szirmokra bomlott a múlt

http://youtu.be/12Q1rHl1DsM

Lila akác mögé bújt otthonom,

hol átsiklottam a gondokon,

a Péterfián a helyén már

Pláza magasodik, beton-árny.

Falakhoz simult akkor még

kála virága, százszorszép.

Volt millió percem, hét nyaram,

gyerekek közt ott gondtalan.

Még most is őrzi a nevetést

a nefelejcs feje, a zsenge-kék,

anyám hangját, az örök derűt,

mi apró szirmokon szétterült.

A sárga rózsát a kertünkben

apám nevelte kedvünkre,

méheknek mindig édeset,

- irigység hozzánk nem lesett -.

A gyöngyike fürtös virága

szerény hírnöke legendáknak,

buggyos-kék apró mezében

Szent Györgyöt idézte nevében.

A hársfák, akácok illata

ablakon belengve egy pillanat,

s ünnepé oldotta az esteket,

annál szebbet nem festhetek.

Varázsolt álmokat hirtelen,

-  kívántam, mindig így legyen -

szerelmet hintett a Hold s az éj,

ezüstös köntösű holdkaréj.

A kardvirág bordó bársonya

asszonyként vonzott és számomra

maga volt élet és ölelés,

mára már csak a számvetés.