Cyrano de Bergerat: Orr monológ

Eredeti franciából fordította: ifjabb Ábrányi Emil

      Lássa,

    Ez szimplán hangzik... Így nincsen hatása!

    Mondhatta volna szebben, kis lovag,

    Más-más hangnemből... Így ni, hallja csak:

    Kihívón: „Én nem járnék ám vele!

    Sebészt hivatnék, hogy metélje le!”

    Barátilag: „Hisz findzsájába ér!

    Igyék vederből, abba belefér!”

    Leírón: „Csúcs, mely veri az eget!

    Hegyfok! Mit hegyfok? Roppant félsziget!”

    Kíváncsian: „Mit rejt e hosszú tok?

    Tollszár van benne, vagy gyaníthatok

    Papírvágó kést, ollót is talán?”

    Kecsteljesen: „Ön nagy barátja, lám,

    A madaraknak! Póznát tart nekik,

    Hol magukat jól kipihenhetik!”

    Kötődve: „Kérem, ha pipázik ön,

    S a füst orrán át gomolyogva jön,

    Kéménytüzet szomszédja nem jelez?”

    Intőn: „Vigyázzon túlsúlyára! Ez

    Lehúzza önt s fejjel bukik előre!”

    Gyöngéden: „Lássa, megfakul a bőre

    Színét a napfény durván szívja ki

    Egy kis napernyőt venne tán neki!”

    Pedánsul: „Hallott az Arisztofánesz

    Nagy állatjáról uraságod? Tán ez:

    A Hippokampelefantokamelosz,

    Hordott ilyen hús-díszt elől... e rossz

    Hangzású lényen volt ily hosszu csont!”

    Gavallér módon: „A manóba, mondd,

    Ez a fogas jött most divatba? Ej,

    Kalap számára pompás kicsi hely!”

    Föllengzően: „Hatalmas, büszke orr,

    Egy teljes náthát csak a bősz, komor

    Mistráltól kapsz! Más szél ott meg sem érzik!”

    Tragikusan: „Vörös tenger, ha vérzik!”

    Bámulva: „Ó, eszembe jut, ha nézlek:

    Micsoda cégér egy illatszerésznek!”

    Lírailag: „Kagyló ez, s ön Triton?”

    Naivul: „Mondja, mert én nem tudom,

    Mikortájt nézik ezt a műemléket?”

    Mély tisztelettel: „Gratulálunk néked

    Tornyos házadhoz, nagyságos barátom!”

    Parasztosan: „Hékás, a számat tátom!

    Orr az? Fenét orr! Ördögadta dolga:

    Kis dinnye jaz, vagy óriás iborka!”

    Hadászilag: „Szuronyszegezve áll!

    Lovas-roham ilyet készen talál!”

    Üzletszerűn: „Tán lutrit rendez? Én

    Sejtem, hogy ez lesz a főnyeremény!”

    Végül, torzítva Pyramus kriáját:

    „Ez dúlta szét az arc harmóniáját,

    E szörnyeteg!... Pirul az áruló!”

    Így ömlött volna szájából a szó,

    Ha volna önben szellem és tudás.

    De szellemet, boldogtalan dudás,

    Ön sose látott s tán azt tudja csak,

    Hogy hülye fráter is lehet lovag!

    De hogyha önben annyi lelemény

    Lett volna mégis, hogy kivágja szépen

    Mindazt, amit most összehordtam én

    E díszes, úri hallgatók körében:

    A kezdő mondat első negyedét

    Éles kardommal vágtam volna szét!

    Mert magamat kigúnyolom, ha kell,

    De hogy más mondja, azt nem tűröm el!