Kerényi Károly: Mi a mitológia?

A mitológia nem statikus*, hanem élő dolog. Élő dolgot pedig csak eleven állapotában lehet igazán megismerni. Hogy elvi szempontból milyen felderítő szolgálatot tehet egy eleven mitológiával való találkozás, mutatja Sir George Grey* tanulságos példája. Greyt az angol kormány 1845-ben Új-Zélandba küldte. 1855-ben kiadta A polinéziai mitológia és az új-zélandi faj ősi hagyományos története című munkáját, és mintegy bocsánatkérően előadta a bevezetésben, hogyan vállalkozott ő, a szigetvilág főkormányzója erre a mitológiai kirándulásra.

Új-Zélandba való érkezése után úgy találta, hogy „őfelsége bennszülött alattvalóit” a tolmácsok segítségével tulajdonképpen nem érti meg. Miután megtanulta nagy nehézségek árán a nyelvet, amelyen még semmi könyv nem jelent meg, újabb csalódás érte: még a nyelv birtokában sem tudta megérteni a bennszülött törzsfőnököket, akikkel diplomáciai érintkezésben állt. „Úgy találtam – meséli –, hogy ezek a főnökök, szóban és írásban, nézeteik és szándékaik megmagyarázására régi költemények vagy közmondások töredékeit idézik, vagy olyan célzásokat tesznek, amelyek egy ősi mitológiai rendszeren alapulnak; és bár a főnökök közleményeik legfőbb részét ilyen képes formába öltöztették, a tolmácsok csődöt mondtak, és csak igen-igen ritkán sikerült nekik a költeményeket lefordítani vagy a célzásokat megmagyarázni.” Így Sir George Grey kénytelen volt maga gyűjteni és kiadni a polinéziai mitológia Bibliothékáját. Ezt tette idézett munkájában egyszer, érzése szerint nagyon is hűséges angol fordításban.

Sir George Grey az ókor bármelyik görög szigetén ugyanezt tapasztalhatta volna. Tapasztalata megmutatja, mi a mítosz, nem sub speice aeterni* a tudományos kutató szemében, hanem hordozói számára, amíg eleven valóság: gondolkodás- és kifejezésmód, melyet az idegennek éppúgy meg kell tanulnia, mint a nyelvet. Aki humanisztikus tanulmányokat végzett*, emlékezni fog, hogy Sir George Grey élményéhez hasonlón esett keresztül: ahhoz, hogy a régi görögöket megérthesse, nyelvükön kívül mitológiájukat is meg kellett tanulnia.

De a humanisztikus élményen túl és éppen ezt mintegy kiegészítve, más fontos tényekre is felhívja figyelmünket Sir George Grey tapasztalata. Mindenekelőtt arra, hogy a mitológia azoknak, akik benne élnek, és általa fejezik ki magukat, egyúttal élet- és cselekvési forma. Gondolat és élet közt itt nem tátong semmiféle űr. […] Az idézetekből álló nyelvnek „idézetszerű élet” felel meg, amint ezt a „mítoszban való élést” igen találóan nevezték. Az antik én és öntudata mintegy nyitva állt a múlt felé, és sokat átvett a volt dolgokból, ami azután a jelenben megismétlődött, és hordozója révén „újra jelen volt”. […] Az antik ember, mielőtt tesz valamit, példaképet keres magának a múltban, hogy aztán abba, mint egy búvárharangba belebújhasson, és így védve és álcázva, vesse magát a jelenvaló problémába.

Az élő mitológiát élik, kifejezés-, gondolat- és életforma, és mégis anyag. Nem pusztán forma vagy képzeletmód. A mitológia feltételez ugyan bizonyos sajátos mitológiai gondolkozásformát, de csak annyira, mint amennyire a költészet egy költői, a zene egy zenei gondolkozásformát feltételez. Ahol a mitológia megjelenik, alkotásokban jelenik meg, akár a költészet vagy a zene, igaz, többnyire névtelen alkotásokban. […]

Grey tapasztalata még egy további szempontból is tanulságos. Ez a gyűjtemény* a „polinéziai mitológián” kívül az „új-zélandi faj ősi hagyományos történetét” is tartalmazza. Meg kell tehát állapítanunk, hogy a tulajdonképpeni mitológia és a hősmonda itt is olyan szorosan összefüggenek, mint a görög mitológiai gyűjteményekben. Az elbeszélésnek mindkét neme ugyanazt a funkciót tölti be a polinéziaiak gondolkodásában és életében. Mindkettőt élik: a mitológiát elsősorban a kultuszban, a hősmondát pedig a hősi életben.

E mitológia és e hősmonda hordozóinak egységes magatartása avatja az egész gyűjteményt Bibliajellegűvé. A nem tudományos európai olvasó kezében egész más lesz belőle: meséskönyv. Itt nyilvánvalóvá válik, hol különbözik el egymástól a tág értelemben vett mitológia (amelybe a hősmonda is beleértődik) és a mese: nem az anyag és nem is a forma okozza a különbséget, hanem a vele szemben felvett magatartás. Ha az élet fenntartás nélkül beleömlik az áthagyományozott anyagba, nagy szertartásos formák közt: kultuszban vagy háborúban (mert archaikus népeknél ez is szertartás), akkor mitológiával és hősmondával állunk szemben. Amikor a nagy szertartások egészen kicsivé: elbeszéléssé és odahallgatássá, majd pusztán olvasássá zsugorodtak össze, az élet fenntartás nélkül való beleömlése önfeledt élvezetté, akkor meséről, az olvasás esetében pedig már a regény egy neméről van szó. Az anyag szempontjából nem változott semmi. De hogy az egyik magatartás átmenjen a másikba, világoknak kell megváltozniuk.

Arra a kérdésre: mi a mitológia? – a görög mítosszal foglalkozó ókortudomány körülbelül így válaszolt a bevezető felvilágosítást keresőnek: Amit istenmitológiának nevezünk, két különböző részből áll: először is a jellemzésből, vagyis az istenek hatalmának és működési körének leírásából, másodszor pedig az istenek élettörténetéből. Ez utóbbi a tulajdonképpeni mitológia. Igen sok mítosz keletkezett a kultuszból, hogy feltűnő szokásokat és az istenekre vonatkozó különös elbeszéléseket magyarázzon meg. Másik fontos alkotóeleme a mitológiának a mese, amelyben – így határozzák meg közelebbről – a költői képzelet szabadon játszik. Harmadszor pedig történelmi alkotórészei is vannak a mitológiának. Az isten harcai esetleg azokat a harcokat tükrözik, amelyeket kultuszának kellett megvívnia.

1939