Helyes Krisztológia

Nem az a célom, hogy személyeket támadjak, hanem hogy tiszta képet alkossunk a tanításról. Ez csak úgy lehetséges, hogy megnevezem a forrást, amire hivatkozok, jelen esetben Ellen Gould White-ot.. Ugyanis jelen van a kereszténységben egy olyan tanítás, ami szerint Krisztus a földön bűnös emberi hajlammal rendelkezett. A célom, hogy az eredeti forrást, a Bibliát, és a hitem szerint Isten által vezérelt asszonyt, Ellen Gould White-ot megvizsgálva, felhívjam az emberek figyelmét, hogy a tiszta forráshoz forduljanak! A tiszta forrás minden keresztény számára létfontosságú. Hiszen ez alapján alkotunk képet Istenről, Jézus Krisztusról, és ez alapján formálódunk mi is az Ő képmására. Ha torz a kép, torz lesz a másolat is!

"Sokan vannak a gyülekezetekben, akik magától értetődőnek veszik, amit hisznek, de nem jönnek rá gyengeségükre mindaddig, amig a vita kereszttüzébe nem kerülnek. Amikor elkülönítik őkez a hasonló hitűektől és kénytelenek lesznek egyedül számot adni elveikről, akkor lepődnek meg majd, hogy milyen homályosak az ismereteik az általuk elfogadott igazságról... A hívők ne elégedjenek meg az igazsággal kapcsolatos feltételezésekkel és rosszul körvonalazott elméletekkel. Alapozzák hitüket szilárdan Isten szavára, hogy amikor megérkezik a próba ideje, és tanácsok elé hurcolják őket, akkor szelídséggel is Istenszeretettel telten tudjanak számot adni a bennük élő reménységről.."

Testimonies for the Church vol. 5. 707-710.old.

A Krisztológia sokak számára idegen szó, nem nagyon foglalkoznak vele. A lényeg , hogy szeressük egymást, hogy Krisztust kövessük, hogy igaz keresztények legyünk! Ez ismert, elfogadott és mindenki számára emészthető. A teológusok számára kitalált , elmélyült filozófia nem a hétköznapi kereszténység része.....pedig létfontosságú tanításokat hanyagolnak el az emberek.

Ez az írás nem teljesen a saját munkám, de meggyőződésem, hogy megállja a helyét, ugyanis a Jó Isten keresése közben, és az Ellen G. White írások kutatása közben bukkantam rá. Az eredeti szerző Háló Sándor, nem ismerem személyesen, de mivel úgy találtam, hogy összhangban van a tanítás a Bibliával, Ellen Gould White írásaival, ezért vállalom az írás közzétételét.Módosításokat hajtottam végre, ugyanis nem az a célom, hogy konkrét személyeket támadjak, hanem hogy az Igazságot megmutassam.

Akinek származása öröktől fogva van

Kétféle nézet ütközése

Sokak számára a megdöbbenés erejével hat az a felismerés, hogy a krisztológiai viták alap kérdése nem abból indul ki, hogy Jézus bűnös hajlamokkal született-e vagy sem, hanem sokkal inkább abból, hogy öröktől fogva létező Istenként lett Megváltóvá, vagy az isteni létezésének is van kezdete?

Azt az állítást, hogy Jézus bűnös hajlamokkal terhelt természettel született meg Betlehemben sokkal könnyebb elfogadni akkor, ha úgy tudjuk, hogy a Betlehem előtti létezése is hozzánk hasonló módon kezdődött, vagyis az Ő életének is van kezdete, mert Ő is úgy született az örökkévalóságban valamikor, mint ahogy mi.

A Minneapolisi Konferencián 1888-ban már ellenfelekként álltak szembe egymással Waggoner és Uriah Smith, abban azonban még egyformán gondolkodtak, hogy Jézus mint Isten valamikor született, létének tehát kezdete van, és ez a lét az Atyából indult ki valamikor az örökkévalóságban. Az Adventista úttörők között többen voltak olyanok, akik szintén így gondolkodtak Jézusról, mivel olyan egyházi háttérből csatlakoztak a Jézust-várók csoportjához, ahonnan egyfajta ariánus szemléletet hoztak magukkal, és időre volt szükségük ahhoz, hogy ezt a tévedésüket felismerjék és korrigálják. Legjelesebb képviselői között említhetjük James Whitet, Uriah Smithet és az idős Waggoner testvért. Uriah Smith az egyik nagy művében a következőket írta ezzel kapcsolatban:

„Olyan magasságba emelte Őt, hogy megillette az imádat, sőt megparancsolta azt, hogy imádják, amire nem lett volna szükség, ha Krisztus is öröktől fogva létezne, miként az Atya... Krisztus egyenlő imádatot élvez az Atyával, de egyáltalán nem azért, mintha az Atyával együtt örökkévaló lenne a múltra vonatkozóan.”

Sajnos ez a krisztológiai szemlélet mind a mai napig megmaradt az Adventista Egyházban annyira, hogy egyre inkább választóvonalat jelent az egyik adventista és a másik között.

A Keresztény Advent Közösség különállásának indokai között is ott van egy krisztológiai csomag, amely a Waggoner által képviselt elgondolásokra épül.

Vankó Zsuzsa a Keresztény Advent Közösség teológiai tekintélye például a következőképpen összegzi ennek a lényegét:

„Az Írások ugyanis mindig gondosan megkülönböztetik Jézust a teremtményektől azzal a következetes szóhasználattal, hogy Ő ‘született’, nem pedig teremtetett.” „Jézus az Atyától származik valamiképpen, tőle ‘született minden teremtmény előtt’ (Kol. 1,15.) valamikor az örökkévalóság mélységeiben.”

Míg tehát az egyik irányzat következetesen kitart amellett, hogy Jézus valamikor az örökkévalóságban az Atyától született, és ezért az Ő létezésének is van kezdete, addig a másik irányzat azt állítja, hogy Jézus isteni mivoltában az Atyához hasonlóan öröktől fogva létezik.

Természetesen mindkét irányzatnak meg van a maga népes tábora az Egyházban, annak ellenére, hogy csak az egyik állítás lehet igaz. A kétféle szemlélet létezését az sem zavarja, hogy az Adventista Egyháznak elég határozott állásfoglalása van erről a kérdésről. Esetenként pedig éppen azok hangoztatják magukról, hogy ők az eredeti adventista hit védelmezői és képviselői, akik az Adventista Egyház hitelveivel ellentétes nézetet képviselnek.

A hitelvekben a következőket olvashatjuk: „Az Isten egy: Atya, Fiú és a Szentlélek, a három örökkévaló személy egysége..... Az örök életű Fiú-Isten, aki testet öltött Jézus Krisztusban.”

Ezen kívül még Ellen White írásai is egyértelművé teszik ezt a kérdést a következő idézetekben.

„Krisztus, az örökké létező, önmagában élettel bíró Fiú Isten. Örök létezéséről beszélve Krisztus elvonultatja előttünk a végtelen korszakokat. Biztosít arról, hogy soha az örökkévalóságban nem volt olyan időszak, amikor nem élt volna szoros egységben az örök istennel... Ő egyenlő volt Istennel, végtelen és mindenható. Ő az örök, önmagában élettel bíró Fiú.”

„Krisztus lényegét tekintve és legmesszebbmenő értelemben Isten volt. Isten volt az örökkévalóságtól, Isten mindenekfelett, örökké áldott Isten. Az Úr Jézus Krisztus, Isten isteni Fia, öröktől fogva létezett, külön személy, mégis az Atyával egy.”

Ha valaki adventistának vallja magát, akkor az Istentől ihletett magyarázat és az Egyház által elfogadott hitelvek kell hogy meghatározzák az alapállását a kritikus kérdések vizsgálatánál és annak értelmezésénél. Ennek hiányában a személyes hitvallása nem tekinthető adventistának.

„Én Vagyok”

Egy alkalommal a Jézussal beszélgető farizeusok azt kérdezték: „kinek állítod te magadat?” (Ján. 8,53.)

Jézus négy pontban válaszolt a neki feltett kérdésre.

-Akiről ti azt mondjátok, hogy a ti Istenetek, az nekem az Atyám.

-Ti még nem ismeritek Őt, de én ismerem, és az Ő beszédét megtartom.

-Már Ábrahám is látta az én napomat, és örült.

-Mindez azért lehetséges, mert mielőtt Ábrahám lett, én vagyok.

A zsidókra úgy hatott Jézusnak ez a bizonyságtétele, hogy azonnal meg akarták kövezni. Jézus bemutatkozása azért váltott ki ilyen reakciót a zsidó vezetőkből, mert azonosította magát azzal az isteni személlyel, akit ők Izráel Isteneként ismertek. Ez az azonosítás istenkáromlásnak tűnt az ő szemükben. Jézus ugyanis nemcsak arról beszélt, hogy ő már Ábrahám előtt is létezett, hanem az örökké létező Isten nevét használta önmaga megjelölésére, „Én Vagyok”.

Úgy mutatkozott most be nekik, mint annak idején Mózesnek az égő csipkebokorból. „Így szólj Izráel fiaihoz: A Vagyok küldött engem ti hozzátok ..... Ez az én nevem mind örökké.” (II. Móz. 3,13-15.)

A nagy „Vagyok”, az örökké létező Isten nyilatkoztatta ki magát akkor is és most is.

Ezen kívül még más példákat is találunk az evangéliumok feljegyzéseiben, amikor Jézus így mutatkozik be az őt kérdező embereknek. A hatás és a reagálás minden esetben azt bizonyítja, hogy az őt kérdező emberek tökéletesen megértették, hogy Jézus mit válaszolt a kérdésükre.

-Kajafás azonnal megtépte ruháját, amikor Jézus kimondta önmegjelölését „Én Vagyok”, mert ő ezt istenkáromlásnak tekintette. (Márk. 14,61-64.)

-A Gecsemáné kertben pedig az egész tömeg leborult Jézus lábai előtt, amikor kimondta magáról az örökké létező Isten nevét „Én Vagyok” (Ján. 18,6.). Pedig ezek az emberek teljesen más szándékkal jöttek el oda a kertbe akkor.

Rendkívüli tragédiát jelentett a zsidók számára az, hogy nem tudták felismerni Jézusban az atyáik Istenét.

„Az övéi közé jött, és az övéi nem fogadták be őt.” (Ján. 1,11.)

Pál apostol pedig arról beszél, hogy csak azok az emberek képesek felismerni Jézusban az Urat, vagyis az örökké létező Istent, akik a Szentlélek vezetése és befolyása alatt vannak.

„Senki nem mondhatja Úrnak Jézust, hanem csak a Szentlélek által.” (I. Kor. 12,3.)

Pál itt olyan értelemben mondja Úrnak Jézust, mint ahogy az Izráel Istenét nevezték Úrnak. Az 1846-os héber fordítású Újszövetségben éppen ezért a „JHVH” tetragrammatont találjuk az Úr szó helyett, ami a Jehova Isten nevének írott formája.

Amikor tehát Jézus bemutatkozik, akkor nemcsak azt mondja, hogy Ő már Ábrahám előtt is létezett, hanem az örökké létező Isten mivoltában mutatkozik be a vele beszélők számára.

Azt mondja el, hogy Ábrahám is és a próféták is csak olyan emberek voltak, akiknek élete mint teremtményeknek, az Istentől függött. Velük ellentétben Jézus örökkévaló, mert az Ő életének nincs kezdete, Ő nem lett mint Ábrahám, ezért nem is múlik el, mert Ő mindig „Van”, Ő a mindig „Vagyok” Isten.

A Fiú, aki született

Az a tanítási irányzat, amely szerint Jézusnak isteni mivoltában is van kezdete és eredete, általában azokra a bibliai kijelentésekre támaszkodnak, amelyek Jézust, mint Isten Fiát jelölik meg. Ezért úgy gondolják, hogy az Atya és a Fiú megnevezés már önmagáért beszél, hiszen azt mondja el, hogy a Fiú az Atyától származik. Ilyenkor idézik azokat a kijelentéseket, amelyek a Fiú születésére és származására vonatkoznak.

„Minden teremtménynek előtte született.” (Kol. 1,15.)

„Én Fiam vagy te, én ma szültelek téged.”

(Zsid.1,5.) „Az Úr az ő útának kezdetéül szerzett engem.” (Péld. 8,22.)

Akik ezeket a születésre vonatkozó kijelentéseket a Fiú isteni létének kezdetére vonatkoztatják, azok figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy Jézus Krisztus nem volt mindig Isten Fia.

A Szentháromság Isten egyik személye csupán a megváltás tervének részeként lett Fiúvá, mint ahogy a másik személy pedig Atyává.

Pál apostolt használta fel Isten arra, hogy a megváltás tervének ezt a pillanatkép próféciáját kijelentve megvilágosítsa előttünk ezt a kérdést.

„Mert kinek mondotta valaha az angyalok közül..... én leszek néki Atyja, és Ő lesz nékem Fiam?” (Zsid. 1,5.) Amikor a mennyei tanácsban elhangzott ez a kijelentés a megváltási terv lefektetése közben, akkor a két isteni személy még nem Atyaként és Fiúként állt egymás előtt. Az ekkor lefektetett terv még csak jövő időbe helyezi ennek a viszonynak a kezdetét, és amikor beteljesedik, csak akkor válnak egymás számára Atyává és Fiúvá. Ez a mennyei terv a betlehemi testtélétel által lett valósággá.

Sokan értik félre Istennek azokat a kijelentéseit, amikor a még jövőre vonatkozó eseményeket már úgy nyilatkoztat ki, mintha már beteljesedtek volna. A Golgota eseményéről is nyilatkozik így Isten, amikor János apostol által azt a kijelentést teszi, hogy „a Bárány, aki megöletett a világ alapítása óta” (Jel. 13,8.),

Péter szerint pedig „eleve el volt rendelve, a világ megalapítása előtt” (I. Pét. 1,20.).

Bár a Biblia így beszél Jézus haláláról, mégsem gondolja senki sem azt, hogy Jézus kétszer is megöletett, egyszer a világ megalapításakor, egyszer pedig a Golgotán. Hasonlóképpen kell tehát érteni a Bibliának azokat a kijelentéseit is, amikor az Isten Fia születéséről ad tájékoztatást. Ezek a kijelentések sem a betlehemi testtélétel előtti időre vonatkoznak. Csupán annak érzékeltetésére hangzanak ezek a próféciák ilyen módon, hogy tudatosuljon bennünk, Istennél olyan biztos a jövő, mint nálunk embereknél a beteljesedett múlt.

Az egész Ószövetségben sehol sem találunk olyan megszólítást, amely szerint a Szentháromság Isten egyik személye a Fiú nevet viselné. Néhány jövendölés képez csak kivételt, amelyek jövő időre vetítve beszélnek egy isteni Fiú születéséről. Ebben a Fiúban „az erős Isten és az örökkévalóság Atyja” (Ésa. 9,6.) fog testet ölteni.

Ez a Fiú ugyan a júdeai Betlehemben fog megszületni, de a valóságban „származása eleitől fogva, öröktől fogva van”. (Mik. 5,2.)

Ezért Pál apostol már a legnagyobb határozottsággal jelenti ki, hogy „a Krisztus, aki mindeneknek felette örökké áldandó Isten”. (Róm. 9,5.)