Fontos gyakorlati leckék

Ellet Joseph Wagoner

Krisztus és az Ő igazsága.

Nemcsak szép elmélet és üres tanítás úgy tekinteni Krisztusra, mint Istenre és Teremtőre. A Biblia minden tanítása gyakorlati hasznunkra szolgál, ezért ezzel a céllal kellene tanulmányoznunk azt. Nézzük először, milyen kapcsolat létezik e tanítás és az Isten törvényének központi parancsolata között! 1Móz 2:1-3 versek leírják a teremtéstörténet befejezését. „És elvégezteték az ég és a föld, és azoknak minden serege. Mikor pedig elvégezé Isten hetednapon az ő munkáját, melyet alkotott vala, megszűnék a hetedik napon minden munkájától, amelyet alkotott vala. És megáldá Isten a hetedik napot, és megszentelé azt, mivelhogy azon szűnt vala meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett vala Isten.” Ugyanezt a kifejezést találjuk a 2Móz 20:8-11 verseiben. Ezek a versek elmondják, - mint ahogy természetes is – hogy az, Aki teremtett, meg is pihent. Isten hat napon át munkálkodott, megteremtette a földet, megpihent a hetedik napon, és megszentelte azt. De már láttuk, hogy az Atya mindent Fia által teremtett, és Krisztus hozta létre mindazt, ami létezik. A következtetés elkerülhetetlen: Krisztus megpihent a hetedik napon a teremtés hatnapos munkája után, megáldva és megszentelve ezt a napot. Így a hetedik nap vitathatatlanul az Úr napja. Amikor Krisztus azt mondta a zsörtölődő farizeusoknak, hogy „a szombatnak is Ura az embernek Fia” (Mát 12:8), akkor kijelentette, hogy Ő az Úr e nap felett, amit ők formálisan tartottak meg, és ezt olyan szavak által fejezte ki, amelyek arra mutattak, hogy a szombatot Saját tekintélye különleges szimbólumának tekintett, ami azt bizonyította, hogy Ő nagyobb a templomnál. Így a hetedik nap a teremtés Isten által elkülönített emlékműve. A szombat a legtiszteletreméltóbb nap a többi nap közül, mivel az a különleges rendeltetése, hogy az ember elméjét Isten teremtői hatalmához irányítsa - az ember ezt az egyetlen bizonyítékot kapta, ami igazolja az Ő Istenségét. Amikor Krisztus azt mondta, hogy az ember Fia a szombatnak az Ura, akkor Ő magáénak mondta a Teremtő magas címét, melynek aktivitásáról tanúskodik ez a nap, mint egy emlékmű.

Mit fogunk felelni tehát arra a gyakran ismételt kijelentésre, miszerint Krisztus megváltoztatta a nyugalom napját a teremtés emléknapjáról egy olyan napra, aminek nincs ilyen jelentősége? Azt fogjuk válaszolni: „Ha Krisztus megváltoztatta vagy megszüntette volna a szombatot, akkor olyasmit szüntetett volna meg, ami istensége mellett tanúskodik. Ha Krisztus eltörölte volna a szombatot, akkor nem fejezte volna be saját keze munkáját, és ezáltal önmaga ellen fordult volna. Az az ország pedig, amely magával meghasonlik, nem állhat meg”. De Krisztus nem tagadhatja meg Önmagát, ezért nem változtatott egyetlen jottát sem mindabból, amit Ő maga határozott meg, és az, ami bizonyítja Istenségét, méltóvá teszi Őt az imádatra minden pogány istenek felett. Ugyanolyan lehetetlen lett volna Krisztus számára megváltoztatni a szombatot, mint megváltoztatni azt az igazságot, hogy Ő minden dolgot hat nap alatt teremtett meg, és a hetedik napon megnyugodott.

A gyakran ismételt kijelentések, miszerint az Úr a Teremtő, azt a célt szolgálják, hogy állandó erőforrások legyenek az ember számára. Figyelemreméltó, ahogy a Kolossébeliekhez írt levél első fejezete egymáshoz kapcsolja a teremtést és a megváltást. Ahhoz, hogy teljesen megértsük a mondanivalóját, a 9. verstől a 19. versig fogjuk olvasni:

„Ezért amely naptól fogva ezeket hallottuk, mi sem szűnünk meg értetek imádkozni, és kérni, hogy beteljesedjetek az ő akaratának megismerésével minden lelki bölcsességben és értelemben, hogy járjatok az Úrhoz méltóan, teljes tetszésére, minden jó cselekedettel gyümölcsöt teremve, és növekedjetek Isten megismerésében, és hogy minden erővel megerősödjetek dicsőségének hatalma szerint minden kitartásra és hosszútűrésre, örömmel. Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett minket a szentek örökségében való részvételre a világosságban, aki kiragadott minket a sötétség hatalmából, és átvitt az ő szeretett Fiának országába. Benne van a mi váltságunk, bűneink bocsánata, aki képe a láthatatlan Istennek, és minden teremtmény előtt született. Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok, minden általa és őrá nézve teremtetett. Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn. Ő a feje a testnek, az egyháznak, ő a kezdet, elsőszülött a halottak közül, hogy mindenekben övé legyen az elsőség. Mert tetszett az Atyának, hogy benne lakozzék az egész teljesség.”

Nem véletlen, hogy az a csodálatos kijelentés, miszerint Krisztus a Teremtő, össze van kapcsolva azzal az állítással, hogy Benne van a megváltásunk. Amikor az apostol elmondja óhaját, hogy „minden erővel megerősödjetek dicsőségének hatalma szerint”, akkor megérteti velünk, milyen hatalomról van szó. Amikor a sötétség hatalmából való szabadításunkról ír, akkor megértet velünk valamennyit a szabadító hatalmából. Bátorításul mondja el, hogy az egyház Feje minden dolog Teremtője, „aki hatalma szavával fenntartja a mindenséget” (Zsid 1:3), hogy abban a biztos nyugodalomban éljünk, hogy az, Aki fenntartja a világot, megvédi az Ő gyermekeit is.

Figyeljük meg a kapcsolatot Ézsaiás 40:26 versével! A fejezet bemutatja Krisztus csodálatos bölcsességét, Aki néven szólítja az ég minden seregét, helyükön tartva őket, az Ő ereje és hatalma által. Majd ezt kérdezi: „Miért mondod Jákob és szólsz ekként Izrael: Elrejtetett az én utam az Úrtól, és ügyemmel nem gondol Istenem? Hát nem tudod-é és nem hallottad-é, hogy örökkévaló Isten az Úr, aki teremté a föld határait? Nem fárad és nem lankad el; végére mehetetlen bölcsessége!” (27-28 vers). Ellenkezőleg, „erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja”. Hatalma abban nyilvánul meg, hogy a nem létezőből teremt dolgokat, és ezért csodákat tud tenni az erőtlenekkel. Ő erővé alakítja át az erőtlenséget. Mindaz, ami elménkben tartja Krisztus teremtő hatalmát, lelki erőnk és bátorságunk megújítását szolgálja.

A szombatnak pont ez a célja. Olvassátok el a szombatról szóló 92. Zsoltárt! Az első négy verse így hangzik: „Jó dolog dicsérni az Urat, és éneket mondani a te nevednek, oh Felséges! Hirdetni jó reggel a te kegyelmedet, és éjjelente a te hűséges voltodat. Tíz húrú hegedűvel és lanttal, hárfán való zengedezéssel. Mert megvidámítottál engem Uram a te cselekedeteddel, a te kezednek műveiben örvendezem.”

Milyen kapcsolat létezik e versek és a szombat között? Pont az a tény, hogy a szombat a teremtés emlékműve. Az Úr azt mondta: „És adám nékik szombataimat is, hogy legyenek jegyül köztem és közöttük; hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, az ő megszentelőjük.” (Ezék 20:12).

A zsoltáros Isten akarata szerint tartotta meg a szombatot, elmélkedve a teremtés felett, és az Úr által kinyilatkoztatott páratlan hatalmán és jóságán. Ezen elmélkedve, a zsoltáros megértette, hogy Isten, Aki olyan nagy dicsőséggel öltöztette a liliomokat, hogy meghaladta Salamon királyi dicsőségét, sokkal jobban törődik értelmes teremtményeivel.

Felnézve az égre, amely Isten hatalmát és dicsőségét hirdette, és megértve, hogy a semmiből lett megteremtve, az a bátorító gondolat jutott eszébe, hogy ugyanaz a hatalom munkálkodni fog benne is, és megszabadítja az emberi tehetetlenségből. A zsoltáros örült, és gyönyörködött Isten keze munkáján. Isten hatalmának ismerete, amelyet a teremtés feletti elmélkedés által szerzett meg, bátorsággal töltötte el, amikor megértette, hogy ugyanazon hatalom áll rendelkezésére. Hit által kapta meg ezt az erőt, mely által sok győzelmet aratott. Pont ez a szombat célja, hogy Isten megmentő ismeretét hozza el az embernek.

A legelfogadottabb érv a következő:

1.) Az Istenbe vetett hit az Ő hatalmának megismeréséből születik. Az Iránta való bizalmatlanság magában foglalja az Ő képességének semmibevételét, hogy teljesíteni tudja ígéreteit. Istenbe vetett hitünknek egyenes arányban kell lennie az Ő hatalmáról szerzett valós ismeretünkkel.

2.) Isten teremtett világának értelmes szemlélése segít egy igazi koncepció kialakításában az Ő hatalmáról, mert az „Ő örökkévaló hatalma és Istensége, a világ teremtésétől fogva alkotásaiból megérthető.” (Róm 1:20).

3.) „A győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” (1Ján 5:4) Mivel a hit az Isten hatalmának megismeréséből származik, az Ő Igéjéből és a teremtett dolgaiból, ezért Isten keze munkája által van a győzelmünk. Azáltal, ha értelmes módon szemléljük a szombatot, amely a teremtés emlékműve, akkor ez egy frissítő forrássá válik a keresztény számára a küzdelme során.

Ezékiel 20:12 versnek is ugyanez az értelme: „És adám nékik szombataimat is, hogy legyenek jegyül köztem és őközöttük; hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, az ő megszentelőjük.” (Ezék 20:12).

Tehát, tudva azt, hogy Isten akarata a mi megszentelődésünk (1Thess 4:3; 5:23-24), a szombat jelentősége arra tanít minket, hogy Isten hatalma viszi véghez ezt a megszentelődést az életünkben. Ugyanaz a hatalom, amely által Isten teremtette a világokat, szükséges azok megszentelődéséhez, akik Hozzá kiáltanak. Minden bizonnyal, amikor ez a gondolat teljes elfogadást nyer, az őszinte lélek számára örömöt és vigasztalást hoz az Úrban. Ebben a világosságban értékelni tudjuk Ézsaiás 58:13,14 verseit: „Ha megtartóztatod szombaton lábadat, és nem űzöd kedvtelésedet szent napomon, és a szombatot gyönyörűségnek hívod, az Úr szent és dicsőséges napjának, és megszenteled azt, dolgaidat nem tévén, foglalkozást sem találván, hamis beszédet sem szólván: akkor gyönyörűséged lesz az Úrban.”

Ezáltal a szombat a hitünk nagy támaszává válik, amely felemeli a lelket Isten trónjának magaslatára, hogy a Vele való kapcsolat állandó legyen.

Néhány szóban összefoglalva a következőket tudjuk mondani:

1.) Az Úr örökkévaló hatalma és istensége megnyilatkozik a teremtésben. (Róm 1:20)

2.) A teremtő képesség Isten hatalmáról tesz bizonyságot.

3.) Az evangélium Isten hatalma az üdvösségre. (Róm 1:16)

4.) Az evangélium kinyilatkoztatja azt a hatalmat, amely által létrejöttek a világok, és amely most az emberek megmentéséért munkálkodik. Mindkét esetben ugyanarról a hatalomról van szó.

Ezen nagy igazságok fényében nincs helye annak az ellentmondásnak, hogy a megváltás nagyobb a teremtésnél; mert a megváltás teremtést jelent. (Lásd 2Kor 5:17, Eféz 4:24)

A megváltó hatalom egyenlő a teremtő hatalommal. Isten megváltó hatalma az a hatalom, amely képes megszabadítani az embert az értéktelen mivoltától, és olyanná tenni, hogy az egész örökkévalóságon át Isten kegyelmének dicsőségét szolgálja. „Annakokáért, akik az Isten akaratából szenvednek is, ajánlják neki lelküket, mint hű teremtőnek, jót cselekedvén.” (1Pét 4:19)