H. Pulai Éva: Radnóti Miklós

1926 őszén megismerkedett leendő feleségével, Gyarmati Fannival. Közösen csatlakoztak a Magyar Ifjúsági Balassa Bálint Irodalmi Körhöz. 1927-28-ban elvégzett egy tanévet a csehországi Liberec (Reichenberg) textilipari főiskoláján, majd onnan visszatérve nagybátyja nagykereskedésében helyezkedett el. Októberben barátaival 1928 címmel irodalmi folyóiratot indítottak. A lapnak két száma jelent meg, s Radnótitól két verset (Sirálysikoly, Szegénység és gyűlölet verse) közölt. 1929-ben a fiatal csoportosulás Jóság címmel önálló antológiát jelentetett meg, amelyben Radnóti már tizenkét verssel szerepelt. Néhány rövid életű folyóirat szerkesztésében is részt vett

A nyári szünidőt a rokonoknál, Trencsénben töltötte. Decemberben gimnáziumi különbözeti érettségi vizsgát tett annak érdekében, hogy felsőoktatási tanulmányokat folytathasson. 1929-30-ban részt vett a Kortárs című, avantgárd szellemiségű folyóirat megalapításában és szerkesztői munkájában. 1930-ban megjelent első verseskötete (Pogány köszöntő). Ősszel beiratkozott a Szegedi Ferenc József Tudományegyetem bölcsészeti karának magyar-francia szakára. Sík Sándor fölfigyelt rá, meghívta tudósképző szemináriumába. 1931-ben bekapcsolódott a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának tevékenységébe.

A budapesti törvényszék utasítására házkutatást tartottak nála, Újmódi pásztorok éneke című verseskötetének maradék példányait elkobozták, vallásgyalázás és szeméremsértés vádjával eljárást indítottak ellene.

1931. április 19

(Új könyvemet tegnap elkobozták)

Új könyvemet tegnap elkobozták,

most egyedül ülök, ujjaim

átfonva bokám körül, piros

pillét ástam ma babonásan

a küszöb alá és lassan elalszom!

Emlékszem én! egyszer a tizenhétéves

anya, barátom tejetlen asszonya

aludt el fáradtan, húsznapos, tejes

kislánya fölött így; gyerekingeket

álmodott s urának új cipőt! és

kedvvel ébredt, ahogy mesék csatái

hajnalán kürthangra harcosok!

Majd fölébredek én is! kedvesem arany

varkocsán sikongat a napfény,

lóbálva nő föl árnyam az égig és

huszonkét szemtelen évem az éjjel

bevacsorázik három csillagot!

.

A nyári szünidőt Franciaországban töltötte. December 8-án zárt tárgyalás keretében a Töreky-tanács nyolcnapi fogházbüntetésre ítélte. 1932. május 18-án az ítélőtábla Gadó-tanácsa helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, de annak végrehajtását Sík Sándor közbelépésére felfüggesztette. Júniusban a Valóság című folyóirat munkatársa volt. Júliusban Bálint Györgyéknél, Tátraszéplak közelében nyaralt. Ősszel tanári alapvizsgát tett. Részt vett az Országos Ifjúsági Bizottság szegedi csoportjának, valamint a Hétvezér utcai munkásotthon szavalókörének munkájában.

1931. december 8

(Főtárgyalás)

Dr. Melléky Kornélnak

Előttem Müller, a nyomdász

állt a mérleg előtt,

megméretett

s hat hónapot kapott.

Aztán kiürítették a termet, hogy

én kerültem sorra: óvták a népet

ragályos verseimtől.

Pattogni s köpni szerettem volna,

mint a tűz, kit szikkadt emberek

űlnek körül fecsegő szalonnák és

várakozó kenyerek gyönyörével.

Köpködtem volna, mint a tűz, kinek

csak szalonnák fényes csöppje jut, mit

elforgat magán majd vicsorogva

és sütöttem mégis, mint pisla parázs

s ők fujtak engem, hogy védekezzem,

mert úgy szokás, s hervadjak el,

fujt rám az ügyész.

Nem észleltetett enyhítő körülmény

s két versem nyolc napot nyomott;

fölállva hallgattam. Tudták kiktől

születtem, hol s mikor; ösmertük egymást

és hogy kimentek, mégse köszöntek.

Védőmmel álltam s beszélt köröttem

néhány barát és néhány mesemondó;

félhárom volt már, délután s

drukkoló szeretőm szemei

kerekedtek az uccán.

1938 nyarán egy hetet a francia Pen Club meghívására, további három hetet magánemberként újra Párizsban töltött feleségével. Hozzákezdett Guillaume Apollinaire verseinek fordításához. 1940-ben megjelent a Vas Istvánnal közösen fordított Guillaume Apollinaire válogatott versei. Ekkor adta ki az Ikrek hava című prózai írását gyermekkoráról. Ezzel egyidőben a Válogatott verseket, 1942-ben Naptár című rövid ciklusát jelentette meg. Szeptember 6-ától (1940.) munkaszolgálatra hívják be Szamosveresmartra, majd decemberben két hétig a tasnádi büntetőtáborban dolgozott. December 18-án szabadult.

1941 októberében sajtó alá rendezte József Attila fiatalkori verseit, Galamb Ödön visszaemlékezésének függelékeként Makói évek címmel. November 1-jén részt vett Kossuth Lajos és Táncsics Mihály sírjánál rendezett néma tüntetésen. 1942-ben a Hungária Kiadó gondozásában megjelent külön füzet formájában Naptár című versesfüzete. Március 15-én részt vett a Történelmi Emlékbizottság kezdeményezte háborúellenes tüntetésen a Petőfi-szobornál. Július 1-jén újabb munkaszolgálatos behívót kapott. Többek között Élesden és a hatvani Cukorgyárban dolgozott. November 19-én egy pesti ládagyárba vezérelték. 1942. július 1-jétől pedig először vidéken, végül a fővárosban szolgált. A háborús cenzúra nem egy versének közlését törölte, így leginkább csak műfordításaival fordulhatott olvasóihoz, különösen La Fontaine meséin (1943) át. A fordítások javát Orpheus nyomában (1943) című kötetben gyűjtötte össze. Fordításai az antikvitástól a kortársakig terjednek. A valamiképp rokonának érzett szerzők formavilágának legapróbb árnyalatait is nagy gonddal adta vissza. Ide kívánkoznak, bár még inkább eredeti versei közé sorolhatók a saját nevének anagrammájából kitalált angol költő, Eaton Darr nevével aláírt fiktív műfordításai. Néhány versből álló ciklusukban a nonszenszlíra hagyományát szürrealista ötletekkel elegyítve saját korának képtelenségeit gúnyolja.1943. május 2-án a budapesti Szent István Bazilikában megkeresztelkedett.

Radnóti Miklós: Éjszaka (1942) – Kaláka

http://www.youtube.com/watch?v=ToRgrWyzKa4

.

Radnóti Miklós: Nem tudhatom - Latinovits Zoltán

http://www.youtube.com/watch?v=V5u_zjBWI2k

Radnóti Miklós: Gyökér

A gyökérben erő surran,

esőt iszik, földdel él

és az álma hófehér.

Föld alól a föld fölé tör,

kúszik a ravasz gyökér,

karja akár a kötél.

Gyökér karján féreg alszik,

gyökér lábán féreg ül,

a világ megférgesül.

De a gyökér tovább él lent,

nem érdekli a világ,

csak a lombbal teli ág.

Azt csodálja, táplálgatja,

küld néki jó ízeket,

édes, égi ízeket.

Gyökér vagyok magam is most,

férgek között élek én,

ott készül e költemény.

Virág voltam, gyökér lettem,

súlyos, sötét föld felettem,

sorsom elvégeztetett,

fűrész sír fejem felett.

Verseit exhumálásakor viharkabátjának zsebében találták meg. Költészetének erejébe és fennmaradásába vetett hite oly erős volt, hogy még az „erőltetett menet” közben is képes olyan remekművek megírására, mint a négy Razglednica. A még maga összeállította, de utolsó verseivel bővített kötete (Tajtékos ég, 1946) a háború után éledező irodalmi életünk első jelentős eseménye.

Radnóti Miklós: Tétova óda – Szilágyi Tibor

http://www.youtube.com/watch?v=exUCFLdIpA8

Radnóti Miklós: Nyolcadik ecloga

KÖLTŐ

Üdvözlégy, jól bírod e vad hegyi úton a járást

szép öregember, szárny emel-é, avagy üldöz az ellen?

Szárny emel, indulat űz s a szemedből lobban a villám,

üdvözlégy, agg férfiu, látom már, hogy a régi

nagyharagú próféták egyike vagy, de melyik, mondd?

PRÓFÉTA

Hogy melyik-é? Náhum vagyok, Elkós városa szült és

zengtem a szót asszír Ninivé buja városa ellen,

zengtem az isteni szót, a harag teli zsákja valék én!

KÖLTŐ

Ismerem ős dühödet, mert fennmaradott, amit írtál.

PRÓFÉT

Fennmaradott. De a bűn szaporább, mint annak előtte,

s hogy mi a célja az Úrnak, senkise tudja ma sem még.

Mert megmondta az Úr, hogy a bő folyamok kiapadnak,

hogy megroggyan a Kármel, a Básán és a Libánon

dísze lehervad, a hegy megrendül, a tűz elemészt majd

mindent. S úgy is lőn.

KÖLTŐ

Gyors nemzetek öldösik egymást,

s mint Ninivé úgy meztelenül le az emberi lélek.

Mit használnak a szózatok és a falánk fene sáskák

zöld felhője mit ér? hisz az ember az állatok alja!

Falhoz verdesik itt is, amott is a pötty csecsemőket,

fáklya a templom tornya, kemence a ház, a lakója

megsűl benne, a gyártelepek fölszállnak a füstben.

Égő néppel az utca rohan, majd búgva elájul,

s fortyan a bomba nagy ágya, kiröppen a súlyos ereszték

s mint legelőkön a marhalepény, úgy megzsugorodva

szertehevernek a holtak a város térein, ismét

úgy lőn minden, ahogy te megírtad. Az ősi gomolyból

mondd, mi hozott most mégis e földre?

PRÓFÉTA

A düh. Hogy az ember

ujra s azóta is árva az emberforma pogányok

hadseregében. - S látni szeretném ujra a bűnös

várak elestét s mint tanu szólni a kései kornak.

KÖLTŐ

Már szóltál. S megmondta az Úr régen szavaidban,

hogy jaj a prédával teli várnak, ahol tetemekből

épül a bástya, de mondd, évezredek óta lehet, hogy

így él benned a düh? ilyen égi, konok lobogással?

PRÓFÉTA

Hajdan az én torz számat is érintette, akárcsak

bölcs Izaiásét, szénnel az Úr, lebegő parazsával

úgy vallatta a szívem; a szén izzó, eleven volt,

angyal fogta fogóval s: "nézd, imhol vagyok én, hívj

engem is el hirdetni igédet", - szóltam utána.

És akit egyszer az Úr elküldött, nincs kora annak,

s nincs nyugodalma, a szén, az az angyali, égeti ajkát.

S mennyi az Úrnak, mondd, ezer év? csak pille idő az!

KÖLTŐ

Mily fiatal vagy atyám irigyellek. Az én kis időmet

mérném szörnyü korodhoz? akár vadsodru patakban

gömbölyödő kavicsot, már koptat e röpke idő is.

PRÓFÉTA

Csak hiszed. Ismerem ujabb verseid. Éltet a méreg.

Próféták s költők dühe oly rokon, étek a népnek,

s innivaló! Élhetne belőle, ki élni akar, míg

eljön az ország, amit igért amaz ifju tanítvány,

rabbi, ki bétöltötte a törvényt és szavainkat.

Jöjj hirdetni velem, hogy már közelít az óra,

már születőben az ország. Hogy mi a célja az Úrnak, -

kérdém? lásd az az ország. Útrakelünk, gyere, gyüjtsük

össze a népet, hozd feleséged s mess botokat már.

Vándornak jó társa a bot, nézd, add ide azt ott,

az legyen ott az enyém, mert jobb szeretem, ha göcsörtös.

Lager Heidenau, Zagubica fölött a hegyekben.

1944. augusztus 23

„Radnóti költészetében a halál túlmutat önmagán, valójában az énépítés akadályoztatásának kivetülése: azt jelenti, hogy a költőt nem hagyták kibontakozni.

Élete végén mégis eljut a vágyott identitásig, magyar költőként hal meg: az énkeresés mintegy a visszájára fordul ezzel az életáldozattal. Az életmű kulcskérdése tulajdonképpen az, hogy joga van-e az embernek a szabad identitásválasztáshoz, amelyet Radnóti Miklós végső soron csak az élete árán tudott megvalósítani” – foglalja össze Ferencz Győző.

A Pogány köszöntő hol zsoltárszerűen megfogalmazott áhítattal, hol átesztétizált, természetbe kivetített pogánykodással köszönti kedvesét, de már a költészetére mindvégig jellemző „variációk szomorúságra” is megjelennek benne. Második és harmadik kötetében József Attilával párhuzamosan a proletárköltészet lehetőségeit keresi. Saját eszközöket talál hozzá, a másoktól sohasem használt, eredeti képek mellett a szabad versek kiáltásait. Forradalmas reményeinek megtépázása után az Újhold (1935) és különösen a már címével sokat sejtető Járkálj csak, halálraítélt! (1936) versei, szerelmének még mindig fölragyogó idilljei ellenére is a megnehezedett politikai helyzet (Hitler hatalomra jutása) szomorította kedélyét, sőt haláltudattal töltötte el (Háborús napló). Korán rájött, hogy a „világ új háborúba fordul”, s mihelyt jóslata beteljesedett, a kollektív élményt a retorikát és érzelgősséget mellőző együttérzés lírájával kristályosította hitelessé (Lángok lobognak, Emlékeimben).

Költészete új szakaszának alapélményét és a leginkább termékenynek látszó magyarázóelvét mégsem annyira a halálfélelmekben, mint inkább az óhajtott szabadság és a jelenvaló rabság kettősségének átélésében kereshetjük. „Szabad szerettem volna lenni mindig, s őrök kísértek végig az úton” (Negyedik ecloga). Az ilyen versei messze túlmutatnak saját világán, egyetemesebb érvényűek, és számos európai költőtársával vagy akár a szabadság fogalmának új értelmezést adó francia egzisztencializmussal párhuzamosan az általános korérzést fejezik ki. A korábbiaknál egyre nagyobb helyet kapnak verseiben a gondolati elemek; elmélyül az önelemzés (Huszonnyolc év), s mindehhez bonyolultabb szerkezeteket, műfajokat keres. Így amikor a római polgárháborútól veszélyeztetett idilli pásztorélet költőjének, Vergiliusnak eclogáit fölfedezi, világukat annyira hasonlónak találja mindahhoz, ami napjaiban körülveszi, hogy modern folytatásukra szánja el magát. Az antik örökséget szabadon használó eclogáival és előhangjukkal (Száll a tavasz) új és egyéni műfajt teremt. Különösképp akkor, amikor az antikvitástól már eltávolodott XX. századi ember individualitását, bonyolult érzékenységét, sőt tragédiáit jeleníti meg, és amikor a pesti kávéház (a „városi berek”), a repülők vagy épp a láger „modern” szavaival szól róluk. A rövid föllobbanásokat kivéve egyetlen szerelme volt, amelyből az évek során a költészet történetében ritka hitvesi líra született meg. Széles skálája a pársoros dicséretektől, a pillanatfelvétel-szerű asszonyportréktól (Együgyű dal a feleségről) a hosszabb struktúrákig terjed (Tétova óda), hogy ezután a bori versek (a hazatérés makacs akarását és a szerelem életben tartó erejét kifejező Levél a hitveshez; a címe ellenére melléje sorolható Erőltetett menet; a láger valóságát helyenként naturalista pontossággal leíró, de a gyöngédebb líra hangját sem elfojtó Hetedik ecloga) adjanak még mindig újat a korábbiakhoz, és polifóniájukkal is fölemeljék költészetének csúcsaira. Oda helyezhetjük el az utolsó bevonulása előtt még itthon írt Töredék döbbenetes erejű sorait arról a korról, amelyben nemcsak neki, hanem az utána következő nemzedéknek is élnie kellett, továbbá a sorsa elvégeztetett voltát bátran fölismerő Gyökér sorait, végül a korábban még derűs hangú verses levelezőlapjainak (Cartes postales) könnyedségét alig néhány soros tragédiákká súlyosbító s immár valóban a közeledő halál fuvallatát érzékeltető és az előbb említettekkel együtt mégis az alkotóerő ritka csodáját megvalósító négy Razglednicát. Ma már számos idegen nyelven olvashatók e költemények.

Kortársairól (Babits, Füst Milán, Szabó Lőrinc stb.) szóló tanulmányai mellett különösen az új hangot megütő Ikrek hava emelkedik ki, mely alcíme szerint ugyan „napló a gyerekkorról”, de a korai emlékek, az apa és az ikertestvér halálának elbeszélését, az árvaságra történt rádöbbenését az idősíkok változtatásával és szabad asszociációival későbbi napjai felé nyitja ki. A néhány töredékes följegyzés (1934) után 1937 októberétől 1943. március közepéig vezetett Naplója lapjain jelen idejű közvetlenséggel ír életének eseményeiről, mindenkori környezetéről és természetesen az irodalomról. Nemcsak beszédes történelmi dokumentum ez; stílusának remeklései miatt is teljes értékű irodalmi alkotás.

OSZK MEK - Irodalmi Szerkesztőség (Baróti Dezső szócikke alapján:

Új Magyar Irodalmi Lexikon, CD-ROM, Akadémiai Kiadó, 2000)

Radnóti Miklós ismeretlen novellája

Magyarul

Radnóti Miklós Pillangó című novelláját 1938 áprilisában a Pester Lloyd közölte német nyelven. Magyar változata és megjelenése nem ismert, ezért évekkel ezelőtt Réz Pál „visszafodította” a libereci emlékeket felidéző írást.

Radnóti Miklós: Pillangó

A teremben csönd volt. Nem hallatszott más csak a vonalzók súrlódása és a rajzlapok zizegése. Valaki ceruzáját hegyezte. A faliórára pillantottam, és úgy éreztem, nem bírom tovább, bár Tini csak hétkor vár a kapu előtt, - még tizenöt perc. Az asztalfiókba tettem az írószereket. Amikor bezártam a fiókot, kiesett kezemből a kulcscsomó. Mindenki fölkapta a fejét. A szemeszter elején jártunk, még alig ismertük egymást. Nem szemrehányóan, inkább csak fáradtan néztek rám. Néhányan felpillantva odafordultak. Lehajtott fejjel indultam kifelé, társaim tekintete követett.

Azután ott álltam a kapu előtt, néztem a lábam alatt elterülő várost, ahol a fények fehéren világítottak pedig az égboltot még vörösre festette az alkonyat. Odébb kertek húzódtak. Az arany lombokkal könnyű szellő játszott.

- Pál vagyok.

Zömök ember állt szorosan előttem. Gondosan megkötött divatos nyakkendővel, hivalkodóan élesre vasalt bő nadrágban.

- Na és! – akartam volna mondani, de csak felvont szemöldökkel, szótlanul néztem rá. Még csak meg sem lepődtem. Ha abban a pillanatban füstté vagy falevéllé változik azon sem lepődök meg. Tinit vártam: mert előző nap este a főposta előtt megbámultuk egymást, vagy húsz lépést tettünk meg egymás mellett, aztán nevetve kezet szorítottunk. Most Tinit vártam, akit tegnap este hazakísértem a hegyen át, mert odafent lakott.

A kis ember válaszra várt, de én csak némán meredtem rá. Ettől zavarba jött.

- Pál vagyok – ismételte kissé hangosabban.

- Ezt már tudom – feleltem pimaszul, mert bosszantott a nyakkendője, meg nadrágjának éles vasalása.

- Ön tegnap este hazakísérte Tinit. Vagy tévednék netalán? – kérdezte, és közelebb lépett.

- Nem téved. De miért kérdi, ha úgyis tudja?

Úgy látszik, észrevette, hogy készségesebb lettem, mert hangszínt váltott.

- Csak figyelmeztetni szeretném – jegyezte meg öntudatosan.

- Tini beteg, sőt nagyon beteg.

- Ugyan! Mi baja?

Hosszan mélyen a szemembe nézett, nem válaszolt, csak bólintott egyet. S mivel, hogy én sem szóltam suttogni kezdett:

- T…b…c…h…y…x…

- C16 N H3 P4 S3 – mormogtam merev arccal, miközben ő gyanakodva méregetett. Majd mondtam részvéttel – óh!... Ön pedig bizonyára az üdvhadsereg egészségügyi csoportjának a megbízottja, nemde?  - kérdeztem aztán nevetve és sarkon fordultam.

A hegy felől Tini sietett felém. Hosszú, nyugodt léptekkel jött a süppedős avaron át, nyitott kabátban, s alig észrevehetően mosolygott.

- Hová megyünk? – kérdezte. Amikor meg akartam csókolni a kezét elhúzta, de ujjheggyel megérintette az arcom. Körülnéztem. A kis ember eltűnt. Ámbár sehol sem láttam füstöt szállani, csak a falevelek kavarogtak az úton.

Lélekszakadva futottunk le Tinivel a városba, és elkeveredtünk a munkából jövő emberek között. Fiatal állatok módjára, boldog hangokat hallatva, fütyölve, dorombolva szavak nélkül. Egy cukrászda előtt Tini hirtelen megállt és odahúzott a kirakathoz.

- Nézze milyen gyönyörű! – ujjongott egy pompásan feldíszített torta láttán.

Homlokát az üveghez szorította. A futástól gyorsan lélegzett. Behúztam magammal a cukrászdába. S ott ettünk állva az asztalok között.

- Hová megyünk? – kérdezte nevetve a cukrászda előtt, s közben a száját nyalogatta.

Az utca sarkán egy mozi fényei villogtak. S olyan volt, mint egy hatalmas gőzhajó. Amikor odaértünk, éppen nyitották az ajtókat, fülledt, nyomott levegő áradt kifelé.

- Hopp – szimatolt a levegőbe Tini -, mozi-szagot érzek.

Utat törtem a kasszához. Kis kalitka volt. Ősz hajú, idősebb nő ült benne, és alaposan megbámult még én a kiírásokat böngésztem.

- Mi az a kispáholy?

- Kétszemélyes páholy szerelmeseknek – az asszony nevetett, és előtűntek fekete fogai.

- És van üres páholy?

Dohánysárga ujjaival unottan keresgélt a jegyek között.

- Valamennyi foglalt. De a nyolcórásra lesz szabad hely.

- Akkorra kérek egy kispáholyt.

Odatoltam a bankjegyet és a zsebembe csúsztattam a belépőt.

Tini messziről integetett. Egy oszlopnak támaszkodva állt, nehogy elsodorják. Körülöttünk nyüzsögtek és hemzsegtek az emberek. A csarnok fölött, a csúf csillár körül valami veszedelem sejtelme lebegett. Valami meghatározhatatlan rettegés.

Később kettesben ültünk a kis fülkében. Túl a füstön és morajon fehéren fénylett a vászon. Hirtelen sötét lett, melegség öntött el, úgy éreztem, beborít a sötét. Fejünk fölött berregett a vetítőgép.

- Így érezheti az ember magát, mielőtt megszületik – sóhajtottam. Egészen közelről halk nevetést hallottam. Micsoda bolond fickó! Mi pedig összébb simultunk.

Az előadás után lassan lépdeltünk az utcán, arcunkba fújt a szél. Csodálatos, virágos éjszaka vándorolt velünk együtt, a csillagok olyan fényesen ragyogtak, hogy az már szinte fájt.

Tini nem kérdezte hová megyünk.

Hammerschlagnéra kellet gondolnom, a gyötrött, szikár asszonyra, akinél két nappal ezelőtt béreltem szobát. A három családi fényképet meg a vázát, amely az asztalt díszítette, rögtön a kezébe nyomtam: ez nyílt hadüzenet volt. Hammerschlagné megfordult az ajtóban, és éles hangon közölte, hogy ez tisztességes ház, azután faképnél hagyott. Később megjelent a kedves, kövér Hammerschlag úr, megcsodálta szappantartómat, és odasúgta:

- Ön bérbe vette a szobát, azt csinál itt, amit akar. De kerülje a botrányt. Csak halkan! Ne felejtse el, hogy úriemberek vagyunk.

- Csak halkan - erre gondoltam most is, de ahhoz nem volt merszem, hogy ezt ki is mondjam. Behúztam magam mögött a kaput. Tapogatózva mentünk fel a lépcsőn Tinivel. Tarkómon ott éreztem forró kezét. Az ajtó mellett ablak volt. Bevilágított az éjszaka.

Óvatosan csúsztattam a kulcsot a zárba. Tini kilépett a cipőjéből.

- Nem kell mindenkinek meghallania, hogy nem vagy egyedül – suttogta.

Könnyű cipőjével kezében lábujjhegyen állt a küszöbön, haján a csillagok ragyogtak.

- Pillangó – mondtam halkan.

Pester Lloyd, 1938. április 9.

A novella magyarul nem jelent meg. Vajon Radnóti nem találta eléggé súlyos írásnak, vagy csak megfeledkezett róla? Vagy tapintatlannak érezte volna közlését? Meglehet, éppen ellenkezőleg, kései üzenetnek és bóknak szánta, hogy németül tette közzé a Pester Lloyd 1938. április 9.-i számában (a fordító megnevezése nélkül).

A Pillangó eredeti, magyar szövegét nem találtuk a hagyatékban. Rónai Mihály hagyatékában, Gábor Marian segítségével Kiss Ferenc egy feljegyzésen megtalálta. Mivel azt gondoljuk, hogy ez a novella szerves része az életműnek, s mellesleg megvilágítja Radnóti libereci évének egy epizódját, munkáinak - verseinek és prózai írásainak - nyelvét figyelembevéve visszafordítottuk magyarra abban a reményben, hogy az eredeti szöveg nem veszett el végleg, csak lappang, egyszer előkerül majd és érvényteleníti fordításunkat.

(Vö. Virághné T. Szonja: Radnóti Miklós egy éve Liberecben. Irodalmi Szemle, Pozsony, 1972. 1. sz. - Baróti Dezső: Kortárs útlevelére. Szépirodalmi Könyvkiadó. BP., 1977. - Virágh Józsefné: Radnóti Miklós ismeretlen éve Liberecben. Kortárs. 1978. lo. sz.)

Réz Pál

Forrás: hunbook.hu

Szabó Magda: Elysium

Radnóti Miklós emlékének

A fű derékig ér. A földbe szúrt

lándzsák hegyén tollászkodik a nap.

Zavartan néz az üdvözült. Legelnek

a villogó lovak.

Pajzs koccan. Félrefordul. Nem felel

a hősöknek, ha kérdezik

népét, nevét,

hazája szép törvényeit.

Mert dulce et decorum. Ámde az

mit mondjon, kit kizárt országa bő öle,

s nem édesen, s dicsőn, fegyvertelen

omolt a földre le?

E sisakos koponyák sűrű csontján

hiába zúzódnék a szó,

sebén, a buggyanó

velőn csak megcsúsznék az értelem.

Mellén szorítja ártatlan kezét,

mint vértjük harcosok;

habzik a lúgozó folyó,

az örvény mélyén Borneo,

narancs korong forog.

Egy vidám kar nyilaz. Átzúg a lombokon

a vessző. Felkiált: „Madár!”

Elbotlik pillantása a hősi arcokon,

gyanakvón nézik, fegyverek mögül,

s nem kérik másik szóra már.

Mereng

a felvilág felé. Mit hulltában elejtett,

szava szép zászlait most lengeti

ifjú arcok felé az eszmélő közösség.

Derékig ér a fű.

Vakul az üdvözült:

rányitja tág szemét a virrasztó Öröklét.

Művei:

Életében megjelent kötetei:

Pogány köszöntő (1930)

Újmódi pásztorok éneke (1931)

Lábadozó szél (1933)

Ének a négerről, aki a városba ment(1934)

Újhold (1935)

Járkálj csak, halálraítélt! (1936)

Meredek út (1938)

Ikrek hava (1940)

Válogatott versek (1930-1940) (1940)

Naptár (1942)

Tanulmánya:

Kaffka Margit művészi fejlődése(1934)

Posztumusz kötete:

Tajtékos ég (1946)

Műfordítások:

Apollinaire versei 1940 - Vas Istvánnal közösen

La Fontaine meséi, 1942.

Orpheus nyomában (válogatott versfordítások), 1943.

Karunga, a holtak ura (néger mesefordítások, 1944)

Díj:

Baumgarten-jutalom 1937

Kiegészítő irodalom:

Ozsváth, Zsuzsanna. In the footsteps of Orpheus: the life and times of Miklós Radnóti. Indiana University Press, p. 202-203 (2000). ISBN 0253338018, 9780253338013. Hozzáférés ideje: 2010. március 15.  magyar fordításban: Ozsvath Zsuzsanna. Orpheus nyomában - Radnóti Miklós élete és kora, Hernádi Miklós (ford.), Akadémiai Kiadó (2004). ISBN 789630581813 

Hegedüs Géza. Radnóti Miklós, A magyar irodalom arcképcsarnoka. MEK 

Erőltetett menet. Válogatott versek. MEK 

Radnóti Miklós, Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990. Budapest: Arcanum. MEK-00355 (2001). Hozzáférés ideje: 2010. március 15. 

Kardos László: Radnóti Miklós (Nyugat, 1931)

Vajthó László: Radnóti Miklós (Napkelet, 1934): Szerb Antal: Radnóti Miklós (Válasz, 1937)

Tolnai Gábor: Radnóti Miklós (Nyugat, 1937)

Vas István: Radnóti Miklós (Nyugat, 1940)

Ortutay Gyula: Radnóti Miklós születésnapján (Bp., 1948)

Madácsy László: Radnóti Miklós (Szeged, 1954)

Sőtér István: Romantika és realizmus (Bp., 1956)

György István: Halálraítéltek (Bp., 1957)

Tolnai Gábor: Radnóti Miklós és a felszabadulás előtti szocialista irodalmunk egyes kérdései (Bp., 1959)

Ortutay Gyula: Radnóti Miklós (Kortárs, 1959. 5. sz.)

Tolnai Gábor: Radnóti Miklós (Irod. tört. Közl. 1962)

György István: Soha többé! (Bp., 1963)

Diószegi András: Radnóti Miklós (Irod. tört. Közl. 1964)

Sőtér István: Radnóti Miklós (Kritika, 1965)

Bori Imre: Radnóti Miklós költészete (Újvidék, 1965)

Emlék és varázslat. Vallomások Radnótiról, szerk. Pomogáts Béla (1984)

Források:

Péter László: Radnóti Miklós - Válogatott írások Bába Kiadó, Szeged, 2009., 264 p. ISBN: 978 963 9881 40 2

Külső hivatkozások

Erőltetett menet. Válogatott versek (MEK)

Hegedüs Géza: A magyar irodalom arcképcsarnoka (MEK)

Köteteinek címlapjai Somogyi Károly Könyvtár, Szeged

Radnóti Miklós a PORT.hu-n

OSZK MEK - Irodalmi Szerkesztőség (Baróti Dezső szócikke alapján: Új Magyar Irodalmi Lexikon, CD-ROM, Akadémiai Kiadó, 2000)

hunbook.hu