vallás: tág értelemben: "Vallásnak azt a – megismerésben, gondolkodásban, érzésben, akaratban és cselekvésben kifejeződő – meggyőződést nevezzük, amely szerint személyes vagy személytelen transzcendens* erők vannak működésben." (Helmuth von Glasenapp (1891–1963) valláskutató, Az öt világvallás c. könyvében). A vallás tehát olyan világkép, amely szerint a fizikai, kézzel fogható világon kívül, azon felül is léteznek dolgok – metafizikaiak*, azaz szellemi természetűek, emberfelettiek.
Szűk értelemben vallás a hitvilág (belső elem) és a gyakorlat (külső elem) összessége. A gyakorlatnak az egyik általánosan elfogadott nézet szerint minden vallásban megtalálhatók a következő alkotóelemei: kultusz, közösség, a hit megvallása (hitvallás) és a hit parancsai.
Hitvallás (a vallás által tanított eszmék együttese; idetartoznak a szentírások és a szent hagyományok)
Szent iratok (a világvallásoknál és főbb felekezeteknél létezik olyan írás, mely az adott vallás alaptételeit, hitét rögzíti)
Parancsok (az emberek viselkedését szabályozzák; ilyenek az erkölcsi normák, a tabuk, a bűnről és a szentségről alkotott eszmék)
Erkölcs (szinte az összes vallásban megtalálható az az erkölcsi tanítás, miszerint ugyanúgy kell bánnunk másokkal, mint ahogy szeretnénk, hogy velünk is bánjanak. Ez a bűn és erény egyik próbája. Mások bántása bűn, a nem bántás erény. A fő vallások közös etikai alapelvekről szólnak.)
Kultusz (főleg az istentisztelettel összefüggő dolgokat jelenti; idetartoznak az épületek, képek, oltárok, rituálék, szent énekek, gyülekezetek stb.)
Más jellegzetes gyakorlatok az imádság, a zarándoklat, a szentek és az ereklyék tisztelete, a vallási alapú böjt. Némely vallásban vannak átmeneti rítusok, ilyen például a keresztség, a körülmetélés stb.
Közösség (a vallás társadalmi aspektusa; a templomban összegyűlt híveket, magát a felekezetet, a papokat, szerzeteseket jelenti)
Templom (szinte mindig megjelenik a vallásosság lokális központját biztosító helyszín, amit az intézményesített vallás és a hívők biztosítanak. Ezt nevezik templomnak, imaháznak, gyülekezetnek stb.)
Egyházi struktúra, hierarchia (egyes egyházakban a papi rendeknek sajátos hierarchiája alakult ki. Más vallásokban nincs efféle hierarchia, de funkcióik alapján ezek is megkülönböztetik egymástól az istenvilággal kapcsolatot tartó személyeket)
Az intézménytípust, ami a vallás körül kialakult, egyháznak hívják. (Papi funkció tehát az egyház kialakulása előtt is létezett.) Az egyház feladata a vallásos elképzelések, az úgynevezett hittételek vagy dogmák rögzítése, egységesítése – erre éppen azért van szükség, mert a civilizáció állapotában a vallás már több forrásból, többféle hiedelemvilágból létrejött, összetett és szerteágazó jelenség. A mitológia nevű egység részeire esik szét ebben a társadalmi állapotban: történetekké (művészetté), kultusszá (vallássá) és tudománnyá. Az egyház a történeteket szintén igyekszik egységesíteni, és egy többé-kevésbé egységes változatot általában rögzítenek is írásban. A leírt szöveget emberfeletti eredetűnek, isteni kinyilatkoztatásnak nyilvánítják, azaz a vallás kánonjának részévé avatják (kanonizálják). Az egyház harmadik funkciója a kultusz szabályozása: ez egyfelől szintén az egységesítést jelenti, másrészt az elvégzendő szertartások írásba foglalását is. Liturgia.
hiedelem (babona): egy adott kultúrán, népcsoporton belül elterjedt hiedelmek nem alkotnak összefüggő rendszert és nincs sem világkép-, sem társadalomszervező erejük (ellenkező esetben inkább mitológiáról beszélünk), noha lehetnek feledésbe merült vallási vagy mitológiai rendszerek maradványai. A hiedelmek rendszert nem alkotó összességét történetileg kialakult népcsoportok esetében gyakorta hiedelemvilágnak nevezzük.
Pap (a közösségnek az a tagja, aki az emberek és az istenek vagy szellemek világa közötti kapcsolatért felelős - elnevezése különféle lehet, pl. sámán, táltos, varázsló stb.)
Ezt a kapcsolattartó funkciót nem töltheti be akárki: kiválasztottság szükséges hozzá. A kiválasztó nem lehet csak az ember, isteni eredetű megjelölésnek is kell lennie. A megkülönböztető jegy lehet testi és szellemi is, általában mindkettő. Testi jegyek: a szibériai népeknél, de a pogány magyaroknál is: felesleges csont (hatodik ujj, dupla fog vagy fogsor, foggal születés stb.). Szellemi jegy: úgy lát, ahogy a közönséges ember nem, rendkívüli tudása és képességei vannak – olyan állapotba tud kerülni, amelyben szót érthet a szellemvilággal. Transz, révülés, részegség – módosult tudatállapot. A sámán sok népnél epileptikus hajlamú ember, révülése epilepsziás roham. A roham mesterségesen is előidézhető az epileptikusnál – hallucinogén anyagok szervezetbe juttatása: gombák, mérgek, alkohol, kábítószer. Ha a közösségnek nincs sámánja, az hátrányos a közösségre nézve. Ha nem születik senki megkülönböztető jeggyel, nincs epileptikus a törzsben – lehet csinálni. Koponyalékelés, illetve -rovátkolás.
mitológia: a mitológiát alkotó mítoszok olyan történetek, amelyeket egy bizonyos kultúra igaznak hisz, és amelyekben természetfeletti események, személyek, lények szerepelnek. E történetek célja általában az, hogy magyarázatot adjanak az univerzum és az emberiség természetére, keletkezésére. Egy nép mitológiája összefüggő rendszer: világkép- és társadalomszervező ereje van. A mitológia jelen van a legtöbb vallásban, és a legtöbb mitológia kapcsolódik legalább egy valláshoz.
transzcendens: az érzékelhetőn túli
metafizikus: fizikán (a testek világán) felüli