Írta: Radnai Tamás
2025. július 19. és frissítések
Tovább folyik az az ‘intellektuális szappanopera’, ami Malek Chenia-hoz kötődik (Abdel-Malek Chenia), aki az az európai székhelyű milliárdos, aki állítólag talán már meg is vette a CrossFit céget, vagy legalábbis próbálkozik. Nem tudjuk jelenleg, hogy mi a tényállás, csak azt, hogy arról is pletykálnak erősen, hogy több vásárló jelölt is van.
Mindeközben Chenia egy ideje létrehozott egy MoveMax nevű edzés mozgalom és márka kezdeményt. Jelenleg az rejtélyes, hogy ezt miért tette meg és miért most. Az én tippem ugye az volt, hogy vagy akkor is használni akarja ezt, ha az övé a CrossFit márka, vagy már arra készül, hogy másé a CrossFit és akkor ő MoveMax vonalon nyomul tovább.
Az egy hónappal ezelőtti kezdéskor semmi nyilvános magyarázatot nem adott a MoveMax-hez, most viszont elég sok mindent explicite megvilágított, és ebben van elég sok érdekesség, ezeket az ő szavai után taglalom.
Chenia MoveMax-szel
MoveMax
“Mint sok CrossFitter, én is úgy kezdtem, hogy arra vágytam, hogy hajtsam magam, minden gyakorlat mesterévé váljak, és egyre inkább minél nagyobb súlyokat emeljek. De néhány év edzés és pár sérülés után rájöttem, hogy fordítva csinálom a CrossFit-et. És ekkor született meg a MoveMax.”
“A MoveMax mindenek felett arról szól, hogy világos célt fogalmazzon meg. Az egyém? Hogy minden nap extra 1200 kalóriát égessek el a természetes anyagcserém felett.”
“Az ideális séma számomra egy 50-120 perces edzés, amiben keverem a súlyzózást, kondicionálást, kardió gépeket, futást. Aztán lecsekkolom a kütyümön, hogy miként állok és úgy teljesítem a napi célomat, hogy még sétálok, kertészkedek vagy más aktív dolgokat végzek a nap hátralévő részében.”
“A MoveMax a CrossFit konkurenciája?”
“Nem és nem.”
“Számomra a MoveMax elsősorban egy filozófia – és talán egy nap egy ‘címke’ (márka) is lesz. Ha valaha létrejön egy MoveMax cég, akkor kérvényezni fogja a CrossFit affiliációt. #StrongerTogether” (Nem tudom hogyan lehetne egy független edzés szolgáltató cég CrossFit affiliate – a szerk.)
“A MoveMax küldetése?”
“Új edzőtermek megnyitása vagy meglévők támogatása.”
“A MoveMax CrossFit, de egyszerűbb mozdulatokkal, hosszabb edzésekkel, és a hozzáférhetőségre, fenntarthatóságra való fókusszal. A MoveMax egy szélesebb körű, változatosabb változata a Hyrox-nak, miközben továbbra is mélyen gyökerezik a CrossFit DNS-ében.”
"A MoveMax a Hyrox versenytársa?”
“Talán...”
“Sok egyéb kérdést kell még tisztázni a MoveMax kapcsán:
Milyen üzleti modellje lesz?
Ki fogja birtokolni? Egy alapítvány?
Ki fogja irányítani és hogyan?
Hogyan tud kapcsolódni az egészséghez és a kutatásokhoz?
Milyen szerepet fognak játszani ingatlanok ebben a vízióban?”
Nos, Chenia úgy tűnik nem érzi, hogy szinte fikázza a valódi CrossFit-et. Lesérült, rosszul csinálta, az nem fenntartható; és most tulajdonképpen egy lebutított CrossFit-et kreált és végez, ami az én régóta kialakult véleményem szerint nem valódi CrossFit (de hogy egyébként szerintem meg a ‘CrossFitterek’ többsége a világban szintén nem igazi CrossFit-et csinál a permanens leskálázás és a széleskörű fejlesztés elmaradása miatt).
Azt az előző bejegyzéseimben helyesen kitaláltam, hogy Chenia a Hyrox koncepció felé tendál, főleg abban a tekintetben, hogy ő is nagyobb részvételt, elérhetőséget érjen el a potenciális átlag kliens tömegeknél.
Amennyiben nem Chenia lesz a CrossFit cég tulajdonosa, akkor annak ellenére, hogy egységről és a CrossFit szeretetéről beszél, ha létrehozz a MoveMax céget, akkor valójában a CrossFit konkurenciája is lesz (kivéve talán, ha minden MoveMax edzéshely kötelezően CF affiliate is, illetve elvárja a CF képzettséget).
És a végére maradt a potenciálisan legizgalmasabb gyöngyszem: az ingatlanok kérdése. Talán elég sokan ismerik azt az érdekes tényt, hogy a McDonald's hamburger franchise cég elsősorban nem hamburger bizniszben van úgymond a profit kategóriái alapján. Mivel birtokolják az ingatlanokat, amiket aztán ők adnak ki az étterem üzemeltető alvállalkozóknak, ez a fő bizniszük (a többi sorrendben a játéktárgyak eladása, aztán a nagyobb haszon az üdítőn van, és csak végül konkrétan a hamburgereken).
A CrossFit eleve soha nem is volt kötött franchise rendszer, annál sokkal lazább a kapcsolat (kvázi márkanév használat csak), így soha semmilyen tulajdonlási sémában nem volt eddig az affiliate terem üzemeltetőkhöz kötve). És eszembe jut, hogy nemrég a Chenia-hoz és a CrossFit-hez is kapcsolódó Daniel Chaffey arról beszélt, hogy egy új tulajdonos alatt mi van, ha az affiliate termek például jó kölcsönt kapnának az anyacégtől, hogy megvegyék a helységet, amiben üzemelnek.
Azt tudni érdemes, hogy elég sok körben létezik az a konszenzus, hogy a CrossFit felemelkedése két dolognak tudható be főleg (mint külső tényezők): a Reebok-nak, akik beleugrottak nagy pénzért a 10 éves névszponzori szerződésbe; valamint a CF nagy felívelése a 2008-as gazdasági válsághoz kötődő ingatlan bérleti díjak lezuhanása miatt volt, amikor is pl. USA-ban majdnem 8000 CF terem lett (én hozzáteszem, hogy az internet és digitális média párhuzamos felemelkedése is szignifikáns tényező).
Ezzel azt akarom mondani, hogy a termek bérleti díjának kérdése valóban kulcsfontosságú!
Háttérként a korábbi kapcsolódó bejegyzésem: https://www.facebook.com/crossironmagazin/posts/pfbid
Kommentáláshoz látogasd meg a Facebook oldalamat!
Alul 2025 augusztusi történésekkel kiegészült a cikk!
A MoveMax piramis (2025 augusztus)
Chenia augusztusban közzétett egy piramis modellt, amivel még jobban el akarta magyarázni, hogy mi a MoveMax.
És ez a manus akarja megvenni a CrossFit-et?! Vagy csak akarta és nem sikerült neki, bár most azt hallom, hogy még mindig nagyon nyitottak a tárgyalások több érdeklődővel és talán sokáig nem lesz lezárás. Szóval lehet, hogy ezért van ez a mizéria, hogy már közben saját márkát és filozófiát indított, amiről ebben a bejegyzésben megerősíti, hogy tényleg biznisz lesz.
Lényegében ‘felbutította’ a HYROX-ot és összekeverte más sportokkal; míg másik irányból megközelítve lebutította az igazi CrossFit-et, amiről én már régen írok (CrossFit, SlowFit, SoftFit). Magyarán szerintem ezzel elutasított a CrossFit módszert, bár mintha ezzel ő nem lenne tisztában.
“A MoveMax egy filozófia, mely szerint annyit kell mozogni, amennyi csak lehetséges, hogy a mozgásszegény életmód ellen harcoljunk.”
“A HYROX ismétli ugyanazokat a gyakorlatokat. A triatlon hasonló elvet követ, csak kemény, természetes körülmények között. A CrossFit az ismeretlen és megismerhetetlen, a fitnesz csúcsa. Tehát hogyan eddzünk mindhárom által inspirálva, de komplex gyakorlatok, fix állomások nélkül és hatékony, való életbeli mozgásokkal? MoveMax.”
Kommentáláshoz látogasd meg a Facebook oldalamat (a cikk második részének bejegyzése)!