Varázsgömb

Balla D. Károly

Varázsgömb

Itt lebeg előtted

valami elmosódott, csapzott,

íves foglalatban.

                        Kihív.

                                Provokál.

Hát nézz bele.

                        Figyeld, hogyan

füstölög, örvénylik, hogy vet habot

a zajló idő veszélyes folyama,

és hogy löki zátonyok véres testének

az elrepedt síkok vékonyuló jegeit.

Figyeld csak, kétes varázsok optikáján

jövőd kusza rajzolata hogyan dereng.

Hát nézz bele.

                       Figyeld, hogyan

röpteti denevéreit az ajzott éjszaka,

hogyan írja eléd sorsod titkos,

megfejthetetlen enigmáit,

s a konstelláló csillagokból

miként kígyózik feléd

a horoszkóp-diktálta kényes vonzat,

s a végzet mely halál felé sodor

a rossz hatalmak szabta csonka pályán.

Hát nézz bele.

                       Figyeld, hogyan.

De ím, kihullsz a furcsa transzból,

levedlik rólad csalóka misztikum,

fejedről súlyos leplét lefejti a mágia -

és felejtesz mindent, úgy térsz a fénybe,

s már nem tudod: volt-e értelem,

volt-e jel az elvarázsló gömbben,

vagy csak a ferde félhomály,

a sejtelmes, szétszivárgó nesz,

az elveszejtő mámor-illat

rögtönzött eléd

egy bentről pergő

színes némafilmet.

De mégis,

              később,

ajzott, fojtott éjjelen,

ha önkívületbe ringat a szerelem hullámverése,

ha tested olvad másik testben,

ha sejt a sejttel elvegyül:

füledben újra ott motoz

a sejtelmes nesz,

orrcimpádon ott remeg a mámor-illat,

s a félhomály,

                    a ferde félhomály

                                             is ugyanaz -

- akkor elszorítja torkod

az elfelejtett éjből átsugárzó jóslat,

feldereng a habot vető bölcs folyó,

zátonyon verődő védtelen jegek,

denevérek hieroglif röpte,

konstelláló, kényes vonzatok

a rossz hatalmak szabta csonka pályán -

és elborít a rettenet,

és látod:

               mintha a gömb is,

az elvarázsolt, furcsa gömb is itt lebegne

elmosódott,

               csapzott,

verejték apró gyémántszegével

               - mint Tejút -

sűrűn kivert,

homlok-boltozatos,

                          szemöldök-íves

                                                foglalatban -

és kihív,

              és provokál:

                                 NÉZZ BELE.

Igen.

        Ez volt az a gömb,

        ez kísértett akkor,

mágiák súlyos leple alatt,

ez kísértett - hányszor is? - már azelőtt,

ahányszor ferdévé dőlt a félhomály,

ahányszor százlábú bogárként

szobádban szétmásztak a sejtelmes neszek,

ahányszor elborított, elveszejtett

ez a pólusok közé feszített mámor-illat,

ez kísértett,

valahányszor önkívületbe ringatott

a túllélegzett,

                    parttalan,

                                   szerelmes hullámverés.

Itt lebeg előtted.

Elmosódott,

                 csapzott,

verejték apró gyémántszegével

             - mint Tejút -

sűrűn kivert,

homlok-boltozatos,

                          szemöldök-íves

                                                foglalatban -

itt lebeg újra előtted.

                              Nézz bele.

De a gömbre suttogások héja zárul:

asszonyod lehunyja szemét.

(1989)