Oda-vissza...fecsegők:  NA - ZsZs

Neogrády Antal 2011. november 5., szombat 19:18

Szavaid a böjti szél elvitte

Hogy napszagú

Dunyhára terítse

Fekete tyúk taréját

Levágtad,

Hogy felmutasd

Vérét a világnak

Lángos tüzed

Megetetted

Tornyos ágyad

Megvetetted

Bánatod

A böjti szélnek mondod

Kontyodat

A viharnak kibontod

Bakkné Szentesi Csilla 2011. november 5., szombat 19:37

Kontyom már a vihar

réges-rég megtépte

böjti szelek hangom

másoknak kimérte

ágyam puha álmot

takar rám

s nem vétket

szó melenget nappal

fáklyát gyújt az éjjel

Neogrády Antal 2011. november 5., szombat 19:47

Diófa ládikát adok, örökbe,

Régi idők csonka ékszerének.

Ejtsd szerét remények,

Régi fények,

Színek,

Színes golyók,

Megtetszett semmiségek

Törvényeit

Elszántan összerakni!

Csodákból fonj

Könyvjelzőt

Lexikonba.

Apró ikonba

Gyöngyöket

Ragassz

A kihullott helyére,

S rálelsz

Az elveszett

Kényszerek

Közé szorított

Szenvedélyre

Bakkné Szentesi Csilla 2011. november 5., szombat 20:20

Nem rozsdál még a ládikán lakat,

gyűjtöm napjaim atommagjait,

elektronfelhőbe bugyolálom magam,

lehet így is vonzók protonjaim?

Csak az agy kényszer,

hogy fel ne adjam,

ész-érv diktál,

lehet kényszerek,

nem fény kell már,

múlt jövő tisztaság..

hogy ékszer lehessek

összetörve is.

Bakkné Szentesi Csilla 2011. november 6., vasárnap 09:11

Kényszer-é,

hogy a part folyókat tartson,

szelidítsen tengerárt - dagályt -,

vagy épp a víz,

mi örök kényszert érez,

ne lépje túl föld-szabta határt?

Ládikában megfér rút és szép is,

bár másként csillan rajtuk már a szem,

másnak kincs az arany, zafír, gyémánt,

nekem hamis gyöngyön babrál a kezem.

Én nem cserélném talmi csillogását,

túlerősek már a gyökerek,

nem érik gyönggyé porszem kagyló nászán,

de néha villan még a képzelet.

Az idő nagy úr,

ám az elme 'mi vezérli.

Nélküle hiányozna

jövő és a múlt.

Mindig többet ígért,

mint mire futotta,

lassan felemésztett,

akár dögöt a kút.

Nincs újrakezdés.

Hiába jön tavasz,

a régi törzsből hajt ki újabb ág.

Mégis szép,

hisz lombjai közt fakad

madárdalban

új szenvedély

és vágy.

Neogrády Antal 2011. november 6., vasárnap 20:29

Csökken már a fénysugár

A nyárfa törzse sem sudár

A föld se annyiszor forog

Ahányszor otthon gondolod

Megbízhatatlan a kosz is

Véges ma már a kozmosz is

Száz fokon se forr a katlan

Az atom se oszthatatlan

Meghalt Charles Rennie Mackintosh

Fagylalt sincsen egy forintos

Bambán tűri el a nép:

Moly eszi a gesztenyét

Pendrive van és nem papírusz

Mutálódik minden vírus

Majd egy permutáció

Lesz az utolsó stáció.

Vesd meg mégis ágyadat

Hogy konzerváld a vágyadat

Bár kombínó a szép hatos

Legyél csak kívánatos

Becsüld a másik nemet

Ez még nem garázsmenet

Életörömnek nem kevés

Egy kis cyberzenkedés

Ha fantáziád féktelen

Közelre jön a végtelen