A Tudományos felfedezések.
Itt összegyűjtöttem azokat az alapelveket, amiket egymásra építve kialakult a mai tudományos világ szemlélet.
Uniformitás elve.
"Amint azt a tudománytörténeti áttekintésben említettük, 1795-ben James Hutton skót természettudós megalkotta az uniformitás elvét, ami szöges ellentétben állt a katasztrófizmussal. Hutton felismerte, hogy a hegységek folyamatosan lepusztulnak, a törmelékből új kőzetek képződnek, amelyekből ismét hegységek formálódnak, vagyis a Föld múltjában ugyanolyan külső és belső erők működnek, mint napjainkban.
Hartai Éva A Változó Föld.27.old.
Aktualizmus elve.
"Ezt fejlesztette tovább Charles Lyell (1797-1875) angol geológus, aki megalkotta az aktualizmus (maiság) elvét, mely szerint a földtörténeti múltban ugyanolyan kőzetképző folyamatok zajlottak, mint napjainkban.
Hartai Éva A Változó Föld 14.old.
"Az aktualizmus elve csak bizonyos korlátok között alkalmazható. Vannak például olyan kőzetek, amelyek jelenleg már nem keletkeznek, illetve a folyamatok sebessége, aránya és mérete is változott
Hartai Éva A Változó Föld 62.old
Tehát egy olyan alapelvet alkottak, ami nem felel meg több szempontból a tudomány kritériumainak.
Nézzük csak meg a mérlegünket:
-a jelenség megfigyelése
-hasonló jelenségekre vonatkozó korábbi kutatások áttekintése.
-hipotézis(feltevés) kialakítása,ennek alapján a várható eredmények előrejelzése,
-gyakorlati mérések és /vagy kísérletek a feltevés igazolására,
-a mérések és kísérletek valós eredményeinek összevetése a feltevés alapján várt eredményekkel,
-a hipotézis elvetése,módosítása vagy elfogadása,
-fentiek alapján a teória (elmélet) felállítása."
Bizonyos esetekben a jelenség nem megfigyelhető, a mérések, tapasztalatok nem támasztják alá, de ennek ellenére alap, amire a következő elméleteket felépítették!
Érdemes összevetni egy Haeckel 1911 -ben kiadott írásával.
"A legrégebbi elgondolhatatlan ősidőkben más kémiai és fizikai feltételek uralkodtak, mint a jelenben. ( Haeckel 1911: 362 ) "
Geschichte der biologie: Die wisenchaft vom leben 21.old.
Evolúció
"Az 1800-as évek végén ismét nagy tudományos jelentőségű felfedezés született, ami elsősorban a biológiát és a geológiát érintette.Charles Darwin (1809-1882) angol természettudós kijelentette, hogy a fajok természetes szelekció révén állandóan fejlődnek, így az ember is más főemlősökből fejlődött ki. Elméletének geológiai bizonyítékai az üledékes kőzetekben található fossziliák (ősmaradványok) szolgáltatták....."
Hartai Éva A Változó Föld 14.old.
A biológus, aki hisz az evolúcióban, a fosszilis maradványt használja fel bizonyítékként az evolúció hitelesítésére.
A geológus, aki az szintén az evolúciót képviseli, a biológusra támaszkodik.
De vannak biológusok, akik elfogadják a tényeket.
"Az organizmusok törzsfejlődésének rekonstrukciója mind a mai napig messzemenőkig az összehasonlító anatómia felismerésein alapul. (kiegészülve a genetika és fiziológia összehasonlító adataival.) , mivel a ránk maradt fosszilis anyag túlságosan hiányos."
Geschichte der biologie: Die wisenchaft vom leben 47.old.
Itt a mérlegünkhöz kell fordulnom, hiszen az elméletet a fossziliákkal igazolják, holott a biológusok szerint a fosszilia hiányos!
A gyakorlat nem támasztotta alá az elméletet, és nem módosították az elméletet!
-hipotézis(feltevés) kialakítása,ennek alapján a várható eredmények előrejelzése,
-gyakorlati mérések és /vagy kísérletek a feltevés igazolására,
-a mérések és kísérletek valós eredményeinek összevetése a feltevés alapján várt eredményekkel,
-a hipotézis elvetése,módosítása vagy elfogadása,
A lemeztektonikai elmélet
"A lemeztektonikai elmélet megszületése után a földtani jelenségek új magyarázatot és összefüggéseket nyertek......Az elmélet gyökerei Alfred Wegener (1880-1930) német meteorológushoz vezethetők vissza, aki megfogalmazta a kontinensvándorlás elméletét.A lemezmozgások okait és folyamatát Harry Hess (1906-1969), a lemeztektonikai elmélet megalkotója foglalta össze."
Hartai Éva A Változó Föld 14.old.
A kontinensvándorlás csak elmélet, amire egy újabb elméletet építettek. De valós információkkal nem tudják alá támasztani, az egyetlen információ a Föld magján keresztül futó rezgés hullámok, amit értelmeznek, és következtetéseket vonnak le. Itt ismét gond, hogy valós mérések, megfigyelések nem erősítik meg az elméletet.
" A Föld mélyebb zónáiról nincsenek közvetlen információk, hiszen a legmélyebb fúrás is csak 12 km mélységig hatolt le."
Hartai Éva A Változó Föld 18.old.
Dollo törvény.
"Az őslénytan korreláció a rétegek azonosításának egyik legegyszerűbb eszköze. Lényege, hogy az azonos ősmaradványokat tartalmazó rétegek korban egymással megfeleltethetők. Az őslénytani korreláció alapja a Dollo törvény, amely kimondja, hogy az evolúció során valamikor kialakult szervezet nem ismétlődhet meg még egyszer. Ez azt jelenti, hogy egy-egy ősmaradvány mindig egy adott, rövidebb vagy hoszabb időintervallumot jelez."
Hartai Éva A Változó Föld 128.old.
Ha két különböző helyen ugyanazt találom, akkor az a két hely egyidős! Ha pl .egy bizonyos kőzetben találtak egy fossziliát, akkor azt besorolták egy idő skálán. Később ezt figyelembe véve, minden fossziliát, amit abban a kőzetréteghez hasonló mélységű vagy elrendezésű kőzetben találtak, automatikusan ugyanarra az időre datálták! A kőzetek korát sok esetben a benne található ősmaradvány határozza meg, az ősmaradvány korát pedig a kőzethez viszonyítják. Így mindenki a másikra mutogat.....
Ha egy az evolúció során kialakult szervezet nem ismétlődhet meg még egyszer, akkor miért vannak közöttünk egysejtűek, hüllők, és mindenféle kezdetleges életformák? Miért rekedtek meg a fejlődésben? A tapasztalat nem támassza alá a törvényt, mégis elfogadott.....
A Föld tágul.
" A XX. század elején, a radioaktivitás felfedezése adta az alapját annak az elméletnek, amely szerint a Föld nem hűl, hanem a hőtermelő folyamatok miatt melegszik , tehát tágul. A tágulás miatt a kéreg széttöredezik, és a törések egyre szélesednek. A tágulás helyét bazaltos láva pótolja, ami óceáni kérget épít."
Hartai Éva A Változó Föld 103.old.
"Az óceáni aljzat szétnyílása a lemezmozgás lehetőségével így elfogadottá vált. Ekkor viszont számolni kellett azzal is, hogy a Föld folyamatosan tágul, és az óceánok területe növekszik a kontinensek területéhez képest, aminek viszont sok tény ellentmondott...A jelenség, amire Benioff nem tudott magyarázatot adni, a hatvanas évek végén arra a következtetésre vezette a kutatókat, hogy a zóna az alábukó óceáni litoszféra útvonalát jelöli."
Hartai Éva A Változó Föld 106.old.
A lemeztektonikai elméletet már említettem, nincs konkrét információ , csak feltételezés. A radioaktivitás csak kb 100 éve ismert, és fogalmunk sincs, hogy 500-1000-5000 évvel ezelőtt milyen mértéket öltött.
Nem számolnak a XX. század atom robbantásaival és atom katasztrófáival, a sokszor átláthatatlan környezetszennyezéssel.
Az Aktualizmus elméletére hagyatkoznak, miszerint a jelen megfigyelése a múltra és a jövőre is érvényes! A kontinensek éves mozgása cm/évben mérhető. Egymásba kapaszkodnak az elméletek, és egy olyan várat építenek, aminek ingatag az alapja.
De ha egy néhány cm-es tágulás és melegedés valóban észlelhető, akkor mire alapozzák azt az elméletet, miszerint a Föld hűl, és a rádió aktivitás csökken?
"A meteorit becsapódások energiája a Föld hőmérsékletét növelte, mivel mozgási energiájuk hőenergiává alakult át. A hőmérséklet emelkedéséhez nagymértékben hozzájárult a radioaktív anyagok bomlásával felszabaduló energia is.....A felhalmozódó hő a bolygók teljes anyagának megolvadásához vezetett, ami lehetővé tette az alkotóelemek fizikai és kémiai elkülönülését.........A bolygók idővel a meteroitok nagy részét befogták, így a meteroit becsapódások csökkenése, valamint a radioaktív elemek fogyása miatt a hőtermelés csökkent."
Hartai Éva A Változó Föld 17.old.
Az idő meghatározásával szintén külön oldalon foglalkozom.
Ha évmilliárdokkal ezelőtt csökkent a Föld hőmérséklete, és a rádióaktivitása, az egyezik az Termodinamika 1 és 2. törvényével.
De a feltételezett kiinduló pont, miszerint a rendezetlen univerzumból lett a rendezett, és hogy egy nyitott rendszer stabil állapotban van, ez ellent mond az alaptörvényeknek!
-Általánosabban a tétel így fogalmazható meg:
Elszigetelt rendszer energiája állandó, nyílt rendszer energiája annyival nő vagy csökken, amennyivel a környezetéé csökken vagy nő. Ez az általános energiamegmaradás elve, amely nem csak termodinamikai folyamatokra érvényes. Környezetétől elszigetelt rendszerben, bármilyen folyamatok is mennek végbe a rendszeren belül, az energiák összege állandó. Ha a rendszer nem zárt, akkor a rendszer energiája pontosan annyival nő, amennyivel a környezeté csökken.
A 2. Törvény:
A második főtétel a spontán folyamatok irányát szabja meg. Több, látszólag lényegesen különböző megfogalmazása van.
A két megfogalmazás egymásból következik, de a levezetése nem teljesen egyszerű.
Az entrópia. A termodinamika második alaptörvénye az entrópia felhasználásával a következőképpen fogalmazható meg: a spontán folyamatok esetében a magukra hagyott rendszerek entrópiája csak növekedhet.
Az entrópia műszót Rudolph Clausius (1822—1888) találta ki, és ezzel jellemezte a termodinamikában az anyagi rendszerek molekuláris rendezetlenségét, illetve termodinamikai valószínűségének a mértékét. Ebből következtetni lehet a maguktól végbemenő folyamatok irányára: a természetben egyre valószínűbb állapotok következnek be. Például a hő a melegebb testről a hidegebb test felé áramlik. Tehát, minden spontán folyamatnál bizonyos munka kárba vész, hővé alakul át. Emiatt, a természetben a spontán folyamatok visszafordíthatatlanok. A munka, de bármely energiafajta is maradéktalanul hővé alakítható, míg a hő csak részben alakítható át másfajta energiává
Ha ezeket az alaptörvényeket elfogadjuk, akkor hogy jöhetett létre egy rendezett és stabil, kiegyensúlyozott univerzum a homogén, táguló ás energiát veszítő gáz és porfelhőből?
Hiszen ha a felrobbant univerzum energiája csökken, akkor nem jöhet létre csillagrendszer, galaxis, ami plusz energiát igényel!
Mitől kezdett melegedni a Föld, és mitől emelkedett a radioaktivitás szintje? Ha melegszik a Föld, és növekszik a radioaktív sugárzás, akkor miből gondolják, hogy ez valamikor az ellenkező irányban zajlott le? Ha hűlt és a radioaktívitás csökkent, akkor mivel magyarázzák, hogy most az ellenkezője történik? A jelen megfigyelése nem támasztja alá a múltról alkotott elképzelést. Vagy rosszak a megfigyelések, vagy rosszak az alaptörvények.