon vagyok, e világ világossága vagyok.

Ján. 8,12

Ismét szóla azért hozzájok Jézus, mondván: Én vagyok a világ világossága: a ki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.

Ján. 3,17

Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa.

Ján. 3,18

A ki hiszen ő benne, el nem kárhozik; a ki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében.

Ján. 3,19

Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság e világra jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot; mert az ő cselekedeteik gonoszak valának.

És egy E.G.White idézet arról a világosságról, amit Isten fog jelenteni az utolsó időben.

"A nagy hitehagyás olyan mélységessé fajul, mint az éjfél sötétsége; áthatolhatatlanná, mint a szőrzsák. Isten népe számára ez a próbák éjszakája, a könnyhullatás éjszakája, az igazságért való üldözés éjszakája lesz. De a sötét éjszakában felragyog Isten világossága.

Isten "a sötétségből világosság"-ot sugároztat (2 Kor 4 : 6). Amikor "a föld kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén", "Isten Lelke lebeg vala a vizek felett. És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság" ( 1 Móz 1: 2-3).

A lelki sötétség éjszakájában ugyanígy szól Isten: "Legyen világosság!" Népének ezt mondja: "Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége rajtad feltámadt" (Ésa 60:1).

"Ímé, sötétség borítja a földet - mondja a Szentírás -, és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Úr, és dicsősége rajtad megláttatik" (Ésa 60:2).

Isten félreismerése sötétségbe borítja a földet. Az ember elfelejti, hogy milyen Isten jelleme. Félreérti és félremagyarázza.

Olyan üzenetet kell hirdetnünk, amelynek fénye megvilágosít és ereje megment. Isten jellemét be kell mutatnunk. A világ sötétségében szét kell sugároznunk Isten dicsőségének fényét, jóságának, irgalmának világosságát.

Ezt a munkát így körvonalazza Ésaiás próféta: "Emeld föl szódat magasan, örömmondó Jeruzsálem! emeld föl, ne félj! mondjad Júda városainak: Ímhol Istenetek! Ímé, az Úr Isten jő hatalommal, és karja uralkodik! Ímé, jutalma vele jő, és megfizetése Őelőtte" (Ésa 40:9-10).

A Vőlegényre várakozók hirdessék az embereknek: "Ímhol Istenetek!" Az irgalmat hordozó utolsó fénysugár, a világnak kegyelmet hirdető utolsó üzenet Isten jellemének - a szeretetnek - megláttatása. Isten gyermekei mutassák meg Uruk dicsőségét! A saját életükkel és jellemükkel tegyenek bizonyságot arról, amit Isten hatalma tett értük!

Az Igazság Napjának fénye sugározzék igaz cselekedetekben: az igazságot hirdető szavakban és szentségről tanúskodó tettekben! Krisztus, az Atya dicsőségének visszatükröződése eljött a világra e dicsőség fényeként, hogy képviselje Istent az emberek előtt.

A Szentírás szava szerint felkente "Őt az Isten Szentlélekkel és hatalommal," és "széjjeljárt jót tévén" (Acs 10: 38). Krisztus a názáreti zsinagógában ezt mondta:

"Az Úrnak Lelke van énrajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek, és a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat, hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét" (Lk 4:18-19).

Ezzel a munkával bízta meg tanítványait is.

"Ti vagytok a világ világossága" - mondta. "Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat" (Mt 5 :14-16).

Erről a munkáról beszél Ésaiás próféta, amikor így szól:

"Nem az-é (a böjt), hogy az éhezőnek megszegd kenyeredet, és a szegény bujdosókat házadba bevigyed, ha meztelent látsz felruházzad, és tested előtt el ne rejtsd magadat? Akkor felhasad, mint hajnal a te világosságod, és meggyógyulásod gyorsan kivirágzik, és igazságod előtted jár; az Úr dicsősége követ" (Ésa 58:7-8).

A lelki sötétség éjszakájában tehát Isten dicsősége egyházán át sugárzik, amikor tagjai felemelik a meggörnyedtet, és vigasztalják a gyászolót."

E.G.White. Krisztus példázatai. / Találkozás a vőlegénnyel. http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/kp/30.htm

Az Illat áldozat

Jézus Krisztus áldozata mint jó illat szált fel az Atyához. Amikor Jézus Krisztus áldozatát képviseljük, mi is azt a Jó illatot mutatjuk be a világnak, ami az Atya Isten számára is kedves és elfogadott. Mert Krisztus kereszt halála az engesztelő áldozat a mi bűneink miatt.

"A tömjén, amelynek füstje és illata Izrael imáival együtt száll fel a mennybe, Krisztus érdemeit és közbenjárását ábrázolja. Krisztus tökéletes igazságossága, amelyet Isten hit által az ő népének tulajdonít, teszi egyedül elfogadhatóvá Isten számára a bűnös emberi lények szolgálatát. A szentek szentje kárpitja előtt az állandó engesztelő áldozat oltára, a szentély előtt pedig a folyton égő áldozat oltára állott. Istent vérrel és tömjénezéssel kellett megközelíteni. Ezek a jelképek a nagy Közbenjáróra mutattak, aki által a bűnösök megközelíthetik Jahvét, és aki által egyedül kaphatnak kegyelmet és üdvösséget a bűnbánatot tartó hívő lelkek."

E.G.White Pátriákák és Próféták. / A szentély szolgálata. http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/pp/30.htm

"A vallásos szolgálatok, az imák, a hálaadás és a bűnvallomás tömjénként áradnak föl a mennyei szentélybe az igaz hívőtől. Az emberiség romlott csatornáin áthaladva azonban azok oly szennyesek, hogy hacsak vér által meg nem tisztulnak, Isten szemében soha nem lehet értékük. Nem folt nélküli tisztaságban áradnak fel, s ha az Isten jobbján álló Közbenjáró nem ajánlja fel és tisztítja meg mindet igazságossága által, akkor azokat Isten nem fogadja el. A földi szentélyek minden jóillatának össze kell elegyednie a Krisztus vérének megtisztító csöppjeivel. Jézus saját érdemeinek tömjénezőjét tartja az Atya előtt, melyben a földi romlásnak nyoma sincs. Ebbe a tömjénezőbe gyűjti népének imáit, háláit és bűnvallomásait, és ezek mellé teszi saját folt nélküli igazságosságát. Ezután, Krisztus engesztelésének érdemeivel illatosítva, a tömjénfüst teljesen elfogadható állapotban kerül Isten elé, akitől kegyelmes válaszok kerülnek vissza az emberekhez.

Bárcsak mindenki megértené, hogy minden engedelmességet, bűnbánatot, hálát és dicséretet Krisztus igazságosságának izzó tüzébe kell helyeznie! Ennek az igazságosságnak a jó illata felhőként veszi körül a kegyelem trónját. (50. Kézirat, 1900.)"

E.G.White Szemelvények E.G.White írásaiból./ Főpapunk:Krisztus. http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/szegwi/54.htm

"

Az Ószövetség papja a meleg vért a kegyelem trónja elé hintette, mialatt a jó illatú áldozat felhője felszállt Isten trónja elé. Ehhez hasonlóan mialatt bevalljuk bűneinket, s könyörgünk Krisztus engesztelő vérének erejéért, imáink felszállnak a mennybe, Üdvözítőnk jellemének, érdemeinek jó illatával."

E.G.White. Jelenések magyarázata. http://www.adventista.hu/terezvaros/revelation/White/05-06.html

"PP 310-11.Aranypoharak lévén, jó illatokkal tele. – A tömjénáldozat bemutatásakor a pap közelebb került Isten jelenlétéhez, mint a naponkénti szolgálat bármelyik más cselekményével. Mivel a szentély belső kárpitja nem ért fel az épület mennyezetéig, ezért Isten dicsősége, amely megmutatkozott a kegyelem trónja fölött, részben látható volt a sátor első helyiségéből.

Amikor a pap tömjénnel áldozott az Úr előtt, akkor a szövetség ládája felé tekintett; és amint a tömjén füstje felemelkedett, az isteni dicsőség leereszkedett a kegyelem trónjára és betöltötte a szent helyet és gyakran mindkét helyiséget annyira, hogy kénytelen volt visszavonulni a sátor ajtajához.

Amint e jelképes szolgálatban a pap hittel tekintett a kegyelem trónjára, amelyet nem láthatott, úgy Isten népének is most imáikat Krisztushoz kell küldeniük, nagy Főpapjukhoz, aki - noha az emberi szem nem láthatja őt - érettük könyörög a mennyei szentélyben.

A tömjén, amelynek füstje és illata Izrael imáival együtt száll fel a mennybe, Krisztus érdemeit és közbenjárását ábrázolja.

Krisztus tökéletes igazságossága, amelyet Isten hit által az ő népének tulajdonít, teszi egyedül elfogadhatóvá Isten számára a bűnös emberi lények szolgálatát. A szentek szentje kárpitja előtt az állandó engesztelő áldozat oltára, a szentély előtt, pedig a folyton égő áldozat oltára állott. Istent vérrel és tömjénezéssel kellett megközelíteni.

Ezek a jelképek a nagy Közbenjáróra mutattak, aki által a bűnösök megközelíthetik Jahvét, és Aki által kaphatnak kegyelmet, és üdvösséget, a bűnbánatot tartó hívő lelkek.

Amikor a papok reggel és este beléptek a szent helyre a tömjénezés idején, a naponkénti áldozatot már elkészítették a feláldozásra az udvarban levő oltáron. Ez volt az áhítat ideje az istentiszteleten résztvevők számára, akik összegyülekeztek a szent sátornál. Mielőtt Isten jelenléte elé kerültek volna a pap szolgálata útján, szívüket meg kellett vizsgálniuk és bűneiket be kellett vallaniuk. Csendes imában egyesültek arcukkal a szent hely irányába fordulva. Így kéréseik a tömjénfüst felhőjével együtt szálltak fel, mialatt hitükkel erősen belekapaszkodtak a megígért Üdvözítő érdemeibe, akit az engesztelő áldozat jelképezett. A reggeli és az estéli áldozatokra kijelölt órákat szentnek tekintették, és az áhítat óráiként tartották meg mindenütt a zsidó nép körében. Amikor a későbbi időkben a zsidók szétszóródtak és fogolyként éltek távoli országokban, e kijelölt órákban ott is mindig arccal Jeruzsálem felé fordulva imádkoztak Izrael Istenéhez. Ebben a szokásban a keresztények is megszívlelendő példát láthatnak a reggeli és estéli imára. Amíg Isten megítéli a lélek nélküli áhítatokat, addig örömmel tekint azokra, akik iránta való szeretetből hajtják meg magukat előtte minden reggel és este, hogy nála bűnbocsánatot keressenek elkövetett bűneikért, és áldásáért könyörögjenek."

E.G.white. Jelenések magyarázat. http://www.adventista.hu/terezvaros/revelation/White/05-08.html

Eféz. 5,2

És járjatok szeretetben, miképen a Krisztus is szeretett minket, és adta Önmagát miérettünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves jó illatul.

2 Kor. 2,14

Hála pedig az Istennek, a ki mindenkor diadalra vezet minket a Krisztusban, és az ő ismeretének illatját minden helyen megjelenti mi általunk.

2 Kor. 2,15

Mert Krisztus jó illatja vagyunk Istennek, mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között;

Róm. 3,24

Megigazulván ingyen az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban való váltság által,

Róm. 3,25

Kit az Isten eleve rendelt engesztelő áldozatul, hit által, az ő vérében, hogy megmutassa az ő igazságát az előbb elkövetett bűnöknek elnézése miatt,

De az illat jelenti az imákat is, amik felszálnak az Istenhez. Jézus Krisztus egész életében imádkozott az Atyához. A legfontosabb imája a "Főpapi Ima", amit a megfeszítése előtt mondott el az Atyának.

Jézusnak az ő Atyjához való imádsága halála előtt.

Ján. 17,1

Ezeket beszélte Jézus; és felemelé szemeit az égre, és monda: Atyám, eljött az óra; dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a te Fiad is dicsőítsen téged;

Ján. 17,2

A miként te hatalmat adtál néki minden testen, hogy örök életet adjon mindennek, a mit néki adtál.

Ján. 17,3

Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust.

Ján. 17,4

Én dicsőítettelek téged e földön: elvégeztem a munkát, a melyet reám bíztál, hogy végezzem azt.

Ján. 17,5

És most te dicsőíts meg engem, Atyám, te magadnál azzal a dicsőséggel, a melylyel bírtam te nálad a világ létele előtt.

Ján. 17,6

Megjelentettem a te nevedet az embereknek, a kiket e világból nékem adtál: tiéid valának, és nékem adtad azokat, és a te beszédedet megtartották.

Ján. 17,7

Most tudták meg, hogy mindaz te tőled van, a mit nékem adtál:

Ján. 17,8

Mert ama beszédeket, a melyeket nékem adtál, ő nékik adtam; és ők befogadták, és igazán megismerték, hogy én tőled jöttem ki, és elhitték, hogy te küldtél engem.

Ján. 17,9

Én ezekért könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, a kiket nékem adtál, mert a tiéid.

Ján. 17,10

És az enyémek mind a tiéid, és a tiéid az enyémek: és megdicsőíttetem ő bennök.

Ján. 17,11

És nem vagyok többé e világon, de ők a világon vannak, én pedig te hozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, a kiket nékem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi!

Ján. 17,12

Mikor velök valék a világon, én megtartám őket a te nevedben; a kiket nékem adtál, megőrizém, és senki el nem veszett közülök, csak a veszedelemnek fia, hogy az írás beteljesüljön.

Ján. 17,13

Most pedig te hozzád megyek; és ezeket beszélem a világon, hogy ők az én örömemet teljesen bírják ő magokban.

Ján. 17,14

Én a te ígédet nékik adtam; és a világ gyűlölte őket, mivelhogy nem e világból valók, a mint hogy én sem e világból vagyok.

Ján. 17,15

Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.

Ján. 17,16

Nem e világból valók, a mint hogy én sem e világból vagyok.

Ján. 17,17

Szenteld meg őket a te igazságoddal: A te ígéd igazság.

Ján. 17,18

A miképen te küldtél engem e világra, úgy küldtem én is őket e világra;

Ján. 17,19

És én ő érettök oda szentelem magamat, hogy ők is megszenteltekké legyenek az igazságban.

Ján. 17,20

De nemcsak ő érettök könyörgök, hanem azokért is, a kik az ő beszédökre hisznek majd én bennem;

Ján. 17,21

Hogy mindnyájan egyek legyenek; a mint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi [vers 11.] bennünk: hogy elhigyje a világ, hogy te küldtél engem.

Ján. 17,22

És én azt a dicsőséget, a melyet nékem adtál, ő nékik adtam, hogy egyek legyenek, a miképen mi egy vagyunk:

Ján. 17,23

Én ő bennök, és te én bennem: hogy tökéletesen egygyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, a miként engem szerettél.

Ján. 17,24

Atyám, a kiket nékem adtál, akarom, hogy a hol én vagyok, azok is én velem legyenek; hogy megláthassák az én dicsőségemet, a melyet nékem adtál: mert szerettél engem e világ alapjának felvettetése előtt.

Ján. 17,25

Igazságos Atyám! És e világ nem ismert téged, de én ismertelek téged; és ezek megismerik, hogy te küldtél engem;

Ján. 17,26

És megismertettem ő velök a te nevedet, és megismertetem; hogy az a szeretet legyen ő bennök, a mellyel engem szerettél, és én is ő bennök legyek.

Nem csak Jézus Krisztus Imája kellemes illat az Úr Isten előtt, hanem Neki köszönhetően a mi imánk is meghallgatásra talál.

"A kerubok között volt az arany tömjénező és valahányszor a szenteknek hittel mondott imái felszálltak Jézushoz, és ő azokat az Atyának bemutatta a füstölő oltárról illatfelhő szállott fel, amely a legszebb színű füsthöz hasonlított. Ahol Jézus állt, a frigyszekrény felett végtelen dicsfény honolt, úgyhogy képtelen voltam odatekinteni. Mintha Istennek királyiszéke lett volna. Midőn a tömjénező szerek illata felszállott az Atyához, Isten királyiszékének dicsősége kiáradt Jézusra, Őróla pedig átszállt a dicsőség azokra a szentekre, akiknek imái jó illat gyanánt szálltak fel. A mennyei fénynek végtelen árja áradt Jézusra, amely beárnyékolta a kegyelem trónját is és Isten dicsősége betölti a templomot."

E.G.White Tapasztalatok és látomások. / A szentély.http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/tel/59.htm

Jel. 8,3

Egy másik angyal is odajött és megállt az oltárnál, kezében aranyfüstölő, és adatott neki sok füstölőszer, hogy a szentek imádságaihoz tegye az aranyoltárra, amely a trónus előtt van.

Jel. 8,4

És felszállt a füstölőszerek füstje a szentek imádságaival az angyal kezéből az Isten elé.

Fil. 4,18

Megkaptam pedig mindent, és bővölködöm; beteltem, vévén Epafróditustól, a mit küldöttetek, mint kedves jó illatot, kellemes, tetsző áldozatot az Istennek.

Zsolt. 141,2

Mint jóillatú füst jusson elődbe imádságom, s kezem felemelése estvéli áldozat legyen.

https://sites.google.com/site/valoditoszkana/
https://sites.google.com/site/valoditoszkana/
web counter