Krisztus a törvényhozó

Ellet Joseph Wagoner

Krisztus és az Ő igazsága.

Krisztus a törvényhozó

„Mert az Úr a mi bíránk, az Úr a mi vezérünk, az Úr a mi királyunk, Ő tart meg minket.” (Ésa 33:22)

Most tekintsünk Krisztusra egy másik minőségben, amely természetes módon a Teremtő mivoltából származik, mert annak, Aki teremt, minden bizonnyal gyakorolnia is kell autoritását és ellenőrzését afelett, amit teremtett. János 5:22,23 versekben Jézus Krisztus azt mondta: „Mert az Atya nem ítél senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, miként tisztelik az Atyát”. Krisztus nemcsak a teremtésben képviseli az Atyát, hanem a törvényhozásban és annak végrehajtásában is. Néhány bibliavers elegendő lesz ennek alátámasztásához. Mózes negyedik könyvében 21:4-6 versekben olvassuk egy incidensnek a részletét, amely Izraellel történt  a pusztában. „És elindulának a Hór hegyétől a Veres tengerhez vívő úton, hogy megkerüljék Edom földét. És a népnek lelke megkeseredék út közben. És szóla a nép Isten ellen és Mózes ellen.” A nép Mózes és Isten ellen zúgolódott pusztai vándorlásuk miatt, mondván: „Miért hoztatok ki minket a pusztába?” Úgy ítélték, hogy rossz vezetőjük van, amiért is kígyók marták meg őket. Most olvassuk el Pál apostol szavait ugyanerről az eseményről: „Se Krisztust ne kísértsük, amint közülük kísértették némelyek, és elveszének a kígyók miatt.” (1Kor 10:7). Vajon mit jelentsen ez? Hogy Krisztus volt a vezető, Aki ellen zúgolódtak. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy amikor Mózes inkább az Izraellel való közösséget választotta, és „tiltakozott, hogy a fáraó leánya 

fiának mondják”, „Egyiptom kincseinél nagyobb gazdagságnak tartotta Krisztus gyalázatát”. (Zsid 11:26). Olvassátok el 1Kor 10:4 versét, ahol Pál apostol azt mondta, hogy atyáink „mindnyájan ugyanazt a lelki italt itták, mert ittak a lelki kősziklából, amely követte őket, ez a kőszikla pedig Krisztus volt”. Tehát Krisztus volt az, Aki kivezette Izraelt Egyiptomból.

A Zsidókhoz írt levél harmadik fejezete ugyanezt a dolgot világítja meg. Azt olvassuk, hogy figyeljünk „hitvallásunk apostolára és főpapjára, Jézusra”, aki hű volt házához, nem mint szolga, hanem mint Fiú a maga háza felett. (Zsid 3:1-6) Majd az apostol kijelenti, hogy mi vagyunk az Ő háza, ha a bizodalmunkat mindvégig megtartjuk. Ezért a Szentlélek arra ösztönöz bennünket, hogy hallgassunk az Ő szavára, és ne keményítsük meg a szívünket, mint atyáink tették a pusztában. (7-9 vers)

„Mert részeseivé lettünk Krisztusnak, ha azt a bizalmat, amely kezdetben élt bennünk, mindvégig erősen megőrizzük e mondás szerint: Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket, mint az elkeseredéskor. Mert kik keseredtek el, amikor ezt hallották? Nemde mindazok, akik Mózes vezetésével kijöttek Egyiptomból? És kikre haragudott meg negyven esztendeig? Nemde azokra, akik vétkeztek, akiknek teste elhullott a pusztában?” (Zsid 3:14-17)

Ezek a versek szintén Krisztust nevezik Izrael vezetőjének és parancsnokának a negyvenéves pusztai vándorlás alatt.

Ugyanerről olvashatunk Józsué 5:13-14 verseiben, amikor Józsué látott egy embert Jerikó mellett kivont karddal, akitől azt kérdezte: „közülünk való vagy-é, vagy ellenségeink közül?”, az ember így felelt: „Nem, mert én az Úr seregének fejedelme vagyok, most jöttem”. (Józs 5:13-15)

Senki sem vonhatja kétségbe, hogy Krisztus volt Izrael igazi vezetője, bár láthatatlan volt. Mózes Izrael látható vezetője, látta Őt, Aki láthatatlan. Krisztus volt az, Aki felhatalmazta Mózest, hogy szabadítsa ki népét. Most olvassuk el 2Móz 20:1-3 verseit:

„És szólá Isten mindezeket az igéket, mondván; Én, az Úr, vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptomnak földéből, a szolgálat házából. Ne legyenek néked idegen Isteneid én előttem.”  Ki mondta ezeket a szavakat? Az, aki kihozta őket Egyiptomból. Ki volt az a vezető, aki kihozta őket Egyiptomból? Krisztus volt! Ki volt az, aki a Sínai-hegyen a törvényeket adta? Krisztus volt, az Atya dicsőségének ragyogása és Lényének pontos képviselője, aki Isten megnyilatkozása az embernek. Ő volt mindennek Teremtője, Akire bízva lett az ítélet.

Ezt a nézőpontot más módon is be lehet bizonyítani: „Mert maga az Úr riadóval” jön el (1Thess 4:16). Hangja feltámasztja a sírokból a halottakat. (Ján 5:28-29). „Az Úr a magasságból harsog, és az Ő szent lakhelyéről dörög, harsanva harsog az ő házára, riogatva kiált, mint a szőlőtaposók, e föld minden lakosa ellen. Elhat e harsogás a földnek végére, mert pere van az Úrnak a pogányokkal, ő minden testnek ítélő bírája, a hitetleneket fegyverre veti, ezt mondja az Úr.” (Jer 25:30-31).

Ha összehasonlítjuk Jel 19:11-21 verseivel, ahol Krisztus a mennyei seregek Vezérének, Isten Igéjének, királyok Királyának és uraknak Urának van bemutatva, Aki megtapossa a mindenható Isten borsajtóját, és megsemmisíti a gonoszokat, akkor látjuk, hogy Krisztus az, aki harsog a föld összes lakója ellen, amikor ellentétben áll a nemzetekkel. Jóel próféta hozzáteszi: „Az Úr pedig megharsan a Sionról és megzendül Jeruzsálemből, és megrendülnek az egek és a föld.” (Jóel 3:16).

Ezekből a bibliaversekből - amelyekhez természetesen másokat is hozzátehetnénk - megtudjuk, hogy amikor az Úr másodszor eljön, hogy megszabadítsa népét, akkor megrázza az eget és a földet. „Inogva meginog a föld, miként a részeg, és meglódul, mint kaliba” (Ésa 24:20), és „az egek ropogva elmúlnak” (2Pét 3:10).

Most olvassuk el Zsid 12:25-26 verseit: „Vigyázzatok, meg ne vessétek azt, aki szól; mert ha azok meg nem menekültek, akik a földön szólót megvetették, sokkal kevésbé mi, ha elfordulunk attól, aki mennyekből vagyon, kinek szava akkor megrendítette a földet, most pedig ígéretet tesz mondván: Még egyszer megrázom nemcsak a földet, hanem az eget is”.

A sínai törvényadáskor a szó megrázta a földet (2Móz 19:18-20; Zsid 12:18-20), és ez olyan borzalmas esemény volt, amilyen hasonló nem volt addig, és nem is lesz mindaddig, míg az Úr el nem jön a mennyei angyalokkal, hogy megszabadítsa népét. De figyeljük meg, hogy ugyanaz a hang, amely Krisztus második eljövetelekor megrázza a földet, megrendíti az eget is. Láttuk azt is, hogy ez Krisztus hangja, amely olyan erősséggel hangzik majd, hogy megrázza az eget és a földet, a nemzetekkel való pereskedése alatt. Ezzel bebizonyosodott, hogy Krisztus hangja volt az, amely a Sínai-hegyen kihirdette a Tízparancsolatot. Ez egy természetes következtetés, amelyet levonhatunk abból is, hogy Krisztus a Teremtő, Aki megalapította a szombatot, a nyugalomnapját.

Az a tény, hogy Krisztus a Szentháromsághoz tartozik, és rendelkezik az Istenség minden jellemzőivel, és minden tekintetben egyenlő az Atyával, mint Törvényhozó és Teremtő, Ő az egyetlen létező hatalom, amely lehetővé teszi a megváltást. Krisztus meghalt, „hogy minket Istenhez vezéreljen” (1Pét 3:18).

Ha egy is hiányozna azokból a jellemzőkből, amelyek Őt egyenlővé teszik Istennel, akkor nem vezethetne Istenhez bennünket. Ha Krisztusnak nem lenne Isteni mivolta, akkor csupán emberi áldozatáról beszélhetnénk, amely semmit sem számítana, még akkor sem, ha elfogadnánk, hogy Krisztus az univerzum legintelligensebb teremtett lénye volt. Ebben az esetben nem lenne csak a törvénynek alávetett alanya, Aki nem tudna többet tenni, minthogy teljesíti kötelességét. Nem rendelkezne olyan igazsággal, amelyet másokkal megoszthatna. Végtelen különbség van a legnagyobb teremtett angyal és Isten között. Ezért a leghatalmasabb angyal sem tudná felemelni az elesett embert, hogy isteni természet részesévé tegye. Az angyalok képesek szolgálni, de csak Isten tud megváltani. Hála az Istennek, hogy megmenthet „a Krisztus Jézusban való váltság által”, Akiben „lakozik az Istenségnek egész teljessége testileg”, Aki képes teljesen megváltani mindazokat, akik Általa jönnek Istenhez

Ez az igazság segít jobban megértenünk azt, hogy miért nevezik Krisztust Isten Igéjének. Ő az, Aki által az emberek megismerhetik Isteni akaratát és erejét. Ő az Istenség kivetítése és megnyilatkozása. Tetszett az Atyának, hogy Krisztusban lakozzék az Istenség egész teljessége, ezért az Atyja nem kerülhet egy másodlagos helyre, mint egyesek gondolják, amikor magasztalják Krisztust, mint Teremtőt és Törvényadót, mert az Atya dicsősége a Fia által ragyog. Mivel az Atya csak Fián keresztül nyilatkoztatja ki magát, nyilvánvaló, hogy azok, akik nem magasztalják Krisztust, nem tisztelik megfelelően Istent. Krisztus maga mondta: „mindenki úgy tisztelje a Fiút, miként tisztelik az Atyát. Aki nem tiszteli a Fiút, nem tiszteli az Atyát, aki küldte őt” (Ján 5:23).

Sokan kérdezik, hogyan lehet Krisztus Közbenjáró ember és Isten között, miközben Ő maga a Törvényadó? Nem fogjuk magyarázni, hogyan lehetséges ez, de elfogadjuk a Biblia bizonyságtételét úgy, amint van, amely megerősíti a megváltásról szóló tanítását. A bűnös teljes bűnbocsánata bizonyosságának alapja az, hogy maga a Törvényadó, Aki ellen a bűnös fellázadt, és Aki ellen dacolt, Önmagát adta érte. Vajon hogyan kételkedhet valaki Isten céljának őszinteségében, vagy a teljes jóakaratában, amikor Önmagát adta a bűnös megmentéséért? Senki se gondolja, hogy az Atya és a Fiú el voltak választva ezáltal. Ők akkor is egyek voltak, mint mindig. Békesség tanácsa volt kettőjük között (Zak 6:12-13), és a Fiú akkor is az Atya kebelén volt, amikor a földön járt. A szeretetnek milyen csodálatos megnyilvánulása! Az ártatlan szenvedett a bűnösökért,  a teremtményekért, a Törvényadó a törvénytaposókért; a Király azokért, akik Ellene lázadtak. Mivel Isten az „ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mi módon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?” (Róm 8:32). A végtelen szeretet nem tudna jobban megnyilatkozni. Isten jogosan felteheti a kérdést: „Mit kellett volna még tennem szőlőmmel; amit meg nem tettem vele?” (Ésa 5:4).