Közzététel dátuma: Jan 23, 2019 5:12:59 AM
A Bukovinai székely népmesék harmadik kötete négy jeles andrásfalvi és hadikfalvi, illetve marosludasi születésű mesemondó meséit tartalmazza. […] A szövegeket Sebestyén Ádám 1970 és 78 között vette hangszalagra [a mesemondók] mai lakóhelyén, a Tolna megyei Kakasdon. Ekkor még valamennyien aktív mesemondók voltak. Azóta Palkó József és Derék Károly meghalt, Kovács Péter megöregedett, László Györgyné azonban magas kora ellenére is eljár a termelőszövetkezetbe, és szép meséivel mulattatja munkatársait.
[…]
László Györgyné Kerekes Borbála, vagy ahogy a kakasdiak nevezik, Pius Gyurkáné szülei 1905-ben vándoroltak ki Hadikfalváról, és Marosludason (Maros-Tolna vármegye) telepedtek le. Bori néni itt született 1909-ben. Ma a kakasdi Egyetértés Tsz. nyugdíjas dolgozója. Igen jó mesemondó. Huszonegy elmondott meséjét még Ludason tanulta az öreg székely telepesektől, kukoricafosztás és dohánysimítás közben.
„Egy-egy kedvelt meséjével a téesz földjein mindennap a déli pihenő ideje alatt meglepi a vele együtt dolgozókat – írja róla Sebestyén Ádám. – Bori néni kissé gyorsan beszél, de mégis igen szépen, élethűen eleveníti meg a mese hőseit, és közben feszült figyelmet tud kiváltani hallgatóiban.”
Különösen a hosszú, bonyolult tündérmeséket kedveli s mondja el szívesen. Meséi közeli párhuzamai nem egyszer Benedek Elek meséi között találhatók. Mikor efelől kérdeztük, határozott hangon mondta, hogy ő meséket könyvből nem szokott olvasni, s Benedek Eleknek hírét se hallotta. Valószínűnek kell tartanunk tehát, hogy ezek a mesék még Ludason vagy Bukovinában, Hadikfalván kerültek a szóbeliségbe, s a jóbeszédű székely mesemondóktól tanulta meg őket Bori néni.
Van egy másik lehetőség is: Benedek Elek a Magyar mese- és mondavilág utószavában (V./2. kötet, 250. old.) köszönetet mond népmeséi átengedéséért Kolumbán Samu dévai tanárnak. Róla tudjuk, hogy sokat gyűjtött a dévai bukovinai székely telepesek között. Így az sem lehetetlen, hogy a Bori néni által elmondott mesék egy részét nem Benedek Elektől tanulták a bukovinai székelyek, hanem megfordítva, ő dolgozott fel bukovinai székely népmeséket. Fájdalom, nem tudjuk pontosan, hogy melyik meséi származnak a bukovinai székelyektől […], mivel Benedek Elek a székely gyűjteményekből átvett meséknél többnyire nem jelöli a forrást.
[…]
18. Az égig érő fa. […] Ez a mese is, mint László Györgyné annyi más meséje, Benedek Elek egy meséjével hozható kapcsolatba (Magyar mese- és mondavilág I./1. kötet, 14-27. old.: Az égig érő fa), melyet egyik korábbi saját gyűjteményéből emelt át ide (Székely mesemondó 72-83. old.: Az égig érő fa). Dégh Linda feltételezi, hogy [a történetnek] valamennyi [az itt olvasható] meséhez hasonló felépítésű változata közvetve vagy közvetlenül Benedek Elek meséjére vezethető vissza […]. Ismerve Benedek Elek meséskönyveinek rendkívüli népszerűségét, [Dégh Linda] feltevése nem látszik valószínűtlennek, de azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a mese nem a [Benedek Elek] által költött, hanem az általa gyűjtött mesék közül való, s az sem lehet véletlen, hogy a változatok nagy részét éppen a székely földön jegyezték fel, a mesének tehát gyökerének kell lenni a székely szóbeliségben is. Ezt támasztja alá Palkó Józsefné (Kakasdi népmesék 1. kötet 184-193. old.: Égig érő fa) és Fábián Ágostonné (Bukovinai székely népmesék 1. kötet 284-289. old.: Az égig érő fa) idevonatkozó meséje is. A típuskompozíciónak nyolc változata ismert az egész magyar nyelvterületről. Az égig érő fa meséjét főként Kelet-Európában jegyezték fel.
Forrás: Bukovinai székely népmesék (Sebestyén Ádám gyűjtése). A Tolna megyei Könyvtár kiadása, 1983. 3. kötet, 301-327. old. A jegyzeteket összeállította: dr. Kovács Ágnes