Egy ember az idők örökéből

Balla D. Károly

Egy ember az idők örökéből

valaha vállán asszonyok álmodták álmukat

aztán maguk is álommá lettek

röppenő madárrá

kurrogó galambbá a Szent Márk téren

valaha vállán gyermekek ültek

onnan kapaszkodtak a csillagokba

hogy megrángathassák a Jóisten szakállát

valaha vállán világok nyugodtak

gömbjükben rejtőzött az idő egésze

amely őt is körbehajolta lassan

most vérző lábbal

valami ácsolat felé vonszolja magát

bitó vagy kereszt

vagy csak az utca végén a mankós villanyfa

a Megváltó is lehetne

olyan erős és olyan gyenge ez az ember

nem tudni

ő lép-e előre egyet-egyet

vagy az ácsolat közeledik feléje imbolyogva

nem tudni

az ő friss vére lépi-e a nyomokat

vagy a föld méhéből szivárog

a vérvörös láva

egy ember az idők örökéből

aki sem barátom

sem ellenségem nem lehet immár

mert vállára soha nem emelt

az ácsolat felé lökni őt

pedig én voltam gyáva

(1979-1997)