Kézenfogva....

Kézenfogva....

Most jön a java. Kézzelfoghatóvá tenni az elméletet. Ha láttad a Született Gyilkosokat egy csomó minden lezajlott benned. Ömlött a vér, a káromkodás, a mocsok, és a moziból kijövet sok ember megmutatta, milyen is valójában!

Amerikában tiltott lett a film, mert sokan megölték a családjukat, hozzátartozóikat a moziban látottak hatására!

És benned mit váltott ki, vajon megváltoztál te is, vagy megdöbbentél másokon, és titokban megbotránkoztál magadon is?

Az életben szembesültél már valaha a halállal? A temetés, az egy kicsit más....Kivülállóként bámuljuk a koporsót, rettegünk, hogy egyszer mi is sorra kerülünk, de hamar tovább sietünk, hiszen a jelen illata feledteti a jövőnket.

De mond meg őszintén, félsz a haláltól?

Érezted már közelről az illatát?

Ha igen, akkor van miért hálát adnod.

Hogy még nem tetted? Sohasem késő!

Háromszor volt autóbalesetem, mindegyik esetben kiszálltam a kocsiból. Egyszer a bátyám elaludt vezetés közben, nyolcvannal rongyoltunk a pirosba. Jobb oldalról belénk jött egy Zsiguli. Kettőt pördültünk, majd megállapodtunk a szembejövő autók között. A Trabi jobb fele, ahol ültem, keréktől kerékig kiszakadt, és egy karcolásom sem lett.

KÖSZÖNÖM!

Prágából stoppoltam hazafele, a sofőr megcsúszott a szemerkélő esőben a csúszós úton. Nyolcvan felett neki csúsztunk a szalagkorlátnak. Mint a rongybaba, kifolytunk a biztonsági övből. A pasi kifejelte a szélvédőt, az én buksimat a napellenző fogta meg, ami le volt hajtva, így csak sebes lett a fejem, nem vágta be az üveg. Kiszálltam, és tovább stoppoltam. A hátralévő úton volt időm gondolkodni, és volt miért hálát adni az Úrnak!

Egyszer a részeg nevelőapám selejtezte le a kocsit, fönnakadtunk egy kerékvető kövön az út szélén. Haza sétáltam, semmi bajom nem történt.

Spanyolországban csavarogtam, ez 94 januárjában volt. Elegem volt mindenből, 400 ft-ért vettem kajcsit, és egy fillér nélkül kistoppoltam Barcelónába. Három nap a városban, majd egy hét Costa Brava. Hálózsákban aludtam a tengerparton. Kinéztem egy helyet, ahol szép lesz majd a napfelkelte. Kicsit meredeknek tünt, de tapogattam már a mű falat egy sportcsarnokban, és ez sok mindenre feljogosítja a magyart, ugye ? Eleinte O.K. volt minden, de elértem egy szakaszt, ami túl meredek volt. Visszaestem. Akkor még nem volt ennyi tapasztalatom a Jó Istennel, nem vártam én Tőle segítséget, csak be voltam sz....-SEGÍTS!!! -Kiáltottam a semmibe. Azt se bántam volna, ha egy mókus jön, nem vagyok telített faji, és némi nemi előítéletekkel, csak jöjjön! Mint amikor visszaesel a mű falon, és a kötél megfog, alád karol és átölel, valami olyasmi érzés volt. 30-40 cm esés után egy erő átölelt, hátulról neki nyomott a sziklának, és feltolt a maradék hátralevő részen. Csak ültem döbbenten, és bámultam a semmit, ami, vagy aki, megmentette az életemet. Vajon te nem hinnél ezek után Istenben?

Hajmáskér mögött sétáltam a volt katonai lőtéren. Hazafele a Bakonyból. Tiz kilométeres körzetben nem volt senki sem, csak én. A kutya se jár arra, a senki földjén. Később észrevettem három farkas kutyát, csodálkoztam is magamban, vajon hogy kerültek ezek ide? Messziről követtek. Csodáltam őket, olyan szépek, olyan izmosak...Hirtelen, az egyik bokorból kirohant egy nyuszi, és ezek hárman, mint a természetfilmekben a gepárd, mikor kergeti az antilopot, utána! Csak ámultam, és bámultam ezt az élet-halál harcot. Ám nyuszika lelépett, és ez a három dög(hová tűnik az a szép, izmos, csodáltra méltó....stb.) egyenesen felém rohant! Támadtak, habzott a szájuk, vérben úszó szemek. A kutya ösztönösen a nyakra megy, megfolytja az áldozatát. Csak a hátizsákom volt nálam, lekaptam, hogy ne tudjanak hanyatt rántani. Hirtelen leguggoltam, és felkaptam egy 2 m hosszú, kihegyezett lécet, ami addig NEM VOLT OTT! Esküszöm! Forogtak körülöttem a dögök, bal kézben a hátizsák, jobb kézben a hegyes végű bot. Tíz perc után belefáradtak, és tovább mentek. Veszprémig szorongattam azt a semmiből lett lécet, bele lilultak az ujjaim is, remegtem a félelemtől. Segített az Úr, ott termett egy "fegyver" a megmentésemre, ami bizony addig nem volt ott! Köszönöm Istenem!

Rómában laktam három hónapig. Minden nap ellátogattam a Szent Péter Székesegyházba imádkozni. Volt egy etióp barátom (haver volt, nem vagyok homoszexuális), gyakran csavarogtunk a belvárosban. Az arabok és a négerek a titkosszolgálat szemében mindig is gyanúsak voltak, minket is figyeltek, mint később kiderült. A Szent Háromság téren voltunk, cd-t akartam cserélni a discman-ben. Csak nyitottam volna a hátizsákomat, már ugrott is elő a zsaru, és rántotta a géppisztolyt! A carabinieri-s belenyomta a géppisztoly csövét a képembe, azt hitték bombát akarok aktiválni! Néztetek már puskacsőbe? Halál félelmed van. De ő jobban félt mint én. Remegett a keze, hiszen " Fel is robbanhat "! Tudtam, ha csak mozdulok, pánikba eshet, és meghúzza a ravaszt. Megáll az idő, nem veszel levegőt, és nem dobog a szíved! LEÁLL A SZÍV! Ez komoly! Csak bámulok a fekete lyukba, és várom, hogy történjen valami. Még az is jobb lenne, ha lőne, ugyanis akkor legalább túl lennénk ezen az egészen. Nem a haláltól félek, mert ami nincs, az nem fáj, hanem a halált megelőző sokkos állapot a borzalmas. Mikor látta, hogy nem csinálok semmit, nem repülünk, csökkent a feszültség, túl voltunk a sokkon, és egy hatalmas dobbanással megindult a szívem! Megmutatta az Úr, milyen nagy dolog élni, életben maradni.

Egy barátom, aki az Egrieknek teljesített megbízásokat, ugyanezt mesélte. Feladat közben elkapta a kokurens csoport, a barátjával falhoz állították őket, és pisztollyal kiszámolósdit játszottak. A barátja kapta a golyót, ő továbbította az üzenetet. Lefagyott, mint a számítógép, megáll a szív! Ez nem HOLLY -WOOD, ez a valóság, én megtanultam becsülni az életet.

A feleségemmel stoppoltam a Horvát tengerparton. Hazafelé kemény volt, Zágrábtól folyamatosan szívtunk. Nem vettek fel, később rossz fele vittek. Varazsdinban egy pasi egészen más fele vitt, mint amerre mennünk kellett volna. Az asszony teljesen kimerült, biztattam, hogy próbáljon erőt gyűjteni, mert 8-10 km-t kellene visszafele gyalogolni. Az út másik oldalán parkolt egy Vectra, kopasz, szemüveges, fiatal srác támaszkodott neki, és integetett, hogy menjünk át. Átvánszorogtunk, és megkérdeztem, hogy miben segíthetek. -Semmi, csak minket várt-válaszolta, és be akart ültetni az autóba! Visszakérdeztem még egyszer, és elmondta, hogy minket vár, elvisz a kereszteződésig, ahol tovább stoppolhatunk Magyarország fele. Csodálkozva ültünk be a kocsiba. Menet közben harmadszor is rákérdeztem, és mosolyogva mondta, hogy semmi más dolga, csak minket visz ki az autópályához, hogy tudjunk tovább stoppolni! Amikor megérkeztünk, rámutatott egy ott várakozó autóra, és közölte, hogy az fog minket tovább vinni! Miután elköszönt, mi elindultunk az ott várakozó kocsi felé, és a srác a Vectrával egyszerűen eltűnt!!! Nem hajtott el semerre, nem bőgött a motor, és sehol sem láttuk a távolban az egyre kisebb autót! Azóta tudom, hogy hogy néz ki egy angyal!! Alacsony, szemüveges, kopasz..... A Jó Isten megmutatta a hatalmát, és láthattunk egy csodát!

Olaszországban történt 2008-ban. Volt egy kis autónk, fiat Panda 750-es. Szegény ember ennek is lelkesen tud örülni, főleg ha nincs más választása. Azzal jártunk a városba vásárolni, dolgozni, vasárnapokon és esténként maszekolni. Egyszer hazafele erősen kezdett szuszogni, csattogni a motor. Mivel mozdony-szerelő az eredeti szakmám, tudtam, hogy hengerfej tömítéssel van a gond, és örülök, ha hazáig kibírjuk! Megjavítani nem tudtam, szervizre nem volt pénzem, minden nap használtuk a kocsit, nem tudtam hogy mit tegyek. Előtte nem sokkal hallgattunk a feleségemmel egy előadás sorozatot, és ott hangzottak el nagyon szép tapasztalatok. Éjszaka elgondolkoztam , milyen jó lenne, ha jönne egy angyal, és megbütykölné éjszaka az autómat.... Reggel lementem, beindítottam, és halkan duruzsolt a motor!!!! Utána még egy évig használtam a Pandát, hengerfej tömítés csere nélkül.

Megkeresztelkedni egyszer kell de őszintén. Talán ezzel is úgy vagyunk,mint a szerelemmel. Fellángolunk, 14 évesen megcsókoljuk a másikat, és nem szakadunk el egymástól soha az életben! De két héttel később duzzogva hátat fordítok, csalódva menekülök, és talán 10 év múlva megtalálom az Igazit!

Mikor 94- ben megkeresztelkedtem, fiatal voltam még a nagybetűs életben. Nem ismertem a család felelősségének a terhét, a lemondás szolgálatát a szeretteimért, hiszen csak egy 21 éves taknyos voltam. Nem volt társam, lakásom, gyerekem, úgy váltogattam a munkahelyeket, mint más a fehérneműt. Állandóan a tengerparton csavarogtam, szabad voltam! Csodálatos tapasztalataim voltak, de hatalmas csalódásaim is. Évek alatt megismertem a gyöngeségeimet, a hitetlenségemet bizonyos szituációkban, a saját bőrömön tapasztaltam meg a gyakorlati kereszténységet. Olyan volt az életem, mint a szenvedélyem, a búvárkodás. Egyszer fel, mély levegőt venni, aztán le, ameddig bírja a rekeszizom. Voltam sikeres üzletkötő, népszerű grafikus, de voltam hajléktalan Rómában, és bámultam a géppisztoly csövébe is, másodperceken múlt az életem.

Az Úr meg akart alázni, hogy 100 %-osan rá bízzam magam. 97 karácsonyán belefáradtam. Rájöttem, hogy vagy oda adom magam 100%-osan Istennek, vagy kicsinál a Sátán. Nem akartam lemondani az álmaimról. Ismét sikeres akartam lenni, de picit olyan volt a szitu, mint amikor két ajtó előtt állsz. Az egyiken bemenve Istenhez jutsz, a másikon a saját vágyaidhoz, a fontos dolgaidhoz.

Nem tudtam ,hogy ha az Istenhez vezető ajtot választom, akkor Őrajta keresztül eljuthatok a saját dolgaimhoz is. De ha nem az Istenhez vezető ajtót választom, hanem a saját elképzelésemnek megfelelőt, akkor soha sem jutok el a célomhoz.

Belefáradtam, feladtam. Hónapokon keresztül csak kutattam a Bibliát, kerestem a megoldást. És arra jutottam, hogy a Sátán mindent elkövet, hogy elszakítson Istentől, csak egy megoldás van, hogy békén hagyjon. Önként elszakadni Istentől. Lemondtam az üdvösségről, az örök életről, a halált választottam. Megírtam a gyülekezet vezetőinek a kilépési nyilatkozatomat. Megdöbbentek, nem akarták elhinni. A bizottság győzködött, a gyülekezet kétségbeesetten próbált megmenteni, de döntöttem, és csöndben kiléptem a gyülekezet, és a mennyország felé vezető út ajtaján. Azt mondtam elég volt, soha többet nem kérek ebből.

És utána életem legnyugodtabb időszaka volt, buliztam, csajoztam, jött a pénz, nem volt lelkiismeret furdalásom, nem voltak lelki és anyagi gondjaim. Fél évvel később megismerkedtem egy katolikus lánnyal, szerelmesek lettünk! Végre megtaláltam az Igazit! Mivel teológiát tanult, beszélgettünk a hitről, én sokat meséltem neki a Bibliáról, Jézusról, volt mögöttem bőven ismeret anyag, és tapasztalat. A beszélgetések alatt kialakult bennem is egy furcsa érzés, kezdte Jézus megmelegíteni a szívemet. Elgondolkoztam, tudtam, hogy ezt nem nézi jó szemmel a Sátán. Egy szerdai napon döntöttem, pénteken este elmegyek szombat kezdésre, és ezentúl szombatokon elmegyek Istentiszteletre. Azt mondtam magamban, vállalom ismét, elindulok Isten felé, bár tudom, hogy támadni fog a Sátán, de bármimet is vegye el, a munkámat. az egészségemet, a karrieremet, az életemet, elindulok a visszafelé vezető úton! Fél óra múlva sírva telefonált a kedvesem, és közölte, hogy nem tudja, hogy mi történt, de soha többet nem találkozhatunk!!!!!! Ő sem tudta megmagyarázni. Erre nem számítottam. Bőgve mentem be az Isten házába, mert azt fizettem meg a Sátánnak, ami számomra fontosabb volt az életemnél is. Így jutottam vissza a gyülekezetbe, ismét vállaltam az Isten útját, de megkeresztelkedni, azt SOHA!

Évekkel később ismerkedtem meg a feleségemmel, és az Ő keresztelkedése vitt vissza engem a medencéhez, hogy még egyszer. most már 100%-osan felvállaljam a szövetséget.

A feleségem 20 évig szívott napi két doboz cigit, és sehogy sem bírt leszokni. Mikor megismerkedtünk, megismerte apránként a hitet. Imában kérte az Úr Istent, hogy segítse meg, mert meg szeretne szabadulni, de nem tud. Másnap reggel mikor ment dolgozni, a buszmegállótól nem messze 10-15 méterre cigizett valaki. A feleségem fulladni kezdett, mert nem bírta a cigi füstöt! Ez már 11 éve, és a mai napig rosszul van , köhög, ha csak megérzi a füstöt! Ez számunkra egy nagyon szép tapasztalat.

Veszprémből Olaszfaluba költöztünk egy parasztházba, albérletbe. Cserépkályhás házikó volt , egy igazi álom. Választanunk kellett, vagy megvesszük a tűzifát télire, vagy vendégül látjuk az előző házasságából származó gyerekeket. Csak később rendeződtek a dolgok, az egyik maradt az apával, a másik lett a nevelt lányom. Nem nagyon ugráltunk, de az utolsó pillanatban találtam egy rendkívüli alkalmi munkát, egy vasárnapi maszek alatt megkerestem az egész évi tűzifa árát! Nem sokkal később történt, hogy a főnököm, aki nem nézett jó szemmel az adventistaságom miatt, hirtelen gondolt eggyet, és a cég telephelyén halmozódó fa hulladékot ingyen nekem adta, egy kamion fát! Bútor maradványokat , gerendavégeket, OSB-t, és mindent ami éghető! Csak a Veszprém-Olaszfalú fuvarért kellett fizetnem 5000 Ft-ot, ami a fuvart sem fedezte. Ennél a cégnél kaptam rendkívüli borravalót, mikor elfogyott a kaja pénzünk.

2012-ben történt Székesfehérváron. Csonthártya gyulladásom volt a jobb lábamon. Mivel akkor találtam új munkát, féltem azonnal elmenni táppénzre, hátha baj lesz belőle. Kenegettük, kezelgettük, Bioptron lámpával is próbáltuk csökkenteni a gyulladást, de hetek múlva sem volt eredménye semminek. A feleségem akkor olvasta E.G. White életét, és az imák általi gyógyulásokat. Egyik este javasolta, hogy kenjük meg olajjal, úgy, ahogy meg van írva a Bibliában.

Jak. 5,14

Beteg-é valaki köztetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak felette, megkenvén őt olajjal az Úrnak nevében.

Jak. 5,15

És a hitből való imádság megtartja a beteget, és az Úr felsegíti őt. És ha bűnt követett is el, megbocsáttatik néki.

Jak. 5,16

Valljátok meg bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok: mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése.

Mivel csak közönséges étolaj volt otthon, megkentük azzal, és imádkoztunk a gyógyulásért. Éjszaka úgy éreztem, mint ha elektromosság futna végig rajtam, másnap reggelre pedig teljesen megszűnt a gyulladás! Előző este vörös volt a bokámtól egészen a sípcsontom közepéig, most pedig csak egyetlen pici, új-hegynyi pont volt érzékeny, mutatva, hogy itt valami volt, amire sokáig kell emlékeznem!!!

Ha megengeded, egy sztori, a szószéken hallottam.

Afrikában történt, pontosan nem tudom ,de helyi lapok is írták, megtörtént eset.

Egy ember, minden nap 12-kor, mikor elment Istentiszteletre, megállt az ajtóban, egy percre letérdelt, majd kiment.

Soha nem vállalt szolgálatot, soha sem szólt az Igéhez hozzá, nem vállalt semmilyen hozzászólást, csak csendben bejött, egy gyors ima, és távozott. Kíváncsiak voltak az emberek, hogy mi ez a különös viselkedés, miért ilyen, hogy csak jön-megy?

Azt válaszolta, hogy ő nem tud hosszan imádkozni, nem tud olvasni, sokszor nem érti a prédikációt sem ,ezért bejön a templomba, letérdel, és csak ennyit imádkozok: Jézus, itt van Jim.

Ugyanis Jim-nek hívták. Mindenki megdöbbent, sokan csóválták a fejüket, sokan nem értették meg Jimet. Később megbetegedett, és kórházba került. Nem voltak rokonai, nem látogatta senki, de mindig vidáman feküdt, és csak mosolygott.

Azokban a hetekben , míg ott volt, felfigyeltek az orvosok valami különösre. Súlyos műtétek sikerültek gond nélkül, gyorsabban gyógyultak a betegek, jobb volt a hangulat, minden sokkal jobban ment a kórházban. És mindenki szeretettel gondolt Jimre, mert úgy érezték, mintha köze lenne mindehhez. Rákérdeztek, és a következőt mondta.

-Minden nap, pont 12-kor meglátogat a vendégem.

-De hát hiszen nem látogatja senki!

-De igen. Minden nap 12-kor megáll Jézus az ágyam mellet, és csak ennyit mond: Jim, itt van Jézus.

Tanuld meg Jimtől a lényeget. Ő leborult, és a szívét nyújtotta Jézusnak! És arra kérlek tedd te is! Semmi ostobaság, semmi hősködés, semmi öngyilkosság. Isten becsüli az életedet, jobban mint te. Ő a saját életét adta, hogy téged megmentsen.

Még élek, nagy nehezen próbálom összerakni ezt az oldalt, talán ráébreszt téged is arra, hogy hálát adj Istennek!

Szerintem van miért lassítani ebben a rohanó világban, van miért feltekinteni, és magadban elmotyogni, hogy " köszönöm", vagy valami hasonlót.

Ha megbecsülöd ezt a "koszos" életet, illendő megbecsülni Őt, aki adta.

Isten szerint ez nem egy értéktelen, értelmetlen, üres láb lógatás hetven vagy nyolcvan éven keresztül, hanem a legdrágább dolog a világon!

Duzzogás, tagadás, káromkodás helyett gondolkozz, és fogadd el, hogy Valaki segíteni akar neked!

Hogy ne félj a haláltól, hogy ne félj a holnaptól, hogy legyen értelme a mának, legyen értelme a világnak!

Egyszer majdnem elvállaltam egy balhét, amit más csinált volna meg. Egy barátom, akinek már volt priusza, ő az "Egri", meg akart verni valakit, aki bántalmazta a barátnőjét (és a szerelmemet). Úgy terveztük, én fedezek, ő üt, és ha balul sikerül, akkor ő lelép, én meg vállalom a rendőrségen a verést, kevesebbet kapok, mert még tiszta vagyok. Utólag visszagondolva ostobaság lett volna más helyett ülni, pusztán a szerelmi lángolás és a barátság miatt, de barátként szerettem azt az embert, és megtettem volna, hogy ne kerüljön nagyobb bajba.

Mi mindnyájan bajban vagyunk, és Jézus segíteni akar, hogy ne kerüljünk még rosszabb helyzetbe! Képes helyettünk felvállalni a büntetést, azt a büntetést, amit valóban megérdemlünk, mert elhangzik felettünk is a halálos ítélt.

Ő meghalt a kereszten, nem érdemelte meg, az a kereszt az én keresztem és a te kereszted.

De Ő vállalta helyettünk a halált! Én megköszöntem, elfogadtam, hálát adtam. Tedd te is, ha megértetted. Most olvasod, most megértheted, most hálát adhatsz, de vajon megéred majd a holnapot?

Ez nem fenyegetés, csak kérés.

Most van itt elötted, amit a mai nap ád.

Most fogadd el, mert nem tudod

hogy mit hoz a holnap.

És hogy az életed mikor adod át.