Közzététel dátuma: Sep 16, 2016 10:59:22 PM
Sokáig élt nőtlenül Küprosz királya, Pügmalión, amikor egyszer hófehér elefántcsontból csodálatosan szép szobrot faragott ki vésőjével. Maga számára is váratlan meglepetés volt, amikor az elefántcsontnak a művészet olyan szép alakot adott, amilyennel soha még asszony nem született a földön. A szobor alkotója szerelemre gyulladt saját alkotása iránt.
Mert olyan volt ennek az elefántcsont szobornak az arca, mint egy igazi leányé: arcvonásai mintha csak éltek volna, s mintha már mozdulni is akarna, csak a szemérmes félénkség parancsolna rá nyugalmat. Csodálkozva nézte Pügmalión, és többször megtapogatta kezével, hogy eleven test-e, vagy élettelen elefántcsont csupán, s nem tudott abba belenyugodni, hogy nem él.
Csókokkal illette az arcát, és úgy érezte, hogy az viszonozza, beszélt hozzá, és megölelte, de gyöngéden fogta, mert félt, hogy ujjainak érintése nyomán folt marad finom bőrén. Elhalmozta becéző szavakkal, majd leánykáknak kedves kis ajándékokat hozott neki, kagylókat és kerek kavicsot, kicsiny madarakat és ezerszínű virágot, liliomot és tarka labdákat s a Nap leányainak könnyeiből született borostyánkövet. Fel is öltöztette drága ruhákba, ujjára ékköves gyűrűt húzott, nyakába hosszú láncot akasztott, bíbor térítőkkel takart kerevetre fektette. De a szobor néma maradt és érzéketlen.
Eljött Aphrodité istennő ünnepe, amelyet egész Küprosz nagy fénnyel ült meg. Aranyozott szarvú, fehér nyakú teheneket vágtak le az áldozati oltár mellett, és füstölgött az illatos tömjén. Bemutatva az áldozatot, az oltár mellett állt Pügmalión, és félve kimondani igazi kívánságát, így imádkozott:
– Ha ti, istenek, mindent képesek vagytok megadni, hát legyen az én hitvesem az elefántcsonthoz hasonló!
Az aranyos Aphrodité, aki maga is jelen volt a tiszteletére rendezett ünnepen, megértette a küproszi király rejtett kívánságát, és tudta, hogy az arra gondol, hogy maga az elefántcsont szobor legyen az ő hitvesévé. S az áldozati tűz háromszor lobbant fel, s a lobogó láng magasan emelkedett hegyével a levegőbe: ez volt a jele annak, hogy az istennő meghallgatta az imádságot.
Hazasietett Pügmalión, és keresi a leányszobrot. Hát amint megérinti, érzi, lágyul az elefántcsont, merevsége fölenged, akár a viasz, ha nap éri, s ami a legjobban bizonyította, hogy a szobor megelevenedett: ereiben vér lüktetett. S mikor csókjaival illette Pügmalión, már elpirult a szoborból lett leány, s félénken kinyitva szemét, egyszerre pillantotta meg a napvilágot és kedvesét, kinek szerelme életre keltette.
Hálatelt szavakkal mondott köszönetét Pügmalión a jótevő istennőnek, és házasságot kötött a csodálatos leánnyal. A menyegzőn Aphrodité istennő is megjelent, s esztendőre a királyi párnak fia született: Paphosz, aki utóbb Küprosz szigetének Aphrodité szentélyéről híres városát, Paphoszt alapította.