Alberd Yollaka versei

Alberd Yollaka

A MARADÓ

elmenne már, de még kicsit szorong

kezét felejti érdes támlafán

amíg marad, megilleti a jog

hát jobb lesz várni egy kicsit talán

maradna még, de kedve nem a régi

hiába fordul, helyet nem talál

talán ott jobb lesz, titkon azt reméli,

majd ott, ahol a villamos megáll

nem érti, mért is vágyik villamosra

eléldegélhet vígan itt gyalog

és várja csak, a postás pénzét hozza

amíg majd érte jönnek angyalok

marad ma még, de menni kell már holnap

a dombon túlról pernyét hord a szél

a téren mindenfélék szónokolnak

s az ő zsebében nincsen menlevél

kezét teszi az érdes támlafára

elmenne már, de tartja még a jog

meglebben kint a nyárfa könnyű ága

lábánál benn egy vénhedt eb morog

FÉLIG FÉNYBŐL FÉLHOMÁLYBA

homályban élni lenne jó sorod

s ha rosszat lépsz, azt mondanád, hogy végzet

tán az isten is mohón szeretne téged

amért a sors csak ellened forog

homályban élni mégsem vagy merész

mert kívül mégis sokkal jobb a konyha

és nincs fölötted úr, hogy egyre mondja

majd túlnan lesz a fényesség egész

de itt is melléfogsz, ha elkapod

a napsütést a körbejáró gangon

hiába kéred, hogy veled maradjon

egy röpke perc és már tovább forog

    a félig fényből így jutsz félhomályba

    s a fal tövében szörnyethal egy mályva

A MENTSÉG

nem érdekli, ha félvállról veszed

és némán tűri el a hazugságot

eltitkolja, hogy régen másra vágyott

és elrejti a felkapart sebet

és mintha minden rendben volna – mered

a felmutatott ékre. sosem lázad

és szinte kéri azt, hogy megalázzad

ha ezzel bármi jót tehet neked

de tudd meg, egyszer mégis megelégli

hogy folyton folyvást rá hivatkozol:

hja, én sem vagyok már a kedves régi

– ezt mondja majd és hátadon dobol

és torkodra feszíti jól a sálat

nevét hogy mondd ki végre: Késő Bánat.

Balla D. Károly fordításai

Alberd Yollaka lív származású finn költő és nyelvész, egyike azon fiatal finnországi értelmiségieknek, akik mozgalmat indítottak a kihalt lív nyelv életre keltéséért. Írott dokumentumokra, a múlt században felgyűjtött hanganyagra, de leginkább saját kreatív hozzáállásukra támaszkodva szinte újrateremtik a kihalt-beolvadt finnugor nép amúgy feledésre ítélt nyelvét. Többen szépírói munkásságukat is ennek a sajátos reinkarnációnak a szolgálatába állították: Yollaka fenti verseit például lív nyelven írta, vállalva, hogy igen kevesen tudják elolvasni eredetiben, de bízva abban, hogy tolmácsolások révén mégis sokakhoz eljuthat. Ezt elősegítendő pontos nyersfordításokat készített verseihez, s ezekkel együtt küldte el számos ismerős és ismeretlen költőtársának. Az orosz nyelvű segédeszközzel ellátott küldeménnyel elsősorban a volt Szovjetunió területén élő, valamely finnugor nyelven alkotó poétákat kereste meg.  Énhozzám például az ismert manysi (vogul) költő, a jelenleg Szentpétervárott élő Juvan Sesztalov közvetítésével jutott el.

A magyar adaptáció készítése közben természetesen nemcsak a nagyon alapos orosz nyersfordításra figyeltem, hanem az eredeti szövegre is: a vers formája, írásképe, sőt, a szavak ritmusa, hangulata mindenképpen hatott rám. Kicsit be is avatódtam a lív nyelv világába. A három költemény közreadása, úgy gondolom, igazi filológiai érdekesség.

 Megjelent: Forrás, 2011/szeptember