Lelkedbe hunyt a fény..

és akkor a sötétség...

..de előtte mély csend ült a tájra.

Ablakodra kenődött az ég.

Elaludt csillagos lámpása.

Ahogy kezedből kiesett a toll,

 hangosabbá vált a lüktető vér is.

 Karcos csobogással vájt utat füledben.

Néma szünetjel.

Szemetesedben papírba-gyűrt fétis.

Üres lett a csend.

Nem töltötte be mások veled-hallgatása.

Csak a sötétség lépett feléd egyet..

de még nélküled fordult át a másik,

lehet szebb világba.

2011.06.03.

Zsefy Zsanett