Lehetnél sápadt, vézna, indulatlan,
zörögne bőrödben a gyönge csont,
lehetnél jámbor őrült, aki halkan
kifestett színfalak mögé osont.

Vehetnél zsemlét, mézes kis kalácsot,
mert hátha élhetsz holnapig tovább,
csak meg ne tudd, miféle csapdát ácsolt
alád az alku vérén hizlalt vád.

Elvesznél ott, ahol a gazdag zajnak
gyér hangzatot a koldus csend adott
– s ahol a fények árnyból fészket raknak,
pihennél csendben, mint aki halott.

Lehetnél bár, de mégsem vagy szikár,
hiába koplalsz, szép kerek a léted.
Serénykedik a dics, kicsit kivár
mert nem hiszi, hogy dühre elcserélted.

Lehetnél sápadt, vézna, indulatlan,
zörögne bőrödben a gyönge váz,
de bosszú érik benned, arca csattan
és hullásodra pöffedten vigyáz.

Megjelent: Parnasszus, 2010/Tél