Közzététel dátuma: Oct 18, 2012 1:56:22 PM
„Én vagyok Ahura Mazdáh, a Teremtő, az Igazságos! Tudd meg, Zarathustra*, hogy én alkottam meg a nap útját és a csillagokat, én ismerem a hold fogyásának és növekedésének okát. Én alkottam meg az eget, mely nem nyugszik oszlopokon, és mégsem zuhan le. Megalkottam a vizeket, a növényeket, az esőt, a szeleket s az élőlényeket.
Alkotásom harminc századon át maradt fenn öregség és halál nélkül. Ezen idő alatt sem fáradtság, sem öregség, sem éhség, sem szomjúság nem gyötörte a testeket. Megteremtettem az álmot, létrehoztam a nappalt és az éjjelt. Beoltottam teremtményeimbe a nemzés vágyát, hogy utóduk szülessen, és a férfi asszonyt találjon.
Megalkottam a fény világát, de a boldogokra rátört a rontás. A gonosz szellem a sötét mélységekben élt, de amikor a fény világának határához érkezett, megirigyelte a ragyogást, és felkiáltott:
– Lám, megalkottad a mindenséget, Ahura Mazdáh! De én a mindenséget ellenségeddé teszem!”
*
A világ kezdetben nem ismerte a pusztulást és az elmúlást. De a sötétség mélyén élő gonosz, Ahriman**, gyűlölte a jóságot és a bölcsességet, ő volt a halál, a tudatlanság, a csalás, a gyűlölet, a lázadás, a rombolás, az öldöklés. Gonoszsága saját hívei ellen fordult, irigységében és féltékenységében könyörtelenül elpusztította még őket is.
Ahriman a sötétség és a világosság határánál – ahol a tűzfolyam állta útját – szemlélte Ahura Mazdáh alkotását. És elhatározta, hogy mindenáron megsemmisíti a fény világát. Önteltségében azt hirdette, hogy pontosan kilencezer esztendő múlva diadalmaskodik a világosság felett. Máris eldicsekedett elkövetkezendő győzelmével, holott éppen az általa meghirdetett időben Ahura Mazdáh fog diadalmaskodni a sötétség és a pusztulás felett.
Ahura Mazdáh, a legfőbb úr mindentudó, ezért a gonosz lélek tettei nem maradtak titokban előtte. Mindenhatóságában eltilthatta volna a gonoszt a fény világától, de jól tudta, hogy a sötétség szelleme nem engedelmeskedik parancsának. Ahriman csak akkor menekül vissza a sötétség mélyére, amikor a világosság birodalmába behatolva, megverten és sebesülten távozik el a csatatérről. Mert eljön az idő, amikor Ahura Mazdáh megtöri a gonosz hatalmát, fegyvereit szétzúzza, csalásait és hazugságait leleplezi, és mindörökre száműzi a fény országából. Éppen azért engedte meg a teremtő, hogy Ahriman behatoljon a fény birodalmába, mert különben az idők végezetéig ott állt volna a fény és a sötétség határán, és a teremtmények gyötrelmeinek soha nem szakadt volna vége. Ahura Mazdáh nem torolta meg a bűnt, mielőtt elkövették, ezért csak akkor rendelte el Ahriman megsemmisítését, amikor az rátámadt a fény világára.
Ahura Mazdáh három részre osztotta az eget. A legfelső régió tiszta fényből és örömből alkotott erődítmény, amelyet a gonosz soha nem szennyezhet be jelenlétével. Ez a tiszták és igazak lakhelye. Itt élnek a tiszta hősök, akik diadalmasan küzdöttek a gonoszok seregei, a dévek ellen. E hősökre átsugárzik Ahura Mazdáh hatalmának egy paránya. Ők félelem nélkül nézhetnek szembe a dévek fegyvereivel, mert érinthetetlenek és sebezhetetlenek.
Az ég második részében megalkotta Ahura Mazdáh az embert és a többi élőlényt. Közülük az embernek adta a hatalmat, és eltöltötte bölcsességgel s az igaz dolgok ismeretével. Ez a hely a sötétség és a világosság erőinek küzdőtere. Ahura Mazdáh az ég e harmadának csúcsára erősítette a napot, a holdat és a csillagokat. Megparancsolta, hogy amint megjelennek a dévek seregei, induljanak útnak, keringjenek alkotása körül, hogy fényt sugározzanak a földre. Megalkotta az esőt és a jó szellemeket, hogy legyőzzék a varázslókat, akik teremtményeire támadnak. Ahura Mazdáh elrendelte, hogy az égitestek keringése szabályozza a nappalokat és az éjszakákat, a hónapokat és az éveket, az évszakokat, az évszázadokat és az évezredeket.
Ahura Mazdáh ezután megalkotta az igazakat és a győztes hősöket. Ezek az égi hősök időnként leereszkednek az emberek közé, hogy diadalmasan küzdjenek a dévek serege ellen, ha az emberek veszélyben forognak. Közülük kerültek ki a nagyok nagyjai: a hős Gajómarsz, Hósang és a próféta Zarathustra.
Ezután Ahura Mazdáh létrehozta a szenvedést, és beoltotta a hősök szívébe, hogy győzelmük után megismerjék a feltámadás és az üdvözülés örömét. Az élőlényeket halandóvá tette, hogy határt szabjon szenvedéseiknek, és ne taszítsa őket a reménytelenségbe, hanem felragyogtassa előttük a paradicsom gyönyöreit. De Ahura Mazdáh gondoskodott a földi élet folytonosságáról is. Az apák láthatják életük folytatását gyermekeikben, s míg a déveket örök szenvedés sújtja, a hősök szeme előtt új harcosok növekednek fiaikban és unokáikban.
És Ahura Mazdáh isteni hatalmával elválasztotta alkotása harmadik részét az égtől, megtöltötte sötétséggel, és kijelölte a gonosz lelkek lakhelyéül. Ez a régió a dévek börtöne, és ide kerülnek a gonoszok, akik elhagyják a jók seregét, és Ahriman szolgálatába szegődnek. Nagy lesz itt a szenvedés és nyomorúság, amikor a kijelölt ezredév elkövetkezik.
Amikor Ahura Mazdáh megalkotta a fegyvereket a dévek ellen, Ahriman rohamra indította seregeit. Létrehozta a dühöt, az öregséget, a csüggedést, az őrületet, a gyilkos mérget, az óriásokat és a dévek megszámlálhatatlan sokaságát. Ez a had zúdult Ahura Mazdáh alkotására. A világ sötétségbe borult, a lég megtelt a dévekkel, s azok egyre feljebb hatoltak a tiszta fény erődje felé. De soha nem érhették el az erődítmény falait, mert Ahura Mazdáh hitének láthatatlan varázskörébe ütköztek, és menthetetlenül lezuhantak a sötétség birodalmába.
*
Ahura Mazdáh végtelen idő óta létezik a fényes magasságokban. A tiszta világosságban trónol. Jósága határtalan; mindenható és mindentudó; trónusa, hite és ő maga mindig volt, van és lesz.
A gonosz lélek, Ahriman lent él a sötétség mélyén. Ahrimant düh és gyilkos akarat tölti el. Ő mindöröktől fogva létezett, és ma is létezik, de léte nem örök.
Ahura Mazdáh világossága és Ahriman sötétsége között üres térség húzódik. Itt találkozik a véges a végtelennel, a sötétség a világossággal, de nem érintik egymást.
Ahura Mazdáh mindentudó. Tudott a gonosz lélek létezéséről, és azt is tudta, hogy milyen fegyverekkel kell küzdeni ellene.
Ahriman szelleme lassú. Csak évezredek múltán vette észre Ahura Mazdáh létezését. Elhatolt a fény határáig, és Ahura Mazdáh ragyogása láttán elhatározta, hogy megragadja őt, és megsemmisíti. De a fény hatalma erősebb volt a sötétség pusztításvágyánál, és visszaverte Ahriman támadását. Ekkor a gonosz leereszkedett a sötétség mélyére, és megalkotta a dévek és más romboló szellemek seregét. Ahura Mazdáh látta a gonosz lélek alkotását, és visszataszítónak találta. Midőn Ahriman megpillantotta Ahura Mazdáh művét, megcsodálta. Ahura Mazdáh végtelen kegyelmében akkor békét ajánlott neki, noha tudta, hogy vállalkozása eredménytelen marad.
– Ó, Ahriman! – kiáltotta. – Segítsd alkotásomat, és magasztald! Cserébe halhatatlanságot nyersz, és nem ismered meg az öregséget, a pusztulást. Ha nem kezdesz harcot ellenem, elkerülöd a vereséget.
De Ahriman fennhéjázva üvöltötte:
– Nem segítem, és nem is magasztalom művedet, inkább elpusztítom és megsemmisítem! Magam mellé állítom az egész világot, és fellázítom ellened.
Ahura Mazdáh látta, hogy határt kell szabnia kettejük harcának, különben végtelen küzdelem kezdődik, és a gonosz végül megnyeri magának a teremtményeket. Ezért így szólt:
– Legyen hát. Kezdődjék a harc! De kössünk szerződést, hogy a csata kilencezer év múlva véget ér.
Ahriman elfogadta az ajánlatot. És Ahura Mazdáh tudta, miként fog lezajlani a küzdelem. Az első háromezer évben mindenben az ő akarata diadalmaskodik. A második háromezer évben a sötétség és a világosság erői kétségbeesett csatákat vívnak, de döntés nem születik. A harc utolsó háromezer esztendejében pedig a világosság megsemmisíti a sötétséget, és tönkreveri az Alkotás elpusztítására teremtett Ellenalkotást.
Ezután az Alkotó elénekelte a hit szent himnuszát. És Ahrimant megbénította az imádság huszonegy szava. Megértette, hogy Ahura Mazdáh győzelme elkerülhetetlen. Amikor a himnusz első hét szava elhangzott, egész testében reszketni kezdett, a tizennegyedik szónál térdre hullott, s a szentének utolsó hangjaira tehetetlenül bukott alá a sötétség birodalmába, és magához sem tért bénultságából teljes háromezer esztendeig.
*
Ahura Mazdáh először az isteni lényeget alkotta meg. A boldogság szelleme elárasztotta lelkét, és elmélkedni kezdett a teremtésen, mert a teremtés őt tette a mindenség urává, a gonosz kérlelhetetlen ellenfelévé. És látta, hogy Ahriman rombolásait csak a teremtés szüntetheti meg, és megértette, hogy a teremtés beteljesüléséhez meg kell alkotnia az időt. csak az idő létezése teszi lehetővé az alkotást, de az idő keletkezése után Ahriman seregei is megindulnak. Ahura Mazdáh megteremtette hát az időt, mert tudta, hogy a gonoszt csak harcban győzheti le. Először megalkotta a végtelen időt, majd belőle a végeset, s a véges időből a boldogtalanságot, mert a véges sajátja a rossz, a pusztulás, az elmúlás, a halál.
Ahura Mazdáh tehát először az időt hozta létre. A végtelenből a végest, mert a gonosz megsemmisítéséig tizenkétezer véges év telik el. Az idő elől senki sem menekülhet, hiába emelkedik a magasba vagy búvik a mélységbe.
Ahura Mazdáh ezután saját lényének fényéből megalkotta a teremtés formáját, fehér, ragyogó tűz alakjában. Ahura Mazdáh fegyvere a fény, a gonosz lélek ellenben – akár az éjjeli ragadozók – a sötétséget kedveli, a bűnös sötétséget. Így alkotta meg Ahriman a dévek lényegét, a szenvedést, a kárhozatot és a hazugságot.
Ezalatt Ahura Mazdáh a fényből megteremtette az igazságot. A végtelen ragyogásból megformálta egy pap alakját, és ennek belsejébe helyezte művét. És a pap nem volt alávetve az idő törvényeinek. A papból sugárzott elő a szent ima és az igaz vallás, Ahura Mazdáh imádata. Ahura Mazdáh ezután megalkotta az eget tiszta boldogságból, majd az álmot, a szelet, a törvényességet, a pert, a békét és a szentséget.
Ahura Mazdáh létrehozta a vizet, a földet, a növényeket, az állatokat és az embert. Éspedig így: a végtelen fényből a tüzet, a tűzből a szelet, a szélből a vizet, a vízből a földet, és a földből valamennyi testtel bíró teremtményét.
Az eget azért teremtette, hogy védőbástya legyen a gonosz ellen. A vizet azért, hogy szomjúsággal verje a gonoszt, a földet azért, hogy fenntartsa az élőlényeket, a növényeket azért, hogy táplálják a hasznos jószágot, a jószágot az igaz emberek táplálékául, és az igaz embereket azért, hogy lesújtsák a dévek seregeit.
Az ég világos, áttetsző fémből készült, és alakja egy roppant tojáshoz hasonló. Az ég boltjának hossza, szélessége és magassága egyenlő. Csúcsa a végtelen fényhez van erősítve.
A víz az ég anyagából készült, segítőtársai a szél, az eső, a köd, a vihar és a hó.
A föld a víz anyagából készült, kerek, lapos, és határa a végtelen távolba vész. Ahura Mazdáh a föld egyharmadát kőkeményre formálta, a másik harmadát homokkal töltötte meg, a harmadik részt pedig lágyan hagyta, mint az agyagot. Aztán magvakat helyezett a földbe, ezekből nőttek ki a hegyek. A föld kemény, durva öltözéket visel. A föld alatt mindenütt víz van.
A növény először a föld közepén bújt elő. Egy lábnyi magasságra növekedett; ágai, tüskéi és levelei nem voltak. Minden későbbi növényfajta sajátosságait magában rejtette. A víz és a tűz segítségével fejlődött, mert a növények erejét a tűz és a víz adja.
Ahura Mazdáh ezután megalkotta az Ős Bikát, és a föld középpontjába helyezte. Az Ős Bika hatalmas volt, és ragyogó, mint a hold. Ahura Mazdáh a Daiti folyó egyik partján földből megalkotta az Ős Bikát, és a folyó másik partján földből megalkotta az első embert, Gajómarszot. Gajómarsz látott és hallott, két szeme és két füle volt, és a Teremtő szájat is adott neki, hogy szavával elriassza a gonoszt, és hirdesse Ahura Mazdáh igéit. Gajómarsz volt az „ősalak”, az ő magvából és az ő hasonmására születtek az emberek. Ahura Mazdáh Gajómarsz és az Ős Bika magvát égi fényből és frissességből alkotta, mert az élők magva nem vízből, hanem tűzből keletkezett. A magvakat elhelyezte Gajómarsz és az Ős Bika testébe, hogy szaporodjanak, és az élőlények végtelen sokasága származzék tőlük.
Ahura Mazdáh negyven nap alatt teremtette az eget, majd öt napon át pihent. A vizet ötvenöt nap alatt alkotta meg, majd ismét öt napig pihent. A föld teremtése hetven napig tartott, a növényeké huszonötig, az állatoké hetvenig, és az emberé ugyancsak hetven napig; és a teremtések között mindig öt napot pihent. Így telt el a teremtéssel egy teljes év.
És midőn a Teremtő elkészült alkotásával, kezdetét vette a könyörtelen küzdelem a hit és a hitetlenség, a világosság és a sötétség, Ahura Mazdáh és Ahriman között.
* Zarathustra: a Kr. e. 7-6. században végbement vallási reform vezére, az Avesztá egy részének feltételezett szerzője, a megreformált vallás prófétája.
** Ahriman: nevéből származik a magyar ármány szó.
(Forrás: Román József: Mítoszok könyve. Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1963. 379-386. old. Az iráni népek ősi teremtésmítoszai nem maradtak fenn, de mitológiájuk más történeteiből, illetve az Avesztából, szent iratukból valamilyen mértékben rekonstruálhatóak elképzeléseik a világ keletkezéséről. Az első sorkihagyás után későbben keletkezett szöveg következik.)