Bíró András: Mert későn jött

Az a gyermek már meg nem születik,

szunnyadva marad benned s bennem.

   Pedig, de sokszor látom!

   ott bujkál kék szemedben,

   hajadban kócolom haját

   s néha szólok is:

   „Ne nyafogj!”

   Néha becézem:

   „Lásd, most szeretlek kisfiam,

   mert apukádnak szót fogadtál.”

   És kézenfogva sétálni viszem.

   Kerek szemével elbámulja

   az utcákat, a házakat,

   a kirakatokat,

   a tovasuhanó autók után

   kapdos tekintetével

   s olykor kérdez is:

   „Ha megnövök, én is olyan erős

   és nagy leszek, amilyen te vagy?”

   Én rábólintok?

   „Úgy lesz kisfiam…”

De, az a gyermek már meg nem születik,

évek kolonca tartja fogva,

s ő a mi kurta létünknek foglya,

kerek kék szeme bennünk marad,

velünk száll sírba az a gyermek,

kinek sosem volt kezdete,

elvették jogát, hogy éljen,

elette testét az idő.

Az a gyermek már meg nem születik,

lassan kihuny a vágyunk,

nem lesz se fiúnk, se lányunk,

mert későn jött találkozásunk.