Közzététel dátuma: Oct 18, 2012 2:16:43 PM
Kezdetben semmi sem létezett, sem tér, sem idő, sem valóság, sem jel, sem lét, sem nemlét. Ebből keletkezett minden, ami látható és tapintható.
Az első lény varázslatos átalakulási képességgel született. Megnevezte magát: „A Keletkező Világ Ura, Szent Győzedelmeskedő”. És boldog volt, mert hatalma mindenre kiterjedt.
Ekkor a négy évszak még nem vált el egymástól, a nap, a hold, a bolygók és a csillagképek alig mozdultak, a mennydörgés, a villámlás, az eső, a jég, a fagy sem követték az évszakok változásait. A földnek nem volt ura, az erdők, a növények maguktól nőttek és szaporodtak. A kövek és a hegyek már létrejöttek, de még nem mozdultak, és a földrengés is ismeretlen volt. A föld aranyból volt. A folyók is megvoltak már, de még nem indultak el a tenger felé. Madarak és vadak is éltek az erdőben, de még senki nem vadászott rájuk. Istenek is léteztek, de még nem hallgatták meg a könyörgéseket, és nem uralkodtak ég és föld felett. Létrejöttek a démonok is, de még nem kezdhették el romboló munkájukat. Voltak betegségek, de még nem okoztak kínt és fájdalmat. Volt már táplálék, de még senki sem fogyasztotta. A boldogság is létezett, de nem volt, aki felfogja. A nappal még nem különbözött az éjszakától.
A három világ magától keletkezett. Ekkor jelent meg a szvasztika fenséges tana. Két fény támadt: fehér és fekete. A fehér és fekete fény két borsónyi dolgot hozott létre.
Ezután megszületett egy fekete ember. Ez a fekete ember akkora volt, mint egy dárda. Ő volt a nemlét, a bizonytalanság, a gyilkosság, a pusztítás ura. A neve: Fekete Pokol. A fekete Pokol megölte a napot és a holdat, megkínozta a csillagokat, és létrehozta a bolygó démonait. Elválasztotta a nappalt az éjszakától, felhajította az égre a mennydörgést és a villámot, a jégesőt és a szökőárt, a fagyot és a tüzet, felhajított nyolcvannégymillió betegséget és megszámlálhatatlan egyéb bajt. És ráküldte a sólymot a madarakra, hogy pusztítson el mindent, ami a légben mozog. Létrehozta a civakodást és a harcot. Ráuszította a vadakra a farkast és a vadkutyát, a barmokra az embert, a fákra a baltát, a fűre a sarlót, a növényekre a jeges szelet, az emberekre a bdudokat, a gonosz, pusztító démonokat. Az istenekkel szembeállította a hitetlenséget és a négy démont, Drét, Srint, Biurt és Gdont. A Fekete Pokol, a nemlét ura minden létező mellé odaállította a pusztulás lehetőségét. Ő semmisíti meg a hatalmat, ő küldi a betegségeket az emberekre, ő hozza létre a fegyverek mérgezett hegyét, és a ruhákat, amelyeken a fegyverek áthatolnak. Ő küldte a férgeket a rizsre, a betegségeket a lovakra, szamarakra, birkákra és kecskékre. Ő teremtette a leprát. A pokol ura és vezére ő.
Ekkor a napfényből kiemelkedett egy fehér ember. Megnevezte magát: Élőlényeket Kedvelő Úr. Megteremtette a meleget és a mi világunk napját. A holdat világossá és ragyogóvá tette; elválasztotta a nyolc bolygó pályafutását, az évet, a hónapokat és a hold útját. A három világ alkotása közben meghagyta a mennydörgést és a villámlást, de csak alkalmas időben, és szükség szerint jótékony esőt küldött a földre, hogy gondoskodjék az élőlények táplálásáról. Megparancsolta az erdőnek és a növényzetnek, hogy növekedjenek a törvények szerint, és megalkotta a fák virágait. Ekkor nagy bőségben volt minden, ami a világnak kellett.
Az Élőlényeket Kedvelő Úr elhatározta, hogy megteremti az isteneket, megsemmisíti a rossz szellemeket, elpusztítja a tüzet, a mérgezett hegyű fegyvereket, a madarak és a vadak ellenségeit. Az Élőlényeket Kedvelő Úr nem akarta a betegségeket, és enyhíteni akarta a lovak, szamarak, birkák és kecskék szenvedéseit, meg akarta szabadítani az embereket a démonoktól, ki akarta csorbítani a fegyvereket, és megsemmisíteni a páncélzatot. Azt akarta, hogy az emberek boldogak és tiszták legyenek. Azt akarta, hogy a nyomorultak is boldogak legyenek. Békét akart. Azt akarta, hogy a halak, vadak, madarak, békák ne ismerjék az ellenséget, a fák a fejszét, a fű a sarlót, a növény a jegyes szelet. Azt akarta, hogy felépítsék a kápolnákat és a szent ereklyeőrző helyeket. Azt akarta, hogy megírják és olvassák a szent írásokat, hogy legyenek ünnepek és áldozatok, hogy az emberek tiszteljék szüleiket, és adakozók legyenek.
Ezután az Élőlényeket Kedvelő Úr elhatározta, hogy házat épít a világnak. Kőből akarta négy falát felhőzni. Vette a követ, és két elefánt hátára rakta. A közeli kristálybarlangban egy gonosz démon, Mthong-dga ütötte fel szállását. Az Élőlényeket Kedvelő Úr boldogan vezette elefántjait, de amikor a kristálysziklához érve, belülről zaj hallatszott, az elefántok rémülten megtorpantak. A kristályszikla és az elefántok fájdalmas nyöszörgésbe kezdtek. Az Élőlényeket Kedvelő Úr ekkor villámból bronznyilat alkotott, a nyíllal megrepesztette a sziklát, és a tömböket a két elefánt hátára tette. Ezután lerakta a világ házának alapjait, és felépítette a gyönyörű kastélyt. A teremtés palotájának nevezte az építményt. A kastély kapuit szvasztikával díszítette, és a tornyok felett egy hatalmas szvasztikás sas lebegett. A falak tövében egy pompás kútból nektár szökött elő, s a kútban kecske nagyságú aranybéka ült. De amint elkészült művével, a kastély nyöszörögni kezdett, és az alkotó keze sorvadásnak indult. A két elefánt is megbetegedett, és csakhamar elpusztult.
Az Élőlényeket Kedvelő Urat félelem fogta el, hogy meghal. Egy reggel szörnyű seb támadt bőrén, és egyre beljebb hatolt testébe. Három év múltán már csak bőre tapadt csontjaira. Ekkor magához hívatta a Tudományok Királyát, az megvizsgálta, és így szólt:
– A teremtés palotáját egy kristálysziklára építetted. De ebben a sziklában a rossz démona, Mthong-dga ütötte fel tanyáját. Ő okozta a betegségedet, és ő volt, aki elpusztította két elefántodat, amiért elhozták lakhelyét palotád számára.
*
Íme, hogyan keletkeztek az emberek.
Az öt őselemből egy hatalmas tojás született. A tojás héjából lett az istenek fehér sziklája. A tojás belsejében egy áttetsző, fehér tó örvénylett, amelyben hatféle lény jött létre. A tojás sárgájából tizennyolc másik tojás született. Az egyik tojás kivált a tizennyolcból, emberi tagokat növesztett, kialakult mind az öt érzékszerve, és rendkívül szép ifjúvá serdült. Az ifjút Je-smon királynak nevezték, felesége Csu-lsang királyné volt. Csu-lsang megszülte Dbang-ldant. Dbang-ldan varázshatalommal rendelkezett, és tetszése szerint változtatta alakját.
Je-smontól, az őstől még számos nemzedék származott. A nyolcadik nemzedék egyik tagja három asszonyt vett feleségül, és a három asszonytól hat törpe fia született. Ettől a hat törpétől ered a hat tibeti törzs.
Az ő leszármazottuk Mang-ldom király, akinek ereje a tigris erejével vetekedett. Mang-ldom felesége, Khie-lsam igen szerencsétlen volt, mert nem született gyermeke. Mang-ldom elment az istenek honába, és megkérdezte testvéreit, mit tegyen, hogy ne maradjon utód nélkül. Azok így válaszoltak:
– Mi az istenek fiai vagyunk. Te emberalakban testesültél meg. Ha gyermeket kívánsz, keresd fel a Gnyan-po-san hegyet, égess tömjént, mutass be áldozatot. De mielőtt útra kelsz, tizenhárom hónapon át elmélkedj elmélyülten isteni őseidről, és mormolj mágikus szavakat. Ezután imádkozz, és mondd el óhajodat. Ha sikerül megnyerned Brahman leányának szívét, megjelenik előtted, és híres nemzedéknek adtok életet. Hetvenhárom nemzedék követi majd egymást; tőlük származnak a lámák és a királyok, s ők kormányozzák az élőket. Egy hős is születik közülük, aki meghódítja az egész birodalmat, és dicsősége elterjed a széles földön.
Mang-ldom visszatért a földre, és követte az isteni szózatot. Tizenhárom hónapon át elmélkedett az isteni lényegen, mágikus erejű szavakat mormolt, majd az új esztendő első hónapjában felment az istenek hegyére, hogy bemutassa áldozatát. Amint az áldozat füstje a magasba emelkedett, az égbolton ötszínű szivárvány jelent meg, a mindenség megtelt zenével, és Brahman leánya, Lha-mo istennő nyolc kísérője társaságában leereszkedett a hegy csúcsára. Mang-ldom könyörgött az istennőnek, legyen a felesége; Lha-mo beleegyezően intett, mire kísérői elenyésztek a felhők között. Mang-ldom megfürdette asszonyát a varázsszavakkal szentelt vízben, majd hazavitte otthonába.
Egy napon Mang-ldom hangot hallott az égből:
– Idegen seregek fenyegetik Tibetet. Az ellenség megszállja földjét. Csak te győzheted le őket, indulj harcba ellenük!
Mang-ldom felöltötte fegyverzetét, fejére kristálysisakot illesztett, övére erősítette ragyogó kardját, majd pompás kancája hátán elvágtatott a harcmezőre. Az ég szellemei – a lhák és az vizek démonai –, a kluk kísérték útján. Az ellenség fejvesztve menekült a félelmetes sereg elől, és Mang-ldom győztesen tért haza.
Ebben az időben történt, hogy az istenek Mang-ldom csodálatos kancáját távoli földekre vitték legelni. A kanca menekülni akart, de a tigriserejű király nyomába szegődött. Paripájának üldözése közben Mang-ldom megpillantotta egyik hajdani égi feleségét. Sman-bcun egy barlangba vezette a kancát, és amint Mang-ldom belesett egy nyíláson, látta, hogy volt asszonya a kanca tejével áldozatot mutat be Mang-ldom védőisteneinek. A tej maradékát vízbe öntötte, és könyörgött, hogy az istenek rendkívüli utóddal ajándékozzák meg a tigriserejű királyt. E pillanatban egy hang szólalt meg a magasban:
– Eljött az idő, hogy isteni faj testesüljön meg a földön! Egy esztendő múlva fiad születik, és dicső jövendő vár rá.
Mang-ldom belépett a barlangba, Sman-bcun mellé feküdt, és együtt aludtak reggelig. Hajnalban a király lóra ült, elvágtatott az istenekhez, és így szólt hozzájuk:
– Megtettem, amit parancsoltatok! Szóljatok, milyen utódaim lesznek?
Így válaszolt az isteni hang:
– Az emberalakban megtestesült istenek három fajtának adnak életet, s ezek az emberek vezetőivé válnak. Az első fajtából származnak a lámák, akik valamennyi élő lelkét irányítják. A másodikból erednek Tibet uralkodói, a harmadikból a nagy hősök nemzedéke, akiknek nem lesz párjuk fegyverforgatásban.
Mang-ldom visszatért az emberek közé, és amikor eljött a szülés ideje, meg akart bizonyosodni Sman-bcun hűségéről. Ezért így szólt hozzá:
– Ez nem az én gyermekem.
Az istennő másnap megszülte fiát, és felvitte az Istenek hegyére, letette egy kőre, s így kiáltott:
– Ha ez a fiú nem Mang-ldom gyermeke, legyen a vadmadarak és a ragadozók martaléka!
Sman-bcun otthagyta fiát a hegyen, és visszatért férje palotájába. Az istenekhez nem emelkedhetett fel többé, a halandóval való egyesülése beszennyezte. Otthon elmondta férjének, mit cselekedett. Mang-ldom asszonyával nyomban az Istenek hegyére sietett. A kisfiú nyugodtan feküdt a sziklán, türkizkék fonott varkocsából fehér felhő lebbent elő. Mellette két sárkány őrködött, egy oroszlán szoptatta, egy hatalmas sas kiterjesztett szárnyakkal lebegett felette, s a hegyi vadak oltalmazóan vették körül. Mang-ldom öröme határtalan volt, és boldogan kiáltotta:
– Rlangsz! Rlangsz! Rlangsz! Felhő! Felhő! Felhő!
Innen származik Tibet hőseinek, a rlangszoknak neve.
Forrás:
Román József: Mítoszok könyve. Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1963. 290-295. old.
illetve: Teremtéstörténetek. Válogatás a világ teremtéséről. Populart Füzetek 1. Interpopulart Kiadó, Szentendre, 1993.
Ez utóbbi elektronikus változata a Magyar Elektronikus Könyvtárban: >>>