Baksza Ádám, Nemzeti Bajnok
Írta: Radnai Tamás
2022. július 21.
Baksza Ádám az újdonsült funkcionális fitnesz magyar nemzeti bajnok. A tavalyi ORGANICA FX CENTRAL EUROPEAN CROSS CUP győzelme óta nem láttuk, aminek az okát már akkoriban elárulta, vagyis hogy a családjára fog koncentrálni egy évig. Ennek nyomán a CrossFit szezonban sem indult el Ádám, hogy aztán az év közepén lépjen újra küzdőtérre itthon.
Ádám, mikor és hogyan ismerkedtél meg a CrossFit-tel?
2017-ben ismerkedtem meg a CrossFit-tel, akkor gyakorlatilag a poén kedvéért indultam el párosban a bánki Double Cross Challenge-en. 2 hónappal a verseny előtt, május környékén még nem tudtam, mi az a CrossFit, és azt sem tudtam, hogy van ilyen terem is. Persze a verseny előtt alapvetően nagyon jó formában voltam, ugyanis egy triatlon félironman-re készültem, úgy, hogy párhuzamosan erőemeltem is (a kettő elég távol áll egymástól, de a CF-hez jó alapot adtak). Így a sportággal való megismerkedésem egy verseny felkészülés volt, igen intenzív módon. Ez nagyrészt abban merült ki, hogy meg kellett tanulnom, mit jelent az, hogy T2B, hogyan kell Bar Muscle Up-ozni, és be kellett gyakorolnom duplát tekerni is. Ami talán érdekesebbé teszi a történetet, az, hogy a legelső CF edzésem a versenyre való kvalifikáció végrehajtása volt. Ennek ellenére kezdésnek a férfi páros RX 3. hely elég jónak nyilvánítható.
Hány év edzés után kezdtél el komolyabban versenyezni és eredményt elérni?
Tehát 2017, Bánk, Double Cross Challenge volt a debütálásom. 2018 év elején már indultam egy szegedi versenyen RX egyéniben, ott 5. lettem. Ahogy mondtam, természetesen nem a derült égből pottyantam a verseny színpadjára. Szerteágazó sport múlttal rendelkezem, hiszen úszásban, kajakban, triatlonban és erőemelésben is voltam országos bajnoki dobogós (sőt, nemzetközi is), emellett rögbi junior válogatott is voltam. Szeretem űzni az érdekesebb sportokat is, mint például wakeboard, egykerekű biciklizés (érdekes, Horváth Kristóf is ebben nyomult a CrossFit előtt – a szerk.), jéghoki, pályamotorozás. Azt gondolom, ezek mind segítenek abban, hogy egy ilyen komplex sportágban jól szerepelhessen valaki. Ennek köszönhetem azt, hogy gyorsan sikerült felvennem a ritmust a crossfitben is.
Mit tartasz a legnagyobb versenyeredményednek és a legnagyobb élménynek eddig?
Az elmúlt 3 évben nagyon szép eredményeket sikerült elérnem, több mint 10 verseny győzelemmel, felülmúlva minden korábbi várakozásom. 2018 szeptemberében sikerült a Strongbody Throwdown-t megnyernem, az volt az első győzelmem, mindössze 15 hónapra a sportággal való megismerkedésem után. Mégis a legbüszkébb a 2019-es Austrian Throwdown-on elért 5. helyemre vagyok, ahol legyőztem az akkori legjobb osztrákot, valamint volt olyan feladat, ahol Adrian Mundwiler előtt végeztem (ő ebben az évben top 10-es volt a Games-en). Rajta kívül még olyan versenyzők mellett szerepeltem mint Luka Đukić, Martin Kruzlic, Karin Freyova, Thuri Helgadottir — hatalmas kaland volt!
A legnagyobb élményem egy érdekes feladathoz köthető, 2019-ben Szegeden volt egy úszós, futós, SUP-os feladat. Minden percét nagyon élveztem, mert remek időben, nagyon szép helyen hajtottunk végre egy számomra izgalmas wodot.
Bár idén már nem volt szabad elindulnod felnőtt kategóriában a funkcionális fitnesz nemzeti bajnokságon, az abszolút megnyerésével egyértelműen te lettél a legjobb férfi, és az ígéretek alapján neked kéne kapnod az anyagilag támogatott felnőtt világbajnoksági kvótát. Kimész versenyezni az iF3 VB-re Mexikóba, ha megkapod a megfelelő támogatást?
Erre a kérdésre jelenleg nem tudok választ adni, mert nem ismerem sem a verseny feltételeit, körülményeit, sem pedig a szövetség álláspontját. Így elhamarkodott lenne bárminemű véleménynyilvánítás a részemről.
A hivatalos CrossFit versenyszezonnal kapcsolatban mi a hozzáállásod? Próbálsz még felnőttben kijutni mondjuk egy Semifinal-ra, vagy esetleg mastersban elérni valamit (ott ugye 35 évnél kezdődik csak a masters)?
A CrossFit Games Open-en az elmúlt két évben már nem vettem részt. Ennek két oka is van. Az egyik, hogy ismerem a képességeimet és jól tudom, hogy az élő, Semifinal versenyre felnőttben kijutni nagyon kicsi esélyem van (sőt, 32 évesen inkább azt mondanám, már nincs). Az online megmérettetések viszont nem igazán érdekelnek, így az Open utáni továbbjutás egy virtuális köre nem mozgatja meg a fantáziám.
A másik ok az időzítés. Sajnos ebben a sportban úgy érzem, hogy nem különül el „versenyszezon” és „off-szezon”. Márpedig ez a ciklikusság: az alapozás – felkészülés – versenyidőszak – pihenés váltakozása segít abban, hogy a sportoló ne égjen ki. Az iF3 (a Nemzetközi Funkcionális Fitnesz Szövetség) és a CF párhuzamos futása elvárja a versenyzőtől, hogy januártól decemberig szinte végig versenyformában legyen. Én ezt nem tudom és nem is akarom megtenni. Én általában év végére időzítem a pihenőmet (3-5 hét), ami után viszont legalább 3 hónap szükséges, amíg újra jobb formába kerülök. Emiatt az év eleji Open nekem kiesik a ciklusból.
Azt, hogy 3 év múlva tervezem-e a masters indulást a CrossFit rendszerben, még nem tudom biztosan kijelenteni, de terveim között szerepel és ha akkor is lesz kedvem, lelkesedésem, valamint jó erőben érzem magam, akkor meg fogom próbálni a kijutást.
Szerinted mi kellene, hogy még jobb legyen a CrossFit/funkcionális fitnesz mint versenysport, itthon és globálisan is?
Szerintem mindenki, aki űzi ezt a sportot, ismeri a reakciót, ha megkérdezik tőle, mit sportol. Funkcionális fitnesz versenyző vagyok/crossfitezek. Összeráncolt szemöldök, mellé a kérdés: „Az meg mi?”
Ennek oka, hogy bár rengetegen járnak terembe edzeni és nagyon sokan hajtanak végre különböző trendi funkcionális edzésformákat (TRX, kettlebell, saját testsúlyos köredzés, stb...), de a sport maga nem ismert és nem elismert. Szerencsére megalakult a nemzetközi és nemzeti szövetség is, ami mindenképp nélkülözhetetlen lépés az elismertté váláshoz, de én még nem érzem benne az átütő erőt. A szervezet működését nem ismerem annyira, hogy megítélhessem, mire kellene fókuszálniuk. De az biztos, hogy még csak kis réteget tudnak megmozgatni, és amíg ez így marad, kevés versenyző lesz, kevés szponzor lesz, kevés pénz lesz és ez az ördögi kör fog forogni. Örömmel venném, ha aktívabb média megjelenése lenne az iF3-nak, mert jelenleg csak úszik a CrossFit farvizén.
Hosszú távon egyébként a szövetségben látom a fejlődés lehetőségét, mert amíg egy profitorientált vállalat (CrossFit) visz egy „sportot”, addig nem lehet igazi elismertségről, igazságosságról, objektivitásról és szakmaiságról beszélni. A CrossFit mindig pénzt akar (hiszen ez a fő célja, nem szeretetből viszik a bizniszt), ami nem egyeztethető össze feltétlenül a sport fejlődésével és a versenyzők elégedettségével. Ezt egy afféle non-profit szövetség tudja biztosítani.
Szerinted mi kellene ahhoz, hogy a magyar versenyzői tömegbázis és a nemzetközi eredményeket elérő sportolóink száma fejlődjön?
Bátor dolog lenne versenyzőként megmondani, mit kell vagy mit kellene, hogy csináljon a szövetség a sportolói szám fejlődésének érdekében, de véleményem szerint a legfontosabb lépés most a népszerűsítés kell legyen. Ezt meg kellene tenni minden fórumon: iskolákban, sportágválasztón, tesiórán, spartan futáson, edzőtermekben, a Városligetben, outdoor parkokban, bárhol.
Számomra már túlzás és zavaró, hogy milyen média hálózat vesz minket körbe a hétköznapokban. Mégis alig-alig találkozom olyan tartalommal, ami a funkcionális fitneszről szól, kivéve a szövetségi közösségi médiás posztokat. Pedig itt lehet megfogni azt a fiatal generációt, aki most dönti majd el, hogy focizni szeretne, úszni, lovagolni, konditerembe járni, vagy esetleg megismerkedne egy olyan változatos sportággal, amiről nem is hallott még sosem, pedig érdekelné.
Én sok lehetőséget látnék abban is, ha megpróbálnák legalább a versenyzői törzsgárdát kicsit összehozni és velük promózni a sportágat. Válogatott edzések, utána kérdezz-felelek jellegű programok. Látszanak törekvések ebben az irányban, egy-két interjú és cikk keretében, de ha jól tudom, ezek egyedi megmozdulások, nem pedig egy szövetségi stratégia részei.
Itt szeretnék még egy dolog megemlíteni, amit a mostani Nemzeti Bajnokság versenybeszámolójában is megírtam és továbbítottam szövetségnek. Nagyon nehéz megfelelő programozást találni egy iF3 rendszerű versenyre, hiszen itt elvárás, hogy mindenki ugyanazt teljesítse. De nem tud mindenki deficit strict HSPU-t csinálni (két felnőtt női versenyző nulla ismétlést csinált emiatt az egész feladatban, illetve egyikük a 6 feladatból kettőben ért el nulla ismétlést – a szerk.) Ez eltántoríthatja a tömegsportot képviselőket attól, hogy versenyen induljanak.
Szerintem ez is az oka annak, hogy például a Lupa Palooz-ára idén jelentkezett 1 hét alatt több száz ember, míg a sportág nemzeti bajnokságára, ha jól számolom kb. 60 fő, minden korosztályt egybevéve. A mostani verseny struktúra (csak 1 kategória) kizárja azokat, akik csak jól szeretnék érezni magukat egy versenyen, mert túl magas elvárásokkal kell szembenézniük. Sok sportágban ez megállja a helyét, mert ahol futni kell 5 km-t, azt meg lehet tenni 3:10-es 1000 méterekkel (versenysport szintje), és meg lehet tenni 8:00-ás 1000 méterekkel (kocogó hobbista) egyaránt. De nem lehet jól ring muscle up-ozni, meg „kicsit ring muscle up”-ozni, így a mi sportunkban erre más megoldás kell. Ezért javasolnám külön szedni a versenyzői és a tömegsport szintet.
A nemzetközi porondon is jól szereplő versenyzők számát növelni a most 16-22 éves korosztály felkarolásával lehetne. A felnőtt versenyzők között nem látok senkiben sem olyan átütő erőt, hogy pár év alatt elérjen egy európai TOP 50 szintre, mert ehhez hatalmas ugrásra lenne szükség, ami nem reális. Nehezíti a helyzetet, hogy inkább kiöregedik a magyar TOP 10, mintsem fiatalodna, ez látszik az idei Nemzeti bajnokság abszolút eredménylistáján is.
Viszont egy megfelelő alap sportmúlttal ki lehet nevelni nagyszerű funkcionális fitnesz versenyzőket, akár más sportágakból elragadva. Nem egyedi eset lenne ez, mert amikor úszó voltam, a kajakosok folyamatosan próbálták elcsábítani a tehetséges úszó gyerekeket, hiszen remek alapot kaptak az uszodában, lehetett arra építeni tovább. Ugyanez megtehető a funkcionális fitneszben, ahol több tucat sport szolgálhat remek alapként.
Mit szeretsz jobban: tudni, hogy milyen feladatok lehetségesek egy versenyen vagy a CrossFit ‘bármi játszik’ megközelítését?
Kettős gondolataim vannak a kérdés kapcsán, mert szeretem azokat a feladatok, amik tartogatnak valami újdonságot, olyat, ami nem megszokott. Nekem még a lövészet is tetszett valamelyik Hungarian Games-en (pedig igyekezetem ellenére egyszer sem találtam el a táblát a 3 lövésből). Szerintem feldobja a verseny hangulatát az, ha egy olyan elemmel találkozik a versenyző, amit akár nem is tudott gyakorolni. Még akkor is, ha esetleg rosszul is sikerül a végrehajtása. Ez egy jó kaland!
De mégis, mivel alapvetően egy taktikus versenyzőnek tartom magam, szeretem előre pontosan kiszámolni, hogy miként tudom a legjobban végrehajtani a feladatot, ezért azt választom, hogy legyen előre ismert a feladatsor. A funkcionális fitnesz sportág elismeréséhez, profizmusához, szakmaiságához ez úgyis alapelvárás. Sokkal inkább hideg fejjel tudok úgy belevágni egy tesztbe, ha előtte már tiszta képem van arról, hogy hol kell meghajtani, hol érdemes pihenni, valamint hol nyerhetek és bukhatok sok időt. Így nem visz túl a lendület a versenyen, hogy elkapkodjam a feladat elejét. Szerintem sok verseny feladatot ezért tudtam az elmúlt időben megnyerni, mert én önmagam legjobb ideje ellen versenyzek, nem pedig a többiek ellen, és a feladat legelején is már ez van a fejemben.
Van példaképed a sportunkban?
Kifejezetten példaképem nincs. Nagyon szeretem Rich Froning nyugodt, taktikus feladat végrehajtási stílusát. Ha 5 kört kell egy wodban teljesíteni, akkor ő pontosan 5 ugyanolyan kört fog menni, nem pedig folyamatosan hanyatló idővel halad majd. Egy profi sportolónál ez a fajta önismeret és kimértség szerintem kulcskérdés. Pedig sajnos még a legnagyobbaknál is megfigyelhető (pl.: Noah Ohlsen, Katrin T. Davidsdottir), hogy 30-50%-kal lassabb utolsó köröket teljesítenek, mint az elsőben. Ezért szeretem nézni az ő végrehajtását, látszik a szemében, hogy tudja, mit csinál.
Vellner kitartását is nagyra becsülöm, elképesztő nehéz lehet úgy motiváltnak lenni, hogy ő az „örök második” típus. De mégis évről évre tud újat mutatni és folyamatosan fejlődik. És a magyar vonalon kiemelném Plesó Tomit is, aki már sok-sok éve oda tudja tenni magát, mindig ott van az élvonalban, és minden évben sok versenyen elindul. Ahogy az ember egyre több időt tölt a legjobbak között, azt gondolom egyre nehezebb is ott maradni, mert könnyen elvész a hajtóerő, motiváció. Ezért jó példakép lehet ő mindenkinek, hogy meg lehet ezt csinálni hosszú éveken át, alázattal, ráadásul még 35 évesen is!
Mik a kedvenc és legkevésbé kedvenc gyakorlataid, illetve erősségeid és a fő fejleszteni valók?
Mivel erőemeltem, a nagyobb súlyos gyakorlatokat preferálom inkább. Guggolásokat, thrustert, cleant mindig szívesen csinálok. Szeretek homokzsákkal dolgozni és egyéb strongman feladatokat végrehajtani, például szánt húzni vagy farmer walk cipelést végezni.
A saját testsúllyal végrehajtott gyakorlatokat kevésbé szeretem mint a pistol, dupla tekerés, pullup-ok, ring muscle up, de azt hiszem minden nagyobb testtömegű versenyző így van ezzel.
A fő erősségemnek azt érzem, hogy jól be tudom osztani az erőm a feladatok alatt, ezáltal taktikában egy picit a versenyzőtársaim elé tudok kerülni. További erősségnek érzem azt, hogy ebben a sportban én teljesen a magam ura lehetek, magam döntök arról, hogy mire van szükségem, mire kell fókuszálnom, hol kell fejlődni.
A koronavírus kezdete óta én már otthon edzek és mostanra eljutottam oda, hogy a saját magam által tervezett és elkészített edzőteremben, a saját magam által írt edzésterv alapján, önmagam vezetésével hajtom végre az edzéseimet. Nem követek semmilyen híres edzős programot, a magam képességei, gyengeségei és az aktuális céloknak megfelelően programozom az edzéseimet, így folyamatosan fókuszálni tudok a fejlesztésre szoruló pontokra.
A jelenlegi célom, hogy a szakításban javuljak, ugyanis több, mint 40 kg differencia van a szakítás és a clean & jerk maxom között, amit elég nagy szakadéknak érzek.
