Petrarca

Francesco Petrarca - Ha nem szerelmet

Ha nem szerelmet, akkor hát mit érzek?

És ha szerelem ez, minő, miféle?

Ha jó, miért van oly halálos éle?

Ha rossz, e gyötrelem miért oly édes?

Miért sirok-rivok, önként ha égek?

S ha kénytelen, mit ér a könnyek éje?

Élő halálnak kéjes szenvedése,

miért ölelsz, ha én egyet nem értek?

S ha egyetértek: nincs ok fájdalomra.

Mély tengeren, kormánytalan bolyongok

egy gyönge bárkán, összevissza szélben.

Tudásom oly kevés, a bűnöm oly sok,

hogy nem tudom magam se, jó mi volna;

fázom hő nyárban, s égek puszta télben.

Francesco Petrarca - A nap, a hó...

A nap, a hó, az évszak áldva légyen,

s az évet, órát, pillanatot áldom,

s a szép tájat, ahol elért sugárzón

szép szeme, és rabul ejtett egészen;

áldott az első édes szenvedésem,

mit éreztem, hogy megérinte Ámor,

az íj íve, a nyíl, sebezve, fájón,

és a sebek, szívembe vésve mélyen.

Áldott özönlő hangja dalolásnak,

mit hölgyem szólongatva, szétfolyattam,

a sóhajok s a könnyek és a vágyak;

és minden ív és árkus áldva mostan,

melyen hírt szerzek néki, senki másnak,

s eszméim is, mind néki áldozottan.

(Weöres Sándor fordítása)

Francesco Petrarca - 159. szonett

Szerelem! Állunk őt ámulva, kit

káprázatul küldött az ég a földre.

Nézd: hogy szitál a szépség fény-esője!

Az angyal ő, ki földünkön lakik.

Nézd ritka köntösét, - hogy elvakít

elefántcsont-dísze s aranyja, gyöngye!

Mily andalítva ring e karcsú, gyönge

test, míg csábítja árnyékos csalit!

S a zöld füvet s ezerszínű virágot

nézd: a vén tölgy alatt mind esdve kéri ,

hogy rálépjen, vagy csak érintse lába.

S a szem szikráitól kigyúlni látod

a felhőt, - földön, égen minden élni

s örülni kezd, amerre néz a drága.

(Képes Géza fordítása)

 Francesco Petrarca - Nincs békém

Nincs békém, s nem szítok háborúságot,

félek s remélek, fázom és megégtem,

az égbe szállok s nyugszom lenn a mélyben,

semmi se kell s ölelném a világot.

Öröm nem nyit kaput, nem zár le rácsot,

nem tart meg és nem oldja kötelékem,

Ámor nem öl meg s nem lazítja fékem,

de élve sem hagy, s menekvést se látok.

Nézek vakon és nyelv nélkül beszélek,

s veszni szeretnék s szabadulni vágyom,

és gyűlölöm magam, másért meg égek,

nevetve könnyezem, bánatból élek,

egyformán fáj életem és halálom.

Ide jutottam, drága Hölgyem, érted.

(Sárközi György fordítása)

A verseket a "Szerelmes versek a nagyvilágból" oldalról hoztam..linkje az oldalsávról nyitható meg.