A legfontosabb áldozat, az Éves Engesztelő Áldozat.
Ezt minden évben egyszer a Főpap mutatta be.
"3Móz. 16,2
Ezt mondta az ÚR Mózesnek: Mondd meg a testvérednek, Áronnak, hogy ne menjen be akármikor a szentélybe a kárpiton belül, a ládán levő födél elé, hogy meg ne haljon, mert a födél fölött jelenek meg felhőben.
3Móz. 16,3
Úgy menjen be Áron a szentélybe, hogy vigyen egy bikát vétekáldozatul és egy kost égőáldozatul.
3Móz. 16,4
Öltözzék gyolcsból készült szent köntösbe, gyolcsnadrág legyen rajta, gyolcsövvel övezze magát körül, gyolcssüveget tegyen a fejére. Szent ruhák ezek, mosakodjék meg azért vízben, és úgy öltse fel ezeket."
"Évenként egyszer az engesztelés nagy napján, a főpap bement a szentek szentjébe, hogy megtisztítsa a szentélyt. Az a szertartás, amelyet ott elvégzett, fejezte be az egész évi szolgálatot. Az engesztelés napján két kecskebakot vittek a szent sátor ajtajához és sorsot vetettek azokra: "Egyik sorsot az Úrért, a másik sorsot Azázelért" (3Móz 16:8). Azt a kecskebakot, amelyre az első sors esett, le kellett vágni bűnáldozatként a népért. A főpapnak be kellett vinni a vért a kárpiton belül lévő helyiségbe és rá kellett hintenie a kegyelem trónjára."
E.G.White. A Nagy Küzdelem. / Mi a Szentély. http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/nk/25.htm
A nagy engesztelési ünnepen - a 7. hónap 10. napján - Áron sorsot vetett két kecskebakra.
Amelyik az Úrnak jutott, azt bemutatta az egész népért vétekáldozatul, a másikat pedig, amelyik Azázélnek jutott, elküldte Azázélnek a pusztába .
Az Úrnak szánt bakot tehát megáldozták, hogy »végezzen engesztelést a szentélyért, Izráel fiainak a tisztátalansága miatt és minden vétkes hitszegése miatt.
3Móz. 16,15
Ezután vágja le a bakot mint a nép vétekáldozatát, vigye be a vérét a kárpiton belülre, és úgy cselekedjék ezzel a vérrel, ahogyan a bika vérével cselekedett: hintse a födélre és a födél elé.
3Móz. 16,16
Így végezzen engesztelést a szentélyért, Izráel fiainak a tisztátalansága miatt és minden vétkes hitszegése miatt. Így cselekedjék a kijelentés sátráért is, amely köztük, tisztátalanok között van.
3Móz. 16,17
Amikor bemegy a szentélybe engesztelést végezni, egy ember se legyen a kijelentés sátrában, egészen a kijöveteléig. Így végezze el az engesztelést magáért, háza népéért és Izráel egész gyülekezetéért.
3Móz. 16,18
Azután jöjjön ki az oltárhoz, amely az ÚR színe előtt van, és végezzen azért is engesztelést: vegyen a bika véréből meg a bak véréből, és kenje meg körös-körül az oltár szarvait.
3Móz. 16,19
És hintsen arra ujjával hétszer a vérből. Így tisztítsa és szentelje meg azt, Izráel fiainak a tisztátalansága miatt.
Ezután Áron a másik bak fejére tette mind a két kezét és megvallva fölötte Izráel fiainak minden bűnét, azokat jelképesen a bak fejére helyezte, majd egy sorsvetéssel kiválasztott emberrel kiküldte a pusztába, »hadd vigye magával a bak minden bűnüket egy távol eső földre«. Majd a főpap is, meg a kiküldött ember is tisztulási szertartást végzett.
3Móz. 16,20
Ha elvégezte az engesztelést a szentélyért, a kijelentés sátráért és az oltárért, vezesse oda az élő bakot.
3Móz. 16,21
Tegye rá Áron mindkét kezét az élő bak fejére, és vallja meg fölötte Izráel fiainak minden bűnét és minden vétkes hitszegését. Helyezze azokat a bak fejére, azután küldje el egy odarendelt emberrel a pusztába,
3Móz. 16,22
hadd vigye magával a bak minden bűnüket egy távol eső földre. Így küldje el a bakot a pusztába.
3Móz. 16,23
Azután menjen be Áron a kijelentés sátrába, és vesse le a gyolcsruhákat, amelyeket magára öltött, amikor bement a szentélybe, és rakja le ott azokat.
3Móz. 16,24
Mosakodjék meg vízben, szent helyen, és öltözzék fel a ruháiba, úgy menjen ki, és készítse el a maga égőáldozatát meg a nép égőáldozatát, és végezzen engesztelést magáért és a népért.
3Móz. 16,25
A vétekáldozat kövérjét is füstölögtesse el az oltáron.
3Móz. 16,26
Aki pedig elvitte az Azázélnak szánt bakot, mossa ki ruháját, mosakodjék meg vízben, azután bemehet a táborba.
3Móz. 16,27
A vétekáldozati bikát és a vétekáldozati kost, amelyeknek a vérét a szentélybe vitték engesztelés végett, vigyék ki a táboron kívülre, és égessék el a bőrüket, húsukat és ganéjukat.
"Amíg a bakot nem küldték el, a nép nem tekinthette magát a bűnei terhétől szabadnak. Minden embernek meg kellett sanyargatnia magát, míg az engesztelés szertartása folyt. Minden munkájukat félre kellett tenniük. Izrael egész gyülekezete az engesztelés napját ünnepélyes megalázkodásban töltötte el Isten előtt, imádsággal, böjtöléssel és szíve vizsgálatával."
E.G.White. A Nagy Küzdelem. / Mi a Szentély. http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/nk/25.htm
Az engeszteléssel kapcsolatban fontos igazságokat tanult meg a nép ezen évenkénti szolgálat által.
"A bűnáldozatokban, amelyeket az év folyamán bemutattak, a bűnös helyett helyettest fogadtak el; az áldozati állat vére azonban nem nyújtott teljes engesztelést a bűnért. Csak eszköz volt, amellyel a bűnt átvitték a szentélybe. A vér feláldozásával a bűnös elismerte a törvény tekintélyét, megvallotta törvényszegését és kifejezte hitét abban, aki majd elveszi a világ bűneit; de ezzel még nem szabadult meg teljesen a törvény kárhoztatásától."
E.G.White. A Nagy Küzdelem. / Mi a Szentély. http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/nk/25.htm
Az engesztelés napján a főpap - miután átvette a gyülekezetért való áldozatot - bement a szentek szentjébe a vérrel, és ráhintette azt a törvény táblái felett lévő kegyelem trónjára. Így a törvény követelése, amely a bűnös életét követelte, elégtételt kapott.
"Azután a főpap közbenjárói jellegének megfelelően magára vette a bűnöket és miután elhagyta a szentélyt, magával vitte Izrael bűnének terhét. A szent sátor ajtajánál kezeit a kecskebak fejére tette és megvallotta "felette Izráel fiainak minden hamisságát és minden vétkét, mindenféle bűneit" és rárakta azokat a bak fejére (3Móz 16:21). Amikor a kecskebakot, amely ezeket a bűnöket hordozta, elküldték, úgy tekintették, hogy magával vitte minden bűnüket és a nép megszabadult azoktól. Így végezték a szolgálatot a "[...] mennyei dolgok ábrázolatának és árnyékának" mintájára (Zsid 8:5). E.G.White Pátriákák és Próféták. / A szentély szolgálata. http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/pp/30.htm
Azt a kecskét, amelyre az Úrért való sors esett, megölték bűnáldozatként a népért. Vérét a pap bevitte a függöny mögé, majd a fedélre és a fedél elé hintette. Hintett belőle a füstölő oltárra is, amely a függöny előtt állt.
"És tegye Áron mind a két kezét az élő baknak fejére, és vallja meg felette Izrael fiainak minden hamisságát és minden vétkét, mindenféle bűneit: és rakja azokat a baknak fejére, azután küldje el az arra való emberrel a pusztába, hogy vigye el magán a bak minden ő hamisságukat kietlen földre"
(3Móz 16:21-22).
"Azázel bakja többé nem jött be Izrael táborába; az embernek pedig, aki elvezette, önmagát és öltözetét meg kellett mosnia, és csak aztán térhetett vissza a táborba.
Az egész szertartásnak az volt a célja, hogy tudatosítsa Izraelben Isten szentségét és a bűnnel szembeni gyűlöletét, és azt is, hogy a bűnnel való érintkezés óhatatlanul beszennyez. Az engesztelési munka során mindenkinek meg kellett sanyargatnia magát. Minden munkát félre kellett tenni, és ezt a napot Izrael egész gyülekezetének Isten előtt komolyan megalázkodva, imával, böjttel és mélységes önvizsgálattal kellett töltenie. A jelképes szolgálat az engesztelés fontos igazságaira tanított.
Isten helyettest fogadott el a bűnös helyett, de az áldozat vére nem törölte el a bűnt. A bűn így átkerült a templomra. A bűnös a véráldozattal elismerte a törvény tekintélyét, megvallotta, hogy a törvény áthágásával vétkezett, és kifejezte, hogy hisz az eljövendő Megváltóban és bocsánatra vágyik, de még teljesen nem szabadult meg a törvény kárhoztatásától.
Az engesztelési napon a főpap átvette a gyülekezet által bemutatott áldozatot, és az áldozat vérével bement a szentek szentjébe; majd a vért a frigyláda fedelére hintette, közvetlenül a törvény fölé, hogy a törvény kívánalmainak eleget tegyen.
Közbenjáróként a bűnöket magára vette, és kivitte a templomból.
Kezét Azázel bakjának fejére téve, megvallotta ezeket a bűnöket, és jelképesen önmagáról a bakra helyezte.
Ezután a bak elvitte a bűnöket, és ezzel a nép örökre megszabadult tőlük."
E.G.White. A Nagy Küzdelem. / Mi a Szentély. http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/nk/25.htm