Embedded Files
A harmadik fajta történet Héraklészról az egyes istenekkel való megküzdés. Ez utóbbi azt jelzi, hogy a héroszok korában az istenek és az emberek közötti különbség olyan kicsivé vált, hogy elképzelhető volt, hogy egy halandó megsebesítsen egy halhatatlan istent (Héraklész Arésszal vív párviadalt).
A Hérakleisz mellett további fontos irodalmi források időrendben: egy a Hésziodosz köréhez tartozó szerző Héraklész pajzsa című eposza; egy ismeretlen szerző Oikhalia elfoglalása című elbeszélő költeménye; lírai költők művei; és Szophoklész Trakhiszi nők című, valamint Euripidész Héraklész című tragédiája.
A második történettípus Héraklésszal kapcsolatban az eposzhősökre jellemző haditettek. (Ilyenek a tizenkét munka mellékepizódjai is: Trója ostroma)
A tizenkét munka: 1. a nemeai oroszlán bőrének megszerzése; 2. a lernéi hidra elpusztítása; 3. a kerüneiai szarvas elvitele Eurüsztheusznak; 4. az erümanthoszi vadkan elfogása; 5. Augeiasz istállójának megtisztítása; 6. a réztollú, emberevő madarak elűzése a sztümphaloszi mocsárból; 7. a rendkívüli vadságáról híres krétai bika elvitele Eurüsztheusznak; 8. Diomédész thrák király emberhússal táplált, vad kancáinak elfogása; 9., Hippolüté amazónkirálynő övének megszerzése Eurüsztheusz lánya, Admété számára; 10. Gerüón marháinak elhozatala Mükénaibe; 11. a heszperidák aranyalmáinak elhozása Eurüsztheusznak; 12. Kerberosz felhozatala az alvilágból. A görög mitológia (és általában a mitológiák) zavarba ejtő mértékű változatosságát ismerve meglepő, hogy a munkák tartalma minden verzióban azonos, eltérés csak a munkák elvégzésének sorrendjében akad.
Héraklésszel kapcsolatban háromféle történetet őrzött meg a hagyomány: az első csoportba a héroszi munkák tartoznak, amelyekben visszatérő elem a mitológia ősi rétegéből származó szörnyeknek, illetve ezek leszármazottainak legyőzése, általában megölése. Ez alapján Héraklészt a görög mitológia egyik nagy „rendcsinálójának” lehet nevezni: Zeusz fia a Zeusz által képviselt rendet hivatott megvalósítani a világban. Ebben a rendben nincs helye semminek, ami nem emberi vagy emberszabású; ami fenyegeti az embert és világát. Héraklész tizenkét munkájáról szól Peiszandrosz Rhodiosz Hérakleisz című elbeszélő költeménye (az i. e. 6. századból), az ókoriak számára ez volt Héraklész történeteinek legjelentősebb forrása.
Ἡρακλῆς
Héraklész az első hős, aki összgörög hérosszá vált, azaz alakjával kapcsolatban a mítosz helyi változatai elhaltak, és minden területen nagyjából ugyanúgy ismerték és tisztelték. Különbségek legfeljebb abban mutatkoznak, hogy bizonyos helyeken inkább héroszként, máshol inkább istenként tisztelik; minthogy a hős halála után istenült (azaz az istenek maguk közé fogadták), ez az ingadozás érthető. Héraklész kultusza valószínűleg Athénban alakult ki először, isteni funkcióiként városok védelmét, gyógyítást, a rossz elhárítását, a kereskedők pártfogását tartották számon (ez utóbbi miatt rokonságot mutat Hermésszel).
Héraklész nevének jelentését már az ókorban igyekeztek megfejteni; valószínűsített etimológiája szerint effélét jelent: ’akinek Héra szerzett dicsőséget’, vagy ’hála Hérának’. A hős történetének és e névjelentésnek ellentmondásait kezdettől magyarázni, kommentálni igyekeztek a szerzők. Héra ugyanis féltékenységében (hiszen Zeusz félrelépéséből született Héraklész) egész életén keresztül üldözi a héroszt, hol őrülettel sújtja, hol külső akadályokat állít elé. A józan eszét időről időre elveszítő Héraklész borzalmas tetteket hajt végre.
Trencsényi-Waldapfel Imre Görög regéiben a következő fejezetek szólnak Héraklészról: 7. Héraklész; 8. Az argonauták
A Trencsényi-Waldapfel Imre által feldolgozott történetek kiegészítése további eseményekkel, illetve változatokkal:
Héraklész Zeusz fia Alkménétől, aki Amphitrüón ('két oldalról zaklatott') mükénéi (?!) király felesége volt. Az istenek atyja a téleboaszok elleni háborúban lévő király alakját öltötte magára, mikor meglátogatta a királynét, akit nagyon szerethetett, mert nászéjszakájuk három teljes napig tartott – a nap ugyanis (e nász tiszteletére) nem kelt fel ez idő alatt. Férje visszatérése után Alkméné ikreket szült, de az ikerfiúknak csak egyike származott Zeusztól (ezt születésekor anyai nagyapjáról, Alkaioszról Alkaidésznek nevezték el, és csak később kapta a Héraklész nevet), a másiknak Amphitrüón volt az apja (őt Iphiklésznek hívták). Nagyon sok mitológia ismer efféle felemás ikerpárról szóló történeteket, ezeket nevezik ikermítoszoknak. A félisteni gyermek mindig nagyobb, erősebb, vitézebb halandó apától származó ikertestvérénél; a történetek rendre e két fiú jellemének, tetteinek összevetését szolgálják. A Héraklészról és Iphiklészről szóló elbeszélés is ilyen.
A Diodorus Bibliothéké szerint Zeusz, Pauszaniasz 2. századi görög utazó és geográfus Görögország leírása című útirajza szerint pedig Pallasz Athéné ravasz csellel rákényszerítette Hérát, hogy szoptassa Héraklészt. Ő azonban olyan hevesen szopott, hogy Héra fájdalmában lerántotta melléről, teje pedig szertefröccsent. Ezek a tejcseppek alkotják a mítosz magyarázata szerint a Tejutat.
Egy változat szerint Odüsszeusz nagyapja, Hermész fia, Autolükosz is tanítója volt Héraklésznak.
Iolaosz, aki Héraklész társául szegődik a tizenkét munka elvégzésében már a második feladattól kezdve, Iphiklész Automeduszától született fia.
A hatodik munkáról, a sztümphaloszi érclábú, emberevő madarak felveréséről Pauszaniasz olyan változatot őrzött meg, amely szerint a madarak emberevők voltak. Egy másik változat szerint a madarak egy része a mocsárból egy fekete-tengeri szigetre repült, ahonnan később az argonauták űzték el őket. Ezen a ponton tehát (a változat szerint) összekapcsolódik két hősmonda, ami az egymástól eltávolodott mítoszok valamikori egységességének nyoma.
A nyolcadik munka, Diomédész emberevő lovainak megfékezése során egy változat szerint a lovak gazdájával is meg kellett küzdenie Héraklésznak. Miután legyőzte, a lovak elé vetette a királyt, azok pedig felfalták. (Ez a Diomédész nem azonos a trójai mondakör Diomédészével, Odüsszeusz társával a trójai kalandok során.)
Lükophrón Alexandra című eposza úgy ismeri a kilencedik munka, Hészioné megmentésének részleteit, hogy Héraklész beugrott a királylányért érkező tengeri szörny torkába, és belülről szétverte a máját. Minthogy a szörny tüzes lehelete leperzselte a haját, a hérosz a győzelem után kopaszon lépett elő elpusztult ellenfele szájából.
A tizedik munka elvégzése előtt Pomponius Mela 1. századi római földrajztudós De chronographia című munkája szerint nem oszlopokat állított a tengerben Héraklész, hanem széttolta a tenger kijáratát eltorlaszoló szirteket – így keletkezett a Gibraltári-szoros.
E munka elvégzése után (Titus Livius i. e. 1. századi római történetíró A római nép története a város alapításától című munkája szerint) a Gerüóntól megszerzett marhák egy részét Itáliában egy Kakosz nevű tolvaj ellopta Héraklésztól, és a barlangjába vonszolta az állatokat. Héraklész hasztalan kereste őket, s már éppen tovább akarta hajtani a többit, amikor a barlanga hurcolt egyik tehén elbődült. Héraklész agyonverte Kakoszt, és visszaszerezte az ellopott jószágot.
A marhacsordát hajtva Hérodotosz Történeti könyvei szerint Szküthián is keresztülment Héraklész, és itt találkozott egy félig ember-, félig kígyótestű nővel. Ezt a szörnyszülöttet azonban (tőle szokatlan módon) nem ölte meg, sőt együtt hált vele, és utódokat nemzett neki: a szkíták (vagy más néven a szittyák) őseit. Az ősanya félig állati természetével magyarázza a mítosz a szkíta nép közismert vad, barbár voltát (a középkori krónikákból származó, mára tudománytalannak bizonyult elmélet szerint a szittyák a magyarok rokonai vagy ősei).
A tizenegyedik munkának (Antaiosz és Buriszisz legyőzése között) egy harmadik mellékkalandjáról is tud az a mítoszváltozat, amelyet a Lémnoszi Philosztratosz Imagines című munkája őrzött meg. A harctól kimerült, alvó Hérkalészra rátámadtak a pügmaioszok – ezek a törpe, szőrös, fekete emberkék, akikről a pigmeusok az elnevezésüket kapták. Héraklész felébredt, és egy oroszlán bőrébe gyömöszölte támadóit, így győzte le őket.
Apollóniosz Rhodiosz i. e. 3. századi költő Argonautika című eposzában olyan mítoszverzió szerepel, ami szerint Héraklész nem Atlasszal hozatta el a heszperidák almáit, hanem maga ment el értük. A heszperidák kertjét őrző sárkányt, Tüphón és Ekhidna gyermekét ottjártakor meg is ölte.
Déianeira alakján keresztül a kalüdóni vadászat története is a Héraklész-mítoszhoz kapcsolódik. Déianeira ugyanis Meleagrosz nővére, a kalüdóni királyi udvarban nevelkedett, bár apja nem minden változat szerint Oineusz király – van, amelyik Dionüszosz lányaként ismeri (ahogy egyes források pedig Arészt nevezik meg Meleagrosz isteni apjaként). Déianeira harcias természetű lány volt, neveltetése inkább férfira, mint nőre jellemző: kocsit hajtani, fegyverekkel bánni is megtanult gyerekkorában. Mikor Meleagrosz meghalt, két húga kivételével valamennyi testvére gyöngytyúkká változott bánatában. Déianeira volt az egyik, aki ember maradt, és Meleagrosz, mikor az alvilágban összetalálkozott a tizenkettedik munkáját elvégezni érkező Héraklésszal, maga kérte meg a héroszt, hogy legyen férje húgának.
Héraklész párviadalt vívott Hadésszal is. A hérosz megsebesítette az istent, akit Paiónnak, az istenek orvosának kellett meggyógyítania.
Déianeira másik kérőjét, Akhelóoszt, aki bika alakjában küzdött meg Alkméné fiával, Héraklész úgy győzte le, hogy letörte egyik szarvát. Hogy ezt visszakapja, Akhelóosz Héraklésznak ajándékozott egy kecskeszarvat, mégpedig Amaltheiáét: a bőségszarut.
Források:
A. I. Zajcev: Héraklész. In: Sz. A. Tokarev (főszerk.): Mitológiai Enciklopédia. Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1988. I. kötet 682-686. oldal
Page updated
Google Sites
Report abuse