Közzététel dátuma: Sep 23, 2016 8:25:26 PM
Pentheusz halála után Kadmosz fia, Polüdórosz lett Thébai királya, de ő sem uralkodott sokáig. Az ő korai halálát is Dionüszosz bosszújának tulajdonították az emberek, mert mint mondták, Pentheusszal értett egyet.
Amikor Polüdórosz érezte, hogy halála közeledik, kisfiát, Labdakoszt apósára, Nükteuszra bízta, de nemsokára ez is meghalt, és akkor Nükteusz testvére, Lükosz lett a gyámja, és a kiskorú király helyett ő uralkodott Thébaiban.
Amikor Labdakosz felnőtt, átvette nagybátyjától az uralmat, de fia, Laiosz, alig volt egyesztendős, amikor ő is meghalt, s így a kis királyfi nevelését és a királyi hatalmat megint Lükosz vette kezébe.
Nemhiába hívták Lükosznak, azaz „Farkas”-nak ezt a királyt, gonoszszívű, kegyetlen ember volt, feleségével, Dirkével együtt. Bátyjának, Nükteusznak nevelkedett egy leánya, aki olyan szép volt, hogy halandó létére Zeusz ajándékozta meg szerelmével. De az istenek szerelme veszedelmes ajándék a halandók számára. Antiopénak menekülnie kellett apja haragja elől, Sziküón királya, Epópeusz fogadta magához, de itt sem volt nyugovása.
Lükosz haddal támadt Sziküónra, Epópeuszt megölte, és Antiopét megbilincselve hurcolta magával. A szegény fogolyra útközben a Kithairón hegyén érkezett el nehéz órája, ikrei születtek, két szép fiúcska, de Antiopé kénytelen volt őket otthagyni az erdő szélén, úgy vánszorgott tovább a város felé, ahol Lükosz sötét tömlöcbe zárta, majd átadta Dirké királynénak, aki válogatott kínzásokkal gyötörte.
A két kitett gyermekre pásztorok akadtak az erdő szélén, fölnevelték őket, s az egyiket Zéthosznak, a másikat Amphiónnak nevezték.
Idővel aztán szép szál legénnyé serdült mindkettő, Zéthosz minden munkára kész, bátor és erőskarú őrzője lett a nyájnak, míg Amphión inkább csak gyönyörködtette a pásztorokat héthúrú lantjával, amelyet magától Hermész istentől kapott ajándékba. Elbűvölően szép hangokat csaltak ki belőle hozzáértő ujjai. Gyakran korholta ezért testvérét Zéthosz:
Akinek mindig csak a dalon jár az esze, sem magának, sem barátainak nem használ vele. Kövesd az én példámat, gyönyörködjön a füled a fegyverek zajában, kapálj és szánts, őrizd a nyájat, mert ha így folytatod, üres marad a házad!
De Amphión tudta, amit tudott, és mosolyogva válaszolta:
– A szép gondolat az izmos karoknál is többet ér, s hiába tölteném meg kincsekkel a házamat, ha a szépség kívül maradna, nem lennék boldogabb tőle. – És tovább pengette lantjának húrjait.
Teltek-múltak az évek. Zeusz nem feledkezett meg Antiopéról; bilincsei egyszer önmaguktól lehullottak tagjairól, a tömlöc ajtaja feltárult, a szegény megkínzott asszony kiszabadult, és a Kithairón felé vette útját. El is érkezett arra a vidékre, ahol annak idején világra hozta fiait, de hiába kért szállást a pásztorok tanyáján, maga Zéthosz volt az, aki szökött rabszolgának nézte, és durván elutasította.
Pedig Antiopé nagyon rászorult az oltalomra. Dirké királyné éppen akkor járta a Kithairón hegyét: Dionüszosz ünnepe volt, s a királyné őrjöngő asszonyok száguldó menetében ünnepelt. Így akadt rá Antiopéra, akit idáig hiába kerestek Lükosz emberei, miután üresen találták a tömlöcét. Most nem volt hová menekülnie, Dirké szolgái megragadták, és a királyné kegyetlen parancsot adott: kötözzék elvadult bika szarvához a szerencsétlent, hogy az vonszolja halálra.
Az utolsó pillanatban érkezett oda egy öreg pásztor, az éppen, aki a két fiút felnevelte. Felismerte Antiopét, szólította gyorsan a fiúkat, és azok anyjuk segítségére siettek. Antiopét kiszabadították, és helyébe a gonosz királynét kötözték a bika szarvához, az vad száguldozásba kezdett, s meg sem állt, amíg Dirké eltaposott testéből ki nem szállt a gonosz lélek.
Így érte utol a büntetés a kegyetlen királynét, de mert Dionüszoszhoz haláláig hű maradt, az isten halálában is megbecsülte. Ahol szörnyethalt, az isten forrást fakasztott a Kithairón hegyén, amelyet azután Dirké forrásának neveztek el.
Zéthosz és Amphión ezután Lükoszt is halállal akarta büntetni, de megjelent előttük Hermész, és kijelentette, hogy Zeusz megelégelte a bosszút: Lükosz tartsa meg életét, de adja át Kadmosz királyi székét Antiopé két fiának.
Ügy is történt. A két testvér azután hatalmas fallal vette körül a várost, és a falak építése közben bebizonyosodott Hermész szép ajándékának, a héthúrú lantnak a bűvös ereje. Mert mikor Amphión a húrok pengetésébe kezdett, és énekelt hozzá, az erdőből a szálfák, a hegyekből a kősziklák maguktól megindultak.
Zéthosznak és izmos társainak könnyű volt már mindent rendbe a maga helyére illeszteni, oda éppen, ahova minden kő és minden gerenda a lant szavát önként követve maga is kívánkozott.
Már a városalapító Kadmosz feleségét, Arész és Aphrodité isteni leányát is Harmóniának hívták; az isteni összhangot tükrözték most a városfalak is: az építők hét kaput emeltek, annak emlékére, hogy hét húrja volt Amphión lantjának. De úgy tudták a régiek, hogy az égbolton is hét bolygó van, s ezek mozgását kíséri a legszebb harmónia, az égi körök, a szférák zenéje, minden földi zene mintaképe...