Nagy László

Jártam én koromban, hóban

Jártam én koromban, hóban,

húzott az álom.

Mást kerestem s mellém te álltál,

kardél mellett felnőtt virágszál,

sebzett virágom.

Húszévem elveszett, s érzem,

te lész a vigasz.

Mord kültelken, hol a füst szárnyal,

szádról szóló harmonikáddal

föl-fölvidítasz.

Engem a szépség, a vígság

csodásan éltet.

Érte égek, hogy megmaradjak,

bár úgy kelljen szívnom, mint rabnak

kócból a mézet.

Köröttem kusza az élet,

kusza a sorsom.

Vértezz hittel, hűséggel állig,

akkor én a halálos ágyig

beléd fogódzom.