Szúvakkal alvó

Balla D. Károly

Szúvakkal alvó

A burkolat alatt a férgek

a csendet éjjel rágják szét

a percegésük fel-fel ébreszt

ahogy az éhük fát emészt

lambériám már szét van rágva

és feslik már a mennyezet

magam vagyok és mégsem árva

fölöttem hallok ezreket

finom fapor szitál szemembe

pereg az apró réseken

szétrágva már a dolgok rendje

szétrágva már az életem

jön így a romlás házra testre

már nincsen bennem döbbenet

a férgek rágnak folyton s egyre

megesznek vágyat végzetet

és nem segít sem füst sem méreg

nem hatnak itt a vegyszerek

ürít emészt és fal a féreg

olyan akár az egyszeregy

emészt akár a szorgos élet

emészt akár a rest halál

imé a testesült enyészet

ahogy egy sorsot megzabál

és bővülnek közök és rések

és múlnak évek korszakok

s a férgek egyre rágnak vésnek

s már nem tudom hogy hol lakok

talán egy résben deszkaközben

kirágott vájatok tövén

ahol a féreg túr és röffen

fején már méteres sörény

majd cápafoggal fordul vissza

agyart növesztve felmorog

szüzet vadász és vérét issza

akár a torkos vámpírok

falánkan csap a birkanyájra

és kaffog mint golyóvető

agyamban szól már ratatája

s fejemre hull a háztető

egy reccsenéssel csend lesz végre

ezt vártam titkon legbelül

aludni térnek mind a férgek

s én csendben alszom el velük