A gyulai vár: Faniszló Máté a város egyik bástyája

Írta: Radnai Tamás
2024. április 13.

Szia Máté! Te is régi motoros vagy, egyike vagy annak a még aktív versenyző, edző körnek, akik a korai időkben felvették velünk a kapcsolatot a Budapest Barbell/CrossFit Budapest-ben, amikor behoztuk a CrossFit-et, hogy megismerjék ezt az új sportot (egyébként elképesztő eléggé, hogy 2 év múlva 20 évről beszélünk!) De hol is hallottál először a CF-ről és mikor?
Szia Tomi! Először is szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy megoszthatom veled a tapasztalataimat és gondolataimat, bízom benne ezzel másokat is segítve a jövőben.

Régi kapcsolat már a miénk! 🙂 A kezdetektől fogva hű követői voltunk Tesztoszteron.hu webmagazinodnak Juhász Jácint barátommal (az oldal már csak internet archiváló oldalakon keresztül érhető el részlegesen – a szerk.), aki a szegedi testnevelési egyetemen szinte egyszerre kezdte el velem a kettlebellt és közben olvastuk a Lakatos Pétert, lapozgattuk Pavel könyveit, autodidakta módon sajátítgattuk el a tanokat mindenkitől, és csak éltünk, edzettünk garázsban, parkokban, fitnesztermek legszűkebb zugaiban immáron több, mint 15 éve. És mindenki hozott magával valamit a múltból, mivel gyerekkorunk óta a sport állandó szereplője volt az életünknek, és ez tart a mai napig, hiába dolgozunk más szakterületen. Ha valami, akkor ez az, ami igazi addikció volt a számunkra. 

Szóval a kérdésre az egyszerű válasz: Tesztoszteron.hu, majd ezután következett a crossfit.com, Chris Spealer, Mikko Salo, Jason Khalipa és Rich... tényleg annyira ‘ráfüggtünk’, hogy minden szabadidőnket kivétel nélkül csak ez az egy dolog tette ki. 

Valamennyit indultál crossfit versenyen... űztél más sportokat a CrossFit előtt, illetve most is látni a közösségi médiádon, hogy aztán mindenfélében benne vagy. Melyik sport az igazi szerelem?
Ezt sokszor sok embernek el kellett mondanom, hogy én a genetikai adottságaim miatt és egyéb sérülések miatt sem voltam igazán jó crossfitter, viszont mindig is imádtam és szerettem jó csapatjátékos lenni, vannak olyan erősségeim, ami másban hátrány, de a mai napig együtt edzem minden nap a csoportjaimmal, el sem tudnám képzelni másként. 

Életem során számos sportot kipróbáltam és a mai napig próbálom színesen tartani a palettámat, de nekem az igazi szerelem a CrossFit, azon belül is a Team, a Grid, vagy az egyéni sprint feladatok. Szeretem ezen által az összes hasonló csapat dolgokat, legyen az HYROX vagy egy komoly sprint. De a JiuJitsu is örök szerelem marad, és persze amit te is láttál, a mai napig szórakozásból a kettlebell juggling, és persze a trail ride bicajozás, az alap. 

Ahogy írtam viszont, ezeket sem tudom teljes mértékben 100%-kosan űzni a folyamatos sérülések és az ezekből adódó deformitások miatt. Csak egy példa, hogy volt olyan időszaka az életemnek, amikor azt hittem, az olimpia súlyemelés nélkül létezni sem lehet és nem is tudok, főleg meg amikor Klokovval üzengettünk egymásnak Instagrammon, de elég volt egy komolyabb szakadás, ami miatt már ezzel nem tudok számolni sajnálatos módon. 🙁

A termed, a Gyula Barbell mikor alakult? Ez az első edzőtermed?
2013-ban alapítottam meg a Gyula Barbell-t a K3-as meccsem után, ami az egyik legnagyobb volumenű küzdősport rendezvény volt Kelet-Magyarországon. Tudatosan időzítettem a nyitást ez utánara, amely elsősorban csak az edzőtársam és saját magam kedvéért volt, de 2 hét alatt a régió egyik leginnovatívabb edzőtermévé váltunk és folyamatosan csak jöttek, jöttek. Aludni jártam csak haza, de szó szerint. Csak edzettünk és közben amit tudtunk megtanultunk és adtuk át másoknak a tudást. Építettük a flow-t, semmi más célom nem volt, csak hogy mindenki kapja meg azt az érzést, ami miatt én is szeretem ezt az egészet. Hogy nincs két egyforma edzés... és ez a flow több, mint 10 éve kitart! 

A Gyula Barbell sportegyesület is, eredetileg is az volt? És miért?
Kezdetben mint KFT működtem, mivel szerelem gyerek volt a Barbell, és mellette egyéb tevékenységeket is szerettem volna már akkor készíteni mellé: oktató videók, tartalomgyártás, online edzések egyszerre a világ bármely pontján és sok felé szárnyalt meg a fantáziám. De az egyetem és másik vállalkozásaim mellett ebből sok mindent el kellett engednem főleg, hogy teljes embert kívánt a robbanékony növekedés és azonnal túlnőtt azon, amibe bele sem gondoltam. Így a legjobb ‘vállalkozási’ forma a sportegyesület lett. 

Mekkora a terem, hány edzővel dolgoztok? És milyen szolgáltatások vannak?
3 év volt mindig a váltószám eddig a növekedést illetően (a Covidot ne vegyük bele). A kezdeti 5 m2, majd 50, 150 és most jelenleg 300 m2-en vagyunk és tartozik hozzánk egy külső terület is, ahova szabadtéri programokat, közösségi eseményeket, gyerektáborokat, edzőtáborokat és civil eseményeket szervezünk. Próbálunk a későbbiekben erre a vonalra jobban fókuszálni. Hárman dolgozunk edzőként, mind a két kollégám a tanítványom is: Papp Viki és Kiss András, akik versenyeznek is mellette aktívan. Viszont nagyon örülnék neki, ha lenne még kedves tanulni akaró kolléga, akinek át lehetne adni a tudást és a lehetőséget arra, hogy a csapatunk tagja legyen!

Csoportos edzéseink már baba kortól kezdődnek és több különböző fantázia névvel ellátott, más és más kvalitású csoportok vannak, de van egyéni és versenyzői felkészítés, rehabilitáció, lágycsontkovácsolás, rendezvényszervezés. És próbálunk a helyi adottságainknak és a nemzetközi trendeknek megfelelően folyamatosan fejlődni, hogy minden igényt kielégítsünk. A jövőbeli tervem az idősebb generáció számára is lehetőséget teremteni valamilyen mozgásformával – ez az, ami még úgy gondolom hiányzik a saját és városunk portfóliójából.

Mik a tapasztalataid a teremmel mint üzlet? Covid előtt, alatt és a helyzet normalizálódása óta mostanában?
A Covid minden, a szférában tevékenykedő ember számára nagyon nagy mínusz volt, ezzel biztos semmi újat nem mondtam el. Az újranyitási időszak és az azt követő újbóli visszaesés megint csak egy sanyarú helyzetet idézett elő, amivel én is megküzdöttem. Elsődlegesen azon dolgoztam, hogy megtartó csomagokat hozzak létre és a megmaradt bázislétszámot tudjam fixen tartani. 

Ez az egyesület számára is biztonságot jelentett és nyilván a tagjaink is tudták, hogy ez mindenkinek az érdeke. Majd csak a stabilitás után nyitottam az új felé, de 2 év kellett, hogy optimálisan elérjük azt a növekedést, ami előtte volt. És akkor most újra jött egy bumm, amikor folyamatosan ívelünk felfelé , ehhez viszont egy teljesen más gondolkodásmód kellett és ugyanannyi munka, ha nem több, mint 10 évvel ezelőtt. Vissza az alapokhoz. 🙂 De ettől szép az élet.

Jól emlékszem, hogy te pályáztál állami pénzre és tudtál is belőle fejleszteni?
Igen, de ez is hosszú, nehéz folyamat eredménye, mert én már a Covid előtt is ezen dolgoztam, hogy ez megvalósulhasson. És amikor végre elérkeztünk ehhez a ponthoz, akkor szinte újra elölről kellett kezdeni az egészet, de megvan az eredménye és mindenkinek ajánlom, hogy menjen és járjon utána milyen lehetőségeik vannak civil szervezeteknél, összefogások útján, mert az ilyen és ehhez hasonló segítségekkel lehet megalkotni igazán maradandót. Idén is több lehetőség van, amelyre érdemes figyelni, mi is várjuk a 2024-es pályázatokat, amelyekre már előre készülünk és olyan tartalmakat állítunk össze, amelyek országos szinten segíti elő a szabadidős és fogyatékkal élő sportolók sporttevékenységét. 

Mi kellene, hogy a crossfit terem biznisz Magyarországon előre haladjon szerinted?
Azt gondolom, hogy nem csak regionálisan, de már lokálisan is monitorozni kell, legyen szó bármilyen business-ről. A CrossFit handicap-pel is indul, mert rengeteg olyan dilettáns ember van, akik a tudatlanságukból kifolyólag nem is értik ezt az egész sportot és ennek hangot is adnak, értelmetlenül. Mások pedig bármiféle funkcionális tréninget vagy funkcionális eszközökkel végzett edzéseket le CrossFiteznek, szintén fogalmatlanul. Ez a két behatás elég rosszul hat, leginkább a hazai sportéletben. Külföldön ezt soha nem tapasztaltam. 

Vagyis ami jót tenne, az szerintem egy megfelelő igényfelmérés, ami alapján elkezdődhet egy olyan munka a CrossFit-en belül, amely az egyén érdekeit szolgálja ki. Üzleti szempontból az fontos szerintem, hogy megtaláljuk a balanszot az elveink és a nyereségességünk között. Folyamatosan változnak az igények, a trendek. Van, amit meg kell tartani és a vázát képezi a rendszernek és vannak olyan dolgok, amelyeket el kell engedni! 

Az én meglátásom szerint a felgyorsult, rohanó világban sokkal kevesebb időt szánnak az emberek a tanulásra és önmaguk fejlesztésére, például gyakorlásra, mobilizálásra, amelyek ugye nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy minden, ami CrossFit kivitelezhető legyen. Magát a rendszert kell lágyítani és alkalmazkodni ezeknek az igényeknek a kielégítésére. (Háttérként lásd a “CrossFit, SlowFit, SoftFit” cikkemet – a szerk.)

A másik a közösségi média felületeken való megjelenés. Rengeteg magyarázó videó köznyelven, hogy az emberek megértsék, ami beindítja az érdeklődést és nem elhatárolódnak azzal, hogy ‘Jójó, ez jól néz ki, meg milyen izmos és hát…’, hanem hogy erre ők is képesek lehetnek, meg tudják csinálni, majd el tudják érni. Gyúrni mindenki tud, ésszel vagy ész nélkül, az már csak részletkérdés! 😂

És véleményed szerint mi kellene ahhoz, hogy a magyar versenyzői tömegbázis és a nemzetközi eredményeink fejlődjenek? Te egyike vagy azoknak, akik publikusan fogalmaztak meg kritikákat, tulajdonképpen a magyar versenyszféra majdnem minden aspektusával kapcsolatban.
Talán az összes kérdés közül ez az, amiről igazán szürreális véleményem van. Az első meglátásom az, hogy nagyon nehéz úgy bármiféle sikert elérni, ha nincs mögötte globális támogatottság, és amíg a CrossFit és a ‘funkcionális fitnesz’ nem minősül hivatalos sportnak, addig ez csak egy szabadidős sporttevékenység marad minden állami támogatás nélkül, hiába voltak, vannak nemzetközi szinten is elismert sportolóink mint Lacee [Kovács László], Horváth Laura, Horváth Kristóf, Varga Mira, addig pont egy szinten kezelik például a nordic walking-gal (nem lebecsülve azt a sportágat), amiről tudjuk, hogy köszönő viszonyban sincsenek egymással.

Ennek a mi sportágunknak kifejezetten szüksége van itthon az állami szintű elismerésre és támogatásra, hogy az adott egyesületek, termek ezeket felhasználva tudjanak megteremteni mindent feltételt azon tehetséges gyerek, fiatal felnőtt és masters támogatására, akik mindent saját anyagi forrásból finanszíroznak a legtöbb esetben, illetve nem ritkán a nevelő egyesületük, családjuk és a terem többi tagja az, akik mögéjük állnak bizonyos helyzetekben. Ez nagyon befolyásolja a versenyzési vágyat, az eredményeket és úgy általában az egész sportot, sportágat.

Nem tudok pontos számokat (ebben te viszont profi vagy), hogy durván az országban hány funkcionális fitnesz atléta lehet, és ebből hányan és milyen eredményekkel indultak nemzetközi versenyen, de amikor részt vettem külföldi országok (svéd, szlovák, görög, olasz) nagy versenyein, akkor olyan atlétákkal és edzőkkel találkoztam, akik sokkal komolyabb büdzséből dolgoznak és tudnak fejlődni. Így a ‘legrosszabb’ versenyzőik is jobbat mennek, mint az itthoni élvonal... nyilván itt van nemi költői túlzás a részemről. (Sokszor írtam már arról, hogy itthon egyáltalán hány teremben van meg minden felszerelés, amivel a versenyzők a mai színvonalú versenyeken találkozhatnak – a szerk.)

A szövetségek is teljesen máshogy és másként állnak hozzá, főleg a skandináv országokban vagy hozom példának Németországot, ahol több hosszabb beszélgetést váltottunk Moritz Fiebig-gel (iF3 világbajnok, CrossFit Games versenyző), hogy miként működnek és kapnak támogatásokat.

Nagyon szomorú dologként élem meg, hogy a hazai szövetség részéről ez nem csak, hogy köszönő viszonyban sincs így, hanem még annál is lejjebb van. Kommunikáció és támogatás terén csak egyre romlik a helyzet évek óta. Reménykedem  a változásban, de lassan ez a szikra inkább már inkább kialszik, a bizalom terén meg főleg az üres ígéretek miatt van így nálam, és ez országos szinten is jellemző, rossz a morál és a közhangulat. A mai világban mindenféle támogatottság nélkül egy átlagembernek ez egy igen költséges sport, de számomra is mint egyesületi vezető ez a legdrágább hobbi. 🙂 

Versenyzői szinten nem látok nagy felfelé ívelést, talán az egyetlen új és komoly tehetségünk a Varga Mira, akiben óriási lehetőségek vannak és a megfelelő tehetség gondozás mellett azt gondolom még nagyobb nemzetközi sikereket tud elérni majd a jövőben. 

A juniorok is kezdenek erősödni és lassan beérik az a korcsoport, akik már 12-13 éves koruk előtt szisztematikusan ezzel a sportággal kezdtek és szerintem 3-4 éven belül ők lesznek azok, akik majd teljes mértékben át fogják formálni az egész hazai mezőnyt. Csak ez a célcsoport sajnos az, ahol (nem csak) a CF vagy FF elveszíti a legtöbb sportolóját a vízválasztó kamaszkor miatt. Kitartás, szorgalom, tehetség – ezeknek párosulni kell, hogy siker lehessen!

A felnőtt korcsoportban is látok némi változást és örülök, hogy van néhány, 3-4 ember a női és férfi mezőnyben, akik szívvel-lélekkel csinálják és megvan bennük a tűz, ami látszik a fejlődésükön, de ha a hazai helyzetet vesszük, akkor kevés az, aki bárhol nemzetközi elitben az első 20-30-ban tudna lenni. 

A mastersek közül is a régi nagy öregek van a mai napig partyban a fiatalokkal, de itt aztán tényleg nem látok semmi változást sajnos.

Vannak nálad versenyzők, például az ismert Kiss András (interjú). Vannak még versenyző jelöltek, haladóbb versenyzői reménységek, és milyen az utánpótlás?
Kiss András (Andriska) a legeredményesebb versenyzőm, akivel még amatőrben szinte megnyertünk mindent, majd később is folytattuk a sikeres menetelést. A tavalyi szezon után, ami elég rapszodikusra sikeredett, megbeszéltünk egy év teljes versenyzői szintű felkészülést és hogy csak buli érzésből csinálunk versenyeket, pihenünk. Ehhez képest kapott egy felkérést a NEFFISZ szövetségtől, hogy képviselje hazánkat az iF3 Európa-bajnokságon, és ami biztos, hogy a Hungarian Throwdown-on indulni fog és számítani kell vele még így is! 😉 

Az elmúlt pár évben több, inkább amatőr kategóriában lévő versenyző kezd kiválasztódni a csapatomból, köztük Papp Viki, aki már több versenyen is indult. Hozzá csatlakoznak a masters lányaim Misur Mariann, Balogh Ildikó, Piroska Aliz, akik szintén imádják azt, amit csinálnak és van bennük versenyszellem. 

A tavalyi évtől junior kategóriában is sikerült Pálffy Annát a szárnyaim alá venni, akivel hasonló celjaim vannak mint Andriskával és kb. egyidős korukban köteleződtek el mellettem. Bízom az eredményes felkészülésükben és kitartásukban!  

A fiú vonalon is van 2-3 komoly szándékkal rendelkező amatőr indulóm, köztünk a legeredményesebb Nagy Zoltán, akiben látom a potenciált ebben a kategóriában. Szelezsán Gergő és Kiss Sándor is szépen fejlődnek, és Sanyi fia Zalán szintén ott lesz a Junior Nemzeti Bajnokságon.

Csapatban is az a terv és arra készülünk, hogy saját magammal kiegészülve intermediate kategóriában megküzdhessünk a Hungarian Throwdown-on a többiekkel. 

Teremtulajdonosi és edzői tapasztalással rendelkezve mesélj, nálatok az új emberek mekkora része nem sportolt még igazából semmit korábban és mennyien jönnek már sportmúlttal?
A legtöbb ember nem igazán végzett semmiféle sporttevékenységet vagy csak nagyon alap dolgokat mint kocogás, viszont buzdításomra vagy azért, mert ezt sugallom feléjük, amint bekerülnek a körforgásba – de viccen kívül – közel 100%-ban választanak maguknak az edzéseik mellé más kiegészítő sportágakat is: biciklizés, túrázás, Via Ferrata, futás, úszás, stb. Vagy kipróbálnak Spartan versenyeket, futnak félmaratonokat és még sok-sok mást. Teljes mértékben átalakulnak és ereikben már az folyik, ami nálam, hogy mozgás nélkül el sem tudom képzelni az életemet. Azért ez nagyon jólesik nekem és büszke vagyok a csapatomra, és hogy ilyen lehetőséget kaptam a Jó Istentől, hogy taníthatom, támogathatom és szerethetem őket!

Kommentáláshoz látogasd meg a Facebook oldalamat!