Helyes kép az újjászületett ember kettős természetéről

Az újjászületett ember és a két természet

Nem az a célom, hogy személyeket támadjak, hanem hogy tiszta képet alkossunk a tanításról. Ez csak úgy lehetséges, hogy megnevezem a forrást, amire hivatkozok, Ellen Gould White-ot. A célom, hogy az eredeti forrást, a Bibliát, és a hitem szerint Isten által vezérelt asszonyt, Ellen Gould White-ot megvizsgálva, felhívjam az emberek figyelmét, hogy a tiszta forráshoz forduljanak! A tiszta forrás minden keresztény számára létfontosságú. Hiszen ez alapján alkotunk képet Istenről, Jézus Krisztusról, és ez alapján formálódunk mi is az Ő képmására. Ha torz a kép, torz lesz a másolat is!

"Sokan vannak a gyülekezetekben, akik magától értetődőnek veszik, amit hisznek, de nem jönnek rá gyengeségükre mindaddig, amig a vita kereszttüzébe nem kerülnek. Amikor elkülönítik őkez a hasonló hitűektől és kénytelenek lesznek egyedül számot adni elveikről, akkor lepődnek meg majd, hogy milyen homályosak az ismereteik az általuk elfogadott igazságról... A hívők ne elégedjenek meg az igazsággal kapcsolatos feltételezésekkel és rosszúl körvonalazott elméletekkel. Alapozzák hitüket szilárdan Isten szavára, hogy amikor megérkezik a próba ideje, és tanácsok elé hurcolják őket, akkor szelídséggel is Istenszeretettel telten tudjanak számot adni a bennük élő reménységről.."

Testimonies for the Church vol. 5. 707-710.old.

Ez az írás nem a saját munkám, de meggyőződésem, hogy megállja a helyét, ugyanis a Jó Isten keresése közben, és az Ellen G. White írások kutatása közben bukkantam rá. A szerző Háló Sándor, nem ismerem személyesen, de mivel összhangban van a tanítás a Bibliával, Ellen Gould White írásaival, ezért vállalom az írás közzétételét.

Az újjászületett ember és a két természet

„Hogy levetkezzétek ama régi élet szerint való óembert, amely meg van romolva a csalárdság kívánságai miatt; megújuljatok pedig a ti elméteknek lelke szerint, és felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben” Eféz. 4,22-24.

A régi élet szerinti „ó-ember”

Az apostol üzenetének, a mottóigének megértése érdekében először szükséges meghatározni, mit is kell az „ó-ember” fogalmán értenünk.

Pál apostol három jelzővel próbálja körülírni és érthetővé tenni ezt a fogalmat.

- „régi élet szerinti” cselekedetekhez kötődik

- „Meg van romolva”, vagyis a megromlott természetünkről beszél, amely a bűnös életmódban érzi jól magát.

- A „csalárdság kívánságaival” teljes.

Csalárd, (álnok, kétszínű, megtévesztő, csalóka), vagyis olyan kívánságokkal teljes, amelyek álnok módon megtévesztik az embert.

Ezek részben az örökölt hajlamokban jelentkeznek, részben pedig az élet folyamán felvett kívánságokban.

A másik tény, amit világosan látnunk kell, hogy az „ó-ember” nem az anyagi, hústestünkkel kapcsolatos valami, hanem a belső emberünk része.

Az Isten által teremtett embert a Biblia alapján a következőképpen lehetne felosztani az I. Kor. 4,16. alapján.

Külső ember

folyamatosan megromlik

fizikai természet

fizikai test

Belső ember

folyamatosan megújul

lelki természet

lelki test

Belső lelki természet

„ó-ember”

megromlott természet szerinti élet

„új ember”

Isten akarata szerinti élet

Az átmenet mindig folyamatosan történik egyikből a másikba .

Az ó-emberünknek nem kell feltétlenül kapcsolatban állnia személyiségünkkel.

Pál apostol szerint le lehet vetkőzni ezt az ó-embert, amely meg van romolva.

Egy másik igeversben még határozottabban fejezi ki magát Pál: „levetkezvén az érzéki bűnök testét…” (görög - szomatosz tész szarkosz). Kol. 2,11.

A Rómabeliekhez írt levelének pedig teljesen különválasztja és szembeállítja egymással a megromlott ó-embert és a személyiségünket.

„Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint; De látok egy másik törvényt az én tagjaimban, mely ellenkezik az elmém törvényével, és engem rabul ád a bűn törvényének, mely van az én tagjaimban.” Róm. 7,22-23.

Ezzel Pál azt is szeretné jelezni, hogy ez a két dolog elválasztható és elkülöníthető egymástól, mármint a belső lényünknek a régi és az újjászületett állapota, ezért a régi ó-ember a Szentlélek segítségével levetkőzhető.

Amikor az Isten Lelkének munkája nyomán szembekerül egymással az ó-ember és az újonnan született személyiség, akkor kezdődik az előbbi levetkőzése, amely viszont nem egy pillanat műveként történik meg, hanem egy életen át tartó folyamat eredményeként.

Ezt a folyamatot nevezzük megszentelődésnek.

Az ó-ember levetkőzése azért szükséges, mert mint láttuk, megromlott a csalárdság kívánságai által.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az ó-ember még a jó kívánságokat is bűnös módon akarja kielégíteni.

„Csalárdabb a szív mindennél, és gonosz az; kicsoda ismerhetné azt?” Jer. 17,9.

Az ó-ember levetkőzését többféleképpen is megkísérlik az emberek.

Vannak olyanok, akik úgy szeretnék megoldani ezt a problémát, hogy a régire megpróbálják felvenni az újat.

E „megoldás” azonban nem kielégítő, mert így csak olyan újat vagyunk képesek felvenni, amely nem takarja el teljesen a régit, és így a magunk készítette igazság ruhánkban is mezítelenek maradunk Isten előtt. II. Kor. 5,4.

Ádám és Éva is ebbe a hibába esett az Édenben.

„Krisztus igazságossága nem köpeny, mellyel eltakarhatók a meg nem vallott és el nem hagyott bűnök…” (Jézus Élete, 466.)

„Mindazok, akik bár magukra rakják a szentély ékességeit, de nincsenek betakarva Krisztus igazságának öltözetével, az ő mezítelenségük rútságában maradnak majd.” (Testimonies for the Church, vol. 5 , 81.)

Vannak, akik saját erőfeszítéseik által kísérlik meg a kívánt változást elérni, de ezek a próbálkozások többnyire kudarccal végződnek.

„Mert nem a jót cselekszem, melyet akarok; hanem a gonoszt cselekszem, melyet nem akarok.” Róm. 7,19.

Vannak azután olyanok, akik csak bizonyos dolgokat akarnak levetkőzni.

Az ilyen megoldást azonban Isten nem fogadja el.

„Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.” Mát. 6,24.

Isten a teljes változás igényével áll elénk:

„Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden”. II. Kor. 5,17.

Pozitív és időtálló eredmény csak úgy lehet életünkben, ha már megtanultuk Istenre bízni belső emberünk folyamatos megújítását.

„Mert Isten az, a ki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből.” Fil 2:13)

Csak akkor mondhatjuk azt, hogy levetkőztük az ó-embert, ha a régi élet cselekedetei elmaradtak életünkből, ha már nem láthatók rajtunk, ha nincs kapcsolatuk velünk, nem tapadnak hozzánk, és ne szennyezik életünket.

„Ne hazudjatok egymás ellen, mivelhogy levetkeztétek amaz ó embert, az ő cselekedeteivel együtt.” Kol. 3,9.

Az ó-emberünk levetkőzése nem hajtható végre globálisan, kizárólag bűnönként tehető meg.

Mindig csak azzal a bűnnel kapcsolatban, amit már felismertünk, és amitől készek vagyunk elszakadni.

Az ó-ember levetése azonban nemcsak annyit jelent, mintha egy kabátot levetnénk magunkról.

Egy kabátot ugyanis akkor veszek vissza magamra, amikor éppen akarom ezért Isten a bűnökkel kapcsolatos vetkőzésnél ennél sokkal többet vár tőlünk.

Azt szeretné, ha az ó-embert nemcsak levetnénk, mint egy kabátot, hanem azt, hogy feszítsük is meg, „indulataival és kívánságaival együtt”. Gal. 5,24.

Ezzel egyrészt azt mondja, hogy az ó-emberünknek meg kell halnia, másrészt pedig azt, hogy ez a halál nem hirtelen és gyorsan következik be, hanem lassú halál lesz.

Ezért fogalmaz más helyen úgy az apostol, hogy

„megerőtelenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek” Róm. 6,6.

Csak akkor fog megerőtelenedni bennünk a bűn teste, ha készek vagyunk megfeszíteni, vagyis halálra szánni.

Az új-ember felöltözése

A hitéletünkhöz nem elég csupán az ó-ember levetkőzése, nem elég az, hogy ezzel a régiek elmúltak.

Ha valóban levetkőztük az „ó-embert”, az „indulataival és kívánságaival együtt”, akkor szükségünk van arra is, hogy valamit felöltözzünk.

Egyébként meztelenek maradunk, mint az első emberpár az édenben, és nem mindegy, mivel akarjuk eltakarni meztelenségünket.

Ezt a meztelenséget, amiről most beszélünk, a lelkünk meztelenségét csak az Isten által készített ruha képes eltakarni.

„És csinála az Úr Isten Ádámnak és az ő feleségének bőr ruhákat, és felöltözteté őket.” I. Móz. 3,21.

„Azt tanácslom néked, hogy végy tőlem… fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága…” Jel. 3,18.

„És adatott annak, hogy felöltözzék tiszta és ragyogó fehér gyolcsba; mert a fehér gyolcs a szenteknek igazságos cselekedetei.” Jel. 19,18.

Ahogy az ó-ember levetkőzését magunktól nem tudnánk elvégezni, úgy az új-ember felöltözését még kevésbé tudjuk megtenni.

„Aki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.” Ján. 15,5/b.

„Jósua pedig szennyes ruhába vala öltöztetve, és áll vala az angyal és szóla és monda az előtte állóknak, mondván: Vegyétek le róla a szennyes ruhákat! És monda néki: Lásd! Levettem rólad a te álnokságodat, és ünnepi ruhákba öltöztetlek téged!” Zak. 3,3-4.

Ezt azonban nem egyszerre végzi el bennem, hanem napról-napra, amilyen mértékben átadom magam Neki.

„...a belső mindazonáltal napról-napra újul” II. Kor. 4,16/b.

Az Istentől elhívott ember életében a megújulásnak két szakasza különíthető el.

-Az első szakasz az, amikor Isten érettnek látja az ember életét és körülményeit az elhívásra, és világosságot gyújt benne.

„Mert az Isten, aki szólt: setétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett.” II. Kor. 4,6.

vö. Luk. 24,45.

Azért teszi ezt velünk, hogy a bűn rabságából felszabadulva fogékonyak lehessünk az Isten dolgaival szemben.

-A megújulás másik szakasza az, amikor a Szentlélekkel összekapcsolt szív őszinteségével már maga az ember keresi azt, hogy mi az Isten akarata.

Ez a keresés nem elsősorban az ismeretszerzésért történik, hanem a cselekedni akaró vágy késztet bennünket az Úr akaratának megismerésére Ján. 7,17.

Az új ember tehát napról-napra erősödik bennünk, annak mértékében, amennyire átadjuk magunkat Isten újjáteremtő hatalmának.

Az új ember felöltözése által a valóságban Krisztushoz hasonló jellemet és cselekedeteket öltözök magamra.

A krisztussal való azonosulásunk által napról-napra mi is az isteni természet részesei leszünk II. Pét. 1,3-4.

Ezt jelenti az új-ember felöltözése, amiről Pál beszél:

„amely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben”. Eféz. 4,24.

Az isteni természet részesévé lenni

Ellen White egy csodálatos utat mutat arra vonatkozóan, miként lehetünk az isteni természet részesei.

„Amikor a lélek aláveti magát Krisztusnak, új erő veszi birtokába az új szívet. Olyan változás megy végbe, amelyet az ember maga sohasem képes véghezvinni. Természetfeletti munka ez, természetfeletti elemet visz az emberi természetbe.” (Jézus Élete, 266-267.)

„Mindazok, akik egyszerű, gyermekies hittel Krisztusra néznek, az isteni természet részeseivé lesznek a Szentlélek közreműködése által.” (Review and Herald 1892. nov. 29)

A krisztológiai kérdésekben másként gondolkodók egészen különös következtetésekre jutnak ezzel a kérdéssel kapcsolatban.

„Nem szabad elfelejtenünk azonban azt, hogy öröklött természetünk nem változik meg földi életünk során sohasem. Csak Krisztus dicsőséges megjelenésekor történik ez meg… Ezért földi életünkben csak azt érhetjük el, hogy a Lélek uralma és a jellem új törvénye révén »megerőtlenül a bűnnek teste«” (Vankó Zsuzsa: A boldogság törvénye 173. oldal)

„Ha keresztény ember valóban Istennel jár, akkor tényleg krisztusivá alakul, szilárdul a jelleme, de nem a természete. Az ember őstermészete mindvégig megmarad, akkor is, ha szinte ‘nem jut szóhoz’, mert az ember megragadja az Isten erejét és ezzel megtagadja a természet kívánságait. A természet csak a test újjáteremtésével változhat meg. A bűn törvényétől meghatározott, született természetünktől csak akkor szabadulhatunk meg, amikor Isten ‘elváltoztatja a mi nyomorúságos testünket’ (Fil. 3,21.). Ha az ember meglazítja vagy megszakítja Istennel való szövetségét, a természet azonnal uralomra jut és törés, visszaesés áll be a jellem fejlődésben. Tehát a valóságban nem az ember született természete alakul át, hanem a fölé és annak ellenében alakul ki egy keresztény jellem, amely azonban egy függő dolog marad mindenkor. Addig és annyiban létezik és növekszik ez a jellem, amíg Krisztusban maradunk.

Éppen ezért mi sohasem alakulunk isteni természetűvé a szó szoros és pontos értelmében. Isteni természete csak Istennek van. Isteni természet részesévé csak úgy lehetünk, ha Isten maga lakozik bennünk, és ezáltal az ő saját természetében részesít minket. Ez pedig csak a Szentlélek bennünk lakozása által lehetséges.” (Vankó Zsuzsa: Szombatiskolai tanulmány 1988. I negyed 186-187 old.)

„Isteni természete csak az Istennek van. Isteni természetűvé mi sohasem alakulunk át, az újjászületéssel sem. Az isteni természetet csak a bennünk lakozó Szentlélek tudja képviselni.” (Vankó Zsuzsa előadásából, kazettáról lejegyezve)

Az isteni kijelentéseknek ilyenképpen való értelmezése viszont az egész megváltási terv célját hamisítja meg.

Az üdvözítő kegyelem nem csupán a cselekedeteinket akarja megváltoztatni, hanem a bűnös hajlamokkal terhelt szívünket, a régi megromlott természetünket is, és ezt már ebben az életben szeretné megtenni.

„Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden.” II. Kor. 5ó,17.

„…ha a mi külső emberünk megromol is, a belső mindazáltal napról-napra újul.” II. Kor. 4,16.

„Tiszta szívet teremts bennem, oh Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem.” Zsolt. 51,12.

Akinek életében nem ez a változás történik meg, azt Jézus a meszelt sírhoz hasonlítja, amely kívül szép ugyan, de belül undorító Mát. 23,27-28.

Isten tehát a bűn székhelyén, a szívben akar változást munkálni az új ember esetében.

Az első dolog, amit az új ember fogalmával kapcsolatban tisztáznunk kell, hogy szükségünk van ugyan egy kívülről jövő erőre, a Szentlélekre, de ezt nem kényszerzubbony gyanánt adja ránk az Isten.

A Biblia sehol nem beszél arról, hogy az ó-emberünket a Szentlélek kényszerzubbonyába erőltetné bele az Úr.

Ám arról sem beszél, hogy az isteni természet csak „képviseleti formában” lenne bennünk a Szentlélek által.

Arról azonban következetesen olvashatunk az Igében, hogy az ó-emberünket le kell vetkőznünk, el kell szakadnunk tőle.

Az új embert pedig fel kell öltöznünk, mint egy olyan ruhát, amelyet Isten teremtés által készít, és ajándékoz nekünk.

A Szentírás kijelentéseinek előbb ismertetett értelmezése csupán a Jézus természetéről vallott torz ismereteknek a természetes következménye.

Mert ha valaki azt állítja Jézusról, hogy bűnre hajló természettel született, és ez a bűnös természet mindvégig hozzátartozott az emberi személyiségéhez, akkor rólunk sem állíthat mást.

Ebből a torz krisztológiai alapállásból törvényszerűen következik, hogy mi is képtelenek vagyunk elszakadni régi természetünktől, lehetetlen számunkra a változás; az majd csak Jézus visszajövetelekor történhet meg.

Sátán szeretné ezt mindenáron elhitetni az emberekkel, és ennek érdekében felhasznál minden eszközt.

Még arra is képes, hogy a világosság angyalának képében tüntesse fel magát az emberi eszközein keresztül,

Ám ha valaki ezt elhiszi, az elveszett, mert akkor már késő lesz azt mondani, hogy bocsánat, tévedtem.

A Bizonyságtétel sok helyen beszél a Lélek munkájáról, de soha nem olyan vonatkozásban, hogy az elnyomja régi természetünket, és uralkodóként ül rajta.

Mindenhol úgy olvashatunk a Szentlélekről, mint egy újjáteremtő hatalomról, amely megváltoztat és megtisztít bennünket.

„Csak az Istenség harmadik személyének a hatalmas erejével tudunk ellenállni a bűnnek, és tudjuk azt legyőzni. A Szentlélek nem korlátozott erővel jön el hozzánk, hanem isteni hatalmának, erejének a teljességével. A Lélek az, Aki eredményessé teszi mindazt, amit a világ Megváltója vitt véghez. A Lélek az, aki megtisztítja szívünket. A Lélek útján a hívő ember részese lesz az isteni természetnek. Krisztus isteni hatalomként, erőként adta nekünk Lelkét, hogy segítségével győzzük le a gonoszra való minden örökölt vagy szerzett hajlamunkat, és hogy az Ő egyházába bevésődjék Krisztus jelleme.” (Jézus Élete, 578.)

„Ez áll a Szentlélek életadó erejére is; az Üdvözítőből fakad, áthatja a lelket, újjászül; megtisztítja szándékainkat és hajlamainkat.” (Apostolok Története, 197.)

A Szentlélek tehát nemcsak képviseli bennünk az isteni természetet, hanem részesévé is akar tenni bennünket azáltal, hogy megtisztítja szívünket és természetünket.

A másik terület, ahol tisztánlátásra van szükségünk, az ember lényével és személyiségével kapcsolatban adott fogalmak értelme és jelentése.

Olyan fogalmakra gondolok, mint például a természet, a jellem, a szív, a belső ember, az ó-ember, az új-ember, a hajlam, a hajlandóság, stb.

Ha ezeket a fogalmakat valaki a saját elgondolása szerint próbálja értelmezni, és tartalmat adni neki, akkor valami rettenetes káosz alakul ki.

Ha pedig megfelelő logikai következtetést is társítanak az értelmezésükhöz, akkor egy veszélyes és torz irányzat alakulhat ki, amely teljesen idegen a Biblia tanításától.

Az előbb említett fogalmaknak ilyen sajátos értelmezésével találkozunk „A boldogság törvénye” című könyvben is, a bibliai antropológiával foglalkozó fejezetben.

A benne foglaltak szerint a természet és a jellem nem azonos, ahogyan a belső ember és a szív sem. Az egyik megváltozhat, míg a másik ebben az életben nem.

Ha azonban az ihletett kijelentésekre hagyatkozunk, akkor teljesen más megvilágításban látjuk ezt Isten igazságának fényében.

„Még János, a szeretett tanítvány, aki leghasonlóbb volt Urához, sem bírt természettől fogva szeretetre méltó jellemmel. Nemcsak önző és becsvágyó, hanem ha megbántották heves és haragtartó is volt. De mikor Krisztus isteni jelleme megnyilatkozott előtte, beismerte fogyatékosságát és megalázkodott. Az az erő és türelem, az a hatalom és gyengédség, az a fenség és szelídség, amit megnyilatkozni látott az Üdvözítő mindennapi életében, csodálattal és szeretettel töltötte el lelkét. Napról napra jobban vonzódott szíve Jézushoz, míg végre Mestere iránti szeretetében felolvadt saját énje. Heves és becsvágyó természete megváltozott. A Szentlélek újjáteremtő befolyása szívét megújította. Krisztus szeretetének hatalma teljesen átalakította jellemét. Ez a Jézussal való közösség biztos eredménye. Ha Krisztus szívünkben lakozik, akkor természetünk tökéletesen átalakul.” (Jézushoz Vezető Út, 56.)

„A keresztény élet az emberi természet megváltozása, átalakulása, azaz megtérés. Meghalunk énünknek és a bűnnek, s teljesen új életet élünk.” (Üzenet az ifjúságnak, 104.)

„Isten választottainak az utolsó napokban szeplőtlenül kell kikerülniük mindazon romlottságból, amelyek körülveszik őket. Testüknek szentnek és lelküknek tisztának kell lennie.” (Keresztény mértékletesség, 9.)

„Bukott természetünknek feltétlenül meg kell tisztulnia, meg kell nemesednie, meg kell szentelődnie az igazságnak való engedelmesség által.” (Testimonies for the Church, vol. 5, 235.)

Az átváltozásnak tehát már ebben az életünkben el kell kezdődnie.

Egy természetfeletti erő végzi ezt el bennünk: a Szentlélek.

De nem csupán uralkodik régi természetünkön, hanem az átalakulást és a megtisztítást végzi el bennünk.

Adja a jó Isten, hogy amíg nem késő, engedjük, hogy Isten Lelke megtisztítson és újjáteremtsen bennünket.

Nem a cselekedeteinket, hanem a szívünkben, a személyiségünk legmélyén.

Tegye ezt meg azért, hogy saját természetünkben is részesei lehessünk mind jobban az isteni természetnek.