Lukkal a közepén

Balla D. Károly

Amikor már nem is számított rá, megtalálta.

Átfűzte az ujját a lukon, amit a közepén talált.

Megforgatta, billegtette, mint búgócsigát a lassulás.

Megnézte alulról és felülről.

De nem látott rajta semmi különöset.

Nyelvével is megérintette.

Rátapasztotta a fülét.

Gondolkodott felőle.

De nem volt íze.

Hangot nem adott.

Gondolatot nem sugallt.

Bosszúsan kihúzta az ujját a lukból.

Amit megtalált, földre dobta,

rátaposott

és kemény bakancsával szilánkokra zúzta.

Amikor már kívül volt a szobán,

hirtelen megsajdult az ujja.

Fájdalmában szájába vette.

És ekkor megérezte a sosem érzett zamatot.

Meghallotta, amit soha azelőtt.

Feje tele lett eddig el nem gondolt gondolattal.

Visszament, mert bántotta a lelkiismeret.

Visszament, hogy legalább a szilánkokat összeszedje.

Visszament, és amit olyan nehezen talált meg,

az újra ott hevert a lábánál – sértetlenül.

Sértetlenül hevert a lábánál,

de már nem volt a közepén luk,

amin az ujját átfűzhette volna.