Embedded Files
A Szentély leírása , az áldozati rendszer
"A kézzel készített szent hely "[...] az igazinak csak másolata [...] mennyei dolgoknak ábrázolata" kellett legyen (Zsid 9:24.23). A mennyei templomnak - ahol Krisztus, nagy főpapunk, miután feláldozta életét a bűnösökért, közbenjár - kicsinyített másolata.Isten a hegyen megmutatta Mózesnek a mennyei szentélyt és megparancsolta neki, hogy mindent a bemutatott minta szerint csináljon meg. Mindezeket az isteni utasításokat Mózes gondosan feljegyezte és közölte a nép vezetőivel."
E.G.White Pátriákák és Próféták. / A szentély szolgálata. http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/pp/30.htm
"A szent helyet úgy alkották meg, hogy az izraeliták részekre szedhették szét és mindenhová magukkal vihették vándorlásuk közben. Ezért kisméretű volt, hosszúsága nem volt több tizenhat méter hetvenhat centiméternél, a szélessége és magassága pedig öt méter negyvenkilenc centiméternél. Mindazáltal nagyszerű építmény volt.
Az épület és annak berendezése akácfa felhasználásával készült, amelynek anyaga tartósabb volt a Sinainál lévő bármely más fánál.
A falak függőleges deszkalapokból álltak, amelyeket ezüst tokokba helyeztek be, és oszlopok, keresztgerendák tartottak szilárdan. Mindezt arannyal vonták be, és így az épületnek olyan látszatot adtak, mintha tömör aranyból készült volna. A tetőt négy réteg szőnyegből képezték ki. A legbelsőbb rétegét finom sodrott lenből "[...] kék, és bíborpiros és karmazsinszínűből, kérubokkal, mestermunkával készíték" el. (2Móz 36:7). A másik három réteg pedig kecskeszőrből, vörösre festett kosbőrből és borzbőrből készült. Az egészet úgy rendezték el, hogy teljes védelmet nyújtott az egész épületnek."
E.G.White Pátriákák és Próféták. / A szentély szolgálata. http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/pp/30.htm
"Az épület belsejét két helyiségre osztotta egy értékes és szép kárpit, amelyet arany lemezekkel borított oszlopokra függesztettek fel. Az első helyiség bejáratát hasonló kárpit zárta el. Ezeket éppen úgy, mint a belső takarót, amely a mennyezetet alkotta, a legpompásabb színű - kék, bíborpiros és karmazsin színű - függönyökből állították össze nagyon szépen. Ezekbe a függönyökbe arany és ezüst szálakból kérubokat szőttek bele, hogy jelképezzék az angyali seregeket, akik kapcsolatban vannak a mennyei szentély munkájával, és akik szolgáló lelkek a földön élő Isten népe között."
E.G.White Pátriákák és Próféták. / A szentély szolgálata. http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/pp/30.htm
"A szent sátort udvarnak nevezett szabad tér vette körül. Ezt finom lenvászonból készített függönyök vagy védőfalak kerítették be. Ezeket a függönyöket rézoszlopokra függesztették fel. A kerítés bejárata a keleti oldalon volt, amelyet pompás anyagból szép kivitelezéssel készített szőnyegek zártak el. Mivel az udvart körülvevő függönyök
csak körülbelül fele olyan magasak voltak mint a sátor falai, ezért az emberek kívülről mindig jól láthatták a szent sátort."
E.G.White Pátriákák és Próféták. / A szentély szolgálata. http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/pp/30.htm
"Az udvarban a bejárat közelében állt a rézből készült égőáldozati oltár. Ezen az oltáron égették el az Úrnak bemutatott áldozatokat. Ennek az oltárnak a szarvait az engesztelő vérrel hintették be."
E.G.White Pátriákák és Próféták. / A szentély szolgálata. http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/pp/30.htm
"2 Móz. 27,1
És csináld az oltárt sittim-fából, öt sing a hossza, és öt sing a szélessége; négyszegű legyen az oltár, és magassága három sing.
2 Móz. 27,2
Szarvakat is csinálj a négy szegletére, szarvai magából legyenek, és borítsd meg azt rézzel.
2 Móz. 27,3
Csinálj ahhoz fazekakat is a hamujának, hozzá való lapátokat, medenczéket, villákat és serpenyőket; minden hozzá való edényt rézből csinálj.
2 Móz. 27,4
Csinálj ahhoz háló forma rostélyt is rézből, és csinálj a hálóra négy rézkarikát, a négy szegletére.
2 Móz. 27,5
És tedd azt az oltár párkányzata alá alulról, úgy hogy a háló az oltár közepéig érjen.
2 Móz. 27,6
Csinálj az oltárhoz rúdakat is, sittim-fa rúdakat, és borítsd meg azokat rézzel.
2 Móz. 27,7
És dugják a rúdakat a karikákba, és legyenek azok a rúdak az oltár két oldalán, mikor azt hordozzák.
2 Móz. 27,8
Üresre csináld azt, deszkákból; a mint néked a hegyen mutattatott, úgy csinálják."
A vándorló Izráel életének megfelelően az égőáldozati oltár hordozható volt. Lépcsőről, vagy valamilyen emelvényről a Bibliai tudósításokban nem esik szó, csupán az oltár magasságából, valamint a 3Móz 9,22-ből (Áron lejött, miután elkészítette az áldozatokat) lehet arra következtetni, hogy kellett lennie valamilyen feljárónak, vagy emelvénynek.
"3Móz. 9,22
Akkor fölemelte kezét Áron a nép felé, és megáldotta őket, majd lejött, miután elkészítette a vétekáldozatot, azt égőáldozatot és a békeáldozatot."
Itt mutatták be a különböző áldozatokat.
Az állatok közül csak szarvasmarhát, juhot és kecskét áldoztak, a szegényebb emberek gerlicét vagy galambfiókát .
Az áldozatok neve és bemutatásuk módja utal azok jellegére és a kultuszi szándékra.
A két legalapvetőbb áldozati forma volt az ún. »égőáldozat« (coláh) és a »véresáldozat« (zebah)
Természetesen mindkettő »véres« volt, hiszen állatot vágtak le, és mindkettőnél az oltár tüzére került az áldozat. A különbség viszont az volt, hogy az elsőnél az állat húsát teljesen elégették (Károlinál néha: »egészen égőáldozat«, 3Móz 6,23), tehát mindenestül Istennek adták, a másodiknál azonban csak egyes darabokat égettek el, a megmaradó részt az áldozati istentiszteleten részt vevő család elfogyasztotta .
- Az égőáldozatban az Istent magasztaló, előtte megalázkodó ember teljes odaadása fejeződik ki, benne az ember csak Isten felé fordul.
-Nem így a véres áldozatban, amelynek közösségteremtő szerepe van: az oltáron elégetett részek révén Istennel, az áldozati étkezésben pedig az abban részt vevő emberekkel jön létre közösség. Ez a közösség, communio, békességszerző. Ezért gyakori jelzője ennek az áldozati típusnak a »békeáldozat« (sölámím, 3Móz 3,1 stb.). -
Az egyik legismertebb áldozati állat a bárány volt.
A bárány gyakorlatilag mindenfajta égőáldozattal kapcsolatban szerepel az áldozati állatok felsorolásában .
Szerepel alkalmi áldozatok esetében is.
A MOSDÓÁLLVÁNY a mosdómedencével
"Az oltár és a sátor ajtaja között volt a medence. Ez is rézből készült, mégpedig azokból a réztükrökből, amelyeket Izrael asszonyai önként ajánlottak fel. Ebben a medencében kellett a papoknak megmosniuk a kezüket és lábukat, amikor bementek a szent helyiségekbe vagy megközelítették az oltárt, hogy égőáldozatot mutassanak be az Úrnak."
E.G.White Pátriákák és Próféták. / A szentély szolgálata. http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/pp/30.htm
A mosdóállvány héberül kijjór. A szent sátor tartozéka, amelyet Mózes készíttetett el Isten parancsára. A medence és tartóállványa is rézből készült. A sátor és az oltár közötti részen állott, a papok kezüket és lábukat ebben mosták meg a sátorba való bemenetel előtt. A mosakodás elmulasztása megszentségtelenítette volna a szent sátort és ez Isten haragját vonta volna maga után
"2Móz. 30,18
Készíttess egy mosakodásra való rézmedencét, amelynek állványa is rézből legyen! Helyezd azt a kijelentés sátra és az oltár közé, és töltsd meg vízzel,
2Móz. 30,19
hogy abban mossák meg kezüket és lábukat Áron és fiai.
2Móz. 30,20
Mosakodjanak meg a vízben, mielőtt bemennek a kijelentés sátrába, hogy ne haljanak meg, ha az oltárhoz járulnak, és szent szolgálatot végeznek, vagy tűzáldozatot mutatnak be az ÚRnak."
Ezek voltak az Udvar tartozékai.
Az Udvaron volt található a Szent sátor.
A sátor maga 15 méter hosszú, 5 méter széles és 5 méter magas volt. A váza aranyozott akácfa deszka volt, melyet oldalt és felül sátorlapok borítottak be.
"2Móz. 26,1
A hajlékot tíz sátorlapból készíttesd: sodrott lenfonálból, kék és piros bíborból és karmazsin fonálból művészi módon beleszőtt kerúbokkal készíttesd azokat."
A sátor belül két részre osztódott, egy 10×5 méteres alapterületű szentélyre és egy 5×5 méter alapterületű szentek szentjére. A kettőt a kárpit választotta el egymástól
Az első helyiségben, vagyis a szent helyen volt a szent kenyerek asztala, a gyertyatartó és a tömjénezés oltára.
"A szent kenyerek asztala az északi oldalon állott. Ezt az asztalt díszes koronájával együtt tiszta arannyal vonták be. A papoknak erre az asztalra minden szombaton tizenkét kenyeret kellet helyezni két sorban elrendezve és tömjénnel meghintve. Azokat a kenyereket, amelyeket elvettek az asztalról - mivel szent kenyereknek számítottak - a papoknak kellett megenniük."
E.G.White Pátriákák és Próféták. / A szentély szolgálata. http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/pp/30.htm
"A szent kenyeret mindig áldozatként tartották az Úr előtt. Így a naponkénti áldozatnak volt a része. A szentély asztalára kitett kenyeret szent kenyérnek vagy "a jelenlét kenyerének" nevezték, mivel mindig az Úr arca előtt volt. Az ember Istentől való függőségének az elismerése volt úgy testi, mint lelki táplálék tekintetében, amelyet csak Krisztus közbenjárására kaphat meg az ember. A manna is és a szent kenyér is Krisztusra mutatott, az "élő kenyérre", aki mindig Isten jelenlétében van érettünk. Maga Krisztus mondta: "Én vagyok az életnek kenyere [...] amely a mennyből szállott alá" (Jn 6:48-50). A kenyerekre tömjént tettek. Amikor a szent kenyeret minden szombaton elvitték az asztalról, hogy frisset tegyenek fel, a rajta lévő tömjént elégették az oltáron Isten előtt emlékeztetőül."
E.G.White Pátriákák és Próféták. / A szentély szolgálata. http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/pp/30.htm
Héberül lehem happánim. Áldozati kenyerek, amelyeket Izráel 12 törzse nevében minden héten el kellett helyezni a szent sátor, ill. később a templom szentélyében álló, ún. »szent kenyerek asztalára« (súlhán lehem happánim), az Isten színe elé. »Állandó kenyérnek« is nevezték, mivel mindig ott kellett lennie a szentélyben. Másik elnevezés: »sorkenyér«, mivel két sorban helyezték el az asztalra.
"2Móz. 25,30
Tégy elém az asztalra mindenkor szent kenyeret!"
A 3Móz 24,5kk rendelkezésének megfelelően szombatonként cserélték a kenyereket.
"3Móz. 24,5
Végy finomlisztet és süss abból tizenkét lepényt. Kéttized vékából készüljön egy lepény.
3Móz. 24,6
Helyezd el azokat két sorban, soronként hatot, a színarannyal bevont asztalra az ÚR elé.
3Móz. 24,7
Tégy a sorok mellé tiszta tömjént, ez legyen a kenyérnél az áldozat emlékeztető része mint tűzáldozat az ÚRnak.
3Móz. 24,8
Szombatról-szombatra oda kell rakni az ÚR elé állandóan. Örök szövetség kötelezi erre Izráel fiait."
Odahelyezésük a nép hálájának kifejezése volt mindazért, amit Isten életszükségleteik kielégítésére adott. A szent kenyerek asztala a szentély É-i oldalán állott, akácfából készült, arannyal vonták be és hordozó rudakkal szerelték fel.
A hétágú gyertyatartó
"Délen helyezték el a hétágú gyertyatartót a hét lámpájával együtt. Karjait választékosan kidolgozott virágmintákkal díszítették. Ezek a virágminták a liliomokhoz hasonlítottak. Az egész gyertyatartó egy darab tömör aranyból készült. Mivel a sátornak nem voltak ablakai, a lámpákat sohasem oltották ki egyszerre ugyanazon időben. Éjjel és nappal állandóan árasztották világosságukat."
E.G.White Pátriákák és Próféták. / A szentély szolgálata. http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/pp/30.htm
A szent sátor céljára készített gyertyatartó mintáját Isten a hegyen mutatta meg Mózesnek Színaranyból kellett egy darabban kiönteni. Törzséből félkör alakban 3-3 kar emelkedett ki úgy, hogy mind egyforma magasságban végződött. A törzzsel együtt hét karja volt. Az oldalkarokat 3-3, a középsőt négy mandulavirág alakú kehely díszítette gömbbel és virággal. Felszereléséhez tartozott a hét mécses, továbbá a színaranyból készült koppantók és hamutartók. Mindehhez egy talentum színaranyat kellett felhasználni. Gondozása a papok tiszte volt.
"2Móz. 25,31
Azután készíttess lámpatartót színaranyból! Ötvösmunkával készüljön a lámpatartó. Szára, ágai, kelyhei, gombjai és virágai egy darabból legyenek.
2Móz. 25,32
Hat ága nyúljon ki a két oldalából: három ág a lámpatartó egyik oldalából, három ág pedig a lámpatartó másik oldalából.
2Móz. 25,33
Három mandulavirág alakú kehely az egyik ágon gömbbel és virággal, és három mandulavirág alakú kehely gömbbel és virággal a másik ágon. Így legyen mind a hat ágon, amelyek kinyúlnak a lámpatartóból.
2Móz. 25,34
A lámpatartó középső szárán négy mandulavirág alakú kehely legyen gömbbel és virággal.
2Móz. 25,35
Legyen gömb a belőle kinyúló két ág alatt is. Gömb legyen a belőle kinyúló második két ág alatt, és gömb legyen a belőle kinyúló harmadik két ág alatt is, a lámpatartóból kinyúló mind a hat ágnál.
2Móz. 25,36
Gömbjeik és ágaik egy darabból legyenek. Egy darab színarany ötvösmunka legyen az egész.
2Móz. 25,37
Készíttess hozzá hét mécsest is, és rakd fel a mécseseket, hogy bevilágítsák az előttük levő teret.
2Móz. 25,38
Koppantói és hamutartói is színaranyból legyenek.
2Móz. 25,39
Egy talentum színaranyból készüljön el az egész fölszerelés.
2Móz. 25,40
Ügyelj, hogy arra a mintára készíttesd, amit a hegyen láttál!"
A kárpit mögött az Illatáldozati Oltár helyezkedett el.
"A kárpit előtt, - amely elválasztotta a szent helyet, a szentélyt a szentek-szentjétől, a legszentebb helyiségtől, az Isten közvetlen jelenlétének helyétől - állott a tömjénezés aranyból készített oltára. Ezen az oltáron a papnak minden reggel és este tömjént kellett elégetnie. Ennek az oltárnak a szarvait a bűnért való áldozat vérével kenték meg, az engesztelés nagy napján pedig az egész oltárt meghintették vérrel. Ezen az oltáron a tüzet maga Isten gyújtotta meg, és ezt a tüzet gondosan ápolták. Éjjel és nappal a szent tömjén töltötte be illatával a szent helyiségeket és a sátor körüli külső térséget is."
E.G.White Pátriákák és Próféták. / A szentély szolgálata. http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/pp/30.htm
"A tömjénáldozat bemutatásakor a pap közelebb került Isten jelenlétéhez, mint a naponkénti szolgálat bármelyik más cselekményével. Mivel a szentély belső kárpitja nem ért fel az épület mennyezetéig, ezért Isten dicsősége, amely megmutatkozott a kegyelem trónja fölött, részben látható volt a sátor első helyiségéből. Amikor a pap tömjénnel áldozott az Úr előtt, akkor a szövetség ládája felé tekintett; és amint a tömjén füstje felemelkedett, az isteni dicsőség leereszkedett a kegyelem trónjára és betöltötte a szent helyet és gyakran mindkét helyiséget annyira, hogy kénytelen volt visszavonulni a sátor ajtajához.
Amint e jelképes szolgálatban a pap hittel tekintett a kegyelem trónjára, amelyet nem láthatott, úgy Isten népének is most imáikat Krisztushoz kell küldeniük, nagy főpapjukhoz, aki - noha az emberi szem nem láthatja őt - érettük könyörög a mennyei szentélyben.
A tömjén, amelynek füstje és illata Izrael imáival együtt száll fel a mennybe, Krisztus érdemeit és közbenjárását ábrázolja. Krisztus tökéletes igazságossága, amelyet Isten hit által az ő népének tulajdonít, teszi egyedül elfogadhatóvá Isten számára a bűnös emberi lények szolgálatát. A szentek szentje kárpitja előtt az állandó engesztelő áldozat oltára, a szentély előtt pedig a folyton égő áldozat oltára állott. Istent vérrel és tömjénezéssel kellett megközelíteni. Ezek a jelképek a nagy Közbenjáróra mutattak, aki által a bűnösök megközelíthetik Jahvét, és aki által egyedül kaphatnak kegyelmet és üdvösséget a bűnbánatot tartó hívő lelkek.
Amikor a papok reggel és este beléptek a szent helyre a tömjénezés idején, a naponkénti áldozatot már elkészítették a feláldozásra az udvarban levő oltáron. Ez volt a áhítat ideje az istentiszteleten résztvevők számára, akik összegyülekeztek a szent sátornál. Mielőtt Isten jelenléte elé kerültek volna a pap szolgálata útján, szívüket meg kellett vizsgálniuk és bűneiket be kellett vallaniuk. Csendes imában egyesültek arcukkal a szent hely irányába fordulva. Így kéréseik a tömjénfüst felhőjével együtt szálltak fel, mialatt hitükkel erősen belekapaszkodtak a megígért Üdvözítő érdemeibe, akit az engesztelő áldozat jelképezett. A reggeli és az estéli áldozatokra kijelölt órákat szentnek tekintették és az áhítat óráiként tartották meg mindenütt a zsidó nép körében. Amikor a későbbi időkben a zsidók szétszóródtak és fogolyként éltek távoli országokban, e kijelölt órákban ott is mindig arccal Jeruzsálem felé fordulva imádkoztak Izrael Istenéhez. Ebben a szokásban a keresztények is megszívlelendő példát láthatnak a reggeli és estéli imára. Amíg Isten megítéli a lélek nélküli áhítatokat, addig örömmel tekint azokra, akik iránta való szeretetből hajtják meg magukat előtte minden reggel és este, hogy nála bűnbocsánatot keressenek elkövetett bűneikért és áldásáért könyörögjenek."
E.G.White Pátriákák és Próféták. / A szentély szolgálata. http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/pp/30.htm
A füstölő oltár (mizbah hakkötóret), vagy más néven az illatáldozat aranyoltára (mizbah hazzáháb likötóret) egy könyök hosszú, egy könyök széles és két könyök magas (52×52×104 cm) volt, sarkain egy-egy szarvval. Akácfából készült, s a legtisztább arannyal vonták be. Aranypártázat vette körül, ami alatt a sarkokon egy-egy aranykarika volt, a hordozó rudaknak, amik szintén akácfából készültek, bevonva arannyal. Az illatáldozati oltár a szentélyben állt, a szentélyt és a legszentebb helyet elválasztó függöny előtt, középen. Minden este és reggel illatáldozatot kellett rajta bemutatni. Az évenkénti nagy engesztelő ünnepen a vétekáldozat vérével meg kellett kenni szarvait a főpapnak, hogy így szerezzen engesztelést a nép minden bűnéért
"2Móz. 30,1
Azután készíttess oltárt az illatáldozat bemutatására; akácfából készíttesd!
2Móz. 30,2
Hossza egy könyök, szélessége egy könyök, tehát négyzet alakú legyen, és két könyök magas. Vele egy darabból legyenek a szarvai.
2Móz. 30,3
Vond be színarannyal a tetejét és oldalait körös-körül, valamint a szarvait is! Készíttess rá körös-körül aranyszegélyt!
2Móz. 30,4
Két aranykarikát is készíttess hozzá a szegélye alá, kétoldalt mindkét oldalára készíttess! Ezek legyenek a rudak kengyelei, hogy ezeken hordozzák az oltárt.
2Móz. 30,5
A rudakat akácfából készíttesd, és vonasd be arannyal!
2Móz. 30,6
Helyezd az oltárt a bizonyság ládájánál levő kárpit elé, a bizonyságon levő fedél elé, ahol megjelenek neked!
2Móz. 30,7
Azon mutasson be Áron illatáldozatot reggelenként; amikor rendbe hozza a mécseseket, akkor mutassa be.
2Móz. 30,8
Estefelé is mutassa be Áron, amikor felrakja a mécseseket. Állandó illatáldozat legyen ez az ÚR színe előtt nemzedékről nemzedékre!"
2Móz. 30,10
Végezzen Áron engesztelést annak a szarvain évenként egyszer. Az engesztelési vétekáldozat véréből végezzen azon engesztelést évenként egyszer nemzedékről nemzedékre! Igen szent ez az ÚR előtt.
2Móz. 30,34
Azután ezt mondta Mózesnek az ÚR: Végy fűszereket, azaz illatos gyantát és szagos borostyánt, erős illatú mézgát, fűszereket és tiszta tömjént egyenlő mértékben.
2Móz. 30,35
Készíts belőle fűszerezett illatáldozatot, ahogyan a kenetkeverő készíti: sózva, tisztán és szentül.
2Móz. 30,36
Morzsold szét egy részét, és tedd a bizonyság elé a kijelentés sátrában, ahol megjelenek neked. Igen szentnek tartsátok ezt! [2Móz 25,22]
2Móz. 30,37
De ha magatoknak készítetek illatszert, ne ebben az összetételben készítsétek; tartsátok ezt az ÚRnak szentelt illatszernek!
2Móz. 30,38
Mindenkit ki kell irtani népe közül, aki ilyet készít, hogy azzal illatosítsa magát.
A szentélyt és a Szentek Szentjét a Kárpit választotta el egymástól.
2Móz. 26,30
Állítsd fel a hajlékot pontosan úgy, ahogyan megmutattam neked a hegyen!
2Móz. 26,31
Azután készíttess kárpitot kék és piros bíborból, karmazsin fonálból és sodrott lenfonálból, művészi módon beleszőtt kerúbokkal készíttesd azokat!
Zsid. 9,3
A második kárpiton túl pedig volt egy sátor, amelyet szentek szentjének neveztek:
Zsid. 9,4
ebben volt egy arany füstölőoltár és a szövetség ládája, minden oldalról arannyal borítva. A szövetségládában volt az aranyedény mannával tele és Áron kivirágzott vesszeje, meg a szövetség táblái,
Zsid. 9,5
fölötte pedig a dicsőség kerubjai, amelyek beárnyékolták az engesztelés helyét. De ezekről most nem kell részletesen szólni.
A kárpit mögött található a SZENTEK SZENTJE
Héberül kódes hakkodásim. Ez a nyelvtani szerkezet a (héber nyelvben) a felsőfok egyik kifejezési módja, tehát jelentése: a legszentebb hely. A pusztai hordozható szent hajlék, majd a templom legbelső része, azok legszentebb helye. Az előtte levő résztől díszesen szőtt függöny választja el.
"2Móz. 26,33
Akaszd a kárpitot horgokra, vidd be a bizonyság ládáját a kárpit mögé, és a kárpit válassza el a szentélyt a szentek szentjétől!"
A templom hátulsó harmadát foglalta el, szélessége, hosszúsága, magassága azonos .
Itt állott Isten ládája, a templomban ezenkívül két hatalmas kerúb. Kiterjesztett szárnyuk középen összeért, másik szárnyuk a két oldalfalat érintette .
A szentek szentjébe senki sem léphetett, a főpap is csak évente egyszer a nagy engesztelő napon, hogy váltságot szerezzen önmagának és a népnek, egy bika és egy bak vérével.
"3Móz. 16,2
Ezt mondta az ÚR Mózesnek: Mondd meg a testvérednek, Áronnak, hogy ne menjen be akármikor a szentélybe a kárpiton belül, a ládán levő födél elé, hogy meg ne haljon, mert a födél fölött jelenek meg felhőben.
3Móz. 16,3
Úgy menjen be Áron a szentélybe, hogy vigyen egy bikát vétekáldozatul és egy kost égőáldozatul.
3Móz. 16,4
Öltözzék gyolcsból készült szent köntösbe, gyolcsnadrág legyen rajta, gyolcsövvel övezze magát körül, gyolcssüveget tegyen a fejére. Szent ruhák ezek, mosakodjék meg azért vízben, és úgy öltse fel ezeket."
"A belső kárpit mögött volt a szentek szentje. Ez volt a középpontja az engesztelés és a közbenjárás jelképes szolgálatának. Ez képezte az összekapcsoló láncszemet a menny és a föld között."
E.G.White Pátriákák és Próféták. / A szentély szolgálata. http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/pp/30.htm
A Szentek szentjében csak a SZÖVETSÉG LÁDÁJA volt található.
Hosszú időn át Izráel legszentebb kultusztárgya, Isten jelenlétének jelképe. Készítését maga Isten rendeli el a pusztában a szövetség megkötése után ugyanott el is készül . Akácfából készült, kb. 1,25 m hosszú, 0,75 m széles, 0,75 m magas, kívül-belül színarannyal bevonva, körül aranyszegély. Sarkain aranykarikák, kettő-kettő egy irányban, ezekbe arannyal bevont akácfa rudakat dugva szállították. Színarany fedele volt, két végén két kerúb, kiterjesztett szárnnyal egymás felé fordult, arccal a födélre hajolva.
"2Móz. 25,10
Készítsenek egy két és fél könyök hosszú, másfél könyök széles és másfél könyök magas ládát akácfából!
2Móz. 25,11
Vond be színarannyal, kívül-belül vond be, és készíts rá körös-körül aranyszegélyt!
2Móz. 25,12
Önts négy aranykarikát és erősítsd azokat a négy alsó sarkára! Két karikát az egyik oldalára, és két karikát a másik oldalára!
2Móz. 25,13
Készíts rudakat is akácfából, és azokat is vond be arannyal!
2Móz. 25,14
Dugd a rudakat a láda oldalain levő karikákba, hogy hordozható legyen a láda azokon!
2Móz. 25,15
Legyenek a rudak a láda karikáiban, ne vegyék ki azokból!
2Móz. 25,16
Tedd a ládába a Bizonyságot, amelyet neked adok!
2Móz. 25,17
Készíts két és fél könyök hosszú, másfél könyök széles fedelet is színaranyból!
2Móz. 25,18
Készíts két kerúbot szintén aranyból! Ötvösmunkával készítsd azokat a födél két végére.
2Móz. 25,19
Az egyik kerúbot az egyik végére készítsd, a másik kerúbot a másik végére, a födél két végére készítsétek a kerúbokat!
2Móz. 25,20
A kerúbok kiterjesztett szárnnyal legyenek rajta, betakarva szárnyukkal a födelet, és egymás felé forduljanak. A kerúbok arca a födél felé forduljon!
2Móz. 25,21
A födelet tedd a ládára, a ládába pedig tedd bele a Bizonyságot, amelyet neked adok."
A karikákat valószínűleg alul helyezték el, ezáltal a láda hordozás közben kiemelkedett a hordozók közül.
Mózes a szövetség alapokmányát képező Tízparancsolatot helyezi el az Isten által írt kőtáblán benne. Nevezik a bizonyság ládájának is. A bizonyság a Tízparancsolat neve.
"Ebben a helyiségben volt a szövetség ládája, a frigyláda, akácfából készített láda, amelyet kívül és belül arannyal vontak be, a fedele is színaranyból készült és az egészet arannyal szegélyezték. Ebbe helyezték el a kőtáblákat, amelyekre maga Isten véste be a Tízparancsolatot. Ezért nevezték Isten szövetsége ládájának is, vagy frigyládának, mert a Tízparancsolat volt az alapja annak a szövetségnek, amelyet Isten az Izraellel kötött.
A szent láda fedelét a kegyelem trónjának nevezték. Ezt egy darab tömör aranyból dolgozták ki. A láda fedele felett emelkedtek ki az arany kérubok, egymás felé nézve. A fedél mindkét végén egy-egy kérub állt. Mindegyik angyal az egyik szárnyát a magasba kiterjesztve tartotta és így ezekkel a szárnyakkal a ládát fedték be; a másik szárnyukkal a testüket takarták be (Lásd Ez 1:11) tiszteletük és alázatosságuk jeleként. A kérubok helyzete, egymás felé fordított arcukkal és a ládára tisztelettel lefelé irányított tekintetükkel mutatja azt a tiszteletet, amelyben a mennyei sereg tartotta Isten törvényét, és érdeklődésüket a megváltás terve iránt."
E.G.White Pátriákák és Próféták. / A szentély szolgálata. http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/pp/30.htm
Áron egy edényben mannát helyezett el az Úr előtt, ami annyi, mint a láda előtt.
"2Móz. 16,33
Áronnak pedig azt mondta Mózes, hogy vegyen egy edényt, tegyen bele egy teljes ómernyi mannát, és helyezze el az ÚR színe előtt, hogy megőriztessék a jövendő nemzedékeknek."
Áron kivirágzott vesszejét Mózes ugyancsak a bizonyság elé helyezi. A Zsid 9,4 mindkettőről úgy tudja, hogy a ládában voltak.
"Zsid. 9,4
ebben volt egy arany füstölőoltár és a szövetség ládája, minden oldalról arannyal borítva. A szövetségládában volt az aranyedény mannával tele és Áron kivirágzott vesszeje, meg a szövetség táblái."
"A kegyelem trónja felett volt a "Sechina", vagyis az Isten jelenlétének szimbóluma. Az Úr a két kérub közül hirdette ki akaratát. Isten néha üzeneteit a felhőből hallható hangon közölte a főpappal. Néha fény esett a jobb szélen lévő angyalra, hogy Isten így jelezze jóváhagyását; máskor árnyék vagy felhő nyugodott meg a bal szélen levő angyalon és Isten ezzel nyilvánította ki nemtetszését vagy elvetését valamivel kapcsolatban.
A frigyládában kegyelettel őrzött törvény az isteni igazság és ítélet zsinórmértéke volt. Ez a törvény halált mondott a bűnösre, a törvény áthágójára. A törvény felett azonban ott volt a kegyelem trónja, amelyen láthatóvá vált Isten jelenléte, és amelyből - a megengesztelődés által - Isten bocsánatot adott a bűneit megbánt bűnösnek. Krisztus munkáját, amelyet megváltásunkért végzett el, így jelképezte a szentély szolgálata: "Irgalmasság és hűség összetalálkoznak, igazság és békesség csókolgatják egymást" (Zsolt 85:11)."
E.G.White Pátriákák és Próféták. / A szentély szolgálata. http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/pp/30.htm
"Szavakkal nem lehet leírni a szentély belsejének dicsőségét: az arany lemezekkel borított falak visszatükrözték az arany gyertyatartóból kisugárzó fényt; a fénylő angyalokkal gazdagon hímzett szőnyegek ragyogó színei; az aranytól fénylő asztal, és a tömjénező oltár; a második kárpit mögött elhelyezett szent láda titokzatos kérubjaival és a felette lebegő szent "Sechina"-val, azaz Jahve jelenlétének látható szimbólumával, mindez csak homályos visszatükröződése Isten templomának, amely a mennyben van és az ember megváltásáért végzett mű nagy központja."
E.G.White Pátriákák és Próféták. / A szentély szolgálata. http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/pp/30.htm
Az Istentisztelet.
"A szentély istentisztelete két részből, egy naponkénti és az évenkénti szolgálatból állt.
Az évenkénti ünnepek.
"A szentélynél évenként háromszor gyűlt össze imádkozásra az egész Izrael. (2Móz 23:14-16). Eme gyülekezések helye eleinte Siló volt, később azonban Jeruzsálem lett a nemzet istentiszteletének központja és itt gyűltek össze a törzsek a nagy ünnepekre.
A nép körül volt véve vad, hadakozó törzsekkel, melyek mohón vágytak Izrael országának birtokbavételére, mégis a parancs szerint évenként háromszor a katonai szolgálatra alkalmas férfiaknak és mindenkinek, aki csak megtehette az utat, el kellett hagynia otthonát, hogy a gyülekezés helyén megjelenjen. Mi akadályozta meg ilyenkor az ellenséget, hogy ne törjön rá a védtelen otthonokra és tűzzel, karddal ne pusztítsa el azokat? Mi őrizte meg az országot a betöréstől, mely Izraelt idegen ellenség rabságába vinné? Az Úr megígérte, hogy oltalmazója lesz népének. "Az Úr angyala pedig tábort jár az őt félők körül és kiszabadítja őket" (Zsolt 34:8). Míg az izraeliták felmentek imádkozni, isteni hatalom tartotta féken az ellenséget. "Mert kiűzöm a népeket előled, és kiszélesítem határodat, és senki nem kívánja meg a te földedet, mikor felmégy, hogy a te Urad Istened előtt megjelenjél, esztendőnként háromszor" (2Móz 34:24).
Az első ünnepet, a páskát, vagyis a kovásztalan kenyerek ünnepét a zsidó esztendő első hónapjában, Abib hónapban tartották meg. Ez az időpont a mai március végének és április elejének felel meg. A téli hideg elmúlt, a kései eső véget ért, s az egész természet frissességében és szépségében tündökölt.....
A hónap tizennegyedik napján este ünnepelték a páskát, amelynek magasztos benyomást keltő szertartásai az egyiptomi szolgaságból való szabadulásra emlékeztettek és előremutattak a bűn kötelékéből megszabadító áldozatra. Amikor a Megváltó feláldozta életét a Golgotán, a páska jelentősége megszűnt és helyébe az úrvacsora szertartását rendelte el, mint ugyanannak az eseménynek emlékezetét, amelynek a páska volt az előképe.
A páska ünnepét a kovásztalan kenyerek hét napig tartó ünnepe követte. Az első és a hetedik nap szent gyülekezés napja volt, amelyen semmi szolgai munkát nem volt szabad végezni. Az ünnep második napján az évi aratás első zsengéjét mutatták be az Úr előtt. Palesztina legkorábbi gabonája az árpa volt, amely az ünnepkor kezdett érni. A pap Isten oltára előtt meglóbált egy kévét e gabonából annak elismeréséül, hogy minden az Úré. Amíg e szertartást nem végezték el, nem volt szabad az aratást elkezdeni.
Az első zsenge bemutatását követő ötvenedik nap a pünkösd volt, amelyet ugyancsak aratási ünnepnek és a hetek ünnepének neveztek. A táplálékként elkészített gabonáért két kovászos kenyeret mutattak be az Úr előtt hálájuk kifejezéseképpen. A pünkösd ünnepe csak egy napig tartott, melyet istentiszteletre szenteltek.
A hetedik hónapban tartották a sátoros vagy betakarítás ünnepét. Ez az ünnep elismerte Isten áldását a gyümölcsöskertek, az olajligetek és a szőlőskertek terméseiben. Ez volt az esztendőt megkoronázó ünnepi betakarítás. A föld termését, az aratást begyűjtötték a csűrbe, a gyümölcsöt, olajat és bort elraktározták, a zsengét tartalékolták, és most a nép hálaadással jött Isten elé, aki ily gazdagon megáldotta őket.
Ez az ünnep mindenekelőtt az öröm alkalma kellett legyen.
A nagy engesztelési napot követte, amelyen biztosítékot kaptak, hogy bűneikről nem emlékeznek meg többé. Istennel megbékélve jöttek most, hogy elismerjék és dicsérjék irgalmát. Az aratási munka befejeződött, az új év még nem kezdődött el, a nép szabad volt a gondtól és átadhatta magát az óra szent, örömteli befolyásának. S jóllehet az ünnepen csak családfők és fiaik voltak kötelesek megjelenni, mégis amennyire lehetséges volt, az egész család csatlakozott hozzájuk és vendégszeretetükben szívesen részesítették a szolgákat, a lévitákat, a jövevényeket és a szegényeket.
A páskához hasonlóan a sátoros ünnep is emléknap volt. A pusztában való vándorélet emlékére a népnek most el kellett hagynia házait és zöld gallyakat, "pálmafa ágait, sűrű levelű fa lombját" kellett felhasználnia lugasok készítéséhez és azokban kellett laknia (3Móz 23:41. 42-43).
Az ünnep első napján szent gyülekezést tartottak. Az ünnep hét napjához még egy nyolcadikat is hozzáadtak, amelyet hasonló módon ünnepeltek meg.
Ez évenkénti ünnepeken Izrael ifjait és öregeit Isten szolgálatára bátorították, mialatt az ország különböző részeiből való népek találkozása erősítette a kötelékeket, amelyek őket Istennel és egymással összekötötték. Jó volna, ha Isten népének ma is lenne ilyen sátoros ünnepe, Isten rájuk áradó áldásainak örömemlékezete. Amiképpen Izrael gyermekei megünnepelték a szabadulást, amit Isten szerzett atyáiknak, és csodálatos megtartásukat az Egyiptomból való kivonulásuk idején, úgy mi is hálásan kellene emlékezzünk a különböző utakra, amelyeken át bennünket a világból és a tévelygés sötétségéből kihozott kegyelmének és igazságának drága világosságára.......De a sátoros ünnep nem csupán emlékünnep, hanem jelkép is volt. Nemcsak a pusztai vándorlást láttatta, hanem mint az aratás ünnepe, a föld gyümölcsének bemutatását is ünnepelte és előre mutatott a végső begyűjtés nagy napjára, amikor az Aratás Ura elküldi aratóit, hogy egybegyűjtsék a konkolyt a tűzre, a búzát pedig az ő csűrébe. Abban az időben a gonoszok mind elpusztulnak. "[...] olyanok lesznek, mintha nem lettek volna" (Abd 16). És minden hang a világegyetemben Isten örömteli dicséretében egyesül. "[...] minden teremtett állat, amely van a mennyben és a földön, és a föld alatt és a tengerben, és minden, ami ezekben van, ezt mondja vala: A királyi székben ülőnek és a Báránynak áldás és tisztesség és dicsőség és hatalom örökkön örökké!" (Jel 5:13).
Izrael népe Istent dicsérte a sátoros ünnepen, amikor megemlékezett az Egyiptomból való szabadulásról, a pusztai vándorélet alatti gyöngéd gondoskodásról. Örvendeztek az éppen befejeződött engesztelési áldozat szolgálata által nyert megbocsátás és elfogadás tudatának. Ha majd az Úr megváltottai a mennyei Kánaánban gyűlnek egybe, hogy örökre megszabaduljanak az átok igájától, amelytől az egész teremtett világ "[...] egyetemben fohászkodik és nyög" (Róm 8:22) - akkor kimondhatatlan örömmel és a dicsőség teljességében örvendeznek. Krisztusnak az emberekért végzett nagy engesztelési munkája befejezést nyert és bűneik örökre eltöröltettek."
E.G.White. Pátriákák és Próféták./ Az évenkénti ünnepek. http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/pp/52.htm
A mindennapi szolgálatot, az égő áldozatok oltáránál a sátor udvarában és a szentélyben, míg az Évenkénti Engesztelő Szolgálatot a Szentek Szentjében végezték.
A Szentek szentjét a főpap kivételével egyetlen halandó ember sem láthatta. A főpap is csak évente egyszer léphetett be a Szentek szentjébe, mégpedig a leggondosabb és legünnepélyesebb előkészületek után. Remegve ment be az Isten elé. A nép pedig tiszteletteljes csendben várta visszatérését. Istenhez felemelt szívükkel komoly imában könyörögtek Isten áldásáért. A főpap a kegyelem trónja előtt végezte el az engesztelést Izraelért. Itt a dicsőség felhőjében Isten találkozott vele. A főpap itt tartózkodása a megszokott időn túl félelemmel töltötte el az izraelitákat. Attól féltek ugyanis, hogy az ő bűneik vagy a saját bűnei miatt az Úr dicsősége megölte a főpapot.
A naponkénti szolgálat a reggeli és az estéli égőáldozat és az aranyoltáron az édes tömjénáldozat, valamint az egyéni bűnökért való különleges áldozatok bemutatásából állt. Ezeken kívül áldozatokat mutattak be még szombaton, az újhold napján és egyéb különleges ünnepek alkalmából.
Minden reggel és este egy esztendős bárányt égettek el az oltáron, és vele a kötelező ételáldozatot, amely jelképezte a nemzet naponkénti odaszentelődését Jahvénak, és jelképezte a Krisztus engesztelő vérétől való állandó függőségüket. Isten kifejezetten megparancsolta, hogy minden áldozat, amelyet neki szentelnek a szentély szolgálatára, hiba nélkül való legyen, vagyis "ép"-nek kellett lennie (2Móz 12:5).
A papoknak tüzetesen meg kellett vizsgálniuk minden állatot, amelyet áldozatként hoztak el a szent helyre és mindazokat az állatokat vissza kellett utasítaniuk, amelyben valami hibát fedeztek fel. Csak a "hiba nélküli" áldozat lehetett jelképe Krisztus tökéletes tisztaságának, akinek fel kellett áldoznia magát "hibátlan és szeplőtlen bárány"-ként (1Pt 1:19). Pál apostol úgy mutat rá ez áldozatokra, mint amelyek azt szemléltetik, hogy Krisztus követőinek mivé kell válniuk. Azt mondja: "Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket" (Róm 12:1). Isten szolgálatára kell szentelnünk magunkat, és igyekeznünk kell áldozatunkat mind tökéletesebbé tennünk. Isten csak azzal elégszik meg, ha a legjobbat adjuk abból, amink van. Azok, akik teljes szívükből szeretik Istent, legjobb szolgálatukat adják neki, és állandóan arra törekedjenek, hogy minden erejüket összhangba hozzák azokkal az isteni törvényekkel, amelyek Isten akaratának a teljesítésére fejlesztik ki képességeiket."
E.G.White Pátriákák és Próféták. / A szentély szolgálata. http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/pp/30.htm
A Bárány szerepe az áldozati rendszerben.
Különösen kiemelkedő a báránynak, mint áldozati állatnak a szerepe a Páska ünnepén.
2Móz. 12,3
Mondjátok meg Izráel egész közösségének: Ennek a hónapnak a tizedikén vegyen magának mindenki egy bárányt, családonként és házanként egy bárányt.
2Móz. 12,4
Ha kevés a ház népe az egy bárányhoz, akkor a legközelebbi szomszédjával együtt vegyen a lélekszámnak megfelelően. Vegyétek számításba, hogy ki mennyit tud megenni a bárányból.
2Móz. 12,5
Legyen a bárány hibátlan, hím és egyéves. Juhot vegyetek, de vehettek kecskét is.
2Móz. 12,46
Abban a házban kell megenni, a házból nem szabad kivinni a húst, és a csontját sem szabad eltörni.
"Minden egyes izraelita családnak külön vagy más családokkal együtt egy "ép", hím bárányt vagy gödölyét kellett levágnia, a vérét pedig izsópköteggel rá kellett hintenie a "két ajtófélre és a szemöldökfára", hogy a pusztító angyal, amikor éjfélkor eljön, ne lépjen be a lakásba. A húst éjjel roston kell megsütniük és megenniük kovásztalan kenyérrel és keserű füvekkel úgy, ahogy Mózes mondta: "[...] Derekaitokat felövezve, saruitok lábaitokon és pálcáitok kezetekben, és nagy sietséggel egyétek azt; mert az Úr páskhája az" (2Móz 12:11).
Az Úr kijelentette: "Mert általmégyek Egyiptom földén ezen éjszakán és megölök minden elsőszülöttet Egyiptom földjén, az embertől kezdve a baromig, és Egyiptom minden istene felett ítéletet tartok [...] És a vér jelül lesz néktek a házakon, amelyekben ti lesztek, s meglátom a vért és elmegyek mellettetek és nem lesz rajtatok a csapás veszedelmetekre, mikor megverem Egyiptom földét" (2Móz 12:12-13).
E nagy szabadulás emlékére Izrael népének évenként ünnepet kellett szentelni minden jövendő nemzetség idejében. "És legyen ez a nap néktek emlékezetül" - mondotta az Úr - "és innepnek szenteljétek azt az Úrnak nemzetségről nemzetségre; örök rendtartás szerint ünnepeljétek azt" (2Móz 12:14). Amikor megtartják majd ezt az ünnepet az eljövendő években, akkor ismételten el kell mondaniuk gyermekeiknek a nagy szabadulás történetét úgy, ahogy Mózes megparancsolta nekik. Ez mondjátok: "Páskha-áldozat ez az Úrnak, aki elment az Izráel fiainak házai mellett Egyiptomban, mikor megverte az Egyiptombelieket, a mi házainkat pedig megoltalmazta" (2Móz 12:27).
Úgy az ember, mint az állat elsőszülöttje az Úré kellett legyen. Ezeket az áldozatokat csak váltságdíjjal tarthatták meg annak elismeréseként, hogy amikor az elsőszülöttek Egyiptomban elpusztultak, akkor Izrael elsőszülötteit Isten kegyelmesen megőrizte, a bemutatott engesztelő áldozatért életben maradhattak. "Mert enyém minden elsőszülött; amikor megöltem minden elsőszülöttet Egyiptom földén, magamnak szenteltem minden elsőszülöttet Izraelben; akár ember, akár barom, enyéim legyenek: én vagyok az Úr" (4Móz 3:13). A sátor-szolgálat intézményének bevezetése után az Úr Lévi törzsét választotta ki magának a sátor-szentély körüli szolgálatra a nép elsőszülöttei helyett. Azt mondta: "Mert bizony nékem adattak ők Izráel fiai közül; mind azok helyett, akik az ő anyjok méhét megnyitják; Izráelnek elsőszülöttei helyett vettem őket magamnak" (4Móz 8:16). A népnek később is meg kellett fizetnie a váltságdíjat az elsőszülött fiúért Isten irgalmának elismeréséül (4Móz 18:15-16).
A páskának egyrészt emlékeztető, másrészt előremutató jelképes ünnepnek kellett lennie. Nemcsak az Egyiptomból való szabadulásra kellett emlékeztetnie, hanem arra a nagy szabadításra is előre kellett mutatnia, amelyet Krisztus visz majd véghez azzal, hogy kiszabadítja népét a bűn kötelékeiből. Az áldozati bárány ábrázolja "Isten Bárányát", akiben van a mi üdvösségünk egyedüli reménysége. Az apostol mondja: "[...] a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, megáldoztatott érettünk" (1Kor 5:7). Az nem volt elegendő, hogy a páska bárányt levágják, a vérét még az ajtófélfára is fel kellett hinteniük. Éppen így Krisztus vérének érdemeit el kell fogadnia az embernek. Nem elég hinnünk, hogy Jézus Krisztus meghalt az egész világért, hanem azt is hinnünk kell, hogy személy szerint érettünk is meghalt. Az engesztelő áldozatot úgy kell elfogadnunk, mint amelyet Krisztus személyesen érettünk hozott.
Az izsóp, amit a vér hintésére használtak, a megtisztítás jelképe volt. Ilyen értelemben alkalmazták a leprások megtisztításánál és azoknál, akik megfertőztették magukat a halottak megérintésével. A zsoltáríró imájából is kitűnik az izsóp jelentősége: "Tisztíts meg engem izsóppal, és tiszta leszek; moss meg engemet, és fehérebb leszek a hónál" (Zsolt 51:9).
A bárányt egészben kellett elkészíteni. Egy csontját sem volt szabad eltörni. Eképpen "Isten Báránya" - aki értünk halt meg - egyetlen csontjának sem volt szabad megtöretnie. "[...] Az ő csontja meg ne törettessék" (Jn 19:36). Így jelképezte Krisztus áldozatának tökéletes voltát.
A bárány húsát meg kellett enni. Nekünk sem elegendő, ha csak bűneink bocsánatáért hiszünk Krisztusban. Hittel állandóan Krisztustól kell kapnunk a táplálékot és lelki erőt. Krisztus azt mondta: "Bizony, bizony mondom néktek: Ha nem eszitek az ember Fiának testét és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon" (Jn 6:53-54). Hogy hallgatóinak megmagyarázza e kijelentésének értelmét, ezt fűzte hozzá: "[...] a beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet" (Jn 6:63). Az Úr Jézus elfogadta Atyja törvényét, életében megvalósította annak alapelveit és kinyilatkoztatta szellemét, valamint megmutatta jótékony erejét az emberi szívben. János azt mondja: "Az Ige testté lett és lakozék mi közöttünk és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal" (Jn 1:14). Krisztus követőinek részeseknek kell lenniük az ő tapasztalatában. El kell fogadniuk Isten szavát úgy, hogy ez legyen indítéka tettünknek. Minden cselekedetüknek Krisztus erejével el kell változnia az ő hasonlatosságára, és vissza kell tükröznie az ő jellemvonásait. Enniük kell Krisztus testét és inniuk Krisztus vérét, különben nincs bennük élet. Krisztus lelkületének és munkájának kell megnyilatkoznia a tanítványok lelkületében és munkájában.
A bárányt keserű füvekkel kellett enniük, ami Egyiptomban elszenvedett fogságuk keserűségére mutatott rá. Éppen így, amikor Krisztus testével táplálkozunk, akkor ezt mi is csak töredelmes szívvel tehetjük meg bűneink miatt. A kovásztalan kenyér használatának is megvolt a maga jelentősége. A páska-törvény kifejezetten hangsúlyozta azt az utasítást, amit a zsidók szigorúan be is tartottak gyakorlatukban, hogy az ünnep ideje alatt egy csipetnyi kovász se legyen található a házukban. Hasonló módon a bűn kovászát nekünk is el kell távolítani magunkból, ha meg akarjuk kapni az életünket és a táplálékunkat Krisztustól. Pál így ír erről a korinthusi gyülekezetnek: "Tisztítsátok el azért a régi kovászt, hogy legyetek új tésztává, aminthogy kovász nélkül valók vagytok; mert hiszen a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, megáldoztatott érettünk. Azért ne régi kovásszal ünnepeljünk, sem rosszaságnak és gonoszságnak kovászával, hanem tisztaságnak és igazságnak kovásztalanságában" (1Kor 5:7-8).
A rabszolgáknak szabadságuk elnyerése előtt meg kellett mutatniuk a nagy szabadításban való hitüket, amely már majdnem eljött. A vér jelével kellett ellátniuk házaikat, el kellett különíteniük magukat, családjaikat és hozzátartozóikat az egyiptomiaktól és saját lakásaikban kellett összegyülekezniük. Ha az izraeliták a nekik adott utasítások valamelyikének nem engedelmeskedtek volna; ha gyermekeiket nem különítik el az egyiptomiaktól; ha levágták volna a bárányt, de elmulasztották volna az ajtófélfákat meghinteni a bárány vérével, vagy ha valaki kiment volna a házból, akkor nem lettek volna biztonságban. őszintén hihették, hogy mindent megtettek, amit kellett, de ez a hiedelmük nem mentette volna meg őket. Mindazok, akik elmulasztották az Úr utasításait végrehajtani, elvesztették volna elsőszülöttjüket."
E.G.White. Pátriákák és Próféták. / A Páskha ünnepe. http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/pp/24.htm
Valamint a mindennapi áldozat esetében.
"A naponkénti papi szolgálat legfontosabb része a személyekért végzett szolgálat volt. A bűnbánó bűnös áldozatát a sátor ajtajához vitte és kezét az áldozati állat fejére helyezve megvallotta bűneit, így jelképesen áthelyezte azokat önmagáról az ártatlan áldozati állatra. Azután saját kezével leölte az állatot. Az állat vérét a pap bevitte a szent helyre és a kárpit előtt elhintette. A kárpit mögött volt a frigyláda, amely a bűnös által megszegett törvényt tartalmazta. Ezzel a szertartással a bűnt a vér útján jelképesen átvitték a szentélyre. Néhány esetben a vért nem vitték be a szent helyre. (Lásd: Függelék 6. megjegyzését). A húst azután megették a papok, amiként Mózes utasította Áron fiait, amikor ezt mondta: "[...] néktek adta azt az Úr a gyülekezet vétkének hordozásáért" (3Móz 10:17). Mindkét szertartás egyaránt a bűnös bűnének a szentélybe való átvitelét jelképezte.
Ez volt a szertartások rendje napról napra egész éven át. Izrael bűneit így átvitték a szentélybe, ezzel az tisztátalanná lett és rendkívüli cselekmény vált szükségessé, hogy a bűnöket eltávolíthassák a szent helyből. Isten azt parancsolta, hogy a sátor mindkét helyiségéért végezzenek engesztelést. Ami pedig az oltárt illeti: "Hintsen arra a vérből az ő ujjával hétszer: így tegye tisztává, és így szentelje meg azt Izrael fiainak tisztátalanságaitól" (3Móz 16:19)."
E.G.White Pátriákák és Próféták. / A szentély szolgálata. http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/pp/30.htm
"A földi templomszolgálat két részből állt: a papok naponta szolgáltak a szenthelyen, a főpap pedig egyszer egy évben a szentek szentjében végezte az engesztelés különleges munkáját: megtisztította a templomot. A bűnbánó bűnösök nap mint nap hozták áldozatukat a templom ajtajához, és kezüket az áldozat fejére téve megvallották bűneiket. A bűnös így jelképesen önmagáról az ártatlan áldozatra helyezte bűneit, majd az állatot megölte. "Vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat" - mondja az apostol. "A testnek élete a vérben van" (3Móz 17:11). Isten megsértett törvénye a törvényszegő életét követelte. A vér az elveszett bűnöst képviselte, bűnét pedig az áldozat hordozta. Az áldozat vérét a pap bevitte a szentélybe, és a függöny elé hintette. A függöny mögött volt a frigyláda, és benne a bűnös által megsértett törvény. E szertartással a bűn a vér útján jelképesen átkerült a templomra. A vért nem mindig vitték be a szentélybe. Egyes esetekben a pap a húst megette, ahogy Mózes megparancsolta Áron fiainak: "Néktek adta azt az Úr a gyülekezet vétkének hordozásáért" (3Móz 10:17). Mindkét szertartás egyaránt azt szimbolizálta, hogy a bűn átkerült a bűnbánóról a templomra.
Ez a munka egész évben nap mint nap folyt. Izrael bűnei így kerültek át a templomra, és eltávolításuk különleges szolgálatot igényelt. Isten megparancsolta, hogy a pap mindkét szent helyiségért végezzen engesztelést: "a szenthelynek Izrael fiainak tisztátalanságai és vétkei miatt, mindenféle bűnei miatt; így cselekedjék a gyülekezet sátorával is, amely közöttük van, az ő tisztátalanságaik közepette. " Az oltárért is engesztelést kellett végezni: "tegye tisztává, és... szentelje meg az Izrael fiainak tisztátalanságaitól" (3Móz 16:16.19)"
E.G.White. A Nagy Küzdelem. / Mi a Szentély. http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/nk/25.htm
2Móz. 29,38
Ezt készítsd az oltárra: naponként mindig két egyéves bárányt.
2Móz. 29,39
Az egyik bárányt reggel készítsd el, a másik bárányt pedig estefelé készítsd el.
2Móz. 29,40
Egy tizedrész finomlisztet, egy negyed hin sajtolt olajjal gyúrva, italáldozatul pedig egy negyed hin bort kell venni az első bárányhoz.
2Móz. 29,41
A második bárányt estefelé készítsd el: úgy készíts hozzá ételáldozatot és italáldozatot, mint reggel! Kedves illatú tűzáldozat lesz ez az ÚRnak.
2Móz. 29,42
Állandó égőáldozat legyen ez nemzedékről nemzedékre a kijelentés sátrának bejáratánál az ÚR előtt, ahol kijelentem magam nektek, és beszélek veled.
A képes beszédben a bárány a szelídség és kiszolgáltatottság jelképe
Az állatáldozatoknál megjegyzendő, hogy a vért és a kövér részeket mindig az oltárra kellett adni.
Lehet az áldozat-bemutatásnak olyan indoka is, amikor az ember beismeri, hogy vétkezett Isten (és embertársai) ellen, ezért kiengesztelésül mutat be áldozatot.
Az áldozati rendtartás kettő ilyent említ: egyik a vétekáldozat
3Móz. 4,21
Azután vigye ki a bikát a táboron kívülre, és ugyanúgy égesse el, ahogyan az előző bikát elégette. A gyülekezet vétekáldozata ez.
3Móz. 4,22
Ha egy vezető ember nem szándékosan vétkezik, és áthág csak egyet is az ÚRnak, Istenének a tilalmai közül, és vétkessé válik miatta,
3Móz. 4,23
vagy tudtára adják vétkét, amiben vétkes, akkor hozzon áldozatul egy hibátlan kecskebakot.
A másik a jóvátételi áldozat.
3Móz. 5,1
Ha azzal vétkezik valaki, hogy átkozódást hallott, és bár tanúja volt, akár látta, akár megtudta a dolgot, de nem jelenti, bűnrészessé válik.
3Móz. 5,2
Vagy ha valaki hozzáér bármely tisztátalan dologhoz, akár tisztátalan vadnak, akár tisztátalan baromnak, akár tisztátalan féregnek a teteméhez, még ha nem is vette észre, tisztátalanná lett, és vétkessé vált.
3Móz. 5,3
Vagy ha valaki hozzáér emberi tisztátalansághoz, bármilyen tisztátalansághoz, amitől tisztátalanná lesz, még ha nem is vette észre, de aztán megtudta, vétkessé vált. 3Móz. 5,4
Vagy ha valaki meggondolatlanul vesz esküt az ajkára, akár jóra, akár rosszra, bármire, amire csak meggondolatlanul esküdhetik az ember, ha nem is vette észre, de aztán megtudta, vétkessé vált az ilyen miatt.
3Móz. 5,5
Ha tehát vétkessé válik az ilyen miatt, vallja meg, hogy miben vétkezett,
Az ilyen engesztelő jellegű áldozathoz hozzátartozott a bűnvallás és természetesen a bűnbánat is (3Móz 5,5).
Hasonló jellegű áldozat volt az, amikor valaki bármi okból rituálisan »tisztátalanná« lett, s a »megtisztulás« érdekében kellett engesztelő áldozatot bemutatni, pl. a gyermeket szülő asszonynak.
Az áldozatnak, mint istentiszteleti cselekménynek az értékelésénél megjegyzendő először az, hogy ez egy látható (látványos) istentiszteleti mód.
Az ilyenfajta istentiszteletnek viszont minden látható mozzanata segíteni akar az értelemnek is. Ahogyan pl. az imádkozó vagy áldó testtartásnak megvan a szimbolikus jelentése, úgy megvan ez az áldozat-bemutatás részleteinél is.
A helyes megértéshez gondolnunk kell arra, hogy hányféle és milyen indítékú fajtája volt az áldozatoknak, s akkor nem esünk abba a hibába, hogy csupán az engesztelő mozzanatot emeljük ki, s csak így tulajdonítunk jelentőséget neki Krisztus engesztelő áldozatával kapcsolatban.
Az áldozatok mögött jelentős részben a hála és az Istennel való közösség eszméje él, úgyhogy a communio jellegű áldozat egyenesen örömünnep.
- Az egyik legfontosabb szimbolikus mozdulat, a kéznek az állat fejére tétele (3Móz 1,4 stb.) sem csak a vétek átruházásának a jele (3Móz 16,21-re gondolva), hanem jelenti azt, hogy az áldozó magáénak nyilvánítja az áldozati állatot, bizonyos mértékig önmagát is adja vele Istennek; a hálaáldozat alapgondolata szerint vallja, hogy mindent Istentől kapott, tehát mindennel, önmagával is neki tartozik.
Részben ezt erősíti a vérrel végzett szertartás, akár az oltár szarvának megkenése, akár az oltár tövébe öntés. A vér lélekszékhely (3Móz 17,11), az élet hordozója; az életet Isten adta, és ő veheti el, tehát mindenestül övé az életet jelképező vér is.
Az áldozat elégetése azt fejezi ki, hogy a »légneművé váló« test átformálódva kerül Isten elé, hogy »kedves illat« legyen az istentiszteletnek e különben nagyon materiális formája. Természetes, hogy a tömjénáldozatok célja is e jó illat keltése volt .
Ha az ÚSZ áldozatról beszél, akkor elsősorban az ember hálás odaadásáról szól: »Szánjátok oda testeteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul« (Róm 12,1). Ide tartozik minden, az Isten ügyéért hozott áldozat. Pál önmagáról mondja: »Ha kiontatom is italáldozatként...« (Fil 2,17), más vonatkozásban pedig azt hangsúlyozza, hogy minden adakozás »kedves, jó illatú, Istennek tetsző áldozat« (Fil 4,18). A legmagasabb rendű párhuzamot természetesen az jelenti, hogy az igazi engesztelő áldozat Jézus helyettes szenvedése és halála, aki »önmagát adta értünk ajándékul és áldozatul Istennek« (Ef 5,2). Mint a legnagyobb főpap tulajdon vére által szerzett örök váltságot; tökéletes áldozata pedig egyszer s mindenkorra szóló, fölöslegessé téve minden további áldozati ceremóniát (Zsid 9-10).
Page updated
Google Sites
Report abuse