Se lépni, se odébb állni

Balla D. Károly

Se lelépni, se odébb állni

nagyanyám temetéséből

csak arra a kavicsra emlékszem

ahogy a cipőm alatt megcsikordult

és hogy nagyon nyomta a talpamat

és már egy perc múlva

kifejezett fájdalmat okozott

akkor még leléphettem

odébbállhattam volna

de azt hittem majd elmúlik

majd csak megszokom

hogy ott van a talpam alatt

de a nyomás egyre élesebb lett

már sajgott, szúrt, mintha

mezítláb állnék rajta

egy nagyon éles kavicson

szinte már átdöfte a cipőt

a bőrt a talpamon

belesajdult a bokám

és a szúrás húzódott

fel a lábamon

ekkor már nem tudtam leállni

görcsösen ráfeszültem

szinte rányársalódtam a kavicsra

és bénult kínnal vártam

hogy vége legyen

hogy valaki véget vessen ennek

az elviselhetetlen helyzetnek

de a pap sokáig beszélt

és amikor befejezte

a kántor énekelni kezdett

a gyülekezet tétován követte

csak apám mesterkélten odaadó

és nagybátyám kellemesen muzikális

hangja emelkedett a dünnyögés fölé

az embereket te meg hagyod halni

az semmi

de hagyod

hogy kavicsok szúródjanak fel

a talpuktól egészen az agyukig

igen, a kavics ekkorra

már behatolt az elmémbe

kitöltötte a koponyámat

kőeszem lett kőgondolatokkal

és még mindig nem tudtam

se lelépni, se odébb állni

meredeztem a kavicson

mint valami archimédeszi ponton

a mindenség sarkkövén

pedig csak egy kavics volt

a szokottnál kicsit élesebb

emlékszem rá

semmi másra

a nagyanyám temetéséből

(2003)

Megjelent: Parnasszus, 2003/Ősz