összetört napok

kopogó szemekkel kutat át minden polcot már megint nem tudja összerakni a napot

elgurultak azok az átkozott darabok mint a könnycseppek amik régen olyan könnyen

előbuktak vagy mint az utolsó százas ott a szekrény mögötti zugban mit nincs ereje

már előkotorni hisz a szíve egyre veszettebbül ugrál üres gyomra megint görcsbe fáj'

ahogy a szobára települ a köd a betűk is összemosódnak a falak meg dűlnek-borulnak        

támasztaná de súlyosan hajlik rá a nincsen törött darabjaiból hiábavalóságnak látszik

kirakni a napi mindent az örömmel-lelt utolsó filterből összedobott teát szürcsöli

élvezni kellene gondolja míg agyában zakatol hogy megint csak vegetál mint pók

a falon és kesereg a sarokban tovább a holnapon de mégis hogy rakja majd ki a napot

ha ismét elgurultak azok az átkozott darabok

  2011.03.26.

  Zsefy zsanett