SZABÓ LŐRINC: NEM NYÚLOK HOZZÁD,....

Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 15-16. szám

SZABÓ LŐRINC: NEM NYÚLOK HOZZÁD, CSAK NÉZEM, HOGY ALSZOL

Úgy közeledem hozzád, lopva, félve,

szívenütő és vonzó rettegéssel,

mint óvatos sün alvó viperához.

- Nem, nem, bocsáss meg, kedves! Nem tudom,

miért gyötör ma ily hisztérikus

és gyáva vágy, hisz oly szelíden alszol,

mint ártatlan virág az éji réten,

és álmodban is úgy játszol velem,

mintha a gyerekünkkel játszanál.

Nem nyúlok hozzád, csak nézem, hogy alszol,

kitakarózva, önfeledten... Óh,

hadd szívjam messziről hajad szagát,

hadd nézzem élő csontjaid s husod

isteni-mély nyugalmát - : hátha mégis

enyhülne bennem ez a szomorú

és bizalmatlan, örök társtalanság,

mely téged is csak rettegve kiván

s melynek szülője és dajkája csak

a rossz lélek s rossz lelkiismeret.

Félek tőled és őrjöngve kivánlak;

szeretlek, s mégis mindig titkolom;

vágyom reád, és mégis úgy megyek

hozzád, mint ellenséghez... Óvatos

lelkem tüskéit fordítom feléd, mert

azt hiszem: te is arcom mása vagy

s megölsz vagy megrontasz a szerelemben.

Nem nyúlok hozzád, csak nézem, hogy alszol.

Nem nyúlok hozzád: az én tépelődő

s máskor eszeveszetten állati

szerelmem néked visszás, érthetetlen...

Igazad van... Nem vonzó rettegésben

és ideglázban nagy a szerelem,

hanem mikor oly ősi nyugalommal

ölelkezünk, hogy még észre se vesszük

s máris egymásban alszunk -: igen, így

süllyedünk vissza istenbe, csak így

s ilyenkor mély szerelmünk, mint a föld

és egyszerű, mint a halál s az élet,

melyeknek öntudatlan kezei

kötötték s majd feloldják köldökünket.

Nem nyúlok hozzád, csak nézem, hogy alszol.