24. A görögök Trója alatt

Jó szél kapott a fehér vitorlákba, és a görögök hajói fürgén szelték át az Égei-tenger habjait. Sorra elmaradtak mögöttük a szigetek. Az ázsiai partok előtt, Tenedosz szigetén kötöttek ki először. Itt Tenész uralkodott, Apollón fia, akit nevelőapja, Küknosz, ládába zárva bocsátott egykor a tengerre. Mostohaanyjának hamis vádaskodása űzte el hazájából az ifjút, nővére, Hémithea osztozott sorsában, de az istenek megóvták a két testvér életét, a láda partot ért a szigeten, amelyet régebben Leukophrüsznek, majd – miután Tenész várost alapított rajta – új királyáról Tenedosznak neveztek.

Tenész barátságtalanul fogadta az idegeneket, kövekkel dobálta meg őket, amikor a partra igyekeztek, de a görögök nem hagyták magukat. Akkor nyúltak először fegyverükhöz, melyet Trója számára tartogattak. Thetisz, aki a távolból mindvégig aggódva követte a hajókat, most felbukkant a habok közül, hogy fiát, Akhilleuszt figyelmeztesse: ne emelje kezét Tenészre, mert ha megöli őt, Apollón haragját vonja magára. De Akhilleusz indulatát már nem fékezte anyja intelme, kardjával halálos csapást mért Tenedosz királyára.

Fényes lakomával ünnepelték a görögök győzelmüket, és engesztelő áldozatot mutattak be Apollónnak. Agamemnón sokáig habozott, meghívja-e a lakomára Akhilleuszt, aki Tenész vérét ontotta. A többiek már ünnepeltek, amíg ő sértődötten vonult félre. Kiment a tenger partjára; Thetisz a többi Néreisz kíséretében odaúszott, megvigasztalta és türelemre intette fiát. Ezalatt Apollón máson töltötte ki bosszúját fia halála miatt.

Az oltár kövei közül mérges kígyó kúszott elő, és megmarta Poiasz fiát, Philoktétészt, aki Héraklész íjával felfegyverkezve indult Trója ellen. A seb elmérgesedett, és elviselhetetlen bűzt terjesztett maga körül. Amikor Tenedoszból továbbhajóztak, senki sem tudott megmaradni Philoktétész mellett. Visszafordították hát a vitorlákat, s Lémnosz szigetéig meg sem álltak; ott Agamemnón parancsára Odüsszeusz partra tette a szerencsétlent, és magára hagyta. Ettek-ittak a görögök, mielőtt újra felszedték a horgonyt, a bor megoldotta nyelvüket, és előre felemlegették a hőstetteket, amelyeket Trójában fognak végrehajtani.

– Ha száz vagy kétszáz trójai jut is egy görögre, győzni fogunk! – fogadkoztak dicsekedve.

De Philoktétész már nem mehetett velük, hatalmas íja, amelyet Héraklész hagyott rá örökül az Oita hegyén, csak arra volt jó, hogy a puszta szigeten a madarakat vegye célba vele, s egyedül maradva úgy tengesse nyomorult életét.

A többiek most már megállás nélkül hajóztak Trója felé. Mikor megközelítették a trójai partokat, Menelaoszt és Odüsszeuszt küldték követségbe Priamosz királyhoz fenyegető üzenettel: adja ki Helenét és az elrabolt kincseket, mert különben nem marad kő kövön a városban. A békeszerető Anténórt, Hekabé királyné sógorát, Theanó férjét keresték fel először; a bölcs öreg szívesen fogadta és vendégül látta palotája termeiben a két görög vezért, s aztán ő vezette őket a trójai vezérek tanácsába, Priamosz elé. Amíg ott álltak, hogy előadják, amit rájuk bíztak a görögök, Menelaosz vállal volt magasabb a többinél, de amikor leültek, Odüsszeusz látszott tekintélyesebbnek. A szót is Menelaosz ragadta előbb magához, röviden és határozottan adta elő a követelést, majd felpattant Odüsszeusz, mozdulatlanul tartotta jogarát a kezében, és szótlanul állt egy darabig, csak a szemében lobogott az indulat, de mikor megszólalt végre, téli hóviharhoz hasonlóan omlottak ajkáról a fenyegető kijelentések.

A trójaiak elbizakodottan utasították vissza a békeajánlatot, nem adták ki Helenét, sem az elrablott kincseket, sőt már-már kezüket emelték a követekre, hogy megöljék mindkettőt. Anténór vette védelmébe őket, mert tudta, hogy a követek az istenek oltalma alatt állnak, halálukért Zeusz állna bosszút, s neki, miután már házában látta vendégül őket, különösen kötelessége volt a vendégjogot oltalmazó Zeusz Xeniosz parancsainak érvényt szerezni. Az ő bölcs szavára lecsillapodtak a trójaiak, s így Menelaosz és Odüsszeusz bántatlanul visszatérhetett a hajókhoz az elutasító válasszal.

Felháborodottan hallották a görögök a trójaiak válaszát. Türelmük elfogyott, elhatározták, hogy fegyverrel szerzik vissza, amit, a jó szóra nem hallgatva, megtagadtak tőlük. Felkészültek Trója ostromára, és hajóikat elhagyva partra szálltak. Harci vágytól égve sietett előre Akhilleusz, és már-már lábával érintette a földet, de mellette termett Thetisz, és figyelmeztette a jóslatra, hogy aki elsőnek lép a görögök közül Trója földjére, elsőnek leli ott halálát.

Phülaké királyának, Iphiklosznak hős fia, Próteszilaosz vállalkozott rá, hogy feláldozza fiatal életét a görögökért. Bátran a partra lépett, és megkezdte a harcot a trójaiakkal, de tüstént ott termett Hektór, és leterítette.

Félig épült házát és szép fiatal feleségét hagyta otthon Próteszilaosz. Amikor az auliszi kikötőbe szólította Agamemnón parancsa, csak egy nap telt el azóta, hogy lakodalmát tartotta Akasztasz leányával, Laodameiával. S ki mondaná meg, mikor nagyobb az özvegy bánata: ha az elesett hős árváját egyedül kell nevelnie, vagy ha még nem áldották meg frigyüket gyermekkel az istenek?

Megsajnálták az istenek Laodameiát, s meghagyták Hermésznek, hozza fel Próteszilaoszt az Alvilágból. De csak három boldog órát engedélyeztek neki, hogy meglátogassa feleségét, utána vissza kellett térnie megint Hádész birodalmába. Repeső örömmel sietett férje elé Laodameia, azt hitte, vége már a háborúnak, és Próteszilaosz élve tért haza. Annál keservesebb gyászba fordult hamar a viszontlátás öröme, a boldog együttlét három órája gyorsan elrepült, s Próteszilaosznak örökre búcsút kellett vennie. Ércből öntötte ki az alvilági mezőkre távozó férje képmását Laodameia, s özvegyi gyászának magányos napjaiban abban keresett vigasztalást. Egy szolga megleste a szoborral, azt hitte, hogy Laodameia idegen férfit fogadott szobájába, jelentette a királynak, amit látott. Akasztosz felháborodottan rontott be leányához, s mikor meglátta a szobrot, megesett a szíve a szerencsétlenen. Azt gondolta, nem gyötrődik tovább, ha megszabadítja az ábrándképtől, ezért parancsot adott, hogy vessék tűzre a szobrot. Úgy is történt, de Laodameia nem tudta elviselni, hogy utolsó vigaszától is megfosztották, maga is a lángok közé ugrott, és a szoborral együtt elégett.

Ezalatt Trója előtt félelmetesen bontakozott ki a küzdelem. A görög hajók ontották magukból a harcosokat, a trójaiak – élükön Hektórral, Priamosz hős fiával – elkeseredetten védték a falakat. Ha a görögöket a hosszan húzódó ostrom alatt csüggedés fogta el, Akhilleusz öntött új lelkesedést beléjük; Thetisz és Aphrodité úgy intézték egyszer, hogy közvetlen közelből láthatta meg Helenét, és ez a látvány csak fokozta harci kedvét.

Priamosz király már ötven gyermeke közül hármat gyászolt; Akhilleusz fosztotta meg mind a háromtól. Egyikük, a zsenge Tróilosz, kimerészkedett a falak elé, hogy lovait legeltesse a forrás körül, amelyből béke idején a trójai asszonyok hordták a vizet a városba. Akhilleusz megpillantotta a szép gyermekifjút, lovára kapva menekült előle Tróilosz, de Apollón templománál utolérte, és nem törődve a hely szentségével, az oltár mellett ölte meg. Az odasiető Hektór már csak öccse holttestét menthette ki a harcból, hogy felvigye a városba, ahol szülei és nővérei mondtak siratóéneket fölötte.

Priamosz fia volt Lükaón is, de nem Hekabé, hanem egy Laothoé nevű rabnő gyermeke. Ezt is a városon kívül, apja kertjében találta Akhilleusz, ahol éles késsel egy olajfáról vagdosta az ágakat a fiú, hogy a szekér párkányának való léceket faragjon belőle. Akhilleusz akkor megkímélte az életét, csak foglyul ejtette, s Lémnoszban adta el rabszolgának; onnét Imbroszba, majd Ariszbéba került Lükaón. Apja már őt is meggyászolta, mert nem tudta, hova lett, csak évek múlva, sok viszontagság után szökött meg a rabszolgasorból, és tért vissza titkon hazájába. De nem örülhetett sokáig szabadságának, hazaérkezése után a tizenkettedik napon újra szembekerült Akhilleusszal, s ez ekkor már nem kegyelmezett életének.

Mésztór, Priamosz fia, Aineiasszal, Ankhiszész fiával együtt legeltette a gulyát az Ida hegyén, amikor Akhilleusz megtámadta őket; Aineiasz elmenekült, de Mésztórt és a többi pásztort megölte Akhilleusz, és a marhákat elhajtotta.

Így dúlták fel Trója egész környékét, a szigeteket és a part menti városokat a görögök, megölve sok férfit és rabszíjra fűzve sok asszonyt meg gyermeket, senki annyit, mint Akhilleusz. Bár Trója falai még épségben álltak, és oltalmazták a várost, keserű gyümölcseit érlelte a bűn, hogy a hitszegő Parisz kedvéért Helenét és a kincseket visszatartották a falak között.

De bűnt követtek el nemcsak a falakon belül, hanem a falakon kívül, a görögök táborában is. Odüsszeusz nem tudta megbocsátani Palamédésznek, hogy ő volt az, aki túljárt az eszén, és leleplezve alakoskodását, arra kényszerítette, hogy elhagyja házát, és részt vegyen a sokáig elhúzódó háborúban. Álnok cselt szőtt ellene: Palamédész sátrában nagy halom aranyat rejtett el, s egy trójai hadifoglyot rávett arra, hogy hamis levelet adjon át, mintha azt Priamosz írta volna Palamédésznek, egy halom aranyat ígérve neki, ha elárulja a görögöket. Agamemnón elolvasta a levelet, s mert az aranyat is megtalálta Palamédész sátrában, mint árulót halálra ítélte, és megköveztette. Mikor Naupliosz hírét vette fia halálának, maga is elhajózott Trója alá, hogy elégtételt kérjen ártatlanul elpusztított fiáért, de Agamemnón, a többi vezér egyetértése mellett, elutasította az apát, mire Naupliosz hazatért, s bejárva a görög városokat, az asszonyokat a távolban harcoló férjek ellen ingerelte. Különösen Argoszban járt sikerrel, hiszen Klütaimnésztrában amúgy is forrott a keserű indulat Iphigeneia feláldozása miatt.

A görög vezérek akkor még nem értek rá a hazatérésre gondolni. A bevehetetlen városfalon keresték a rést, ahol behatolhatnak, mint farkas az akolba. Addig is a Trója előtt elterülő síkon ütköztek össze a falak mögül előmerészkedő ellenséggel, s a környéken portyázva, békés városokat dúltak fel. Evvel Trója szomszédságát is magukra haragították, s miután kilenc év telt el így, sokan léptek a görögök ellen Priamosz népével szövetségre. Nemcsak Priamosz rokonai, Ankhiszész fia, Aineiasz, és Anténór két fia, Arkhelokhosz és Akamasz, hanem Ázsia sok más kiváló hőse is a trójaiak oldalán harcolt már. Megérkezett Trója erősítésére az Ida hegy lábánál épült Zeleiából Pandarosz, akinek Apollón ajándékozott íjat, Adrészteiából eljött Adrésztosz és Amphiosz, Meropsznak, a híres jósnak a fia, akiket hiába akart apjuk visszatartani a reménytelen harctól. A müsziaiak segítő csapatait Khromisz és Ennomosz, a madárjós vezette, az érthetetlen nyelvű kariaiakat Nomión két ragyogó gyermeke, Amphimakhosz és Nasztész, akik még a csatába is arannyal gazdagon díszített ruhában vonultak. Messze Lükiából, az örvénylő Xanthosz mellől jött el seregével Bellerophontész két unokája, Glaukosz, Hippolokhosz fia, meg Szarpédón, Zeusz és Laodameia gyermeke.

Kegyetlen portyázásaikkal nem gyengítették hát Trója ellenállását a görögök, csak saját ellenfeleik számát szaporították. Meg fényes hadizsákmányt ejtettek a feldúlt városokban, sok drága kincs mellett rabszolgákat, köztük fényesszemű leányokat hurcoltak magukkal. A fővezér jogán Agamemnón választotta ki elsőnek a maga részét, a többin megosztoztak a vezérek.

Így került Apollón khrüszéi papjának a leánya, Khrüszéisz, az „Aranyvárosból” Agamemnón sátrába, és így került Akhilleusz sátrába Briszéisz, akit a hős, bár csak dárdával szerzett rableány volt, a szeme fényénél is jobban szeretett.