Shakespeare

 XVIII. szonett

Egy nyári naphoz hasonlítsalak?

Te kedvesebb vagy és megnyugtatóbb:

hisz lágy bimbók közt durva szél arat,

s szorongatók az őszi dátumok:

az égi szem majd perzselően int,

majd aranyára felhő fátyla hull:

szilaj szeszély vagy vastörvény szerint

mindaz, mi szépség, rendre megfakul:

de hervadatlan a Te friss nyarad,

szépséged kertje mindig zöldellő,

Halál fölötted győztes nem marad,

örök sorokban fényed egyre nő:

míg ember szája szól és lát szeme,

él majd e versem, és élsz benne Te.

(Ford.: Mészöly Dezső)