Az eső szerelme

Szerelmes lett az eső a szélbe,

imádta amikor az susog,

nyári éjek csendes magányába

ahogy hordta az akácillatot.

Szerette a felkorbácsolt képet,

folyók felett dúló erejét,

megcsodálta a kis semmiségből

felduzzadó hatalmas legényt.

Messzi tájról indultak ők ketten,

útjuk gyakran találkozgatott,

az őserdő fülledt melegéből

az ég a földnek zivatart lopott.

Cseppenként mind halomba hordta,

fellegfészkében az eső suhant,

a szél kísérte sivatagon túlra,

hol szívében szerelem fogant.

Csillogtatta millió kis cseppjét,

lágy permettel szórta a határt,

szikrázott szirmokon kacéran,

láb' lógázva  is a szélre várt.

De hiába minden trükkös szándék,

a szél rohanva tört mindenen át,

az eső függönyét széttépve

pusztulást hagyott maga után.

Szerelmes volt az eső a szélbe,

de cseppekre tört benne a vágy,

így, ha fájó képek gyötrik néha,

jéggel veri máson el baját.

2010.06.28.

Zsefy Zsanett