31. Aiasz

Az Akhilleusz temetésére következő nap reggelén Diomédész, Tüdeusz fia fegyverbe szólította a görögöket:

– Fogjuk lovainkat a harci szekerek elé, társaim, öltsük fel fényes fegyvereinket, és támadjunk tüstént, nehogy a trójaiak elbizakodjanak, s azt higgyék, hogy már bátorságban élhetnek, mert Akhilleusz nincs többé.

De Aiasz, Telamón fia, aki csak ritkán szólalt meg a tanácsban, és inkább a fegyverforgatásban tűnt ki, ezúttal más véleményen volt.

– Nem kell attól tartanunk, hogy a trójaiak erőre kapnak, amíg én élek – majd, hogy senkit magára ne haragítson, sietve hozzátette: – és amíg te élsz, Diomédész, vagy a derék Agamemnón.

Azután elmondta, amit csak ő tudott: Thetisz egyedül neki – mint rokonnak – jelentette be előre, hogy feljön megint a tenger mélyéről, fia emlékére versenyjátékot rendez, és a győzteseket fényes jutalmakkal megajándékozza.

Megvárták hát a görögök, amíg Thetisz – mint hajnali szellő – felszállt a habokból, és a versenydíjakat középre helyezte.

Az öreg Nesztor már nem tudott sem az ökölvívásban, sem a birkózásban, sem a testi erő és ügyesség más próbatételében részt venni. De ő sem maradt el a többi mögött, értelmét nem törte meg sem a kor, sem a bánat, s így ő állt fel elsőnek, hogy Akhilleusz tetteit magasztalja. Péleusz és Thetisz lakodalmával kezdte, és megénekelte az istennőt, aki maga is jelen volt, és gyönyörűséggel hallgatta. Azután elsorolta a győzelmeket, amelyeket Akhilleusz Trója alatt aratott. A körben ülők mind emlékeztek mindenre, de élvezték Nesztor ékesszólását. Az első jutalmat hát neki ítélték, egyetértett az ezüstcipellős istennő, és neki adta azokat a gyorslábú lovakat, amelyekkel egykor Télephosz hálálta meg Akhilleusznak, hogy sebét meggyógyította.

Bőkezűen megjutalmazta Thetisz a sorra következő versenyszámok győzteseit is. A versenyfutásban Aiasz, Oileusz fia nyert. A birkózásban Diomédész és Aiasz, Telamón fia között megosztották a versenydíjat. Az ökölvívásban senki nem mert kiállni Idomeneusszal, s így ő verseny nélkül nyerte el a fogatot, amelyet Szarpédóntól zsákmányolt Patroklosz. A céllövészetben Teukrosz, Aiasz féltestvére győzött, a diszkoszvetésben Aiasz, Telamón fia, a távolugrásban Agapénór, a dárdavetésben Eurüalosz. A birkózás és ökölvívás fogásait egyesítő pankrationban Aiasznak, Telamón fiának nem akadt méltó versenytársa. Atreusz két fia se maradt győzelem nélkül: Menelaosz a kocsihajtásban, Agamemnón a lóversenyben szerezte meg az elsőséget.

Így folytak le a versenyjátékok Akhilleusz sírja körül, a Hellészpontosz partján. Csak Odüsszeusz nézte szomorúan a többieket. Még amikor Akhilleusz holttestét védték a görögök, jobb térdén a trójai Akón megsebesítette. Odüsszeusz visszavágott, és halálos csapást mért a trójaira, de sebe nehezen gyógyult, és ezért nem tudott egyetlen versenyszámban se részt venni még.

Hátravolt a legfényesebb versenydíj: Akhilleusz teljes fegyverzete, amelyet Héphaisztosz készített Thetisz hős fia számára. Azt helyezte most az istennő középre, és így szólt:

– A versenyjátékoknak hát vége, és elfogytak a versenydíjak, amelyeket én, a fiát gyászoló anya, Akhilleusz társainak kitűztem. De itt vannak még a halhatatlan fegyverek, ezeket annak szántam, aki a legkiválóbb valamennyiőtök között, és aki az Akhilleusz holttestéért vívott küzdelemben az első volt.

Erre már felcsillant Odüsszeusz szemében a remény, hiszen éppen Akhilleusz holtteste védelmében kapta a sebet, amely imént a versenyjátékoktól visszatartotta. De Aiasz, Telamón fia is igényt tartott az elsőségre, s gőgösen támadt Laertész fiára:

– Hogy is vehetnéd fel velem a versenyt te, aki mindig csak ravaszságon töröd a fejedet, és a háborúba is csak kénytelen-kelletlen jöttél velünk, mert Palamédész túljárt az eszeden?

Odüsszeusz se hagyta magát:

– A harcban is megálltam mindig a helyemet, de találékony eszemmel is a görögök javát szolgálom, mint ahogyan értelem vezeti az embereket akkor is, ha hatalmas kőszálat kell kivágniok a hegyen, vagy ha a veszélyes tengerre eresztik hajójukat, vagy náluk erősebb vadat, oroszlánt és párducot ejtenek el.

Így vetélkedett a két hős. A döntést Nesztortól, Idomeneusztól és Agamemnóntól várták, mert az ő ítéletükben mindketten megbíztak. De Nesztor egyiket sem akarta megsérteni avval, hogy a másikat részesíti előnyben.

– Bízzuk a döntést a trójaiakra – tanácsolta bölcsen –, az a legkiválóbb, akitől legjobban retteg az ellenség!

Sok trójai fogoly volt a görög táborban, azokat ültették most maguk közé a vezérek, s feledtetve velük méltatlan rabszolgasorsukat, bírákká tették őket Odüsszeusz és Aiasz perében. És a trójai foglyok Odüsszeusz javára döntöttek. Atreusz fiai, Agamemnón és Menelaosz jóváhagyták az ítéletet, és így Akhilleusz fegyverei Odüsszeusznak jutottak.

Thetisz ezután nővéreivel, a Néreiszekkel együtt visszatért a tengerbe. A földön nem volt már több keresnivalójuk, de halhatatlan gyászuk Thetisz halandó fiáért örökké megmaradt szívükben, és haraggal gondoltak Prométheuszra, akinek a jóslatára hallgatva kényszerítette Zeusz az istennőt, hogy halandó királyhoz menjen feleségül.

– Bizony megérdemelte a titán, hogy kemény bilincsbe verjék, és a sas vájja csőrét a májába – mondta nővéreinek Kümothoé, és a kékhajú Néreiszek mind igazat adtak neki.

A Nap lenyugodott, az Éjszaka árnyékkal vonta be a mezőket, és az Égen feltűntek a csillagok. A görögök nyugovóra tértek, elnyomta őket az álom és az édes bor, amelyet Idomeneusz hozott magával hazájából, Kréta szigetéről.

Csak Aiasz volt ébren, nem hagyta aludni a keserűség. Fájt a szíve Akhilleusz fegyverei után, de még jobban marta a sértett hiúság, s ennél nincs az embereknek gonoszabb tanácsadója. Lelkét kegyetlen bosszúvágy töltötte el, és az éjszaka leple alatt elindult a vezérek sátra felé. Először Agamemnón és Menelaosz életét akarta kioltani, mert nekik tulajdonította, hogy nem lett az övé Akhilleusz fegyverzete, azután meg Odüsszeusszal, a győztes vetélytárssal akart gyorsan végezni. De Pallasz Athéné őrületet bocsátott rá, s a vezérek sátrai helyett az aklok felé irányította lépteit, ahol a zsákmányolt birkákat őrizték a foglyul ejtett pásztorok.

Aiasz a nyáj ellen fordította fegyverét, mert őrületében a kosokat nézte a görögök vezéreinek. Kettőt már le is ölt közülük, Agamemnón és Menelaosz helyett, egyet meg a sátrába vonszolt, hogy válogatott kínzások között mészárolja le, mert az hitte, hogy Odüsszeusz került a keze közé. Riadtan nézte az őrült tombolást Tekméssza, a fríg Teleutasz leánya, akit Aiasz dárdán szerzett rabszolganőből tett feleségévé, és tanácstalanul álltak körötte bajtársai, a szalamiszi hajósok. Maga Odüsszeusz is elborzadva látta, mivé fajult Aiasz indulata, mikor Pallasz Athéné odavezette a sátorhoz, hogy titkon meglesse vetélytársát.

Rettenetes volt másnap Aiasz kijózanodása, amikor elmúlt róla az őrület, és a lemészárolt kosok között találta magát. Szégyenében elvonult az emberek szeme elől, és karját a Nap felé tárta, amely ekkor már magasan járt az égen, és így imádkozott:

– Héliosz, ki fenn a magasban hajtod szekeredet, ha majd szülőhazám, Szalamisz szigetére tekintesz, tartsd vissza egy kicsit aranygyeplődet, és vidd meg halálom hírét apámnak, az ősz Telamónnak, és anyámnak, a szegény Eriboiának, aki, tudom, majd az egész várost felveri panaszos jajszavával!

Az a kard volt vele, amelyet Hektórtól kapott, amikor egy félbemaradt párviadal emlékére elcserélték fegyvereiket; a kard markolatát most a földbe ásta, és kiálló hegyébe dőlt. Így vetett véget életének Aiasz önkezével, de Hektór kardjával, amely a trójai hős halála után is megölte azt a görög hőst, akinél csak Akhilleusz volt kiválóbb, amíg élt. Tekméssza és a szalamiszi hajósok kétségbeesetten keresték mindenütt, de csak holttestét találták meg a bokrok között.

Keserves panaszra fakadt Tekméssza, siratta Aiaszt meg saját sorsát és kisfiukat, Eurüszakészt, akit immár nemcsak a trójaiaktól, hanem Aiasz egykori fegyvertársaitól is féltenie kellett.

A gyászra érkezett meg Teukrosz, Aiasz féltestvére, pedig azért sietett haza portyázásairól, hogy megmentse bátyja életét: Kalkhasz jósolta meg neki, hogy ez a nap súlyos veszedelemmel fenyeget. De már egyetlen testvéri kötelessége maradt csak: Aiaszt illően eltemetni.

Atreusz fiai ezt is meg akarták akadályozni.

– Ne merje senki eltemetni őt, hiszen a vezérek életére tört – jelentette ki Menelaosz, aki elsőnek érkezett oda. – Vessétek a tengermellék homokjára, a parti madarak martalékául!

De Teukrosz nem törődött vele, a szalamiszi hajósokra bízva Tekmésszát és a kis Eurüszakészt, hozzálátott, hogy sírhelyet keressen. Hamar visszajött aztán, mert meglátta, hogy Menelaosz távozása után Agamemnón lépett a gyászolókhoz. Ez még durvábban támadt Teukroszra:

– Hogyan? Te mersz szembeszállni a mi parancsunkkal, te, barbár rableány gyermeke, elfelejtve származásodat?! Állíts szabad embert szószólónak magad helyett, ha velünk van dolgod, én ugyan nem hallgatok rád, de nem is értem a barbár beszédet!

Elöntötte erre az indulat Teukroszt, és önérzetesen válaszolta:

– Rabszolga én? Barbár anya gyermeke? És az voltam akkor is, amikor hős bátyámmal együtt harcoltam a trójaiak ellen? És te mi vagy, híres Agamemnón? Nem tudnád, hogy ősöd, Pelopsz is Phrügiából származott, és anyád a krétai Aeropé volt, akit apád, Atreusz házasságtörésen ért, és a tengerbe vettetett? Az én apám Szalamisz királya, Telamón, és anyám is királyleány volt, Hészioné, a trójai Laomedón leánya, apám Héraklésztól kapta jutalmul őt. Hát tudd meg, nem hozok szégyent apám fejére, és ha meg kell halnom, szívesebben halok meg bátyám tisztességéért, mint sógornődért, a spártai Helenéért!

Odüsszeusz megjelenése vetett véget a viszálynak.

– Hallgass meg, Agamemnón – mondta Teukrosz mellé állva. – Ne akadályozd tovább a hős eltemetését, s ne győzzön szívedben a gyűlölet az igazságon. Leginkább az én ellenségem volt ő azóta, hogy Akhilleusz fegyverei nekem jutottak, én mégsem tagadom, hogy egyetlen görögöt se láttam Trója alatt nála nagyobbat, Akhilleuszon kívül. Nem való a halottat megfosztani attól, ami neki jár, nem őt, hanem az istenek törvényeit sértenéd meg vele!

Odüsszeusznak nem akart ellentmondani Agamemnón, eltávozott hát, de Aiasz temetésén Odüsszeusz se vett részt, mert Teukrosz tartott tőle, hogy Aiasz még holtában se látná szívesen sírja körül.