Az alábbi szöveg kiegészíti Trencsényi-Waldapfel Imre: Görög regék című könyvének a thébai mondakörről szóló fejezeteit (ezek közül a kötetben az első az Európé, az utolsó az Oidipusz gyermekei).
A thébai mondakört feldolgozó antik irodalmi szerzők számára forrásokként a Kr. e. 7. században keletkezett Thébaisz című elveszett eposz, valamint a mítosz helyi verziói szolgáltak. Thébainak Eteoklész és Polüneikész trónviszályából fakadó megostromlása a trójai háborút megelőző legfontosabb események egyike, az epigónok hadjárata pedig közvetlen előzménye az akhájok Trója ellen indulásának – ebben a hadjáratban több olyan hérosz is részt vesz, aki Trója alatt is kitünteti magát vitézségével.
Az európai kultúra számára az antik görög tragédiaszerzők művei örökítették meg a mondakör történeteit, a Thébaival kapcsolatos mitologémák az ő tragédiáik nyomán kerültek be a köztudatba. A legismertebbek azok a történetek, amelyek Szophoklész drámáihoz szolgáltattak alapanyagot. Labdakosz utódairól szóló, ún. Labdakida-trilógiájából (Oidipusz király, Antigoné; a trilógia harmadik darabjának a címe sem maradt fönt); illetve a trilógiába nem tartozó Oidipusz Kolónoszban című darabból ismeri a hétköznapi ember a thébai mondakör cselekményét. De fontos további feldolgozás Aiszkhülosz Heten Thébai ellen, illetve Euripidész A phoinikiai nők című tragédiája is. A három szerző háromféleképpen tolmácsolja a Thébai város helyszínéhez kötődő történeteket, darabjaik cselekménye között ellentmondások vannak. Ez azt bizonyítja egyfelől, hogy a Thébaiszon kívül (amely maga is már csak feldolgozása a mitológiának) a helyi mítoszvariánsok is a költők forrásai voltak; és azt másfelől, hogy a mitológiától független, azon voltaképpen kívül álló mondanivalójához mindhárom szerző saját céljainak megfelelő változatokat használt fel a darabjában, illetve ezeket egészítette ki költői fantáziája segítségével.
Oidipusz születése, csecsemőkora
Oidipuszt az egyik mítoszváltozat szerint a jóslattól megrémült szülei kiteszik a Kithairón hegyére, ahol pásztorok találnak rá, és ők nevelik fel. Az a fordulat, hogy a thébai pásztor átadja a csecsemőt egy korinthoszinak (azaz nem hagyja sorsára, hanem gondoskodik életben maradásáról) biztosan Szophoklész költői leleménye, ilyen változata nincs a mítosznak.
Egy másik verzió szerint nem a Kithairón hegyre teszik ki Oidipuszt, hanem egy teknőbe fektetve tengerre bocsátják; vízi úton jut el Korinthoszba (más változat szerint Sziküónba), majdani nevelőszülei udvarába. Itt a tengerparton éppen ruháit mosó királylány talál rá a csecsemőre.
Oidipusz megöli apját, feleségül veszi anyját
Laiosszal már felnőtt korában egy ősi változat szerint a közben találkozik Oidipusz, hogy nevelőapjának, Polübosznak elrabolt kocsiját keresi. Miután megöli fel nem ismert édesapját, elveszi kardját, és hazatér Korinthoszba. Később, már mint Thébai királya Iokasztéval a gyilkosság helyszínén kocsizik át, és ekkor elmeséli feleségének a történteket. Bizonyságul a kardot is megmutatja, amelyet Laiosz özvegye természetesen felismer, és megérti, hogy új férje az előző gyilkosa. De azt akkor még nem sejti, hogy egyúttal fia is.
A mítosz ősibb (mindenképpen a Kr. e. 7. század előttről származó) verziói szerint a szphinxszel való küzdelem nem szellemi, hanem fizikai természetű: Oidipusz párviadalban győzi le a Thébait fenyegető szörnyet.
A Thébaisz azt a mítoszváltozatot rögzítette, mely szerint Oidipusz fiai apjuk ellen fordulnak, miután kiderül, ő volt Laiosz gyilkosa. Nem tisztelik atyjukat, gúnyolják, folyton célzásokat tesznek bűnére. Polüneikész például Laiosz aranyserlegében kínál bort Oidipusznak, hogy emlékeztesse a sok évvel korábban elkövetett, öntudatlan apagyilkosságra. Fivérével együtt a királynak kijáró porciónál lényegesen kevesebbet, hitványabbat küld Oidipusznak az áldozati állat húsából. A fivérek bezárják apjukat saját palotájának föld alatti helyiségébe, hogy éreztessék vele: szégyellik származásukat. E változatok szerint Eteoklész és Polüneikész gúnyolódása miatt mond Oidipusz átkot fiaira.
Homérosz az Odüsszeiában a mítosznak azt a változatát dolgozza föl, ami szerint Oidipusz házasságának vérfertőző voltát az istenek felfedik. Epikaszté (Homérosz ilyen néven ismeri Iokasztét) ennek következményeként öngyilkos lesz, de Oidipusz tovább uralkodik Thébaiban mindaddig, amíg az erünniszek halálba nem kergetik.
Oidipusz száműzetése és halála
Az Athénba száműzött (vagy elbujdokolt) Oidipuszról azt mondja a jóslat, hogy Thébai és Athén elkövetkezendő háborújából az a fél kerül ki győztesen, amelyik befogadja őt. E jóslat következtében Kreón, aki Iokaszté fivéreként Thébai Oidipuszt követő uralkodója, megpróbálja visszacsalogatni az elűzött királyt szülővárosába, de Thészeusz, Athén királya elutasítja Kreónt.
Polüneikész is felkeresi atyját Athénban, miután trónviszály alakult ki közte és Eteoklész között. A hatalmába vissza nem engedett trónkövetelő Oidipusz áldását kéri bátyja elleni háborújára, de nem kapja meg.
Oidipuszt isteni szózat hívja, hogy térjen meg a holtak birodalmába, itt az idő. Oidipusz engedelmeskedik a hívásnak, és egy titkos helyen elnyeli a föld. Thészeusz, aki egyedüli szemtanúja annak, hogy hol fogadta magába a föld az elűzött, vak királyt, csak halálos ágyán, gyermekeinek mondhatja meg a titkot, ez a feltétele ugyanis annak, hogy Oidipusz sírhelye áldást hozzon Athénra.
Oidipusz fiainak testvérháborúja
Oidipusz halála után Antigoné, aki elkísérte száműzetésbe apját, visszatér Thébaiba; csak ez után indul a hét hadvezér háborúja Oidipusz városa ellen.
Létezik olyan változat, amely szerint Eteoklész, Polüneikész, Antigoné és Iszméné nem Iokasztétól, hanem második feleségétől, Eurüganeiától született gyermekei Oidipusznak.
Iokaszté egy másik variáns szerint túléli Oidipuszt, és meg akarja akadályozni, hogy a fiúkra kimondott atyai átok beteljesüljön. Mindent megtesz, hogy kibékítse egymással Eteoklészt és Polüneikészt, de mikor a két hős elesik egymás kezétől, Iokaszté szíven szúrja magát egy karddal.
A két viszálykodó fivér jelleméről, a trónviszály megítéléséről is eltérő változatokban élhetett a mítosz, sőt a feldolgozásokból úgy tűnik, egymásnak e kérdésekben homlokegyenest ellentmondtak a verziók. Nem lehet pusztán költői kiegészítésekkel magyarázni azt, hogy Eteoklész Aiszkhülosz darabjában bátor hazafi, aki az atyai átok ismeretében, annak kikerülhetetlenségét elfogadva mégis harcba száll hazájának védelmében Polüneikésszel; ugyanakkor Euripidésznél hiú, becsvágyó uralkodóként jelenik meg. Polüneikészt hazaárulóként mutatja az egyik változat, áldozatként a másik.
Arról is eltérő változatok léteznek, melyik fivér az idősebb, melyikük kezdte meg a felváltva való uralkodást, és hogy miért kényszerült Polüneikész fegyverrel érvényt szerezni trónigényének. Az egyik verzió szerint Eteoklész az idősebb, emiatt ő az első uralkodó kettejük közül, és ahelyett, hogy átadná a trónt fivérének az egy év leteltével, elűzi őt Thébaiból. Egy másik változat úgy szól, hogy Polüneikész uralkodik először az idősebb jogán, és mert királysága idején ő száműzi (vagy legalább is hagyja elbujdokolni) Oidipuszt, a trónon őt váltó Eteoklész elkergeti a városból.
A Thébait ostromló hét hadvezér a régebbi mítoszverziók szerint hét különböző vidékről való volt, helyi istenek vagy héroszok. A klasszikus korban és később úgy hagyományozódott tovább a háború története, hogy mind a hét vezér valamilyen fokon Adrasztosz rokona. Hogy a hét hadvezér kicsoda, arról különböző verziók különbözőképpen tudnak, az sem egységes a változatokban, hogy maga Adrasztosz tagja-e a hétnek; de a hetes szám biztosan közös vonása a változatoknak.
A mitológia hétkapus városként ismeri Thébait, az ostromló seregek száma is azért hét, hogy egy-egy kaput egy-egy teljes hadsereg támadhasson. A régészeti leletek tanúsága szerint nem valószínű, hogy valóság lett volna a városfalon elhelyezkedő hét városkapu (hiszen a kor görög városainak falán egy-két kapu volt; Thébai romjait nem találták meg). A városfalon kívül azonban állhattak előbástyák, amelyek kapuival együtt könnyen meglehet a hét.
A társait a háborútól óva intő Amphiaraosznak (aki megjövendöli, hogy a vezérek közül csak Adrasztosz éli túl a háborút) további jóslatairól, intéseiről is tud a hagyomány. A Thébai ellen vonulók Nemeába érve megszomjaznak – az ottani királyfi dajkája (aki egy változat szerint nem más, mint a rabszolgasorba jutott Hüpszipülé lémnoszi királylány) készségesen elvezeti a sereget egy édesvizű forráshoz, ám ezalatt az őrizetlenül hagyott királyfit egy kígyó halálra marja. A forrásról visszatérő héroszok megölik a kígyót, a királyfi emlékére pedig megalapítják a nemeai játékokat. Amphiaraosz mindenesetre baljós jelnek tekinti a történteket, de senki nem hallgat rá.
A sereg Thébai felé vezető útjának utolsó akadálya az Iszménosz folyó, amin át kell kelni. Amphiaraosz óva inti vezértársait attól, hogy ezt megtegyék, de ezúttal sem ér célt a figyelmeztetés. Van olyan változata a mítosznak, ami szerint Amphiaraosz kivételével mindegyik támadó vezér gőgös és kevély; bűnük, hogy Thébai bevételét akár Zeusz akarata ellenére is készek megvalósítani.
Miután áldozatot mutatnak be Arésznak és Phobosznak, a vezérek sorsvetéssel döntik el, melyikük melyik kapuját ostromolja majd Thébainak.
Az Iliászban is megidézett mítoszverzió szerint Tüdeusz (a hét hadvezér egyike) egy ízben követségbe megy Thébaiba, ám egy csapat thébai katona lesből megtámadja. Tüdeusz egymaga egy kivételével minden támadóját megöli.
Mikor Eteoklész és Polüneikész párviadalt vív egymással, Eteoklész bal lábával hátralép, és így pajzsa mögül ledöfi Polüneikészt: a hasán sebesíti meg. Halottnak vélt testvérétől igyekszik elvenni fegyvereit Eteoklész, ám Polüneikész még él, és erejének utolsó megfeszítésével szíven szúrja kardjával Eteoklészt.
A temetés tilalma
A háború végeztével a diadalittas thébaiak megtagadják, hogy kiadják az elesett ostromlók holttestét az anyáknak, illetve a feleségeknek – a nők segítséget hívnak, hogy megadhassák a végtisztességet szeretteiknek. Thészeusz jár közben érdekükben; a sikert az egyik változat szerint békés úton, a másik szerint háborúval éri el.
Egy változat szerint Polüneikész eltemetésének tilalma nem Kreóntól származik: Eteoklész végrendelete tartalmazza azt.
Antigoné eltemeti Polüneikészt
Arról is több változatot ismer a mitológia, hogy ki temeti el Polüneikészt, pontosabban arról, hogy van-e társa Antigonénak. A Szophoklész által rögzített és továbbhagyományozott elképzeléssel szemben (hogy tudniillik Antigoné magára marad, mikor a végtisztességet meg kívánja adni bátyjának) mások szerint Iszméné segít nővérének. Együtt temetik el Polüneikészt, és Kreón bosszúja elől Argoszba menekülnek. Eteoklész fia, Laodamosz azonban üldözőbe veszi őket, a nővérek a plataiai Héra-szentélyben keresnek előle menedéket. Laodamosz felgyújtja a templomot, Oidipusz lányai bennégnek. Ennek a mítoszverziónak különlegessége, hogy Eteoklésznek és Polüneikésznek is felnőtt gyermekeiről tud.
Van olyan változat is, amelyben Antigoné társa nem Iszméné, hanem Polüneikész felesége, Argeia. A két nő nem eltemeti, hanem elhozza Polüneikész holttestét a párviadal helyszínéről, és arra a máglyára fekteti, amelyen Eteoklész teteme már az elégettetésre vár. Antigonét elfogja az őr, Argeiának sikerül elmenekülnie.
Ezt a történetet úgy is ismerték a görögök, hogy Antigoné egyedül, nagy nehezen hurcolja át bátyja holttestét a máglyához. Ennek a felfogásnak az emlékét őrzi, hogy a történet emlékére egyes helyeken a párviadalok helyszínétől a halotti máglyáig vezető utat még sokáig Antigoné vonszolóútjának nevezték.
Fennmaradt egy thébai monda arról is, hogy a halotti szertartás során Eteoklész és Polüneikész máglyáján (a két fivért jelképező) két lángnyelv lobogott, amelyek sosem tudtak összevegyülni.
Antigoné segítőjeként ismeri néhány további mítoszváltozat Haimónt is. Kreón ezért egyes változatokban mindkettejüket halálra ítéli és kivégzi. Más verzió szerint Kreón parancsára Antigonét a szintén halálra ítélt Haimónnak kellene megölnie, ám a kivégzés elmarad: Dionüszosz váratlanul megjelenik, és azt parancsolja Kreónnak, hogy adja áldását fia és Antigoné házasságára. Azt is megjósolja, hogy Haimónnak fiat fog szülni felesége.
Antigoné büntetése
Egy másik változat szerint, amelyben ugyancsak Haimónnak kell Antigonét kivégeznie, a királyfi azt hazudja apjának, hogy megölte szerelmét – de valójában kimenekíti őt a városból, és pásztorok őrizetére bízza. Itt, Thébai falain kívül titokban évekig együtt él férjként és feleségként Haimón és Antigoné; fiuk születik, aki ifjúkorában részt vesz a thébai versenyjátékokon. Ekkor Kreón ráismer a fiatalemberben unokájára, megérti, hogy Haimón becsapta, és éktelen dühbe gurul. Héraklész próbálja csillapítani a királyt, de eredménytelenül: Kreón nem hajlandó megkegyelmezni Antigonénak. Apja parancsára Haimón ezúttal kénytelen mégis kivégezni szerelmét, de rögtön ezután magát is megöli.
Az epigónok elfoglalják Thébait
Egy emberöltővel a Polüneikész indította háború után a hét hadvezér gyermekei (akiket epigónoknak, ’utódoknak’ nevez a hagyomány) újból ostrom alá veszik Thébait, de ők, apáikkal ellentétben, sikerrel is járnak: elfoglalják és lerombolják a várost.
Forrás:
A Mitológiai Enciklopédia szócikkei