Megérintették a CrossFit pillangó szárnyát?

Írta: Radnai Tamás
2022. április 17.

A 2022-es hivatalos CrossFit szezonban – ahogy eljutottunk az egyéni és csapat Quarterfinals kvalifikáló szakasz végéig – mindannyian megtapasztalhattuk vagy hallhattuk, hogy egyik probléma és panaszáradat jön a másik után, szinte non-stop. A bíráskodással, a szabályok megfogalmazásával és kommunikálásával kapcsolatban, és általában a kommunikációt érintően.

Én személyesen is azt érzem, hogy most igazán elérkeztünk egy vízválasztóhoz. Évek óta próbálom elbeszélni – kicsit birkózva a nyelvezettel – hogy mi is az a bizalmi burok, ami eddig tulajdonképpen védte a CrossFit céget a közösségen belül. Néha valamifajta spiritusznak nevezem, ami átjár(t) mindenkit, főleg azokat, akik még főleg az eredeti CrossFit szinte kultikus klikkjében találtak otthont (az eredeti CrossFit az, ami az alapító Greg Glassman érája volt a cégeladásig). Egy banda voltunk, a miénk is volt a dolog!

Azonban majdnem mindig, amikor ezen elgondolkodok, akkor az a kicsit mitikus koncepció jön elő bennem, hogy ha megérinted egy pillangó szárnyát, akkor az elpusztul. Nem azonnal, de már csak idő kérdése! (A dolog egyébként nem alaptalan a pillangók esetében.)

Egyszóval mindig is úgy gondoltam, hogy könnyen eljöhet egy olyan pont, amikor elillan a közösséget átjáró spiritusz és az általa képzett védőburok, vagy másképp mondva a CrossFit pillangójának szárnyát valaki(k) vagy valami annyira megfogja, hogy az elkerülhetetlen elmúlás beindul. Nyilván itt a CrossFit cégről és annak ‘egyeduralmáról’ van szó.

“...eljöhet egy olyan pont, amikor elillan a közösséget átjáró spiritusz és az általa képzett védőburok, vagy másképp mondva a CrossFit pillangójának szárnyát valaki(k) vagy valami annyira megfogja, hogy az elkerülhetetlen elmúlás beindul.”

Most arra az általam alapvető problémának tartott helyzetre nem térek ki újra, hogy szerintem nem mutat a jövőbe a CrossFit cég ahhoz való ragaszkodása, hogy ők mindenkihez szólnak és mindent akarnak egyszerre csinálni.

A minap a volt CF média direktor Sevan Matossian podcast-jében arra tértek ki, hogy lám mekkora a káosz és hiba halmaz a CrossFit-ben jelenleg és ennek oka az erő vákuum, mivel most nincs is vezérigazgatójuk, Glassman és Castro pedig kényszerből távozni volt kénytelen a cégből.

Vitatkoznék ezzel!

Az én véleményem az, hogy nem más, nem feltétlenül rosszabb, ami most történik a CrossFit versenysportjában, csak megszűnőben van a feltétlen jóindulat, ami a közösségben volt; valamint a független sajtó és szakértők, illetve a közösségi visszacsatolás olyan kritikus szintet ért el, ami már nagy befolyással van a közegre. Mindemellett a CF cég most már kevésbé kombatív, tehát nem üldözik úgy a negatív hangokat, mint annak idején Glassman és Castro, illetve az ő fogdmegjeik!

Castro idején is szivárogtak ám ki idő előtt feladatok (és voltak idióta tesztek is), emellett a standardok, az egyéb szabályok és azok betartatása igen pongyola és erőtlen volt (gondoljunk csak a Brooke Wells ‘hát a kapacitása úgy általában megvan!’ sztorira!)

A bomlás kezdetének vehetjük Glassman botrányokba keveredését és cancel-ődését, ami nyomán ő, azért némileg érthetetlen okból, eladta a cégét. Az a helyzet következett be, ami ellen mindig 10 körömmel harcolt: valójában egy ismeretlen összetételű tőkés csoport tulajdona lett az ikonikus családi cég és kultikus mozgalom. Innentől kezdve lehet ködösíteni, de nem érdemes ⇢ $$$.

Az új tulajdonosi és vezető gárda megtette a kis woke dolgait, ahogy kell, aztán a trójai falóként a pár százalékban tulajdonos és Glassman-t helyettesítő arc, Eric Roza lemondott a vezérigazgatói felelősségéről, de előtte még kvázi magyarázat nélkül kirúgta Dave Castro-t, aki a Games ‘atyja’ és hosszú évekig a tréning ügyosztály társvezetője és a sport üzletág direktora volt. Bár Dave megosztó személyiség, de az eltávolítása napokkal az Open előtt mindenképpen felkorbácsolta a közösség egy nagy hangú részét.

Mindezek után, ahogy mondtam, a szerintem a korábbiakhoz képest valójában nem rosszabb, de objektíven hibákkal tarkított szezon lebonyolítás már nem talált megértésre a közösségben.

Mindenképpen kiemelem, hogy most már rutinosan és erőteljesen diktál a Morning Chalk Up webportál és hírlevél a szcénában. Nem mindenben vagyok megelégedve velük, de mindenképpen elismerésre méltó most már az a szint, amit hoznak és nagyon jó hogy vannak. Ők elsősorban globális és USA/angol nyelvű média, de biztos vagyok benne, hogy most már szinte minden nyelven és országban van valamilyen CF szakmai publikáció. Ezek mellett a podcast-ek és videó blogok áradata érhető el konzisztens formában, ahol a sok-sok vendég egyre bátrabban mondja el a valódi véleményét, ezáltal komoly diskurzust beindítva.

A fent említett médiumok és platformok állandó vendégei és szakértői a sportelemzők is, akikből most már van jó pár, akik publikusan és legalább félprofi sztátuszban csócsálják és kritizálják a történéseket a CrossFit-ben.

Érdemes megemlíteni Andrew Hiller vloggert, aki az utóbbi időben amolyan vírusmarketing és mémesedés eszközeivel rövid idő alatt szintén ikonikus megmondóember lett, főleg azon az alapon, hogy jottányit sem engedve nagyon igaz kritikákat fogalmaz meg a CF cég dolgaival kapcsolatban, de nem kímélve akár a sportoló sztárokat sem. Amolyan Batman szerepben tetszeleg, tehát ha sok kommentben csak a 🦇🦇🦇🦇🦇🦇🦇🦇🦇 szignált látod, akkor vagy Hiller figyelmét akarják egy problémára felhívni az emberek, vagy éppenséggel azt jelzik, hogy Andrew Batman már véleményt formált a dologról, amit érdemes tanulmányozni.

A jövő

Jelenleg a CrossFit-ben szisztematikus problémák is vannak a mindennapos operációs problémák mellett (szabályok betartatása, stb.) Ezek kapcsán is erősödnek a negatív visszhangok, például ami a kontinentális Games kvóták számát illeti, amelyek faramuci módon az onnan származó Open résztvevők számán alapszik. Mivel ezen emberek 99%-a pont az ellenkező extrémen van, mint a kb. 1% potenciálisan Games szintű versenyző, ezért igen nehezen megmagyarázható, hogy mi ebben a racionalitás, arról nem is beszélve, hogy a ‘kontinensek’ mérete (és így a lakosok száma) igen csak merev tényező. Ausztrália és Új-Zéland mint kontinens a CF-ben mikor lesz akkora táptalaj, mint akár csak az USA a 330 millió lakosával!? Ennek ellenére ez az Oceania régió (és Európa) több Games potenciális versenyzőt szül, mint amit az elérhető kvóták száma reflektál.

Egy másik unfair tényező, hogy az első Semifinal május 22-i befejezése után, aki megtudja, hogy igenis megvan a Games meghívója, az már onnantól specifikusan készülhet; míg a június 12-én finiselő utolsó Semifinal kvótaszerzői, és pláne a Last-Chance Qualifier-ből továbbjutók (elbírálásuk valamikor július első hetében várható legelőbb) hetekkel kevesebbet készülhetnek az augusztus 3-án induló CrossFit Games-re!

Ezen problematikus rendszer elemek egy részét feltehetőleg a jövő szezonban legalább némileg orvosolni fogják, tehát változások ismét lesznek, amelyek mindig magukban hordozzák a további hibázás lehetőségét is.

Az Open-ről leválasztott Quarterfinals kapcsán sikerült már elérnie a CF cégnek (‘jó’ corporate módon), hogy az Open nagyjából már senkinek sem érdekes igazán (talán csak a tényleg ultra mazsola, igen kezdő embereknek, akik mondjuk egy muscle up-ot még meg sem kíséreltek). A profik körében szó szerint a semmit sem számít szerepbe került; azok pedig, akik kicsit is jobb hétköznapi crossfitterek és némi valódi ‘crossfit’ jellegű kihívásra vágynak és ismerték az 5 hetes, heti 1 feladatos Open-t, ők többet, minőségibb kihívást remélnének a jelenlegi se szaga, se bűze 3 hetes Open-től.

A Games-t magát valószínűleg nehezebb elbaszarintani, mert túl sok napja és túl sok feladata van ahhoz, hogy végül ne legyen valamennyire kiegyensúlyozott és elég nehéz teszt (persze nem lehetetlen rámcáfolni ebben).

Mindezek kapcsán a CrossFit cég működésével kapcsolatban, de független szakértők egyes javaslatai esetén is azt érzem, hogy nagy szükség lenne egy RED TEAM metodikára, amit mondjuk a fegyveres erőknél alkalmaznak. A RED TEAM ugye egy ellenséges, független csapatot szimulál, akik nincsenek benne a tervek készítésében és az operatív működésben, és ezért friss szemmel és ‘aljas’ szándékkal keresik azt, hogy hol lehet fogást találni a hazai csapaton, annak tervein.

“...szükség lenne egy RED TEAM metodikára, amit mondjuk a fegyveres erőknél alkalmaznak. A RED TEAM ugye egy ellenséges, független csapatot szimulál, akik nincsenek benne a tervek készítésében és az operatív működésben, és ezért friss szemmel és ‘aljas’ szándékkal keresik azt, hogy hol lehet fogást találni a hazai csapaton, annak tervein.”

Persze értem, hogy ez erőforrás- és időigényes lehet, de nagyon sokszor olyan döntések, szabályok, javaslatok születnek, amikre ránézünk akár mi mint független emberek és pillanatok alatt azt látjuk, hogy ezek valami teljesen elhibázott vagy nagyon inkomplett dolgok. És ilyenkor nem értem én sem, hogy ezt hogy adhatták ki a kezükből!?

Ez csak úgy elképzelhető, hogy aki egy ötletelés és egy új koncepció kidolgozásban eleve benne van (és netán egy parancsuralmi hierarchián belül dolgozik), azoknak nincs szűz szemük a végeredmény helyes elbírálásához és egy buborékban vannak. Ekkor kéne megmutatni valakiknek, akik nem voltak benne a kidolgozás folyamatában, mielőtt érvénybe lép vagy napvilágot lát egy új terv!

A kompromittált szárnyú, potenciálisan ‘leszálló pályán’ lévő CrossFit pillangó mellett várjuk, várhatjuk a most kikelő vagy egyre jobban megerősödő más organizmusok (organizációk) végső feléledését?

Kommentáláshoz látogasd meg a Facebook oldalamat!