Közzététel dátuma: Sep 16, 2016 11:1:52 PM
Egyszerű mesterembernek, egy kolophóni kelmefestőnek volt a leánya Arakhné. De ha alacsony sorból származott is, művészete nemcsak Hüpaipa városában, ahol lakott, hanem egész Lüdiában ismertté tette nevét. A Tmólosz hegy nimfái is otthagyták gyakran a szőlőket, a Paktólosz nimfái is otthagyták a folyó habjait, hogy meglátogassák Arakhnét, és megnézzék mesteri munkáját. S nemcsak a kész ruhákban lehetett gyönyörködni, kedves látványt nyújtott maga a leány is, amint szőtt-font vagy hímzett. Minden munkáján és mozdulatán meglátszott, hogy magától Pallasz Athénétől tanulta mesterségét.
De Arakhné nem vette ezt tudomásul, és öntelten elutasította, ha az istennő tanítványának nevezték.
– Hiszen vele is fölvenném a versenyt, akármilyen kézimunkában! – felelte ilyenkor sértődötten.
Öregasszony alakját öltötte magára Athéné, fehér vendéghajat tett halántékára, és botot vett kezébe, mintha rogyadozó tagjai támaszra szorultak volna, úgy ment el Arakhnéhoz.
– Nemcsak rosszat hoz a vénség – mondta –, a hosszú élet sok mindenre megtanít. Ne vesd meg hát az én jó tanácsomat! Szövésben-fonásban a halandó nők közt tied lehet a legnagyobb hírnév, de az istennővel ne mérkőzz, vakmerő, s kérd könyörgő szóval elbizakodottságodért bocsánatát, még megenyhül, ha engesztelő imával fordulsz hozzá!
De a leány mogorván fogadta, kiengedte kezéből a fonalat, haragjában majdhogynem kezet emelt a vénasszonyra, kiben nem ismerte föl az istennőt, és dühös szavakkal adta ki az útját:
– Ostoba vénasszony, menyednek, lányodnak osztogasd tanácsaidat, én ugyan nem szorultam rájuk! Ne hidd, hogy intelmed elvette kedvemet! Miért nem jön maga az istennő? Miért húzódozik a versenytől, ha olyan biztos a dolgában?
– Hát eljött ő maga! – mondta az istennő, ledobta magáról a vénasszonykülsőt, és Pallasz Athéné állt Arakhné előtt.
Imádták a jelenlévő istenséget a nimfák és a lüdiai asszonyok, akik éppen Arakhné munkájában gyönyörködtek, csak maga a leány nem ijedt meg. Azért felugrott ültéből ő is, és hirtelen pirosság futotta el arcát, majd ismét elhalványodott, mint ahogy az ég is bíborszínt ölt, mikor a hajnal feltűnik, de kis idő múlva fehéren ragyogja be a felkelő Nap. De állta szavát, és balga dicsvágyból veszte felé rohant.
Nem vesztegette többé intő szavát Arakhnéra Zeusz leánya, és már ő sem halogatta a versenyt. A szövőszékek mellé ültek mindketten, szaporán járt a kezük, és a nagy igyekvésben észre sem vették a fáradtságot. Bíbor fonalat is szőttek a kelmébe, és finom árnyalatokat, mint a szivárvány ezer színe: az átmenet észrevétlen, két szomszédos szín mintha egyforma volna, és mégis a szélek éles különbséget mutatnak. Aranyat is kevertek a fonalak közé, és régi történeteket ábrázolt a kelme mintája.
Athéné a tizenkét istent szőtte kelméjébe, amint épp neki ítélik Poszeidónnal szemben Athén városát. A négy sarkába pedig, hogy vetélytársnője megtanulja, mi vár arra, aki istennel vetélkedik, még négy képet szőtt. Az első sarok a Rhodopét és a Haimoszt mutatta; ezek most megdermedt hegyek Thrákiában, de egykor eleven testek voltak, házastársak, akiknek ugyanaz volt a bűnük, mint Alküónénak és Kéüxnek: egymást a legnagyobb istenek nevén nevezték. A második sarok a pügmaioszok anyjának szomorú sorsát ábrázolta: ezt Héra, mikor versenyben legyőzte, daruvá változtatta, s évről évre saját gyermekei, az „öklömnyi” törpék ellen kell pusztító háborút kezdenie. A harmadik sarokban Antigonét, a trójai Laomedón király leányát, ugyancsak Héra változtatta gólyává, a negyedikben Kinürasz, Aphrodité papja Küprosz szigetén a templom lépcsőit, saját leányainak kővé vált tagjait ölelte sírva. A saját szent fájával fejezte be művét Athéné: a szegélyt olajágak mintázták.
Arakhné az istenek szerelmi kalandjait szőtte kelméjébe: Európét, akit bika alakjában, Lédát, akit hattyú alakjában csábított el Zeusz, Poszeidón és Tűrő, Dionüszosz és Érigoné történetét és még több effélét. A szegélyzetet pedig borostyán közé font virágok adták ki.
Szép volt Arakhné szövése is, nem lelt benne hibát Athéné, de maga az irigység se lelt volna. Haragudott is az istennő, hogy megállt az övé mellett a halandó leány keze munkája, és összeszaggatta, amit Arakhné szőtt. S mert az isteneket tiszteletlenül ábrázolta, még meg is ütötte a vetélővel.
Elkeseredésében Arakhné felakasztotta magát. De ekkor Athéné megszánta, kiszabadította nyakát a kötélből, és így szólt hozzá:
– Élni élhetsz tovább, de a levegőben függj, és ezt a büntetést minden ivadékod is hordozza!
Azzal elváltoztatta Arakhnét. Belőle lett a pók (görögül: „arakhné”), mely a mai napig Arakhné régi mesterségét, a szövést-fonást folytatja.