Írta: Radnai Tamás
2026. május 18. és frissítések
2 évvel később, most reflektáltam arra, amit 2024. május 17-én írtam:
“Az ötlött fel bennem, hogy amint a CrossFit cég bebizonyítja a költség megvágásokkal, hogy a versenysport szezon megáll a saját lábán más üzletágak profitjába való belemarás nélkül – miközben megutáltatja magát a sportolókkal – az abban a pillanatban prezentál egy üzleti tervet mások számára is.
Legyen az akár egy másik befektető vagy akár a sportolók és menedzsereik, szponzoraik közössége, sokkal reálisabb lehetőség lenne ennek tudatában egy ellenligát indítani, pláne, ha az eleve egy TV produkciónak készülne, totálisan maximalizálva a nézhetőségi élményt. Persze kezdeti probléma, hogy alapból adott a CrossFit mint konkurens, de talán nem lehetetlen a dolog.
Lássuk mi fog történni a Games-ekkel idén (mert ugye most már külön van választva kategóriák mentén az egy Games)."
És most:
2 éve írtam ezt és elég jól öregedett, ahogy azt mondani szokás (sajnos tragikus eseménnyel terhelve).
2024 elején a CrossFit cég publikusan is hangot adott annak, hogy túl sokat költenek a versenysportra és érdemi összeget el fognak vonni onnan. A szó szerint tragikus rész az, hogy a 2024-es, már kisebb költségvetésű Games-en Luka Đukić egy tóba fulladt úgy, hogy a biztonságiak sem a befutóhoz közeli elsüllyedését, sem a feladat végi eltűnését nem maguk detektálták.
Az egyéb fő megszorítások abban mutatkoztak, hogy elkezdték megnyírni a versenyek élő közvetítését, majd magának a Games-nek a rendezésén kívül független versenyek kezébe adták a nem online kvalifikációs szakaszt. Ezek ma is össze-vissza mennek, nincs egységes programozás vagy tesztelési szint (kirívó példa mindig ugye, amikor nincs futás egy Games-re kvalifikáló versenyen). Lehetnek olyan versenyek, amikről nincs közvetítés, vagy legújabban megint fizetős módon csak (és nem túl jó minőségben).
A lényeg, hogy a színvonal csökkenés nyomán, ahogy jövendöltem, meg is jelent az első hír a World Fitness Project tervéről 2024 októberében, majd a liga el is indult 2025-ben. Sajnos egy teljes szezon után azt kell mondanom, hogy némi pozitívumok mellett fundamentális problémák és hibák jellemzik a WFP-t.
Egyrészt egy ‘félig terhes’ megközelítést vettek fel, szerintem tévesen. Létezésükkel eleve valamiféle konkurenciát jelentenek, a CrossFit (és más versenyek) számára, de abszolút nem álltak abba bele, hogy le akarják győzni a Games-t mint első számú verseny. A dátumaik nem ütköznek (a WFP figyel erre, nem a CF), de a terhelés így is szinte vállalhatatlan a sportolók számára, ha mindkettőt akarnák csinálni.
Még nagyobb probléma az, hogy bár van elég pénzdíj és profi fizetés büdzsé (a szerződötteknek), ezek elosztása fair az összes sportolót nézve, de az üzleti modellnek árt. A Games-nél a győztesre koncentráló elosztás az egyik alappillére a sikerüknek (és a Rogue Invitational is hasonló, ott 3x annyi a győztes díja, mint a másodiké). Az abszolút összegekben is alul marad a WFP, mert a két másik nagy verseny 250,000-300,000 körül díjazza a győztest, míg a WFP-nél idén, aki mindkét turné állomást megnyeri és a szezont is, az 170,000 dollárt vihet haza.
A WFP-nek azt kellett volna tennie, hogy messze neki kellene díjaznia a legjobban a bajnokot, de talán még a 2-3. helyeket is. Egy félmillió dollár csábos kerek szám lett volna, és mondjuk 100,000 a másodiknak. A kétszázezerrel több bajnoki pénz azért már komolyan befolyásolná, hogy ki hol indul! És ha ennyi lenne a pénz, akkor akár még a versenynaptár dátumokat sem kéne figyelembe venni.
Azt is sokszor emlegetem, hogy szívfájdalmam, hogy ultra konzervatív (‘unalmas’) maradt a WFP programozása is, így hiába vannak színes fények, a dolog nem elég jó TV produktum.
A fentebbiek miatt a második, mostani szezonra a WFP a kezdeti, kicsit vak lelkesedés után elvesztett egy csomó Games elit versenyzőt; és ahogy nézem, az a negatív helyzet van, hogy egy verseny hétvége végére az egyébként profi, ingyenes közvetítés erősen csökkent megtekintést mutat (a májusi nyitó versenyen a csatolt kép szerint az első nap délelőtt 122,000 volt, majd a verseny vége 76,000).
❗FRISSÍTÉS: utólag találtam nem listázott spanyol és portugál nyelvű közvetítéseket is, így lehet, hogy 2 x 30,000 nézettséget még hozzá kell adni a számokhoz, azonban ez azt nem módosítja, hogy az angol nyelvű fő videó mennyit vesztett az utolsó napra.
Bár nincs hozzáférésem a bevételi oldal pénzügyi mutatóihoz (fizető nézők elégtelen számban vannak), csodálkoznék, ha a szponzorok olyan pénztámogatást adnának erre a teljesítményre (hiába van Adidas, Red Bull is), ami túlélhetővé tenné ezt az üzleti modellt és a jelenlegi ‘sikert’.
Jelen érzésem szerint a jövő évi szezon után be kell majd csukni a boltot, vagy olyan szinten átalakítani, ami semmiben nem fog hasonlítani a WFP jelenlegi ideáljához. Hacsak az átalakítás nem azt a sémát jelentené, amit itt leírtam a pénznyeremények kapcsán, csak azt nem tudom, hogy akkor lenne-e még fedezet arra?
A WFP 2. szezonjának 1. versenye során a profi, ingyenes, YouTube-on elérhető közvetítés angol nyelvű nézettsége az első nap délelőttől kezdve végig csökkent, erőteljesen redukálódva a konklúzió idejére
Egy másik kimutatása annak, hogy miért siratom a World Fitness Project sorsát és tetteit
Az egyik fundamentális KPI kellene hogy legyen a YouTube feliratkozás és nézettség. A grafikonon szépen látszik, hogy minden WFP versenynél van kiugrás, de ezek a feliratkozás növekedést mutató kiugrások egyre kisebbek, annak ellenére, hogy még csak 32,400 követő van (ezen még a május nincs rajta, de a másik táblázatban igen). A CrossFit csatornái 1-2 millió között vannak.
A decemberi döntő 4,400 új követőt indukált, míg a május elsejei idei első verseny már csak 2,300-at (vagy ha 30 napra nézünk vissza, akkor 2,700-at). A legelső versenyüknél meg közel 10,000 volt az új feliratkozó. Azt tényként tudjuk, hogy a WFP mezőny erősen meggyengült a világ abszolút legjobb versenyzői tekintetében.
Ilyen fiatalon és ilyen kevés jelenlegi feliratkozóval ez halott dolog, nem jó a termék. És ezt úgy, hogy tonnányi jó média anyag készül a WFP-ről (közvetítés, analízisek, dokumentumfilmek versenyzőkkel, színfalak mögé betekintések, stb.)
Ennek a résznek a kommentáláshoz látogasd meg a Facebook bejegyzésemet!